Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)
1997-06-18 / 165. szám
1997. június 18., szerda Pop-Rock Dhnántúli Napló 7 Oldalszerkesztő: Mészáros B. Endre Hír-rock Pop-hétvége. Ismét válogathatunk a hét végén Pécsett a jobbnál jobb könnyűzenei programokból. Pénteken a Kispál és Borz lép fel a Káptalan úti szabadtéri színpadon - a Spleen lesz az előzenekar, de ugyanekkor a Rákban a Takáts Tamás Dirty BB. is műsort ad, majd 24-én a Pál Utcai Fiúk koncertje következik. Dresch-dzsessz. Hogy a pécsi pénteki programról még nehezebb legyen a döntés, az Ifjúsági Házban 19 órától a jazzkedvelők a Dresch Quartett koncertjét tekinthetik meg. A sajátos hangszerelésű együttesben Dresch Mihály szaxofonon és tárogatón, Benkő Róbert bőgőn, Kovács Ferenc hegedűn és trombitán, Geröy Tamás pedig ütős hangszereken játszik. Generation Next. A következő generáció elnevezésű Sony Music tehetségkutató verseny elődöntőjébe 39 együttes jutott, köztük két pécsi, a Spleen és a Workshop, valamint a komlói Blabla. A másodszori megmérettetés egyik állomása a pécsi Hard Rák Café lesz június 19-én, ahol 6 banda lép fel. Jagger új élete. A Rolling Stones vezéralakja ismét apa lesz. Jerry Hall, a 41 éves szupermodell társ néhány hónapja még válással fenyegetőzött, de most helyreállt a béke, mert Jerry gyermeket vár (a negyediket). A rocksztár pedig megfogadta, hogy a kicsapongások után új életet kezd. Dalidéra emlékezve. A francia sanzon egyik legnagyobb alakja, Dalida 10 évvel ezelőtt lett öngyilkos párizsi otthonában. A tragikus eseményre tévé- és rádióműsorok révén emlékeztek a napokban a franciák, s nemrégiben egy párizsi tér is Dalida nevét kapta meg. Az énekesnő Kairóból érkezett, s 1956-ban aratta első nagy sikerét a „Bambino” című számával. Szakmai sikereit azonban beárnyékolta magánélete. Csónakos a Korál-zátonyról A 70-esek évek utolsó nagy progresszív beat együttesének, a Koráinak a vezéregyénisége Balázs Fecó (képünkön) volt a hétvégén az Új Dunántúli Napló-nap egyik sztárvendége. A tettyei koncerten hamar kiderült, a fiatalok közül is sokan ismerik a dallamos, harmonikus Balázs-szerzeményeket, hangszeres szólói, a billentyűs futamok pedig ugyancsak méltán arattak sikert. A magyar hard-rock meghatározó együttese volt a Taurus 1972-ben. Balázs Fecó ezzel a bandával indult a könnyűzenei pályán, ahol Som Lajos (a későbbi Piramis megalakítója) volt a basszusgitáros, akit idővel Zorán váltott fel ezen a poszton és Radics Béla szólógitározott - volt olyan év, amikor a szakemberek a kontinens legjobbjának tartották Radicsot a hangszerén! Fecót arról kérdeztük, hogy látta belülről, az azóta elhunyt Radics Béla tényleg a legjobb volt?- Ez olyan mint az autók választása. Az egyik ember a Mercedest szereti, a másik a BMW-t, a harmadik a Porschére esküszik. Mind a három jó autó, az összehasonlításuk mindenképp szubjektív. A „versenytársak” mindegyike egyéniség volt, s az ma is, aki ilyen szinten játszik. Éppen ebből fakad az önpusztító életmódjuk is, mert ez többnyire együtt jár a sikerrel. Elég csak Jimi Hendrixre, Janis Joplinra gondolni. Azzal a különbséggel, hogy míg kint a menedzserrendszer féken tudta ideig-óráig tartani őket, Magyarországon nem volt akadály. Itthon nem a kábítószer roncsolta szét a gyors tűzön égő fiatalokat, hanem az alkohol és a politikai rendszer.