Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)

1997-07-12 / 189. szám

1997. július 12., szombat Kultúra - Művelődés DUnántúli Napló 7 A Jelenkor nyári száma A Pécsett szerkesztett Jelenkor július-augusztusi számának élén Kovács András Ferenc versei állnak, majd utánuk Darvasi László Az Erwin van Maal-forgatókönyv című novellája olvas­ható. A versrovatban a továbbiakban Takács Zsuzsa, Tóth Krisz­tina, Dohai Péter, Schein Gábor, Zsillé Gábor és Paul Celan verseivel (az utóbbiakkal Halasi Zoltán fordításában) találkoz­hat az olvasó. A prózarovatban Darvasi műve mellett Vörös Ist­ván Vizsga és Zoltán Gábor Mézet venni című írásai kaptak he- lyet. Az egyéb műfajú szövegek között olvashatjuk Kelevéz Ágnes tanulmányát „Nem bűnös” (Babits és Edvárd király) címmel, to­vábbá Vidovszky László és Weber Kristóf beszélgetés-sorozatá­nak újabb részét, melynek témája ezúttal a Zene és notáció. Ugyancsak ide sorolható Berták László Pákolitz Istvánt meg­idéző emlékbeszéde. A lap e száma önálló összeállítást közöl a kortárs orosz iroda­lomról. Vlagyimir Szorokin Átutazóban című prózája után Di- mitrij Galkovszkij apró töredékekből álló bölcseleti „regényé­ből”, a Végtelen zsákutcából kapunk ízelítőt, amelyet a fordító, Goretity József tanulmánya kommentál. A tárgykör magyar nyelven olvasható irodalmában minden bizonnyal alapvető je­lentőségű Mihail Epstejn Az orosz posztmodem értelme és ere­dete című regényéről írott kritikája zárja. A kritikarovatban Payer Imre Lator László összes verseinek kötetéről, Fűzi László Révész Sándor Aczél-könyvéről, Magyar Éva Schein Gábor Nemes Nagy-monográfiájáról, míg Jász At­tila Schein Gábor Elhangolás című verseskötetéről ír. A számot két recenzió zárja: Halasi Zoltán a Mamo János által fordított Celan-versek kötetéről. Aczél Ákos Mózes Attila Egy pohár vi- gyor című elbeszéléskötetéről. Takács Zsuzsa Váratlanul egy tükör előtt Álmomban az arcomból hiányzott egy darab. Ámbár kivehető és visszahelyezhető volt, akár egy építőkocka, ráadásul fényes és piros volt a toldalék és egyáltalán nem volt feltűnő. Szinte kicsattanóan egészségesnek látszottam, azaz jól lepleztem, mondhatnám: faarccal tűrtem, hogy ha te is elszakadsz tőlem, azt már nem viselem el. De váratlanul egy tükör előtt - bőrömről a púdert éppen lemostam - színt kellett vallanom: ez már tragédia! - mondtam. ♦ Mosollyal kezdeni az alkotást Beszélgetés képekről, emlékekről, életről és halálról Kelle Sándorral Hogy mit kibír egy ember, az valódi csoda. Csodának értékeli az életben maradását Kelle Sándor festőművész is, akinek éppenséggel derékba is törhe­tett volna a pályafutása, ha a háborúban szerzett haslövésébe belehal. A robbanógolyó szilánkjai a testében s az a négy festmény­ből álló sorozat, mely a Hadtör­Leőweybe helyezték. Később a tanítóképző főiskolán, utóbbi nevén a Tanárképző Főiskolán tanított, egészen 1976-ig, nyugdíjba vonulásáig. Amikor ezekről az évekről faggatom, elmondta, hogy mindig mosoly- lyal kezdte az órát, jó hangula­tot teremtve, hiszen igazi alko­tómunka nem folyhat fagyos, unott légkörben.- Én nem egy katedrán üldö­gélő professzor akartam lenni, hanem a tanítványaim barátja. Kollégáknak tartottam őket. Ta­lán ezért is van, hogy a mai na­pig sokan felkeresnek, találko­zókra hívnak. Kelle Sándor 1946 óta él Pé­csett, s a várost ma is imádja. Rengeteg vázlatot, tollrajzot mutat, melyeken a város ma már nem is látható épületeit, részleteit örökítette meg. Mű­termében hatalmas láda őrzi többek között a háború előtti Horvátországban készült ké­peit, a sarokban is vagy húsz munka vár rendezésre. Áz asz­talokon tömött vázlattömbök, a falakon pedig a legkedvesebb képek.-A témát mindig a termé­szetből veszem, s azután átala­lyet Jacques Loussier francia zongoraművész „vett keze­lésbe”. Két évre volt szüksége a 62 éves művésznek ahhoz, hogy részleteire szedje szét a velencei komponista remek­művét. Nem kevesebb mint tíz vázlat kötött ki a papírkosár­ban, mielőtt Loussier elkészült volna a teljes művel. Az eredmény: gyönyörű kompozíció zongorára, basz­kítom - magyarázta. - A képe­ken magamat adom, kifejezem azt, amit érzek, gondolok és tu­dok. Igyekszem ehhez külön­böző formákat találni. Mindig kerestem az újat, a korszerűt. A téma hol a tavaszi fák vi­rágba borulásának öröme, hol a zselici dombok melankolikus színharmóniája, máskor a villá­nyi pincék kissé kapatos látoga­Hírcsatorna Az IH ajánlataiból. Gá­laműsorral zárul ma az Or- fűn rendezett, öt napon át tartó IV. Nemzetközi Musi­cal Tánctábor, melyre az or­szághatáron túlról is érkez­tek vendégek. A program 15 órakor kezdődik. A pécsi If­júsági Ház szervezi július 19-én az EDDA együttes huszadik lemezbemutató koncertjét is, melyre a sza­badtéri színpadon kerül sor 20 órától. A Ház galériájá­ban július 20-áig még meg­tekinthető Tóth Yoka Zsolt grafikusművész tanárainak és tanítványainak kiállítása is. (ly) Orgonamuzsika. A pécsi Bazilikában július 18-án este 8 órakor Áment F. Lu­kács OSB orgonakoncertje kezdődik. Közreműködik Balogh Eszter. A bazilikái koncertsorozatban augusz­tus végéig még hat hangver­senyt rendeznek, a tervek szerint fellép többek között Gregor József, Witterle Gá­bor, Sebestyén János és Lantos István is. (ly) Egzotikus esték. Az idei nyár különleges zenei prog­ramokat is kínál Pécsett. Ezek egyike lesz július 18- án a Szabadtéri Színpadon este 9-kor kezdődő „Keleti varázs” című török zenés, műsoros est. A klasszikusok kedvelőit július 19-én a Római udvarba várják, ahol este 8 órakor barokk estet tartanak. (ly) Szászvári napok. Július 12-én nyitóesttel kezdődik meg Szászváron az a hat napos eseménysorozat, melynek keretében kiállítá­sok, népi mesterségek be­mutatói láthatók. Ma 19 órakor a helyi asszonykórus és a német tánccsoport mel­lett a szalatnaki német énekkar és tánccsoport, a kecskeméti Csík zenekar és az Ifjúsági Fúvószenekar ad műsort. 13-a és 18-a között a Kiss György általános is­kolában Kardos Ferenc festményei és Kiss György szobrairól készült fotók te­kinthetők meg, illetve a Ke- let-Mecsek területén élő népművészek mutatkoznak be. A közös megnyitó hol­nap 14 órakor lesz. Július 15-én 14 és 17 óra között az iskolában nemezeléssel, másnap 9 és 12 óra között pedig a kézi fonással, szö­véssel ismerkedhetnek a gyerekek. 18-án délután a főtéren kézműves kirakodó- vásár zajlik, míg este 19 órakor záróesttel fejeződik be a program. (ly) r-wmi, Imim v-"» » ___u „ Nem katedrán üldögélő professzor akartam lenni” fotó: laufer László téneti Múzeumban kapott he­lyet, ma is emlékeztetik a frontkórházra és az élethalál­küzdelemre.-Nekem azért az is csoda volt, hogy földművelő szülők gyermekeként gimnáziumba ke­rülhettem - emlékezett vissza fiatal korára a most 84 éves pé­csi mester. - Jánoshalmán szü­lettem, s ott a papok is figye­lemmel kísérték a gyerekeket. Ha valaki ügyes volt, valami­ben kiemelkedő, beszéltek a szülőkkel, hogy adják iskolába. A kalocsai jezsuitáknál tanul­tam hat évet, de érettségizni már Pécsett érettségiztem. A képzőművészeti főiskolán 1933 és 1938 között Réti István tanítványa volt. Először Mo­hácsra került tanítani, majd a pécsi leánygimnáziumba, a Vivaldi - dzsesszben A XIX. és a XX. században nagyrészt feledésbe merült, hogy elsősorban a barokk ze­neszerzők hagytak nagy sza­badságot partitúráikban a mu­zsikusoknak. Dzsesszmuzsi­kusokra van tehát szükség, hogy a szükséges rögtönzé­sekkel egészítsék ki a barokk kompozíciókat. Erre a sorsra jutott Antonio Vivaldi Négy évszakja is, ame­tójának jókedve tükröződik az olajfestményen. Az idős mester kedvenc képe egyébként a „Fé: szék felé” címet viseli. Sötét erdőn át hazarepülő madár vil­lan meg rajta.-Mert hát mindenki keresi az övéit, a helyet, ahol megpi­henhet - mondta elérzéke- nyülve. - Nekem ilyen a csalá­dom, a feleségem szeretete. Több száz képe készült, kiál­lításait felsorolni is alig lehetne. A várostól kapott Pro Civitate elismerésre büszke, de arra is, súgja felesége, hogy a Képző­művész Szövetség tagja, s hogy többek között a Szépművészeti Múzeumban is vannak képei. Még ma is dolgozik. S ha a szó még nem kopott meg telje­sen, azt mondhatjuk: boldog. Hodnik I. Gy. szusgitárra és ütőshangszerre, amely „ötven százalékban tő­lem, ötven százalékban pedig Vivalditól származik” - nyilat­kozta a francia zongoraművész. Loussier jelenleg hangver- senykörúton van Vincent Char- bonnier-val (basszusgitár) és André Appinóval (ütőshang- szer), s már CD-felvétel is ké­szült a dzsesszesített Vivaldi­ról. Tüskés Tibor A kereszt halála A szőlőhegynek ezen az olda­lán madarak adták a dűlők ne­vét. Volt itt Karvaly, Seregély, Bagoly, Fácán és Cinke dűlő. A szőlőhegy másik oldalán a kerti növényeket, a gyümölcsfákat kedvelték, s a dűlők elején és végén a táblákra az Epres, Szamóca, Cseresznye, Körtvé- lyes, Almás szavakat írták. Árra a tenyérnyi térre, ahol ez az öt dűlő találkozott (vagy ahonnét kiindult), valamikor keresztet állítottak a hegyi em­berek. Volt okuk rá: a jégeső, a szárazság, a peronoszpóra, a lisztharmat ellen egyaránt olta­lomra szorultak. (A tolvajokra, betörőkre akkor még nem gon­doltak.) Vagy valamely nagy bűn, netán szerencsétlenség he­lyét jelölte a kereszt, s engesz- telésül állították? Szüret után összeszólalkozott két ember, és gyilkosság esett ezen a helyen? Vagy fölborult a hordókat szál­lító szekér, és a borral teli hor­dók agyonnyomták a gazdát? Vagy hálából emelték a keresz­tet? „A jó termés emlékére.” „Visszajött a fiam a háborúból. „Túléltem egy súlyos betegsé­get.” Amikor Domonkos megöz­vegyült, vásárolt egy tag szőlőt présházzal