Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)

1997-07-19 / 196. szám

1997. július 19., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli Napló 7 i „Es most már a barátság is” Kiállítást nyitottak meg a múlt hét végén a sellyei mú­zeumgalériában. A tárlat azo­kat a műveket mutatta be, amelyek a negyedik ormán­sági - már nemzetközi - festő és faszobrász alkotótáborban készültek. Az alkotótáborok, művész­telepek évszázada megszokott műhelyei a festőknek és szob­rászoknak, bár az utóbbi években sokan megkérdője­lezték létjogosultságukat. A sellyei táborban évről évre többen jönnek, akik szerint hasznosak az ilyen találkozási alkalmak. Négy rövid nyilat­kozat, vélemény bizonyítja ezt. Rácz Klára festő, Sárvár: - A művésztelepek a közös ér­deklődési kör alapján szerve­ződnek, és ez így természetes. De itt most van még egy szempont. Szatyor Győző, a fő szervező és mi, néhányan évfolyamtársak voltunk an­nak idején a Tanárképzőn. Hogy hányán hányfelé indul­tunk el és meddig jutottunk azóta, ezt felmérni is nagyon hasznos. Egyébként a táj gyö­nyörű, szomorúan látom, hogy mennyi táji és építészeti érték van pusztulófélben. Csak reménykedni tudok, hogy a művészet után a gaz­daság és az idegenforgalom is felfedezi magának az itteni lehetőségeket. magyar művészeti életbe, amelynek régóta elevenebbek a kapcsolatai a Nyugattal. így megmutathatjuk az anyaor­szágnak, hogy hol tartunk, megmérhetjük magunkat az itteni közegben. Ahol hason­szőrű művésztársaink közül sokan barátainkká is váltak. Elisabeth Varga szobrász, Amszterdam: - A művész otthon egyedül dolgozik, itt közösségben. Óriási különb­ség ez. A többiek látják, amit csinálok, ez állandó kontrollt jelent, nekem ez az első tábor az életemben, az első ilyen közösség. Nagy élmény: mintha a szoborba beépülne nemcsak az én gondolatom, hanem a többieké is. Összeköt bennünket a közös érdeklődés - és mostantól a barátság is. Timovan Ari-Vid szobrász, Pápa: - 1988-ban települtem át Romániából, tehát láttam egyet s mást. Pápán megtalál­tam a helyemet: szobrokat csinálok és tanítok. Itt, a tá­borban ugyanazt csinálhatom, mint otthon, egyedül - mégis más: az ember leül és elkezd beszélgetni. A problémáink közösek: nem viták ezek, ha­nem inkább eszmecserék. Nem egy hitrendszerről, egy beazonosítható közös stílus­ról. Hanem arról, hogy a mű­vészet lényege nem a meg­győzés, inkább a kérdezés. Meg arról, hogy felgyorsult A művésztelep kiállítása a múzeumgalériában Tóth Lajos festő, Szűrte, Ukrajna: - Mi sokáig el vol­tunk zárva a külvilágtól, a nyugati művészettől. Sokan áttelepültek tőlünk Magyaror­szágra, itt vállaltak munkát. Nekünk, otthon maradottak­nak nagy lehetőség a sellyei táborhoz hasonló rendezvé­nyek révén bekapcsolódni a az élet, nincs szükségünk kétezer évre, mint az egyip­tomiaknál, két-háromszáz évre, mint a gótika idején, hogy az arcunk lenyomatát ott hagyjuk a történelmen. Ezek a közös táborok ebben segítenek: hogy megtaláljuk és megőrizzük a saját arcun­kat. G. T.­A zenetanítás világországútj án Egyedülláló vállalkozáson van túl dr. Hegyi István, a JPTE Művészeti Kara Zeneelméleti Tanszékének docense. Megjelent „Világunk zeneoktatási öröksége” című könyve - s most Eu­rópa népzenéjőről készül hasonló, összefoglaló munkát írni.- Tanár úr, a JPTE TK Kiadói Irodája gondozásában megje­lent, küllemében is igényes könyv föltehetően az első hazai munka e témában.- Kiváló segítőim egyiké­nek, Szőnyi Erzsébetnek van ugyan egy munkája a főbb XX. századi zenei nevelési irányza­tokról, s egy élményszerűen megírt könyve „Öt földrész a zene szolgálatában” címmel, de ilyen, szemléletű és viszonylag teljeslcörűen feldolgozott anyag nincs - mondja Hegyi István. - Az 1989-ben záruló anyaggyűj­tés hosszú ideig tartott. A het­venes évek közepén még disz- szertációnak szántam. Már 1990-ben ki lehetett volna adni, de a Zeneműkiadó akkor szűnt meg, majd a könyv szerkesz­tése közben, váratlanul sajnos elhunyt Bertényi József ma­gánkiadó.- Van-e szerepe annak, hogy a szerző a Kodály-módszer ha­zájában tanító szakember?- Ez azért fontos kérdés, mert nálunk valóban eluralko­dott bizonyos szakmai sovi­nizmus, amely nem vesz tudo­mást számos más, hasonlóan eredményes módszerről és a történelmi, társadalmi különb­ségekről, amelyek a zene okta­tásában is lényegesek. Kodály azt mondta, a tanításban a nép­zene felől kell elindulni, de azt is hozzátette, hogy sokkal job­ban megértjük a saját zenénket, ha másokét is megismerjük. Amerikában az „idegen” zene oktatásának külön iskolái van­nak. Mi például a könnyűzené­vel már nem is foglalkozunk. A könyv is a különböző kultúrák zeneoktatásának áttekintésével indul, majd a világ nagy régiói­ról - mintegy száz országról ad képet. A zeneoktatás akkor kezdődött, amikor a zene maga. A függelékben a módszerek, a jelentős oktatók felsorolásán túl a felsőfokú zeneoktatási intéz­mények országonkénti listája, a zenepedagógia történetét össze­foglaló táblázat és bibliográfia is szerepel. A könyv tudomá­som szerint a Rókus utcai könyvesboltban már kapható is.- Mi szerint csoportosíthatók a különböző áramlatok?-A nyugat-európai gyakor­lat az állami és magániskolák nyitott rendszerére épül. Ez tar­talmában liberális, sokféle ha­tást befogadó. Az angol zene- pedagógia például azt vallja, hogy a jó tanár sokféle mód­szert ismer. A legsokoldalúbb az oktatás az Egyesült Álla­mokban, ahol az államok keze e tekintetben sincs megkötve, s a módszereket illetően hatalmas információtömeg, szakiroda- lom birtokában vannak. Másfe­lől Szentpétervár és Moszkva iskolái, az ott felhalmozott ze­nei tudás óriási értékeket kép­viselnek. A korábbi Kelet-Eu- rópa centralizált iskolatípusai képezik a második nagy cso­portot. Gazdag népzenekincsén túl ide tartozik a szovjet mintát - közvetítésével az európait is - másoló Kína zeneoktatása, ahol a szakemberek hiánya és az analfabetizmus okozza a legna­gyobb gondot. A volt keleti tömbből Ma­gyarország a felsőszintű zenei képzés történelmi ké­sése ellenére is zenei nagy­hatalom. A harmadik tí­pus a népze­néjében és színeiben is rendkívül gazdag ázsiai és afrikai ré­gió oktatási módszereit öleli fel, ahol a zene, az ének a családi vagy törzsi hagyomány­ként, előírás­szerűén öröklődik tovább, rituá­lis szerepe van. A növendék be­leszületik zenei környezetébe, gyakorta együtt él oktatójával - ez a „gurukula system” - amely a fejlett zenekultúrájú Indiában is jellemző.-Mi, magyarok, hol tartunk ma?-Óriási vívmány, hogy ná­lunk Kodály kezdeményezésére szakprofilú zenei általános is­kolák alakultak ki, ezért szá­momra megdöbbentő, ha most ilyen iskolák megszüntetéséről hallok. B. R. A könyv mintegy száz ország zeneoktatásáról ad képet fotó: Müller andrea Új szerepben az alkotóház A sikondai alkotóház sorsa lassan elrendeződik. Nemrégiben aláírták a szerződést, három évig egy magánalapítvány mű­ködteti. A napokban megérkeznek az első vendégek is. Egykoron szinte minden szobá­jának volt lakója. A magyar irodalom színe-java itt töltött néhány hetet, hónapot. Igazi szellemi műhelyként működött az alkotóház.- Magam is mint író, műfor­dító töltöttem el több hetet, hó­napot e ház falai között, s az évek alatt a szívemhez nőtt - mondja Molnár Miklós, az al­kotóház vezetője. - Azonban 1989 után egyre kevesebben jöttek Sikondára. Már akkor úgy éreztem, meg kell menteni ezt a házat, nem szabad, hogy eladják. Azt tudtam, hogy a régi módon nem működhet, ha­nem valami újat kell kitalálni, így született meg az ötlet, le­gyen nemzetközi műfordító- és kutatóhely, szellemi központja a magyar kultúra népszerűsíté­sének. Egyúttal a magyar a ki­sebbségi alkotók háza is. A tárgyalások tavaly augusz­tusig folytak. Végül döntés szü­letett: az alkotóházat nem adják el, de a fenntartásához nem tud hozzájárulni se Komló városa, se a megye, se más szervezet.- Egy magánalapítványt hoz­tunk létre, melynek alapító va­gyonát művészek, közéleti em­berek, a komlói önkormányzat adták össze - folytatja Molnár Miklós. - Ezt a cégbíróság be­jegyezte. Idén májusban a me­gyei közgyűléssel megállapo­dást kötöttünk, s három évre megkaptuk az épületet. Jogilag ugyan csak most rendeződött a helyzet, azonban már tavaly is az új szerepe sze­rint működött a ház, céltámoga­tások segítségével. A millecen- tenárium tiszteletére kiírt pá­lyázatra tizenkét mű érkezett. Alkotóik, ösztöndíjjal több he­tet töltöttek el Sikondán. Az el­készült alkotások egy példánya az alkotóházban maradt. Sz. K. Hírcsatorna Kígyós Sándor emlé­kére. Pécsváradon augusz­tus 22-én ismét találkoznak az elhunyt neves szobrász- művész, Kígyós Sándor ta­nítványai, barátai a Kígyós Emlékkor szervezésében. A találkozó 10 órakor kezdő­dik a Várban dr. Újvári Jenő vers- és zenehallgatásra in­vitáló bevezetőjével. Som- lyai Jolán játszóházat tart a kicsiknek, Kárpáti Gábor régész történelmi sétára vi­szi a nagyobbakat, amit bográcsos ebéd, műteremlá­togatás követ. A résztvételi szándék augusztus 1-ig je­lentkezési lapon és a Pécs- váradi Művelődési Központ 72/465-123-os telefonszá­mán jelezhető. Országos népdalverseny. Egerben, országos szakmai támogatás mellett és a bor kulturált fogyasztásával egybekötve, országos nép- dalversenyt és fesztivált rendeznek szeptember 12- 14-ig a Szépasszony-völgyi szabadtéri színpadon. A versenyre ének (szólista és csoportos) valamint hang­szeres (szólista és zenekar) kategóriában a működési engedéllyel rendelkezők augusztus 20-áig az MB Kft. címén, a 3301 Eger, Pf.: 232. számon jelentkez­hetnek. Fényérintők. A két pécsi iparművész, Árvái Ágnes és Csille Márta „Fényérintők” című közös kiállítása július 20-án, vasárnap nyílik 20 órakor a Balatonboglári Pincetárlatban. A megnyi­tón közreműködik a csonka ARCO TRIO. A tárlat au­gusztus 24-éig tekinthető meg. (br) Nyári nyitva tartások. A Baranya Megyei Könyvtár augusztus 30-ig nyári nyit­vatartási renddel várja olva­sóit. Hétfőn, kedden, csütör­tökön és pénteken 10-től 18 óráig, szombaton 9-től 13 óráig. Szerda szünnap. A pécsi ANK könyvtára, amely a Pécsi Ipari Vásár ideje alatt bezárt, július 17- étől augusztus 31-éig ismét a nyári rend szerint műkö­dik. Gála a szabadtérin. Pé­csett