Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)
1997-06-22 / 169. szám
1997. június 22., vasárnap Magazin ttántúli Napló 7 7^ iíctnuctú Betűkötés és egyéniség Az emberek általában négy fő módon kötik egymáshoz a betűket. Van, aki virágfüzérhez hasonló, alul kerek, felül nyitott alakzatot produkál, ezt girlandos kötésnek nevezik. Az így író lehet közvetlen, odaadó, alkalmazkodó, nyitott, toleráns, befogadóképes, de lehet befolyásolható, hiszékeny, locsogó, kényelemszerető, engedékeny, megalkuvó is. A boltíves vagy árkádos kötési forma jellemzője, hogy szinte fordítottja a girlandos írásnak, vagyis felül gömbö- lyödik. Aki így ír, az lehet zárkózott, elővigyázatos, meggondolt, óvatos, konzervatív, távolságtartó és gondoskodó, de az is előfordulhat, hogy számító, bizalmatlan, önelégült, határozatlan és fukar személyiséggel van dolgunk. Könnyű felismerni a szöges kötést, mert ebből szinte hiányoznak az ívek, s a betűk, különösen felül, éles hegyekben végződnek. A szögesen író ember lehet erkölcsös, határozott, tántoríthatatlan, kötelességtudó, következetes, de nem ritka az sem, hogy inkább önfejű, makacs, kemény, hideg, ingerült, civakodó, türelmetlen és nyers. Az az írás, melyben a betűk teste széthúzódik, lapos hullámvonalakat alkot, fonalas kötésű. Fontos, hogy ebben az esetben nem a sietség miatt elnyúló betűformáról van szó! A fonalasán író sokoldalú, megértő, tájékozott, alkalmazkodó, mozgékony, diplomatikus valaki, de rossz esetben tartásnélküli, szétszórt, megbízhatatlan, jellem- telen, labilis is lehet. Hogy melyik kötésmódot alkalmazó ember milyen is valójában, azt sohasem csak egyetlen elem dönti el. Az ítélkezéssel ajánlatos azért is óvatosan bánni, mert előfordul, hogy a kötésmódok keverednek az emberek írásában. Hodnik Ildikó Gy. f Hongkong kínai fennhatósága alá kerülését emlékezetessé akarják tenni a játékgyártók is: kínai csá- szárnő-Barbie jelent meg a játékboltokban. Ötezer példányt hoztak forgalomba, az ára elég magas, a gyűjtők számára különleges érték lesz. Milyen legyen az ideális apa? A pénz nem annyira fontos, s az sem baj, ha a férfiúnak két balkeze van, de éjjel úgy gondoskodjon a gyerekről, mint egy jó anya. Legalábbis ezt állította az a 3500 nő, aki az Augsburgban, szülők számára megjelenő Leben und Erziehen (Élni és nevelni) című folyóirat kérdésére válaszolt. A hölgyeknek azt kellett megírni, hogy milyen tulajdonságokkal bír véleményük szerint az ideális apa. A jó apa tulajdonságai között az élen szerepel, hogy legyen jelen gyermeke megszületésénél. A második helyen az a kívánalom állt, hogy minél többet játsszon a kicsivel. A korszerű atya a munkahelyén is elérhető sürgős családi ügyekben, és szabadságot vesz ki, ha beteg gyerekéről kell gondoskodnia. A gyerekek szeretik az apai kényeztetést FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ A 20 szóba jöhető tulajdonság közül a magas jövedelemnek a uölgvok viszonylag kevés jelentőséget tulajdonítottak, s a 17. helyre tették. Az otthoni javításokkal, valamint a mesterek munkájának irányításával az urak ugyancsak nem tudnak sok jó pontot szerezni hitvesüknél: ez a készség csupán a 15. helyre került. A válaszokból kiderült: a nők számára a legfontosabb, hogy olyan támogatást kapjanak életük párjától, amely lehetővé teszi, hogy az anyák eleget tudjanak tenni munkahelyi feladataiknak, a háztartási munkáknak és a családi élet követelményeinek. Sanyarú gyermekkorok A filmvilág ma oly ismert csillagai közül sokan sanyarú gyermekkor után jutottak fel a csúcsra. Arnold Schwarzenegger - aki pénteken járt Budapesten - például nagyon félénk kisfiú volt, rendkívül elálló fülekkel. Apjának egyik barátja Hamupipőkének csúfolta. A kis Arnold éjszakánként arról álmodott, hogy nagyobbra nő az apjánál. Reggelente aztán elbőgte magát, amikor látta, hogy a csoda elmaradt. Apja különben, amikor berúgott, mindig bejelentette, hogy Arnold nem az ő gyereke. Nem járt sokkal jobban Steven Spielberg sem, akit az iskolában nyúlbélának tartottak, és „Csökön” volt a gúnyneve. Talán ezért tette, hogy tizenöt éves korában lenyelt egy tranzisztort. Koraszüléssel és akut sárgasággal jött a világra Jack Lemmon, aid tizenhárom éves koráig három csecsnyúlvány- és hét orrmandulaműtéten esett át. Anyja szerint „úgy pattogott kibe a kórházba, mint parafadugó a Holt-tengeren”. Alacsony, cingár, harminc kilós kölyökként írja le gyermekkori önmagát Paul Newman, aki annak idején még a focicsapatba se kellett. Eredetileg nem is színész, hanem pilóta akart lenni, csakhogy kiderült róla: színvak. A gyönyörű szemű Peter O’Toole egész életében sokat betegeskedett. Gyermekkorában a bal szemét nyolcszor műtötték, dadogott és pöszített. Balkezesnek született, de az iskolában erőszakkal átszoktatták. Amikor a bal kezét használta, megverték. A hegeket felnőtt korában is meg tudta mutatni. Srác korában Kevin Costner is rettenetesen szégyenlős volt, olyannyira, hogy középiskolás korában összesen csak egyszer randizott. Tony Curtisre is rossz napok jártak, mert anyja gyakran minden ok nélkül kegyetlenül megverte. H. I. Gy. Drog miatt ugrott Mint arról lapunk a közelmúltban beszámolt, Szek- szárdon az egyik tízemeletes bérház hatodik emeletéről kiugrott egy fiatalember. A jelek azt mutatták, hogy a kábítószernek is köze lehetett a „nagy” ugráshoz. A lakásban tartózkodó társai elmondása szerint a fiú minden előzmény nélkül átment a konyhába, s ugrott. A Tolna Megyei RFK egyik munkatársa a feltételezést a szekszárdi városházán tartott minapi előadásában megerősítette: a gyanú nem volt alaptalan, az áldozat hallucinogén szereket fogyasztott. Nem biztos, hogy öngyilkos akart lenni, elképzelhető, hogy a drog hatására az úgynevezett su- perman-effektus lépett fel nála, mikor is azt gondolhatta, hogy bármire - akár repülni is - képes. Hazafi Zs. Hódít a babazene Eredetileg csak saját gyermekét akarta kreatív módon megnyugtatni egy holland gyakorló apa. A „babazene” azonban oly jól sikerült, hogy utat tört magának a slágerlistákon is, miután a jó üzleti érzékű papa CD-n megjelentette. Eddig 35 ezer darab fogyott a lemezből, amelyen a babaszimfónia különböző zörejekkel, teddymackó-brummogással, madárcsicsergéssel aláfestve hallható. A hanganyag nem csupán a szülők, vagy a babatársak szívéhez talált utat: a diszkókban is játsszák. A halál szolgái hosszú életűek A törvényes halál - meghatározott súlyú bűncselekmények megtorlásául kiszabott bírósági ítélet - sok helyütt még ma is gyakorlat. Állítólag Kínában, Törökországban, Iránban félhetnek ettől a legtöbben, bár ezeket az adatokat még azokban az országokban sem szívesen teszik közhírré, amelyekben esetleg a vallásos parancs az, amely elfogadottá teszi, a hit által kívánt következményként tartja természetesnek a legsúlyosabb szankciót. Ehhez képest meglepő, hogy Liechtensteinben már 1798-ban eltörölték a halálbüntetést. A hírhedt francia guillotine sokáig volt használatban. Ugyan csak a XVIII. század végén vezették be „nagyüzemi használatát”, az utolsó elítélt, akit Franciaországban nyilvánosan lefejeztek, Eugene Weidmann volt. Nagy tömeg előtt végezték ki 1939. június 17-én, s a feje hajnali 4 óra 50 perckor hullott a kosárba. Joseph Ignace Guillotine egyébként orvos volt, ám a róla elnevezett kivégzőeszközt nem ő, hanem dr. Antoine Louis találta fel 1789-ben. Guillotine doktor csak a használata mellett tört eredményesen lándzsát a francia nemzetgyűlésben. A guillotine egyébként még 1977-ben is dolgozott, mégpedig szeptember 10-én utoljára, amikor az áldozatait rendkívüli kegyetlenséggel meggyilkoló 28 éves Hamida Dzsandubit végezték ki Marseille-ben, a Baumettes börtönben. Hogy akkor ki volt a hóhér, fedi a homály. Tény azonban, hogy Weidmann fejét Henri Des- foumeaux üttette le a giullo- tine-nal. Posztján az 1983-ban elhunyt unokaöccse, Andre Ob- recht követte 1951-től, utóbbitól pedig unokahúgának férje, az e munkakör ellátásához képest meghökkentő nevet viselő Marcel Chevalier vette át 1978- ban. Lehet, e „gavallér” volt a guillotine utolsó mestere. Ha már a halál közeledtéről szólunk, megemlítjük, hogy egy japán ember, bizonyos Szadamicsi Hiraszava várta leghosszabb ideig kivégzését a szendai börtönben. Volt mitől félnie, mert ciánkálival megmérgezett 12 banktisztviselőt, hogy megszerezhessen egy viszonylag csekély összeget. 39 évi „tétlen várakozás” után végül is természetes halállal hunyt el, 94 éves korában - de még börtönlakóként. Az előbb már kiderült: a hó- héri poszt gyakorta marad családon belül. A brit birodalomban a leghosszabb ideig egy bizonyos William Calcraft váratta leszármazottak a munkakörre: az 1800-tól 79 éven át élő férfiú volt az állami ítélet- végrehajtó 1828-tól 1874-ig, s bárkit és bármiért is végeztek ki a londoni Newgate börtön udvarán, majd az épületen belül, szinte mindegyiknél közreműködött. ő végezte ki egyébként gyilkosság miatt 1868 tavaszán a Kent grófságbeli Maidstone börtönben a 25 éves Frances Kidder-t, az utolsó nőt, akit nyilvánosan akasztottak fel Angliában. M. A. RÁDIÓ MELLETT Gyalogolni is jó, de biciklizni .. egy délelőtti műsorban - panaszkodnak, hogy kevés a kerékpárút a fővárosban, egyesek szerint talán hetven kilométernyi, és az sem összefüggően, így aztán a kirándulók hosszabb távra el sem indulnak, mert a forgalmasabb csomópontok útjukat állják. Egy asszony meséli a riporternek, hogy kisfia a Déli-pályaudvarra igyekezett az Őrs vezér térről, hogy aztán a bringákat vonatra vivén iskolai kirándulásra indultak valamerre az országban. Csomagtartós taxival érte csak el a pályaudvart, bár valaki - később - a térképen berajzolt egy olyan útvonalat, amelyet kerékpáron megtehetett volna, de csak több órás biciklizés révén, kerülő utakon. Bicikliutakkal nem vagyunk elkényeztetve - egész országot behálózó útvonal, azt hiszem, milliárdokba kerülne. Erről hát lemondhatunk, de még unokáink is. Azt mondják - a lélek- számhoz mérten - Európában Hollandiában van a legtöbb kerékpár és kerékpáros is, no persze síkvidéki ország, emelkedőkön nem nagyon erőlködnek, s csak kuriózumként olvastam valahol, hogy a királyi udvar rangos személyiségei is jó kis biciklikiránduláson vesznek részt kedvtelésből és persze egészségvédelmi meggondolások végett is. A kerékpárról a pécsi domborulati körülmények szoktattak le, azok után, hogy éppen negyven esztendeje költöztem ide a hegyvidékre kisalföldi síkvidéki szülővárosomból. A családból hárman jártunk iskolába, illetve munkába négy-hat kilométer hosszan, vissza szintén, ám biciklink csak egy volt. Nem emlékszem, hogy valaha is új járgányunk lett volna. Apám mindig agyonhasznált bringákat vett a helyi zsibvásáron, vagyis a „rongyos közben”. A használt bicajjal csak gondunk volt. Ha nem égett a lámpa, a rendőr fölírt bennünket, mert vagy az égő égett ki, vagy a dinamó mondta fel a szolgálatot. A lánc - idővel - megnyúlt, leesett, útközben szereltem és mocskos, gép- zsíros-olajos kézzel tértem haza, és akkor még el kellett tűrnöm Apám intelmeit, miszerint „... Ti mindent tönkretesztek, ami csak a kezetekbe kerül!” - jelszó alatt és utána hetekig ő járt vele, míg csak rá nem unt, mert a lánc nála is szakadt, vagy éppen bekapta a nadrágja szárát a fogaskerék, és a pantallója cafatokra tépődött. Sokszor volt biciklink, de mindig csak egy és mindig csak használt. Eladni soha nem tudtuk, megvételére nem is ajánlkozott senki, így aztán vagy szétestek, néhányszor ellopták - többnyire a kocsma elől, ahol Apám hazafelé fröccsözgetett sötétedésig. Hárman nem kerestünk annyit a három különböző gyárban, hogy egy új kerékpár árát nélkülözhettük volna. Ez már csak így volt. Annak idején - amikor Pécsre érkeztem - meglepett, hogy a városban szinte nincs is kerékpár. Az új lakótelepek - sima aszfaltos utakkal - akkor még nem léteztek, csak később, amikor kinőttek a lakások, a jobb módú családok gyermekei már bringázhattak a bérházak között. De addig csak két kerékpáros emberre emlékszem: a sportorvos Szalai doktorra - a Hunyadi úton tolta fölfele a járgányt -, meg a szerkesztőség kézirathordójára, a kedves, nagyon öreg Wolf bácsira, aki iratokat, kéziratokat cipelt nagy táskájával még öregebb kerékpárján. Ittasan kerékpározni akkor sem lehetett, és az öreget kezdetben zaklatták az utcai rendőrök, hogy úgy megy a JEGYZET Rákóczi úton, mint az „ökörhu- gyozás”, pedig nem volt részeg soha, csak egyensúlyzavarban szenvedett. Aggódtunk is érte, nehogy valamilyen autó elcsapja a forgalomban, bár az utak nem zsúfolódtak autóktól, magánkézben meg alig volt néhány használt kocsi, nem lehetett tudni, rendszám látható-e elől a táblán, vagy a gyártási évszám? Valaki azt mondta: aki egyszer megtanult biciklizni, az soha nem felejti el, bármikor ráülhet. Ma egy jobb bringa ötven-száz-százötvenezer forint. A biciklizést elfelejtettem. Már rég. I
