Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)
1997-06-30 / 177. szám
1997. június 30., hétfő Háttér - Riport Dünántúli Napló 9 Túlélte a hajószerencsétlenséget „Egyszer mintha a Dunán a férjem látta volna a Pajtást, de aztán többet nem gondoltunk rá ” A Pécsett lakó Tóth Aladárné szerint bár napfényes és meleg napra ébredtek 1954. május 30- án, mégis rendkívül hideg volt a víz. Es nem volt választás. A csavargőzös előbb jobbra majd balra billent, majd átfordulva bebukott a Balatonba. A fiatal tanárnő, éppen egyéves házasként barátaival indult Füredről egy kis kirándulásra, csak azt érezte, hogy sodorják az emberek, s ahogy fordult, már zuhant is a kikötő vizébe. Talán a férje kiáltását hallotta, hogy ne a móló felé ússzál, amikor érezte, hogy egy ember belekapaszkodik és húzza lefelé. Többször is elmerült, aztán elrúgta magát, s mikor már levegője fogytán volt, talán az utolsó pillanatban, de kirobbant a felszínre és úszott-úszott teljes erőből, el a hajótól, amiből időnként sípolva csapott ki a gőz. A napokban mi is megírtuk az egyetlen balatoni hajószerencsétlenséget, mely az említett időpontban a szezonnyitó vitorlásverseny idején történt. A balatonfüredi hajóállomásról éppen csak kiindulófélben lévő Pajtás kirándulóhajó (Rákosi Mátyás tiszteletére nevezték el) felborult a kikötőbe, s alig száz utasa közül huszonhármán a hullámsírba vesztek, s több mint ötvenen megsérültek. Akkor még nem tudtuk, hogy a szerkesztőségünktől légvonalban, alig pár száz méterre lakik egy, ma már nyugdíjas tanárnő, aki túlélte e szerencsétlenséget. Telefonon hívott fel, majd amikor a lakására érkeztem, egy korabeli dokumentumot mutatott, amolyan igazolásképpen. Ezen a Balatoni Hajózási Vállalat elismeri, hogy az általuk bejelentett kárösszeg fejében 345 forintot kifizet, hozzátéve, hogy egyéb kárkérelem csak peres úton tisztázható. Kézenfekvő volt, hogy megkérdezzem:- Hogy került Ön a hajóra?- Egy évvel korábban végeztünk férjemmel Szegeden, s akkoriban elhelyezték az embert. Féljem vegyész volt, én a tanári szakon diplomáztam, mint kémia-fizika szakos. Ő egri én pedig bajai vagyok - ez utóbbinak, a vízismeretnek és az úszni tudásnak - jó hasznát vettem azon az ominózus napon. Szóval Veszprémbe kerültünk nagy szomorúságra, s kollégáink avval vigasztaltak, hogy meglátjátok, majd a nyáron milyen jó lesz. Közel a Balaton, mehetünk sokat kirándulni.- Akkor ez a május végi nap éppen az első kirándulás volt?- Az első és egy darabig az utolsó is. Nem volt szerencsénk, a hajó nagyon zsúfolt volt, s utólag úgy gondolom, hogy meglehetősen felelőtlen volt a hajó kormányosa is. Hirtelen fordultunk az öbölben, s e fordulattól a hajó billegni kezdett. Másrészt a mólótól nem messze, éppen a vitorlásverseny is akkor kezdődött, úgyhogy az emberek a hajónak azon az oldalán tömörültek, amelyről látni lehetett.- Mi e szerencsétlenségben a legszömyűbb élménye?- Sokat álmodom vele, s néha még mindig látom annak a kiskatonának az arcát, aki belém kapaszkodott és lehúzott a mélybe. Bizonyára nem tudott úszni én pedig nem tudtam segíteni rajta.- A partra kiérve mi történt?- Fogalmam sincs, hogy honnan, de sok-sok ember állt körbe bennünket s egyenesen a szívkórházba tereltek. Nem is tudtunk volna másfele menni. A kórházban levetkőztettek mindannyiunkat, pokrócot kaptunk, s nyugtató injekciókat. Ettől aztán elbágyadtunk, olyany- nyira, hogy ma sem tudok mindenre pontosan visszaemlékezni. Mintha elaludtam volna? Mindenesetre délben volt a hajószerencsétlenség és este 6-ig szinte elrepült az idő. Furcsál- lottam is, hogy már ilyen késő van, amikor bekiáltott valaki, hogy érkezett egy busz azok számára, akik Veszprémbe, vagy Veszprém felé akarnak menni. Sok év elmúlt már: Tóth Aladárné egy ideig még Veszprémben tanított, majd Pécsre költöztek, s itt a Leőwey Klára Gimnázium tanáraként dolgozott vagy harminc esztendeig. Félje nem él már, fia az USA- ban, Los Angeles lakója, lánya pedig (milyen a véletlen), Bala- tonboglár lakója lett.- Úgy gondolom, hogy sokáig élhetett Önben ez a tragédia.- Jellemző, hogy abból a kis veszprémi csapatból, akik a hajón voltunk, bár mindenki életben maradt, nem igen jöttünk össze megbeszélni a történteket. A rádió hallgatott, az újságok sem írtak róla, s mi is úgy gondoltuk, jobb, ha hallgatunk.-Később?- Természetesen meséltem róla, főleg a tanítványaimnak. Ennek köszönhetően értesültem arról, hogy az önök lapjának vasárnapi számában megjelent róla kései emlékeztető: egyik tanítványom hívta fel rá a figyelmemet.- A Balaton azért nem jelent további félelmeket Önnek?- Ó, dehogy. Később Lellén nyaralót vettünk, s bár a bajai házunk sokáig megvolt még, szeretem természetesen a Balatont. Férjem két esztendeje elhunyt, de remélem, az idén is lemegyek, s oly közel vagyunk a lányomékhoz, az unokámhoz, hogy akár gyalog is átmehetünk vagy biciklivel átkerekezhetünk egymáshoz.- És Baja?-Egyszer, amikor ott voltunk nyáron, s ültünk a parton, a férjem mintha észrevette volna a Pajtást. Mondta is: Figyeld, ez a mi hajónk. Aztán persze nem törődtünk vele, s most tudtam meg az újságból, hogy tényleg a Pajtás lehetett, hiszen miután kiemelték, visz- szavitték a Dunára, s Dömsöd néven ma is ott szolgál.- Ón szigorú tanár volt?- Igen. Ezek a tantárgyak, főleg a kémia megkövetelik a figyelmet, a rendszeretetet és rendszerességet. Persze, hogy nagyon szerettem a diákjaimat, s ma, nyugdíjasán is minden olyan cikket vagy írást elolvasok, ami egykori iskolám sikereiről számol be. A hajózás szakemberei szerint a Pajtás tragédiáját többek között a kontár átalakítás okozta, s nem ez volt az első balesete. Az 1918-ban készült hajó 1945 elején már egyszer az Országház előtt elsüllyedt, s aztán került a Balatonra. Fölmerülhet a kérdés: vajon ilyen eset ma előfordulhat-e? Dr. Horváth Gyula, a MAHART Balatoni Hajózási Rt. ügyvezető igazgatója kizártnak tartja. Alapos stabilitási ellenőrzés után bocsátanak a vízre minden új hajót, tüzetesen átvizsgálva paramétereit. Kritikus időjárás idején, bizonyos szélerősség, vihar esetén pedig ki sem futhatnak a kikötőkből. Kozma Ferenc A vízbe fordult hajótestre aki tudott, felkapaszkodott. Képünk archív felvétel Mészáros Attila jegyzete A földre döntve Réges-régen, még amikor a falvaknak saját legelőjük volt, élt egyszer egy ember Abali- geten. Járogatott a csorda nyomában, delente ő is behúzódott egy fa árnyékába. Hanyatt feküdt, nézte az ég kékjét, dicsérte az Istent, hogy ilyen szép lombú fákat is adott a világnak. Az évek teltek, múltak, az ember megöregedett, egyre gyengébb lett, a végén eltemették. Hálával emlegették, jó pásztor volt, megvigyázta még a fákat is. Nem maradt utána más, mint ezek a szép lombú bükkfák, fent, a