Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)

1997-06-04 / 151. szám

1997. június 4., szerda Kistermelők Dünántúli Napló 11 Drágák a zöldségfélék Az ilyenkor jellemzőnél jó­val magasabbak a jelenlegi zöldségárak, ennek főként az elhúzódó érés az oka. Szinte mindegyik fajta két­hetes késésben van. A lassú kitavaszodás elsősorban a paprikát érintette, amely je­lenleg a tavaly ilyenkorinál húsz százalékkal drágábban kapható a piacon, olvashat­juk a Magyar Nemzetben. A Bosnyák téren például a fe­hér darabjáért 60-80 forin­tot, a töltenivalóért pedig 35-50 forintot kémek az árusok. A terméktanács idei elő­rejelzéséből kiderül, az utóbbi egy évben a „sárgu- lás” nevű betegség miatt rendkívül visszaesett a sza­badföldi paprika aránya, és mind többen foglalkoznak a fólia alatti termesztéssel. Ennek következménye, hogy augusztus-szeptem­berben a lecsónak alkalmas fajtából a szokásosnál jóval kevesebb lesz a standokon. A töltenivaló paprikánál vi­szont félő, hogy minden el­lenkezőleg alakul, és ha nem lesznek megfelelő ex­portlehetőségek, az a hazai piac nyár végi összeomlásá­hoz vezethet. A lehetséges piaci zava­rok fő okai: a termelés el- aprózódottsága, kiszámítha­tatlansága és a megfelelő in­formációk hiánya, ami a zöldségfélék előállítására éppúgy jellemző, mint a burgonyaágazatra. A tavalyi kedvező érté­kesítési árak nyomán az idén valószínűleg többen termelnek karalábét. Nyu- godtabbak lehetnek a para­dicsomkertészek: a hazai termés minőségének ugrás­szerű javulására számíthat­nak. (n.t.) Az oldalt szerkesztette: MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kistermelők rovatunkkal legközelebb június 18-ikán jelentkezünk r r w w FUNYIROVASAR! Elektromos fűnyíró 800-1600 W-ig 12.500 Ft-tól Benzinmotoros fűnyíró 3,5-5 LE 28.500 Ft-tól Szegélynyírók 4.900 Ft-tól Motoros kaszák 25.900 Ft-tól Fűnyíró traktorok 10-18,5 LE 245.000 Ft-tól Egyéb kerti gépek teljes választéka. AGRO-GEP CENTER Pécs, Szigeti út 94. Tel.: 72/312-891 Több telefont és személyes rek­lamációt kaptam azért, mert az előző alkalommal csupán egy paprikafajtát ismertettem. En­nek egyszerű oka van: a szak­mai ismertetések megszabott terjedelme nem teszi lehetővé a hosszabb lélegzetű cikkek köz­lését. A kérésnek, a hiány pót­lásának ezúton teszek eleget. Mint azt az előző alkalommal említettem, a paprikafajtáknál is megfigyelhető a „divat”. Most a nagy testű, vastaghúsú fehér vagy kárminvörös fajták kedveltek a piacon. Ennek első magyar képviselője a Blocky FI, ezért emeltem ki fajtaismer­tetésben. Természetesen van - több, jó tulajdonsággal rendel­kező magyarfajta is. Fehérhúsú fajták Albaregia. Folyton növő, be­tűrt, kúpalakú, sárgásfehér színű, édes ízű paprika. A bo­gyója 90-95 gr-os. Szabadföldi termesztésre ajánlott fajta. Hosszú Táltos. Folyton növő, felfelé törő habitusú. Fejlődési sebessége lassú, fényhiányra nem érzékeny. Termése csüngő, megnyúlt, kúpalakú, sárgásfehér színű, édes ízű pap­rika. Termése csípősség men­tes, 75-90 gr-os, hajtatásra és szabadföldi termesztésre egy­aránt alkalmas. Fehérözön. Determinált nö­vekedésű, felálló habitusú fajta. Termése kúpalakú, sárgásfehér színű, édes ízű, 55-70 gr súlyú. Hajtatásra és szabadföldi ter­mesztésre egyaránt alkalmas fajta. Tizenegyes. A Fehérözönnél gyorsabb fejlődésű, determinált Fehérözön növekedésű. Termése kúpa­lakú, sárgásfehér színű, édes ízű, 55-65 gr súlyú. Hajtatásra javasolt, mivel igen bőven te­rem. Halványzöld, nagy bogyójú Belecskai. Folyton növő, fel­álló habitusú fajta. Termése kúpalakú, világoszöld színű, csípős ízű, 60-70 gr súlyú. Haj­Paprikaözön tatásra és szabadföldi termesz­tésre egyaránt alkalmas. Savó FI fajtajelölt. Folyton növő, csüngő habitású fajta. Termése kúp alakú, világoszöld színű, édes ízű. Súlya 100-110 gr, hajtatásra és szabadföldi termesztésre egyaránt alkal­mas. Kármen. Folyton növő, csüngő erős, csípős ízével kiváló leves (halászlé) ízesítő tulajdonságá­val uralja a „magyaros” kony­hát. Fajtái: Kalocsai merev­szárú 622, Kalocsai 801, Kalo­csai 50, Kalocsai V 2, és a Sze­gedi F 03 fajták. Röviden meg kell említeni az ültetésnél az állománysűrűsé­get. Folyton növő fajtáknál 10­Szentesi kosszarvú habitású fajta. Termése kúpa­lakú, sötétzöld színű, édes ízű. Súlya 90-100 gr-os. Szabad­földi termesztésre javasolt fajta. Paradicsom alakú Greygo. Folyton növő, csüngő habitású fajta. Termése paradicsomalakú, sötétzöld színű, de a sötétzöldből pirosra érik. Édes ízű. Súlya 90-100 gr-os. A dohánymozaik vírusra rezisztens. Magházpenésze­désre nem hajlamos. Szabad­földi termesztésre javasolt fajta. Paradicsom alakú zöld. Foly- tonnövő, csüngő habitású fajta. Termése paradicsomalakú, sö­tétzöld színű, de pirosra érő, édes ízű. Szabadföldi termesz­tésre javasolt fajta. Hungarian. Folyton növő, Blocky típusú fajta. Termése sötétzöld, édes ízű és a paradi­csomalakú fajták között a leg­nagyobb. Súlya 110-120 gr-os. Szabadföldi termesztésre és hajtatásra is alkalmas fajta. Cseresznyepaprika Külön csoportot képvisel a cseresznyepaprika típus, amely 20 tő/m2. A determinált növe­kedésű fajtáknál: 20-30 tő/m2. Természetesen a fenti fajtákon kívül még legalább 50-60 fajta van köztermesztésben, a helyi Albaregia „tájfajtákon” kívül. Van tehát fajtaválaszték a hobbikertészek számára. Tamcsu József Növényvédelem a kiskertekben A változékony időjárás hatá­sára a kertekben a növényvé­delmi munkák megszaporod­nak. Nem tüzel halás Egyre gyakrabban kérde­zik, illetve jelentik be, hogy alma-, körte-, birsfáikon meg­jelent a már több alkalommal ismertetett baktériumos be­tegség, a tűzelhalás. Szeren­csére az eddigi bejelentések­nél a hajtásvégek elhalását a hajtástörő darazsak okozták. E kártevő a hajtásvég alatti rész alatt körkörösen a haj­tásba fúrt lyukakba rakja a to­jásait. Ezeken a helyeken gombostű szúráshoz hasonló, gombostűfej nagyságú körkö­rös, zöldesbama kidudorodá- sok találhatók, mely feletti hajtásrész meggörbül, leszá­rad. Az ilyen hajtásvégek fel­vágásakor szerencsés esetben megtalálhatjuk a lárvákat is. Védekezni e kártevő ellen az adott időszakban kemikáli­ákkal nem tudunk. Esztétikai­lag a fákat elcsúfító hajtásvé­geket éles késsel vagy ollóval vágjuk le, égessük el. Szürkerothadás A fák és cserjék permete­zésénél vegyük figyelembe a köztes növények érési idejét és a köztes növényekre vo­natkozó élelmezés-egészség­ügyi várakozási időket is! Az elmúlt hét szeles időjá­rása következtében gyakoriak a hajtás és fürtkezdemény sé­rülések szőlőinkben, melyek elsődleges fertőzési forrásai a szürkerothadást okozó gomba megbetegedéshez. Ne felejt­sünk el a permetezéseknél szürkerothadás elleni készít­ményeket használni (Sumilex 50 WP, Ronilan, Ronilan DF, Rovral 50 WP, vagy az új nö­vényvédő szerek közül a Mythos 30 SC, vagy a bio­preparátum Trichodex WP-t). Levéltetvek Az almafáinkon és a ribiz- kebokrok levelein egyre na­gyobb számban jelennek meg a pirosodó, deformálódó, visszagörbülő levelek. E tüne­teket a levéltetvek okozzák. Védekezésre az érés figye­lembevételével válaszuk ki a szereket. Használhatjuk elle­nük a III. forgalmi kategóriás készítmények közül a Bio- Sect, Fito-Insect, Karate 2,5 EC, Chinetrin 25 EC, Decis 2,5 EC, a II. forgalmi kategó­riába tartozó növényvédő szerek közül: Decis Quick, Hostaquick, Unifosz 50 EC, Danadim 40 EC, BI-58 EC, Talstar 10 EC, Tagló 15 EC stb. Szőlőmoly Számítanunk kell a szőlő­molyok kártételének megje­lenésére is a fürtkezdeménye­ken, melyek ellen - ha az ül­tetvényünkben nem terme­lünk zöldségféléket, szamócát más kultúrnövényt - feltétle­nül a hosszabb várakozási idejű készítményeket helyez­zük előtérbe (Cascade 5 EC). Szőlőmolyok ellen hasz­nálható növényvédő szerek: Bacticid P, BI-58, Bulidock 25 EC, Danadim 40 EC, Da­nitól 10 EC, Dipel, Dipel ES, Ekalux 25 EC, Fyfanon 