a Káptalan utcai sza­badtéri színpadon augusztus 8-án 21 órakor operett- és magyamóta-műsorra kerül sor Győri Márta, Szántai Il­dikó, Gránát Zsuzsa, Tóth Éva, Karcagi Péter, Varga László és Agárdi László fel­lépésével. Szervezője a Pé­csi Szabadtéri Színpad Kft. Futnak a képek_______________________________________________________________________________ Lótuszvirág, műanyagból Jeles kollégám, Fábry Sándor, a Filmvilág júliusi számában a Káma Szútra című indiai film­ről írván, kritikája csattanója­ként elmesél egy anekdotát, „A magyarok bejövetelé”-t. Ám, sajnos, egy kissé leegyszerű­sítve adja elő a történetet. Ezért hát elmondom az általam is­mert eredeti változatot, amely Mikszáthnál olvasható, s nagy­jából a következő. A századforduló idején a li­getben felállítottak egy hatal­mas sátrat, amelyen öles betűk hirdették. ITT LÁTHATÓ A MAGYAROK BEJÖVETELE. Természetesen tódult a millen­niumi lázban égő közönség, le­szurkolták szépen a belépődíjat, s gyülekeztek odabent. Amikor zsúfolásig megtelt a sátor ér­deklődőkkel, megjelent egy úr, s jó hangosan megkérdezte az egybegyűlteket: Maguk magya­rok? Igen, azok vagyunk, vála­szolták. Bejöttek ide? - hang­zott az újabb kérdés. Bejöttünk. No hát akkor eleget láttak, mondta az úriember, készen vagyunk, menjenek Isten híré­vel. E pontosítás után közlöm, hogy teljes mértékben osztom kollégám véleményét: a Káma Szútra esetében hasonló turpis­sággal állunk szemben. A cím ugyanis igencsak félrevezető. Merthogy a filmnek az égvilá­gon semmi köze nincs a 3. szá­zadban élt Vátszjájana híres művéhez, „A szerelem vezér­fonalai”-hoz. Részint azért nincs, mert a vásznon megele­venedő romantikus történet nem szerepel a Káma Szútrá- ban, mármint a könyvben. De ez a kisebbik baj. Részint pedig azért van hamisság a dologban, és ez már komoly probléma, mert a rendező, Mira Nair, úgy tűnik, sokkal több szállal kötő­dik a hollywoodi giccsgyáro- sokhoz, mint az ősi szanszkrit kultúrához. Ez utóbbihoz gya­núm szerint csak annyi köze van, mint a Tadzs Mahal előtt árusított műanyag csecsebe­cséknek az igazi hindu művelt­séghez. A film dramaturgiája egyéb­ként meglehetősen nehézkes, az operatőri munka fantáziátlan, a FILMJEGYZET zene álságosán hamis, a világí­tás pedig egészen kezdetleges­nek hat. Jó, rendben van, bizto­san voltak technikai nehézsé­geik ebben az új, amerikai-in­diai stílusban, de hogy ne tud­ják hova kell letenni a kamerát, az mégiscsak sok egy kicsit. Azt már talán mondanom sem kéne, hogy bizony a színészi já­ték sem meggyőző számomra. Még a férfi főszerepet alakító Naveen Andrews is (akit leg­utóbb az Angol beteg tűzszeré­szének alakítójaként láthat­tunk), túlságosan külsőséges eszközökkel dolgozik ezúttal. A történelmi miliőt pedig har­sány színekben pompázó dísz­letek lennének hivatva ábrá­zolni. Vagyis sok jót nem mondha­tok erről a filmről, amit őszin­tén sajnálok, mert Raj Kapoor egykor igen megkedveltette ve­Maya szerepében: Indira Varma lem az indiai filmművészetet. I De ez más világ. Semmi köze c Raj Kapoorhoz. (Hozzá sincs), t így hát legfeljebb azt a pozití- i vumot állapíthatom meg, hogy r a Mayát alakító Indira Varma 1 kétségkívül nagyon szép nő. Én csak miatta nem jöttem ki a sá­torból, akarom mondani: a mo­ziból. Jó ránézni. De ez nem a rendező érdeme. Ilyennek szü­letett. Nagy Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents