Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-31 / 147. szám
8 Dtinántúli Napló Magazin 1997. május 31., szombat Színes világ Madonna „lelépett” A neves popsztár, Madonna többé nem osztja meg ágyát gyermeke apjával: a brit bulvárlap, a The Sun értesülése szerint különköltözött Carlos Léon egykori sporttanártól. A 30 éves férfi ottmaradt Los Angeles-i közös lakásukban, Madonna ellenben - Lourdes nevű héthónapos kislányával együtt - Miamiba költözött. A lapnak nyilatkozva Carlos Léon megerősítette a különválást, s hozzátette: „Úgy gondolom, nem fog megakadályozni abban, hogy láthassam a kicsit. Elvégre tőlem is származik.” Carlos egyébként azt tervezi, hogy egy közeli házba költözik - természetesen a művésznő költségére. Megölte a lova Hollandiában egy ló agyonharapta lovasát. Az ÁNP holland hírügynökség jelentette szerdán, hogy a 25 éves nőt kedden este holtan találták Nieuwveen lovardájában. Nyakán súlyos harapások nyomai éktelenkedtek. Mellette állott vérrel összekent pofájú felnyergelt lova. Egyelőre nem tudni, hogyan következhetett be a tragédia. Annyi ismeretes csak, hogy a nő gyakran lovagolta rodeo viadalokon az állatot. A Rubik-kocka képlete A kaliforniai egyetem egyik oktatójának sikerült matematikai algoritmust találni a Rubik-kocka helyzeteinek optimális megoldására. Richard Korf Los Angeles-i informatikai szakember saját állítása szerint a Rubik- kocka mozgatásának olyan matematikai leírását dolgozta ki, amellyel a kocka bármely helyzetből átlagosan 18, de legfeljebb 20 lépésben az eredeti helyzetbe állítható. Becsületből kitűnő! Egy motoros riksa visszaszolgáltatta az általa fuvarozott turistáknak a kocsi hátsó ülésén felejtett 25 000 dollárt - jelentette a Press Trust of India hírügynökség. Az eset Nyugat-Bengália államban történt a minap, amikor Szvapan Dej egy indiai házaspárt városnéző körútra vitt Lalbagh-ban. A rendőrség közleménye szerint a becsületes megtaláló jutalomban részesült. A Marshall-terv ötvenedik évfordulója A második világháborúban elpusztult európai gazdaságot 1946-47-ben kemény tél sújtotta, sokfelé éhínség lépett fel. Európában a győztesek is elszegényedtek - elsősorban Nagy-Bri- tannia - a háború költségei és az amerikai hitelkonstrukciók miatt, a vesztesektől pedig már szinte semmit sem lehetett elvenni hadizsákmány címén, hiszen nem maradt semmijük. Az Egyesült Államokban felmerült egy átfogó segély- program kidolgozása Európa megsegítésére. A terveket Ave- rell Harriman, Dean Acheson és George Kennan dolgozták ki, de szükségük volt egy nagy névre, akit az amerikaiak ismertek és tiszteltek. Európai Újjáépítési Program Ez volt George Marshall, a világháború tábornoka, korábbi vezérkari főnök, akit a győzelem szervezőjének tekintettek. George Marshall, aki akkor a külügyminiszteri tisztet töltötte be, 1947. június 5-én a Harvard Egyetemen ismertette a tervet. A hivatalos nevén Európai Újjáépítési Program (ERP - European Recovery Program) célja a II. világháborúban meggyengült európai országok gazdasági támogatása, a tönkrement Európa megsegítése, egyszersmind az amerikai gazdaság számára a piacok kiépítése, valamint a szovjet, illetve kommunista befolyás visszaszorítása volt, elsősorban Franciaországban. A segélytől azt várták, hogy korlátozza a védővámokat, valamint a jóvátételek szerepét, amelyek az első világháború után is fenntartották a feszültséget a győztesek és legyőzöttek között. George Marshall beszéde nem tett