- S mit tudtatok ez ellen tenni?- Nos, kevesen tudják, de nem a Pink Floyd jósolta meg a Berlini Fal pusztulását, hanem a Taurus A kőfalak leomlanak című dalában. Ennek a számnak a politikai visszhangjai s egyéb menedzselési hiányosságok aztán a zenekar felbomlásához vezettek.- Ekkor jött a Korái.- Valójában a 70-es évek végének, 80-as évek elejének a két meghatározó populáris együttese a Taurusból jött létre. Som Lajos a Piramissal, én pedig a Korállal próbáltam továbblépni. Azt hiszem jó néhány pécsi koncertünk a Balo- kányligetben a tó körül bizonyította, hogy jó irányban haladtunk.- Milyen bandák hatottak ekkortájt a leginkább Balázs Fecóra?-A gitárra és az orgonára épülő csapatok. Sorrend felállítása nélkül a Deep Purple, a Uriah Heep, a Led Zeppelin és az Emerson L&P. A Korái ezt az instrumentális progresszív stílust követte, de dallamosabb, líraibb változatban, mivel egyik kezdeti szerzeményünket, a Homok a szélbent egy táncdalfesztiválon az idősebb generáció is nagy kedvvel fogadta.- Meddig tartott a „ Korái virágzása"?- 1986-ig, amikor rátaláltam Sitkén egy romos kápolnára, melyet azóta is dédelgetek. Itt máig rendszeresen nagy rockkoncertek vannak, a szakma 99 százaléka megfordult már ezen a színpadon, s augusztusban jön a következő produkció. Közben én zenéket írtam Erdős Pál Gondviselés és Laura, valamint Gyarmathy Lívia Vakvilágban című filmjéhez és az Évszakok tv-sorozathoz. Kiadtam két szólólemezt is. Klasszikusok, Liszt és Bach műveit dolgoztam fel könnyedebb ritmusban.-Miért nem pályáztad meg egy magyar Rick Wakeman szerepét?- A hazai ízlés sokkal inkább közelállt mindenkor a San Remó-i fesztiválok dallamvilágához, az operettes slágerzenéhez. De nem is lehet elvárni egy 10 milliós országtól, hogy a rétegzene bármely változata uralkodóvá válhasson.- Mi van Balázs Fecóval és a Korállal napjainkban?- 50 perces tv-műsorom készül, melyben a Korái lesz a vendég, s ez már az előjele a szeptember 26-ai közös Korál- bulinak a Kisstadionban. Megjegyzem, érdemes eljönni, mert 12 éve nem voltunk együtt a színpadon! Másrészt karácsonykor kiadják CD-n az ösz- szes valaha elkészült Korái és Balázs Ferenc lemezt, azaz 8 album anyagát, de egy saját LP- m is megjelenik az idén új számokkal. Fotó: Müller Blues- és jazzfesztivál Pakson A hazai dzsessz, blues-zené- szek legjobbjai koncerteznek június 20-tól 22-ig Pakson az 5. Nemzetközi Blues, Jazz és Rock Fesztiválon. A rangos program ESZI Sportcsarnokban hallható. Pénteken itt a Herfli Davidson és a RABB ad egy kis bluesízelítőt, a vájtfülűek pedig Felkai, Závodi, Szűcs és a Pécsiek ifjú titánja, a PMD-s ifj. Katona gitárpárbaján tombolhatnak. A szombati kínálatból a finn Jazz Band Suez, a Palermo Boogie Gang, cseh, osztrák és jugoszláv bluesbandák műsorát emelnénk ki. Míg a zárónap extra produkciója lesz a Tűzke- rék és Taurus Emlékzenekar koncertje. Eközben a paksi Új Hullám sörözőben László Attila és együttese vendégszerepei, de ugyanitt penget majd a Pege Quartett is. Külön érdemes készülni a fesztivál egyik kiegészítő rendezvényére. A helybeli római katolikus templomban június 21-én Bartók Béla: Este a székelyeknél kompozícióját mutatja be fuvolára és akusztikus gitárra átdolgozva Török Adám és Mohai Tamás a