50 EC, Karate 2,5 EC, Nomolt 15 SC, Reldan 50 EC, Sinora- tox 40 EC, Talstar 10 EC, Trebon 10 F, Ultracid 40 WP, Unifosz 50 EC, Zolone 35 EC, valamint a piretroidok (Chinetrin 25 EC, Fendona 10 EC, Fendona 2 EC, Decis 2,5 EC, Karate 2,5 EC, Sherpa, Sumi-Alfa 5 EC stb). Piretro- idokat csak gyenge atkafertő­zésnél használjunk. Az ág- és gallysérüléseket gondosan kezeljük. Czigány Csaba A málna és ellenségei A málnát számos kártevő és betegség pusztíthatja, ami a terméscsökkenésen át az ültet­vény korai vénüléséhez, majd kipusztulásához vezethet. Ezért az, aki málnát termeszt a kertjében, készüljön fel a rend­szeres növényvédelemre. A letermett vesszőket azonnal - de legkésőbb au­gusztus végéig - metsszük ki és égessük el. Ezzel meg­semmisítjük a vessző- és le­vélbetegségek újbóli fertőzé­sének forrását, melegágyát. E munkákat csak kiegészíti a jó talaj- és a növényvédelem. A talaj tápanyag-utánpótlására kiválóan alkalmas a komplex Poly-Feed (NPK) műtrágya. Ä rovarok ellen hatásosan alkalmazható szerek a Karate, a Judo, Metila-Cotnion, a Fendona. Növény betegségekre jól bevált „gyógyszer” a Mer- pan, a Folpan, a Dithane, a Sumlex. A Lucenit 80 WP és a Stomp pedig a gyomo- sodás elleni küzdelemben segít. Dr. Seprős Imre Gyümölcstermesztés - korszerűen A kajszi gutaütése Több baranyai kerttulajdonos jelzi, hogy kajszifájának egy- egy ágrésze vagy a teljes fa pusztulásnak indult. Sajnos, a tünet egyáltalán nem ritka, sőt inkább gyakori jelenség, oka a kajszi gutaütése, az apoplexia. Nagy kárt tud okozni a kajszi­fákban, már fiatal korban je­lentkezik, a negyedik-ötödik évben, és képes 10-15 éves korra kipusztítani az állomány 40-50%-át is. A tünet kétféleképpen je­lentkezik. Az egyik a részleges elhalás, amikor a pusztulás egy- egy ágra terjed ki, ilyenkor csak a megtámadott ágon levő hajtá­sok, levelek váltanak fakó­zöldre, majd lefonnyadnak, el­száradnak. A másik tünet a teljes elha­lás, a jelenség ugyanolyan, mint a részleges elhalásnál, de a korona egészére kiteljed. Mindkét esetben általánosnak tekinthető, hogy az elhalás ta­vasszal vagy nyár elején követ­kezik be, idén azért tűnik „rob­banásszerűnek”, mert nagyon hirtelen lett meleg. A betegség kórokozója a Pseudomanos syringae bakté­rium és a Leucostoma cincta gomba, amelyek külön-külön fertőzve is okozzák a kajszi gu­taütését, de együttes fertőzésük esetén a megbetegedés súlyo­sabb lefolyású. Mindkét kórokozó sebzése­ken keresztül fertőz, ez lehet metszési felület éppúgy, mint. állati kártevő rágása vagy szer­szám okozta sérülés, a különb­ség az, hogy a Pseudomonas november elejétől március ele­jéig fertőz - tehát nyugalmi ál­lapotban -, míg a Leucostoma júliustól kezdődően március elejéig. A betegség lefolyása is azo­nos: a fertőzés elpusztítja a háncsszövetet és a kambiumot, ezért a fertőzés feletti rész hir­telen elhal. Ha ágalapot támad­nak meg, akkor részleges elha­lás következik be, ha a törzset, akkor a fa teljesen elpusztul. Védekezni a gutaütés ellen csak a sebzések elhagyásával, mellőzésével lehet a fertőzés lehetőségének időszaka alatt. Ezért tanácsolható, hogy akár ritkító, akár alakító vagy ifjító metszést végzünk, annak idő­pontját tegyük a rügyfakadás és a virágzás közötti időszakra és célszerű a sebzárást egy lemo­sószerű permetezéssel, rézszul­fát hatóanyaggal elvégezni. Al­kalmazhatunk rézoxiklorid ha­tóanyagú szert is, de ennek ha­tásfoka valamivel gyengébb, mint a rézszulfáté. Idén a termést javarészt el­pusztító tavaszi fagykárok mi­att az ifjító, ritkító metszést el­nyújthatjuk időben, hiszen a metszéssel nem fogunk a ter­mésben kárt okozni. így most lehetőség van arra, hogy - ha szükséges - erősebb ritkító metszést végezzünk el a kajszi­fáink koronájában. Buzássy L. Már mutatkozik a fákon a legkiválóbb ízű és legszélesebb körben felhasználható gyümölcsünk, a kajszi FOTÓ: IjUJFER L. ( i )

Next

/
Thumbnails
Contents