politikai megkülönböztetést az európai államok között, többek között kijelentette: A mi politikánk nem egy eszme vagy egy ország, hanem az éhség, a szegénység, a reménytelenség és a káosz ellen irányul. Az 1947. június 27-én kezdődött párizsi külügyminiszteri találkozón szovjet részről Vja- cseszlav Molotov is részt vett, a Szovjetunió azonban később megszakította a tárgyalásokat, mondván: a Marshall-terv a nemzeti szuverenitás korlátozását jelenti és a gazdasági függetlenség megszűnéséhez vezet. Kelet- és Közép-Európa visszautasította A kelet- és közép-európai országok, közöttük Magyarország, a Szovjetunió nyomására szintén visszautasították a segély elfogadását. Az 1947. július 12-én kezdődött párizsi értekezleten így tizenhat nyugateurópai ország fogadta el a tervet a világháborúban tönkrement gazdasága helyreállítására. Előirányozták a háború előtti termelési szint elérését gabonából, cukorból, szénből, villamosenergiából és acélból. A szállítási kapacitásokat a háború előttihez képest 25 százalékkal tervezték növelni. Az európai országok maguk dönthettek a segélyek formáiról, nekik kellett a megfelelő javaslatokat beteijeszteniök. A programnak az Egyesült Államokban jelentős ellenzéke volt, hiszen az amerikaiak - Harriman szavaival - csak moziba akartak járni és Coca-Co- lát inni. A kongresszust végül a szovjet fenyegetésre való hivatkozással sikerült meggyőzni - Washington hitt abban, hogy csak ő tudja megmenteni Európát a káosztól és a kommunizmustól. A Marshall-tervet 1948. március 31-én fogadta el a Kongresszus, és keretében négy év alatt 13,3 milliárd dollárt adtak Európának - ez az összeg ma körülbelül 100 milliárd dollárnak felel meg, és mintegy hatszor annyi, mint amennyit az Egyesült Államok ma évente segélyekre költ. A Marshall-terv 90 százalék segély, azaz ajándék volt, 10 százaléka pedig kölcsön. A szállítmányok 33 százaléka nyersanyag és félkésztermék, 29 százaléka élelmiszer, takarmány és műtrágya, 16 százaléka fűtőanyag, 5 százaléka pedig más áru volt. A Marshall-terv segítségével a nyugat-európai országok befejezhették a háborús károk teljes felszámolását, elérték a békeidők termelési szintjét, majd az 1953-ban megindult, mintegy tízéves fellendülési szakaszban fejlődésük üteme már túlszárnyalta az amerikai növekedési ütemet. Az ipari termelés 1951-ben 40, a gabonatermés 10 százalékkal haladta meg az 1938-ast, az export 72 százalékkal több volt, mint 1948-ban. Nyugat-Európa talpra állt George Marshallt 1953-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki a nevéhez fűződő segélyprogramért, amely gazdaságilag megerősítette és közelebb hozta egymáshoz Európa népeit. A Marshall-terv jelentősen hozzájárult Nyugat-Európa gazdasági talpraállításához, jelenlegi élet- színvonalának megalapozásához, ráadásul a nyugat-európai integrációs szervezetek egyik kiindulópontjának tekinthető. Fábri Ferenc Lebukott a gyermekpomó-terjesztő A „fülest” Hamburgból kapták a bajor vámosok: a Rosenhe- imhez közeli Stephanskirchen községben egy 28 éves egyetemistát vettek őrizetbe, mert kiderült, hogy igen nagy tételben gyárt gyermekpomó-vide- ókat és számítógépen megjeleníthető lemezeket. A házkutatáskor ezrével kerültek elő a szeméremsértő és pornográf felvételek, amelyeket a fiatalember az Interneten sugárzott gyermekpomó-programokból gyűjtött be. A sokat látott-tapasztalt vámosok gyomra is fölfordult, amikor megnézték, mi látható a kazettákon. Meztelen fiúk egyértelmű testhelyzetben, gyerekeket megbecstelenítő felnőttek akció közben. Kiderült, hogy a bajor fiatalember legutóbbi amerikai útja alkalmával vette a videókat, - majd azokat a saját nevére és címére postára adta. így biztosabbnak tartotta a felvételek Németországba csempészését, mintha a saját pogy- gyászában rejtette volna el. A fiatalember ellen eljárást indítottak, mivel Németországban a gyermekpomó tartalmú kiadványok birtoklása is törvénybe ütközik. Tehát hiába állítja, hogy csak saját „szórakozására” szerezte be a videókat és számítógépes lemezeket, a büntetés nem marad el. Néhány nappal ezelőtt a tra- unsteini rendőrség tetten érte a 36 éves Sabine P.-t és az öt évvel fiatalabb Bemd M.-et: a jómadarak az Interneten terjesztették a „Halálos gyermekkínzás” című művüket. Megtalálták a nyomozók a furcsa páros házában azt a tökéletesen hangszigetelt „stúdiót” is, amelyben a szadista, mazohista felvételek készültek. Moszkva - Fáznak a moszkvai flamingók. Az állatkert trópusi állatai igencsak megsínylik, hogy kétheti tavasz és napfény után zordabbra fordult az időjárás feb-reuters F. A. Cook, Robert Peary, Joseph Fletcher? Ki volt az első? Nem biztos még, hogy az első ember 1908-ban vagy 1909- ben érte el az Északi sarkot. És az sem, kié ez az érdem. Frederick A. Cooké, avagy Robert Peary tengernagyé? Ha Robert Bryce amerikai történésznek igaza van, egyiküké sem. Legújabb kutatásai szerint az első férfiú, akinek lábnyoma ottmaradt az Északi sarkon, Joseph Fletcher volt. ő egy sarki expedíció során az amerikai Air Force egyik gépével landolt a jégen. Bryce tehát azt állítja, hogy Cook és Peary meghamisították jelentéseiket, hogy maguknak szerezzék meg a hódító dicsőségét. Cook azt jelentette, hogy 1908. április 21-én érte el Földünk legészakibb pontját, azaz egy évvel Peary előtt járt ott. Bryce felkutatta Cook elveszettnek hitt naplóját, amelyet a sarkutazó hagyott a Dán Nemzeti Levéltárra. A dokumentációból azonban hiányzik 17 lap, amit Cook tépett ki. A napló kronológiájából kitűnik, hogy Cook valójában egy héttel később érhetett célba, mint jelentette. Ha egyáltalán odaért, mert akkor a visszaúton az olvadás miatt óriási vízfelületek állták volna útját, amelyeken felszerelésével nem tudott volna átkelni. Ráadásul azt írta, hogy az Északi sarkon szárazföldet talált, noha ott csak jégpáncél úszik a tengeren. Peary már hitelesebben írt. ő 1909-ben tért vissza sarki expedíciójáról és azt jelentette, hogy április 6-án járt a póluson. Beszámolója szerint nem is ő, hanem társa, Matthew Henson lába érintette először ezt a nevezetes földrajzi pontot. Csakhogy az ő jelentése körül is szaporodtak a kételyek. Évekkel később maga Henson nyilatkozott úgy, hogy Peary megváltoztatta a mérési adatokat. A készletek vészes fogyatkozása miatt már a visszafordulásra gondoltak, amikor Peary hibát fedezett fel a méréseiben és örömmel konstatálta, hogy a cél közelében vannak, nem kell tehát visszafordulniuk. Nos, Bryce vette a fáradságot és Peary feljegyzéseiből ellenőrizte, milyen messze lehetett valójában az Északi sarktól. Ezek szerint 160 kilométerre volt onnan. A „hatodik kontinens” a békéé A z Antarktiszon, amelynek sorsa az ózonlyuk felfedezése óta különösen „nem hagyja hidegen” az emberiséget, jelenleg késő ősz van, mínusz 50-60 fokos átlaghőmérséklettel. A jégtakaró átlagos vastagsága 1720 méter, össztérfogata 25-30 millió köbkilométer, a Föld édesvízkészletének 90 százalékát jelenti... Az 1959-es Antarktisz-szer- ződés részesei évente, kétévente nagy gondossággal és rendszerességgel vizsgálják konzultatív értekezleteiken a Déli Sarkvidék állapotát, különös tekintettel arra, hogy ott immár mintegy 40 állandó kutatócsoport működik, nyaranta közel 4000 kutató munkálkodik, s évente 8-10 ezer turista keresi fel a déli-sarki paradicsomot. Az 50-es években hét ország - Argentína, Ausztrália, Chile, Franciaország, Nagy-Britan- nia, Norvégia és Új-Zéland - lépett fel területi igényekkel a Déli-sarkvidéken, felfedezésekre, kutatásra vagy földrajzi közelségre hivatkozva. Az argentin, chilei és brit igények némileg fedték egymást. További nyolc ország - Belgium, Dél-Afríka, az Egyesült Államok, Japán, Lengyelország, Németország (NDK-NSZK), Svédország és a Szovjetunió - kutatásokat végzett a térségben, de nem jelentett be igényeket. Amerikai-szovjet egyöntetűség volt abban, hogy nem ismerték el más kormányok igényeit, de fenntartották a jogot saját igényeik bejelentésére az állampolgáraik által végzett kutatások alapján. Az 1959. december 1-jén 12 állam által aláírt Antarktisz- szerződés, a második világháború utáni első sokoldalú fegyverzet-korlátozási megállapodás, önmagában, de precedensként is jelentős volt: nemzetközivé tette és demilitari- záltnak nyilvánította a közel 14 millió négyzetkilométer nagyságú területet. Tükrözte azt a felismerést, hogy könnyebb valahonnan kizárni a fegyvereket, mint a már odatelepítette- ket eltávolítani, vagy akár ellenőrzés alá vonni. A „felmelegedés” úgy kezdődött, hogy 1956-ban és 1957-ben (!) amerikai meteorológusok teleltek a „Mimij” szovjet állomáson és szovjet kutatók „Little Americá”-ban. Az 1957-58-as Nemzetközi Geofizikai Év azután meghozta a szerződést, amely lényegében négy elven alapult: a kontinens fegyver- és különösen atomfegyver-mentességén, a tudományos kutatás teljes szabadságán, a környezet védelmén és a területi igények befagyasztásán. A Déli-sarkvidék demilitari- zálása érdekes módon nem jelentette azt, hogy ott nem lehet katonai személyzetet és felszereléseket kutatási, békés célokra használni. Viszont tilos lett atomrobbantások végzése, és radioaktív hulladék elhelyezése. A szerződés teljes kölcsönös ellenőrzésre jogosította fel a részes államokat. Vitás kérdésekben végső fokon a hágai Nemzetközi Bíróság lett illetékes. Magyarország 1984-ben, 29. államként csatlakozott a szerződéshez, azt vallva, hogy a Déli-sarkvidék mindenki által szabadon használható térség, a nyílt tengerhez hasonlóan nem uralt terület, amelynek sorsáról megállapodással kell dönteni, más szóval: ne az döntsön, akinek több pénze, jobb technikája van. A szerződés 1972-ben és 1980-ban különböző állat- és növényvédelmi megállapodásokkal, 1991-ben környezetvédelmi jegyzőkönyvvel egészült ki. Áz antarktiszi kutatóállomások mindmáig nem rendelkeznek tisztítóberendezésekkel, szemétégetőkkel, a szükséges tartályokkal és szállítóeszközökkel, így hulladékok tonnaszám kerülnek a helyi „természetes jégszekrénybe”. Áz Antarktiszon hatalmas - jelenleg még kiaknázhatatlan - szén, kőolaj-, földgáz-, vasérc, urán-, gyémánt-, arany- és ezüstkészletek vannak. Madridban 1991 tavaszán az akkor már 39 részes államnak sikerült olyan megállapodást tető alá hoznia, amely ötven évre megtilt minden bányászati távlatú kutatást a Déli-sarkvidéken, de a „hatodik kontinens” méhének kincsei aligha hagyják nyugton a vállalkozói fantáziát ... Pirityi Sándor 4 i \ t A