RABB-ból. A kemény fémzene avatott mesterei A metál jelző persze nem mindig találó a hard rock zenét játszó csapatok stílusára. Jó példa erre az egyik legjobb ír zenekar, a Thin Lizzy. A csapat bluesból és folk rockból táplálkozott, balladisztikus, közérthető számokkal futott be. Első igazi nagy sikerük a Whisky In The Jár (whisky a hordóban) 1973-ban hetekig uralta a slágerlistát. A Thin Lizzy - képünkön balról jobbra Scott Gorham és Brian Robertson gitárok, Phil Lynott basszusgitár és Brian Downey dobok - vezéregyénisége Lynott volt. Az együttes legki- ugróbb évének az 1976-os tekinthető, ekkor több európai, brit és USA-koncertnek köszönhetően Jailbreak című albumuk a szigetországban és a tengerentúlon egyaránt toplistás lett, sőt a csapatot az év legfényesebb reménységének választották. A remények azonban csak részben igazolódtak, például 1978-ban, amikor Live And Dangerous című LP-jük bizonyult sikeresnek. Ami újdonságot hozott a Thin Lizzy, az Brian Robertson és Scott Gorham kétnyakú gitáijátéka, valamint az a sajátos tény, hogy Lynott személyében basszusgitáros volt a vezéralak, így a háttérzene nagyobb jelentőséget kapott. Időközben Gary Moore (épp a napokban került a hazai lemezüzletekbe legújabb lemeze) is megfordult a bandában egy rövid időre - Thin Lizzy aztán kitette megbízhatatlansága miatt. Az együttes 1983-ban oszlott fel, de Lynott és Downey ezt követően még megalapította a Grand Slam öttagú zenekart, viszont a basszusgitáros ital és drog áldozata lett 1986-ban, ami a GS bukását jelentette. Rock-legendárium Mottó: A rock örökké él! Bizonyára nem ez az első világszámmá lett nóta, ami olt- hatatlan szerelemben fogant, mindenesetre jót tett az epe- kedő férfiúnak, Neil Sedaka- nak. Teljesen belezuhant Carole King énekesnőbe, s a hozzá írt Oh, Carol, ma is a rockzene puzzle-tengerének fontos darabja. Sedaka idén tavasszal lett hatvanéves és ebből a nótából futja szerintem a nyugdíjra is. Zongoraművésznek készült, s Arthur Rubinstein az évfolyam legjobbjaként vette fel a tanítványai közé. Nem tudni, hogy mi lett volna, ha naponta négy-öt órát iskolázik a billentyűk bűvöletében, mindenesetre faképnél hagyta neves tanárát. Barátjával közösen a könnyű műfaj felé sodródva, írtak előbb (1958-ban) Connie Francis számára egy világslágert (Stupid Cupid) majd maga is a pódiumra lépett. Félezer dal és vagy húszmillió lemez kövezte ki Neil Sedaka útját, mígnem a Beatle-mánia süllyesztőjébe zuhant. K. F. Pop-toplista A lemez-rangsort ezen a a héten a SENECA Könyvesbolt CD és műsoroskazetta értékesítései alapján állítottuk össze. 1. Romeo And Juliét: ..........................................FILMZENE 2. Michael Jackson:.. BLOOD ON THE DANCE FLOOR 3. Total Dance:...............Alio........................................10. 4. P. McCartney:...........................................FLAMING PIE 5. Hupikék Törpikék: WL.. £*4...................TÖRPARTY 6. Ákos:.................................................................BEAVATÁS 7. E dda:..................................................................................20. 8. J . Hendrix: ... FIRST DAYS THE NEW RISING SUN 9. Sebestyén Márta: ... BEST OF MÁRTA SEBESTYÉN 10. Bravo Hits:.................................8./VÁLOGATÁS 11. Gary Moore:......................DARK DAYS IN PARADISE 12. Hip Hop Boyz: ..............................................................5. Repülj madár, repülj Az angol beteg című film tengerentúli sikere közismert, hiszen több Oscar-díjjal is megjutalmazták az alkotást. A produkciónak azonban nemcsak az az egyedüli magyar vonatkozása, hogy a főszerepet mintázó Almássy gróf hazánkból származik, hanem, hogy a film két betétdalát is Sebestyén Márta énekli. Az amerikaiak Az angol beteg népszerűsége kapcsán rögtön üzletet sejtettek hát Sebestyén Márta énekében is, és kiadtak tőle egy lemezt The Best Of Márta Sebestyén címmel. Az album 13 számot tartalmaz, s az a két szám adja a keretet — Én csak azt csodálom, valamint Szerelem, szerelem -, melyek a filmben is elhangzanak. Emellett Sebestyén Márta előadásában olyan klasszikus dalok jutottak el a távolba, mint a Repülj madár, repülj, a Teremtés, vagy a Szeress egyet, s legyen szép. Ugyanakkor van a CD-n szerb népdal, és még jó néhány különlegesség, ami a Sebestyén Márta anyagot ismerőknek is meglepetést okozhat. A Hindi Lullabye című szám például John McLaughlint és Jean- Luc Pontyt idéző akusztikus gitár és elektromos hegedű futamokat tartalmaz, miközben Márta kínais előadását is megcsodálhatjuk. Ugyanakkor egy magyar dalt - Hazafelé - angolul szólaltat meg Sebestyén Márta. Ha pedig valaki a beatidők kezdetén elborzadt, amikor Beatles-rit- musban kelet-európai bandák énekeltek, annak ugyanilyen döbbenetes lesz népdalunkat angolul hallgatni. „Z”+ TV a Kábelkomtól Újdonságok a pécsi és komlói kábelrendszereken Új, ha tetszik plusz műsorok láthatók a Kábelkom Pécsi Kábeltelevízió Kft. rendszerén Pécsett és Komlón. Nem is akármilyenek! Szigeti Rudolf, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, minden éjjel 23.15 órától, közvetlenül a Spektrum tévé adása után jelentkezik a Babylon Blue műsor, amely az erotikus filmek kedvelőinek nyújt élményt - hajnalig. Mától látható először, s csak a Kábelkom rendszerén, a magyar nyelvű, digitális Shopping TV, amely árukat és szolgáltatásokat kínál a nap huszonnégy órájában - igazán sajátos és érdekes módon: egyelőre csak annyit árulunk el, hogy az ajánlók között hírességek, színészek is lesznek... Június 27-étől indul a „Z” + TV magyar nyelvű zenecsatorna, amely szándéka szerint konkurenciája akar lenni a már fogható külföldi zenecsatornáknak. Erre nyilván jó esélye lesz, hiszen zene mellett moziklippel, talk- show-val, programajánlatokkal, vetélkedőkkel, játékokkal is rendszeresen jelentkezik. A Kábelkom is játékra, pontosabban szavazásra invitálja az előfizetőket: a kérdés az, hogy a „Z”+ műsor mellett melyik külföldi zenecsatorna, a VIVA 1, vagy a VIVA 2 maradjon meg. Aki a VIVA 1- et szeretné továbbra is „fogni”, a 445-634-es telefonszámot, aki pedig a VIVA 2-t, a 445-681-es számot tárcsázza június 18-19-20-án. Választ senki ne várjon, a hívást a kicsengetés után számláló rögzíti. A Kábelkom Pécsett és Komlón jelenleg 40 ezer otthonba juttatja el kábelen a műsorokat, de a tervek között szerepel a hálózat további bővítése, a megyeszékhelyen Rácvároson, Patacson, valamint a Magyarürögi út egy részén, Szabolcsfaluban pedig az igények felmérése kezdődött meg. A műsorváltozásokról valamennyi előfizetőt még ebben a hónapban részletesen tájékoztatják. (X)