barlang fölötti volt legelőn. Javában növelték még az erejüket, amikor az öreg pásztor meghalt. Kétszáz éven keresztül köszöntötték a tavaszt friss rügyekkel, egyre terebélyesedő koronájukkal, méter vastagságú törzsükkel. Körülöttük ugyan ifjonc fák törekedtek a fény felé, de az öreg hagyásfák méltóságát ez nem sértette. Megvolt a maguk területe, széles árnyékukba nem merészkedtek a magoncok. Zöld fűvű tisztás volt a lombjuk alatt. Csak egy dologgal nem számolták ezek az öreg fák. A mával. Hogyan is fért volna össze bennük a hajdani pásztor gondossága, kérges tenyerének törzsüket simító melegsége és a motoros fűrész? Madárdal helyett durva gépzúgás? Tavaszi rügyek helyett fröcsögő szilánkok? Békésen delelő gulya helyett fülsértő traktorpöfögés? Az öreg pásztor után jó kétszáz évvel erre járt egy másik fajta ember. Nem jók ezek a bükkök már semmire. Csomós ágaikat hiába próbálnák esztergálni, hatalmas törzsüket nem érdemes tűzifává aprítani. Többe kerülne a benzin. A hajdani legelőtől kicsit alább ott a barlang. Védett, mint ahogy az előtte lévő rész is. Hátán a hagyásfákat hordozó terület nem. Mondják, ma már magántulajdonban van. Azt is: az erdőfelügyelők senkinek sem adtak engedélyt, hogy elkezdje pusztítani az öreg bükköket. Néhány közülük mégis már a földön hever, amit lehetett, elvittek belőle, a többi rész ott maradt. Iszonyú roppanással zuhanhattak a földre, törve, zúzva, két évszázad évente növelt súlyával csapódva a sárba. Csak egy tisztás marad a helyükön. Ahova most már majd odafémek a magoncok, galagonya, szeder, siskanád. Lassan elburjánzó növényzet fedi el a régi pásztor tiszta emlékét, aki még csak azt sem mondhatta, hogy ezek a fák az enyémek. Vannak még ott öreg bükkök. Ha valahonnan elhozza feléjük a motorfűrész hangját a szél, minden tavaszuk emléke végigremeg hatalmas koronájukon: lesz még egy? „Községi monarchia” éljen I. Dénes! Kanada franciaajkú tartománya, Quebec egyik kis falujában koronázásra készülnek. LÍAnse-Saint-Jeanban kedden emelik trónra I. Dénest (Denys-t). A negyvenhat éves egyetemi tanár, aki a chicou- timi egyetemen oktat, nem ősei trónját foglalja el, hanem a falucska lakói döntöttek úgy népszavazáson, hogy kikiáltják a „községi monarchiát”. I. Dénest, valódi nevén Denys Tremblay-t a líanse-sa- int-jean-i templomban keni fel Raymond Larouche lelkész, a falucska védőszentjének nevenapján és Quebec nemzeti ünnepén. A professzorból lett uralkodó meggyőzte a falusiakat - akik 72,9 százalékos arányban támogatták a monarchiát - hogy az új „államforma” révén megindul majd a gazdasági élénkülés, főként az idegenforgalom révén, az 1996-ban árvíz sújtotta sagu- enayi községben. A január 21-én, XVI. Lajos francia király lefejezésének évfordulóján tartott jelképes népszavazás után Denis Tremblayt a városi tanács közfelkiáltássá lÍAnse-i I. Dénes névvel uralkodóvá fogadta. „Az ünnepségre 5-6 ezer érdeklődőre számítunk Que- becből, sőt egész Kanadából és máshonnan is” - állította az AFP-nek nyilatkozva Marina Lavoie, a koronázási bizottság önkéntese. Álhírcsatorna Aranymosók Pécsett. Új iparág kezdi megvetni lábát a baranyai megyeszékhelyen. A nagyobb esőzések hatására a hegyoldalról lezúduló hordalékban több tucatnyian próbálják felfedezni a gazdagság forrását. A legnagyobb szerencse eddig dr. G. B. Y. kertvárosi polgárra mosolygott, ugyanis egy áprilisi napon egy aranyból készült fogra bukkant a Felsőmalom utcában. Mint később kiderült, az értékes aranyfog Zs. Gy. szájából esett ki, aki negyven méterrel feljebb próbálkozott a nemesfém fellelésével. (z) Betörés Uszögpusztán. Egy eddig (még) ismeretlen tettes az üszögpusztai ménesben betörte Csibészt, a kétéves pej kancát. (z) Visszalépések a bajnokságtól. Mind kevesebb labdarúgócsapat viseli el a magasabb osztállyal járó anyagi terheket, ráadásul a bajnokságok MLSZ általi átszervezése is fokozza a bonyodolmakat. így fordulhatott elő, hogy az NB I-ből egy osztállyal lejjebb sorolt Ecker-Stadler FC helyén ősztől a Baranya megyei II. osztály Tamási-csoportjának kiesője, a Vasas RP indulhat. Előzetes tervek szerint a Vasas Danubius Hotels és a Vasas RP szurkolótábora egyesülne, ezzel létszámában elérné az FTC drukkerek számának egyhuszadát. (z) Amerikai indiánok a Földért A Föld megmentésére gyűlt össze a nyugati félteke mintegy négyszáz indián törzsfőnöke és sámánja a civilizációtól távol, a kolumbiai Amazonas tartományban, egy hagyományosan ceremóniák céljára szolgáló „hosszú házban”, avagy malocában, hogy mintegy 500 évnyi hallgatás után együtt szóljanak az emberiséghez. Francisco Quiroga, a találkozó szervezője a Reuter tudósítójának elmondta: „Az élet kibillent egyensúlyából, mert az ember elvesztette kapcsolatát a kozmosz lényegével. A tíznapos találkozó fő célja a béke, de nem lehet igazi béke, amíg nincs béke az ember és a Földanya között”. Quiroga bogotai születésű, keverék származásúnak nevezi magát, de erősen kötődik őseihez, s az indiánok vezetői azt a küldöttet látják benne, aki át tudja hidalni az indián hagyományok és a fehér ember világa közötti szakadékot. Sikerült az egész féltekéről összehívnia a legfontosabb indián törzsek képviselőit, köztük az amerikai hopikat és apacsokat, a kanadai inuitokat, a brazíliai kajapokat és a kolumbiai kogikat Arara- cuara falucskában. A találkozón, ahol idegenek nem lehetnek jelen sem a tanácskozásokon, sem a vallási ceremóniákon, Quiroga elmondása szerint a törzsi vezetők azt vitatják meg, hogy az ősi próféciák és tanítások miként alkalmazhatók az emberiség mai gondjainak oldására. A résztvevők elkerülik a politika minden vonatkozását: nem lesz szó birtokjogokról, faji megkülönböztetésről, de még a nyelv és kultúra megőrzéséről sem. „Véget akarunk vetni annak, hogy bevonjanak bennünket a nyugati mintájú politikába, s ezúttal elkerülhetjük a politika csapdáját” - mondta Quiroga. A tanácskozásra egy 1995- ben tartott találkozó döntése alapján került sor, amikor is elhatározták, hogy ideje megvalósítani az arizonai hopi indiánok ősi jóslatát, amely szerint „a Közép népeinek egyesíteni kell az Észak sasát a Dél kon- dorjával”. „Az emberiséget a tudat rákbetegsége gyötri, s ez idézi elő az anyagi javak és technológiák fékezhetetlen termelését. Vissza kell térni az ég és a Föld szívével való egyensúlyhoz, s újra el kell kezdeni táncolni a kozmikus táncot”. Az indiánok vezetői úgy látják, hogy a passzív ellenállás ideje lejárt. Most tenni kell a Földanya megmentéséért. A jóslatok azt mondják, hogy eljött az új hajnal ideje. A vezetők 500 éve nem szólaltak meg. Nem tudom, hogyan fogalmazzák meg üzenetüket. De ha a fehér ember arroganciája folytán nem érti meg, viselnie kell majd a következményeket" - mondta el Quiroga.
