Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)

1997-07-18 / 195. szám

6 Dünántúli Napló Gazdasági Tükör 1997. július 18., péntek Röviden Kamattámogatás. Az FM közzétette az 1997. évi ter­mésű búza közraktári táro­lásának támogatására kiírt pályázatát. Eszerint a mi­nisztériumi rendeletben meghatározott mértéken túl további 30 százalékos ka­mattámogatásra pályázhat­nak azok a cégek és magán- személyek, akik élelmezési célú búzájukat augusztus 1- töl szeptember 15-ig köz­raktárban helyezik el és mi­nimum három hónapig ott tárolják. A kamattámogatást kizárólag az Országos Ga­bona Terméktanács tagjai vehetik igénybe. (I) Javuló sertésárak. A múlt hónapban jelentősen, kilogrammonként átlagosan 25-30 forinttal emelkedett az élő sertések felvásárlási ára. A szakemberek szerint ez várható volt, mert a te­nyésztők már a malacokat vitték piacra. A mára kiala­kult keresleti piacon a nagyüzemi tenyészetekben hizlalt sertésekért most 210-250 forintot adnak a felvásárlók, míg a kisgazda­ságok sertéseiért 185-215 forintot fizetnek. Emelkednek a bérek. A teljes munkaidőben foglal­koztatottak májusi, bruttó átlagkeresete a versenyszfé­rában meghaladta a 60 500 forintot. Ez 21,3 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában volt. Az első öt hónap átlagkeresete 55 420 forint volt, ami 22,5 százalékkal haladta meg a tavalyi mértéket. A nettó át­lagkeresetek 1996-hoz ké­pest 26 százalékkal, 37 100 forintra emelkedtek. Nem osztogatnak, pályáztatnak A területfejlesztésekre szánt állami támogatásokra már lehet pályázatokat beadni. Az idén erre a célra több mint félmilliárd forint fordítható. Eló'nyben részesülnek azok a fejlesztések, amelyek vagy munkahely-megtartással vagy a munkahelyteremtéssel kapcsolatosak. Nem osztogatjuk az állami pénzeket - magyarázza dr. But- tinger János (képünkön), a Ma­gyar Államkincstár megyei igazgatója -, hanem szigorú el­vek szerint döntésre előkészít­jük. Az államkincstárnak éppen az a feladata, hogy őrködjön az állami pénzek elosztása felett, figyelembe véve a takarékos gazdálkodást. A döntés joga ugyanis a Baranya Megyei Te­rületfejlesztési Tanács kezében van, mi a két szervezet közötti megállapodás alapján ingyene­sen előkészítjük a pályázatokat, majd a tanács határozata után a fejlesztések finanszírozását is mi végezzük. Az idén a kormánydöntés ér­telmében Baranyában a terület- fejlesztési célelőirány­zatra 223,8 millió forint áll rendelke­zésre. Ebből a kedvezmé­nyezett térsé­gekben illetve a települése­ken megvalósuló fejlesztések, ezen térségek fejlődését elő­nyösen befolyásoló, illetve a megyei fejlesztési program ke­/ A Budapesti Árutőzsde hírei • A hét elején a gabonaárak elszálltak a tengerentúli áremelkedés ha­tására, ez egy pillanatnyi helyzet, ami tartósan nem változtat azon a té­nyen, hogy jó a termés és a helyzet kínálati. Magával vitte a takarmány- búzát is. Az árpa szilárdul, hiszen magtárban van a rekordtermés. • A napraforgópiac jó árszinten szilárd, vevő is van még! • A sertéspiacon az érdeklődés visszaesett, a közeli határidőknek na­gyon jó az ára! Az 1998-as első félévi árak 265,00-275,00 Ft/kg körül vannak. Aru/Hó Elszámolóár Kukorica (Ft/t) Október 18 350 December 19 000 Étkezési búza (Ft/t) Augusztus 21080 December 22 780 Takarmánybúza (Ft/t) Augusztus 18 850 Takarmányárpa (Ft/t) Augusztus 17 800 Napraforgó (Ft/t) Október 44 100 EU-vágósertés I. (Ft/kg) Augusztus 255,00 EU-vágósertés II. (Ft/kg) Augusztus 247,00 Vételi Eladási ajánlati ársáv 18 100-18 350 18 350-18 600 18 550-19 000 19 000-19 250 Üzletkötés 18 350 19 000 20 300-21 080 22 400-22 800 21 080 22 800 18 450-18 500 19 250 17 100-17 800 17 800-17 900 44 000-44100 44 100-44 500 251.00- 252,00 259,00 243.00- 244,00 21 080 22 800 17 800 44 100 Ballai Pál BAT-tőzsdetag rétében megvalósuló beruházá­sok és programok támogatha­tók. A célelőirányzatra belföldi székhelyű jogi személyek, bel­földi magánszemélyek, illetve jogi személyiséggel nem ren­delkező szervezetek pályázhat­nak. Ennek benyújtási határ­ideje augusztus 31. Ä területi kiegyenlítést szol­gáló fejlesztési célú támoga­tásra a megyében 337,5 millió forint fordítható. Ezt csak az önkormányzatok vehetik igénybe a termelő infrastruktu­rális feltételekben meglévő fej­lettségi különbségek mérséklé­sére. Pályázatot a külön jogsza­bályban meghatározott, terület- fejlesztési szempontból ked­vezményezett térségekben mű­ködő önkormányzatok (a pécs- váradi, a sásdi, sellyei, siklósi és a szigetvári körzet települé­sei), valamint a 219/1996. (XII.24.) kormányrendeletben meghatározott települések ön- kormányzatai nyújthatnak be. Ennek határideje szeptember 30. Mindkét pályázattal kapcso­latban a kiírók azt szeretnék el­érni, hogy a fejlesztéseknél ré­szesüljenek előnyben a megyé­ben kivitelezéssel foglalkozó vállalkozások. B. G. Pont a pénztártörvényre A MOSZ üdvözli a NAP-ot, de még kér a népnek Visszajárna a gázolaj adója Jó irányba tett lépésként ér­tékelte a Nemzeti Agrár- program (NAP) idei meg­hirdetését Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szö­vetségének elnöke, aki ez alkalomból elsorolta az ága­zat kívánságlistáját is. A MOSZ elnöke hangoztatta: a jövő évi agrárszabályozási rendszerben következetesen érvényesíteni kell a NAP vi­tája kapcsán született megál­lapodásokat. A MOSZ egyébként olyan támogatási rendszert tart szükségesnek, amely közvetlenül a mező- gazdasági termelést segíti. Emellett biztosítani kell az ágazaton belül a szervezet- és versenysemlegességet is. A MOSZ elnöksége kez­deményezi, hogy az agrár­munkáltatók részesüljenek az általuk befizetett tb-járulék 30 százalékának megfelelő di­rekt támogatásban. Az elnök­ség szeretné elérni, hogy a vállalkozók, a szövetkezetek és más társaságok terhei le­gyenek azonosak a kisterme­lők számára megállapítottak­kal. Kezdeményezik azt is, hogy a gázolaj fogyasztási adójának visszatérítése terjed­jen ki a teljes mezőgazdasági tevékenységre, mértéke pedig 100 százalékos legyen. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 322,15 Francia frank 31,76 Japán jen (100) 165,96 Német márka 107,26 Olasz líra (1000) 110,35 Osztrák schilling 15,24 Svájci frank 130,10 USA-dollár 192,71 ECU 211,73 A kötelező befizetéseken ala­puló magánnyugdíjpénztár-tör- vényt megszavazta a törvény- hozás. A pénztártörvényt csak ke­rettörvénynek tekinthetjük - nyilatkozta lapunknak dr. Bőd Péter, a Nyugdíjbiztosítási Ön- kormányzat elnökségi tagja mert még számos miniszteri és kormányrendelettel egészül majd ki.-A törvény számunkra leg­fontosabb tétele: azok, akik még a régi rendszerben - tehát 1998 végéig - szereztek nyug­díjjogosultságot, akár csak egy napot is, és 47 évnél nem idő­sebbek, eldönthetik, hogy be­lépnek-e az új rendszerbe vagy ragaszkodnak a régihez. Ez lesz az elkövetkező két év nagy döntése. Ez mintegy két és fél millió állampolgárt érint, akik­nek alaposan át kell majd ta­nulmányozniuk a hamarosan megjelenő nyugdíjtájékoztatót, s mérlegelniük kell, hogy jelen­legi és jövőbeni élethelyzetük­nek melyik - a régi (felosztó­kirovó) vagy az új, vegyes - rendszer felel-e meg a legjob­ban. Az új rendszerben sokan veszíthetnek is - véli Bőd Pé­ter. Az átlépőknek 1999-től hét, 2000-től nyolc százalékot kell magánszámlákra befizetniük - az összeg viszont adókedvez­ménnyel jár. A pályakezdők számára 1998 júliusától lesz kötelező a 30 százalékos nyug­díjjárulékból minimum hat szá­zalékot átutaltatni a kötelező magánkasszába. (csernyánszki) Támogatás közraktározásra A Földművelésügyi Miniszté­rium közzétette az 1997. évi termésű búza közraktári táro­lásának támogatására kiírt pá­lyázatát. Eszerint a miniszté­riumi rendeletben meghatáro­zott mértéken túl további 30 százalékos kamattámogatásra pályázhatnak azok a cégek és magánszemélyek, akik élel­mezési célú búzájukat au­gusztus 1-jétől szeptember 15-ig közraktárban helyezik el és minimum három hóna­pig ott tárolják. A kamattá­mogatást kizárólag az Orszá­gos Gabona Terméktanács tagjai vehetik igénybe. Wransler r Triumph O Samsonite adldas *| M: gll_L* nyomán J> c*umcvm Cbillerbeck' MEGTAKARÍTHAT TÖBB EZER FORINTOT! Konfekció osztály Női nyárt ruhák, A W-40%-OS rövid uJiá blúzok, ! JU U3 toppok, bermudákf ENGEDMÉNNYEL! nyárt szoknyák I Egyes férfi öltönyök, zakók, bermudák, mellények, nadrágok 30%-os engedménnyel! Adidas márkabolt Egyes sportcipők 12.900 Ft helyett 9-990Ft Egyes szabadidőruhák 16.900 Ft helyett 9.990Ft Farmer osztály régi ár 5.990 -6.790 Ft Új ár 1.990 - 3-390 Ft Egyes pólók 30%-OS ENGEDMÉNNYEL! 50%-os ENGEDMÉNNYEL! <&> r¥5fUT5P» Jó vásár (ást Éfvánunfl Csúszik az Aqua Üzletház Pénzhiány miatt ismét leállt az Aqua Üzletház építkezése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az épület átadása ne történne meg még az ősz folyamán. Most nem azért állt le az épít­kezés, mert egy fillérünk sem maradt a kasszában - magya­rázza az építő cégek elvonulá­sát a lakóközösség jogi képvi­selője, dr. Herczeg Ferenc. - Van pénzünk, csak az egyelőre nem mobilizálható. A hányatott sorsú épület át­adását még az elmúlt évben tervezték, ám a pénz mindig a kritikus helyzetben fogyott el, emiatt állandó csúszásban vol­tak a beruházók. A közösség pénzügyeit ebben az évben rendbe tették, viszont arra nem volt elegendő forrásuk, hogy „egyszuszra” finanszírozni tud­ják az épület befejezését. Az ügyvéd arra utalt, hogy a kasz- szában olyan kevés pénz van, amelyet pillanatnyilag nem ér­demes felhasználni. Van vi­szont holt tőkéjük, így többek között visszaigényeltek, de még nem kapták meg a körülbelül 10 milliós áfát. Ezen kívül öt üzletük eladatlan, ebből is több milliót remélnek. Az üzletekre van ugyan érdeklődés, folyik az alkudozás, ám mindenki áron alul akar hozzájutni a helyisé­V&ü .1 ■ —L gekhez. Dr. Herczeg Ferenc szerint a lakóközösségen belüli nagyberuházókkal próbálnak tárgyalni az építkezés további finanszírozásáról. Van is ben­nük hajlandóság egy kedvez­ményes hitel nyújtására, megál­lapodás viszont még nem szüle­tett. Az ügyvéd viszont még ennek ellenére sem látja veszé­lyeztetve az épület őszi átadá­sát, ugyanis a jelenlegi helyzet csak körülbelül egy hónapos csúszást okoz az építkezésben. S ezt - ha a befejezéshez szük­séges 35 millió forint az elkö­vetkező hetekben összejön - még szeptember folyamán be lehet hozni. B. G. - Fotó: Müller A. Kevés a biztosítás Az elmúlt évhez képest vár­hatóan 25-30 százalékkal növekszik a mezőgazdasági nonprofit biztosító egyesü­letek által védett vagyon az idén. Ezek a szervezetek a termelők, a szövetkezők, va­lamint az Argosz Biztosító Rt. együttműködése révén jöttek létre. A nonprofit biz­tosító egyesületek által biz­tosított mezőgazdasági va­gyon értéke mintegy hatmil- liárd forintra nő 1997-ben. A biztosított vagyonban egyaránt szerepelnek növé­nyi kultúrák és állatok is. 1995 novembere, azaz az új biztosítási törvény hatályba lépése óta még inkább lehe­tővé vált, hogy a mezőgaz­dasági termelők profit és nonprofit alapon egyaránt biztosítsák az általuk ter­melt növényi kultúrákat, il­letve állataikat. Ennek elő­mozdítása érdekében az ál­lam a mai napig hozzájárul a nonprofit biztosító egyesü­letek alapítási költségeihez, egyesületenként 500 ezer forinttal. Ugyanakkor a nö­vénytermesztés biztosítási díjának 30 százaléka igé­nyelhető vissza, amennyi­ben ültetvényeit és más nö­vényi kultúráit biztosítja a gazda. r % i

Next

/
Thumbnails
Contents