együtt, és állandó lakónak felköltözött a hegyre. Akkor már a keresztnek csak a homokkőből faragott talpazata volt meg. A feszületet, a ke­resztet és a rajta függő testet el­tüntette az idő. De valaki érezte a hiányát, és két keresztbe tett vasrudat egymáshoz hegesztett, és a feszület helyére tűzte. így a tér és rajta a csonka feszület megmaradt tájékozódási pont­nak. Akik ismerték a hegyen, így nevezték: a vaskereszt. Domonkos minden vasárnap elhaladt előtte, és megemelte a kalapját. Húsvét után éppen a kis téren találkozott Rádler úr­ral, akitől korábban bort szokott vásárolni. Megálltak a kereszt mellett. - Én áldoznék rá, ha valaki újra megfaragná - mondta Rádler úr. - Én is szí­vesen beszállok - mondta Do­monkos. De nem kellett áldozatot hozniuk. Pünkösdkor már a két, egy­máshoz hegesztett vas sem állt a homokkő talpazaton. De va­laki még megmentette, és a tal­pazat mellé támasztotta. így szomorkodott a kereszt őszig. Októberben valaki nagy ha­lom szőlővesszőt hordott a ke­reszt tövébe, és a száraz venyi­gét meggyújtotta. A kereszt a tüzet még úgy- ahogy túlélte. A két, keresztbe tett vasrúd eltűnt, de a füstös, megfeketedett kőtömb megma­radt, és rendületlenül állt a kis tér közepén. Tavaszig nem történt újabb esemény. Amikor Domonkos elhaladt a csonka kereszt mel­lett, egyre reménytelenebbül gondolt arra, amit Rádler úr mondott. Nyáron valaki virágot tett a homokkő talpazatra. Domonkos eltűnődött: - Ki állíthatta a keresztet? És mikor? És miért? És mi lehetett a fel­irat? - Az eső olvashatatlanná koptatta a betűket. - De lám, vannak még, akik becsülik ­gondolta, és attól kezdve néha ő is vitt néhány szál margarétát vagy tátikát a kőtömbhöz. Télen nagy hó esett. Amikor a hó elolvadt, Domonkos látta, hogy a kőtömböt valaki feldön­tötte. Az oldalára fordított tal­pazat olyan volt, mint egy béna ember. Egy ideig ott feküdt a tér közepén, ahol az öt köz ta­lálkozott. Tavasszal nagy építkezések kezdődtek a szőlőhegynek ezen a részén. Domonkos szomorúan nézte, hogy az ő szőlője körül is aktatáskás emberek méricskél­nek, cövekeket vernek a földbe, aztán teherautókkal téglát, ho­mokot, vasgerendákat horda­nak, árkokat ásnak, kátrányt ol­vasztanak, alapoznak. A szűk közökön berregő, a kis téren forgolódó teherautók­nak kellett a hely. De a sofőrök megkímélték a csonka keresz­tet. Nyárra elkészültek a szép, többszintes lakóházak. Villany már akkor is volt a hegyen, amikor Domonkos a szőlőt megvásárolta. Az utak szélén kátrányozott villanyoszlopok hordozták a vezetéket. Most, a nagyobb terhelés miatt, így szólt a vállalat utasítása, kicse­rélték a fa oszlopokat. A fekete, kátrányozott póznák helyére hatalmas méretű eternit csöve­ket állítottak. A kis tér közepén, ahol az öt szőlőhegyi köz találkozott, mély gödröt ástak. Amikor Domonkos az egyik vasárnap arra járt, a keresztnek már a nyomát sem találta. Sehol a keresztbe tett, összehegesztett vasak, sehol a homokkő talpa­zat. A tér közepén kiteijesztett karokkal, a kiterjesztett, béna karokra fűzött fényes huzalok­kal egy nagy testű, vastag, szürke, közömbös, élettelen eternit villanyoszlop állt. * \ \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents