Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)

1997-05-31 / 147. szám

4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. május 31., szombat Hírcsatorna Tornacsarnok-felújítás Mágocson. A panelből ké­szült, lapos tetejű létesít­mény gyakran beázott, ezért a télen lezárták. A felújítása a napokban kezdődik, melynek során megépítik a vízelvezetőket és a tetőt lej­tőssé alakítják át. A kivite­lezés csaknem ötmillió fo­rintba kerül. (cs) Nyelvtanulók sikere. Az egész ország franciául ta­nuló általános iskolásai mérkőztek meg május 25-én Budapesten, ahol a JPTE 1. sz. Gyakorló Általános Isko­lájának diákjai is szerepel­tek. A nem tagozatos kate­góriában a 7. osztályosok között országos első helyen végzett Tamás Gergely, harmadik pedig Rozs Ger­gely lett. (ly) Siketek szentmiséje lesz június 1-jén, vasárnap Pé­csett, a Zárdatemplomban. A mise után videofilmét ve­títenek. (p) Veszélyes pincék. Az utat és lakóépületeket veszélyez­tető pincék betömését végzi egy cég Palkonyán, Sikló­son és Dunaszekcsőn. (cs) Ál-tagdíjbeszedő. Pécsett egy férfi járja a házakat, és a HÉROSZ állatbarát szerve­zetnek tagokat toboroz, sőt előre tagdíjat szed. A ku­tyamentő közösség vezető­sége kéri, hogy a károsultak jelezzék panaszukat a 441- 703-as telefonon. (cs) Vízállások. Mohács 451 cm, apadó, 17,2, őrtilos -46 cm, apadó, 13,5 fok, Barcs 72 cm, áradó, 13,5, Drávasza- bolcs 146 cm, áradó, 17,2 fok. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk és nagyapánk HORVÁTH IMRE sásdi lakos 84 éves korá­ban elhunyt. Temetése jú­nius 2-án 15.30-kor lesz a gödrei temetőben. Teme­tés előtt gyászmise. Ä gyászoló család (4194) Büntetlen előéletű utaztatók Igen kellemetlen, ha egy utazási iroda által szervezett útról, a világ távoli csücskéből nem tudunk hazajönni, mert időközben az iroda tönkrement. tói az utazásközvetítés és a szervezés területe, ugyanis an­nak, aki csak közvetítéssel fog­lalkozik, nem kell kauciót fi­zetnie. Az Isztria készpénzben tette le a biztosítékot egy bank­ban, elkülönített számlán. Vé­leménye sze­rint csak PÉCS-BUDAPEST Június 30-áig kell letenni az irodáknak a vagyoni biztosíték összegét, amelynek mennyi­sége árbevételük nagyságától függ. Hogy ez adott esetben elegendő-e, nehéz megmon­dani, a vélemények eltérőek. Vétek Jánosné, a Pécs-Bara- nyai Kereskedelmi és Iparka­mara elnökségének tagja, a Le­nau Reisen vezetője helyesnek tartja azt a szándékot, hogy va­lamiféle biztosíték legyen arra, hogy az utas haza tudjon térni. A kauciót a cég is leteheti, de valamelyik biztosító átvállal­hatja a felelősséget, ha úgy látja, hogy az utazási iroda ren­tábilisan működik. Vétekné úgy gondolja, a másfél milliós alsó határ voltaképpen a nullával egyenlő, komolyabb útnál nem fedezi majd a költségeket. Ugyanakkor eddig is voltak, s ezután is lesznek feketén utaz­tatók, rájuk nem vonatkoznak ezek a szabályok. Vétekné sze­rint igen csekély lesz a meg­szűnők száma, a kis irodák ugyanis találnak majd valami­lyen megoldást. Az Isztria-Tours vezetője, Tollasné Katies Anna szerint ezentúl jobban elválik egymás­nek tájékoztatása szerint nem csupán a vagyoni biztosítékot kell letenniük az utazási irodák­nak, melyekből ma 964 műkö­dik az országban. A tevékenysé­gük bejegyzését is meg kell újí­taniuk egy sor adat közlésével, mint például a vezető tisztségvi­selők és a tevékenységért felelős személy megnevezése, a terve­zett árbevétel nagysága. Erköl­részben fe­dezi a költsé­geket a letett biztosíték, de az irodának mindenkép­pen valami­féle biztonsá­got jelent, ha máshogy nem, hát pszichésen. Az elkülöní­tett számláról esetlegesen kivett pénzt viszont har­minc napon belül vissza kell tenniük. Elképzelhetőnek tartja, hogy Baranyában lesz olyan utazási iroda, amelyik megszű­nik. Hiszen a másfél millió, mint minimum önmagában nem nagy, de mint holt tőke, te­temes összegnek tűnik. Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium Turizmus Főosztálya illetékesé­10000 9000 8000 7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000 Vagyoni biztosíték összege külföldi utazásszervezés esetén (ezer Ft) 1500 w 0-30 OOD 30 001- 100 000 001- 200 001 500 001­000 500 000 Árbevételi értékhatár (ezer Ft) esi bizonyítvány szükséges a büntetlen előéletről, szakképesí­téseket, nyelvvizsga meglétét kell igazolniuk. Nyilatkozni kell a felelős személynek az előző öt évben folytatott tevékenységéről is, melyből kiderül, nem szere­pelt-e korábban olyan utazási vállalkozásban, amelyet abban az időszakban töröltek. Cseri László Világszövetség és lakásgondok A Magyarok Világszövetségének Baranya Megyei Szervezete az ifjúság felé fordítja figyelmét: programjában főleg a lakás­hoz jutást, családi ház építésének segítését szorgalmazza. PÉCS A Szivárvány Gyermekházban tartotta tegnap programalkotó és vezetőségválasztó közgyűlé­sét az MVSZ Baranya Megyei Szervezete, mely egy éve ala­kult meg Pécsváradon, s azóta az ideiglenes ügyvivő testület próbálta a szervezeti kereteket megfogalmazni. Dr. Kellermayer Miklós pro­fesszor, az MVSZ országos el­nökségének tagja és a tegnap megválasztott megyei elnök (képünkön) lapunknak elmon­dotta, hogy 1992-ben merült fel a világszövetség megyei szer­vezetei meg­alakításának gondolata. Ugyanis a nagyvilágban három jól kö­rülhatárolható egységre bomlik az MVSZ. A nyugatiakra, a Kárpát-medence környező országaiban, az etni­kai tömbökben élő magyarokra és a hazai magyarságra. Más­más gondokkal és teendőkkel szembesülhetünk e három kör­ben. Míg a külhoniak számára az anyaországgal való kapcso­lattartás a fontos, nekünk itthon a saját gondjainkkal kell fog­lalkoznunk. Nincs nagy szük­ség rá, hogy az MVSZ itthoni központja csak a kapcsolattar­tás hivatala legyen. Ebből kiindulva fogalmazó­dott meg, hogy politikai pár­toktól független és a nemzeti sorskérdéseinkkel foglalkozó, erős hazai szervezetre van szükség az MVSZ-en belül, s ebben a munkában adódnak feladataik a megyei szerveze­teknek is. Egyébként a sorban a baranyai az egyik legerősebb a tagjait illetően: már több mint kétszázan vannak. Minden helyi - megyei - szervezet sajátos programmal rukkolt elő. Baranyában az ifjú­ság felé fordul a világszervezet - hallhattuk a tegnapi közgyű­lésen. K. F. Tace-pao az USA nagykövetségéről Kerülendő szórakozóhelyek Az USA nagykövetsége sajá­tos tace-paoval figyelmezteti a Budapestre érkező amerikai turistákat. „Mi arról értesül­tünk - írják benne -, hogy az alábbi bárok és éttermek sajá­tos üzletpolitikát folytatnak, megsértve az éttermekre vo­natkozó általános etikai sza­bályokat.” Túlszámláznak, és fizikai kényszert alkalmaznak a betérő ellen az irreális szám­lák kiegyenlítésére. Ajánlatos elkerülni ezeket a helyeket, de tanácsolják, hogy ne térjenek be (ne rendeljenek ételt és italt) olyan éttermekbe, ahol nincs étlap vagy nincsenek ki­írva az árak A főváros V. kerületéből a Muskátli espresso, a Fontana Cabaret, az Arany Bárány ét­terem, a Tropical bár, illetve a VIII. kerületből a Pigalle bár neve szerepel a listán. No comment. K. F. Váméző - sígát felelősségre SZIGETVÁR Egyre több az omlás- és életveszélyre figyelmeztető tábla a várban, sőt a látoga­tókat előbb el is igazítják. Az erődítmény népszerűsége szerencsére töretlen. A foko­zott elővigyázatosságra azért van szükség, mert sok fiatal jön vámézőbe. Erre a sze­zonra nemcsak tucatnyi új fi­gyelmeztető tábla, védőlánc és korlát készült, de szerkesz­tettek egy, a baleseti forráso­kat részletező szórólapot, amelyből minden belépő kap egyet. így is hangsúlyozzák a kísérők, hogy néhány helyen csak saját felelősségére járhat látogató. Csoda, hogy eddig nem tör­tént tragédia, hisz a stati­kai gondok sokasodnak. Három esz­tendeje volt egy felújítás, de azóta se az állam, se magánsze­mély nem ad támogatást. Ra- vazdi László könyvtárigaz­gató (képünkön), akit az ön- kormányzat a vár üzemelteté­sével bízott meg, mégis opti­mista. Ha évente 5 millió fo­rintot kapna, 10 jövedelem- pótlóssal másfél évtized alatt megerősítené a létesítményt. Csak a négy bástya rendbeho­zatala 80 millióba kerülne. Az adománygyűjtő per­selyben évente 6-8 ezer forint gyűlik össze. Csuti J. Kézművesek vizsgáztak - A Baranya Megyei Kultu­rális és Idegenforgalmi Központ Kézműves Szakiskolájának végzős hallgatói vizsgáztak és mutatták be munkáikat teg­nap. Az alkotásokból Pécsett a Széchenyi tér 9. szám alatti bemutatóteremben rendeztek kiállítást, fotó: laufer László ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Közép-Európa fölött még mindig igen erős az északi áramlás, mely to­vább biztosítja a hideg levegő be­áramlását térségünkbe. Ezért egye­lőre még várnunk kell a nyárias időre. Ma is gyakran lesz erősen felhős az ég, csupán kevés napsütés valószínű. Keleten többfelé, nyugaton elszórtan alakul ki zápor, zivatar. Az északi szél tovább erősödik, az ország leg­nagyobb részén viharos széllökésekre is számítani lehet. Hűvös idő lesz ma is, a hőmérséklet csúcsértéke csupán 13,18 fok között alakul. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Ma is kellemetlen, szeles, az év­szakhoz képest szokatlanul hűvös idő várható, némi melegedés legfeljebb a jövő héten lehet. A gyakran erősen megnövekvő felhőzetből zápor, ziva­tar bárhol kialakulhat. Az észaíci szél sokfelé viharossá fokozódik. Délután csak 16,18 fok várható. , Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 17 Paks: Siófok: 16 Pécs: Szekszárd: 17 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 15 Velencei-tó: 16 Tis/a-tó: 16 Fert5-tó: 14 Tisza: 11-17 Duna: 10-15 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 70-90 Velencei-tó: 50-70 Fertó-tó: 60-65 Paks: 70-90 Pécs: 55-60 Mohács: 16 18 17 60-80 80-90 60-70 55-60 50-60 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Közlekedési szempontból ma sem lesz eseménytelen az idő. Különös figyelmet érdemel a gyakran viharos északi szél. A legerősebb széllökések elérik a 70-90 km/ó-át. Sokfelé vizesek, csúszósak lesznek az utak a záporok miatt. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belgyógyászati be­tegek részére: Siklós, Sellye vá­ros és városkörnyék, Pécs vá­roskörnyék progresszív ellátás­ban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakossá­gának szombaton: belgyógyá­szat, sebészet: POTE I. sz. Se­bészeti és Belgyógyászati Kli­nika. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebé­szeti Klinika. Vasárnap: bel­gyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvéte­les ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebé­szeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neuro­lógiai Klinika; pszichiátriai be­tegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinik.i Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttéinek szomba­ton reggel 7-től hétfő reggel 7- ig a Lánc utcai rendelőintézet­ben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek la­kossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyi­ségében szombaton reggel 6- tól du. 16 óráig. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u. felől). Tel.: 310-938. Berendelt bete­geknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szomba­ton regei 7-től hétfő reggel 7- ig. Tel.: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay patika, Lánc utca 20; Winkler Lajos gyógy­szertár Pécs, Munkácsy M. u. 4. Komló: Piramis gyógyszertár, Kossuth L. u. 71. Mohács: Szent Ferenc gyógyszertár, Kossuth L. u. 66. Pécsvárad: Szent István gyógyszertár, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György, Szent Imre út 19. Sik­lós: Kígyó gyógyszertár, Dózsa Gy. u. 2/A. Szentlőrinc: Szent Lőrinc gyógyszertár, Erzsébet u. 3. Szigetvár: Szigeti patika gyógyszertár, József A. u. 57. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Jeligés AIDS tanácsadás és szűrés szombaton ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 15- 18 óráig. Hívható díjmentesen: 413-303. k A > H

Next

/
Thumbnails
Contents