Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)

1997-05-30 / 146. szám

4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1997. május 30., péntek XX. Egyetemi nap A Janus Pannonius Tudo- . mányegyetem Baráti Társa­sága 1978 óta fogja össze az itt végzett hallgatókat, jelen­legi oktatókat és más egye­temi dolgozókat. Évente visszatérő legfontosabb rendezvényük az egyetemi nap, melyet már huszadik alkalommal rendeznek meg. A XX. Egyetemi nap má­jus 31-én 9 órakor a JPTE Rákóczi úti épületében kez­dődik, a közgazdaságtudo­mányi kar 8. tantermében, ahol az egyetemről készült filmeket mutatják be. A ta­lálkozót fél 11 -kor az aulá­ban dr. Ormos Mária, a Ba­ráti Társaság elnöke nyitja meg. Utána dr. Bihari Mi­hály az alkotmányozásról, dr. Hámori József pedig az agykutatásról tart előadást. Az alapítótagokat is köszön­tik, majd arany, gyémánt és vas diplomákat adnak át. A nap keretében mutatják be a dr. Kajtár István szerkesz­tette Egyetemtörténeti Köte­tet. H. I. Gy. Hírcsatorna Játszótéravatás So- mogyhatvanban. Csak­nem kétszáz gyerek részvé­telével avatják fel ma a tele­pülés új fajátszóterét. A gyermeknappal egybekötött ünnepség után tűzoltó-be­mutató lesz. (h) Dohányzásmentes világ­nap. A WHO naptárában május 31-e a dohányzás- mentes világnap. Pécsett az Egészséges Városért Ala­pítvány és az ÁNTSZ me­gyei intézete közös prog­ramjában délelőtt 8-10 óra között a Vásárcsarnok mel­lett, 10-től 13 óráig a Szé- chenyi-téren lesz ingyenes tanácsadás, nyereményjá­ték, szénmonoxid-mé- rés. (aa) Rövidebb tilalmi idő. A ponty horgászatának szoká­sos tilalmi ideje június 15- én fejeződik be. Néhány horgászegyesület azonban - közöttük a Herman Ottó HE is - megfelelő engedély bir­tokában ezt lerövidítheti. Idén már június 1-jén 0 órá­tól fogható a Herman Ottó tavon a legnépszerűbb hor­gászhal. (aa) Helyesbítés. Lapunk szer­dai számában a Szíven szúrta a kutyáit című írásban siklósi tudósítónk tévesen jelölte meg a kutyaölés helyszínéül Ivánbattyánt. Az igazi hely­szín Kistótfalu volt. Képek és képtelenségek Az alkotások megvannak FOTÓ: LÄUFER L. MOHÁCS Tavaly januárban jótékony- sági aukcióra és kiállításra került sor a Mohácsi Kórház javára, melyen 53 művész 134 alkotása szerepelt, köztük olyanoké, mint Keserű Ilona vagy Trischler Ferenc. Az egészet, mint mondja, Si­mon János mohácsi polgár kez­deményezte, aki 90 művészt keresett meg ebben az ügyben, s aki meggyőzte többek között Dunai Tamás színművészt, Martin János és Sümegi Eszter operaénekeseket, Szkladányi Péter fuvolaművészt, hogy részvételükkel a rendezvény rangját emeljék. Simon János egyébként ne­gyedik éve munkanélküli, havi 12 528 forintból próbálja csa­ládját eltar­tani. Már ko­rábban is szervezett jó­tékonysági előadást a mohácsi eve­zős szakosz­tály javára, s később a Tö­rök bár tulajdonosa is megbízta azzal, hogy művészi esteket, kiállításokat szervezzen. A kórházi aukció felemásra sike­redett, mert megbetegedett, s az ügyek intézé­sét elmondása szerint kivet­ték a kezéből, s nem mentek el a meghívó- levelek. Göncz Ar- pádné, a gaz­dasági igaz­gató és Simon közösen írt levelének ha­tására vállalta ugyan az auk­ció fővédnök­ségét, de ügyvivője je­lezte: szemé­lyesen nem tud jelen lenni. Az al­kotások kikiáltási értéke több, mint egymillió forint volt, de csak 68 mű kelt el több, mint kétszázezerért. Mivel a művé­szek lemondtak az alkotások­ról, a megmaradtak ma is a kórházban vannak. Sorsukat Simon János nem ismeri, mert a kórház vezetői, mint mondja, nem tájékoztatják őt, ugyanak­kor a művészek nyugtalanok műveikkel kapcsolatban. Dr. Dénes László (képün­kön), a kórházigazgató úgy látja: bár Simon János kezdet­ben részt vett a szervezésben, amely abból állt, hogy felvette a kapcsolatot a művészekkel, voltaképpen az igazgatótanács végezte a szervezési munkákat. Ő eleinte engedélyt adott Si­monnak, hogy az intézmény te­lefonjáról intézze az ügyeket, később le kellett állítani, mert az aukcióval kapcsolatba nem hoz­ható programokat is onnan inté­zett (bár ezt Simon nem ismeri el). Az alkotások döntő részét a kórház dolgozói vették meg, az el nem kelt művek pedig hiány­talanul megvannak, minden fo­lyamat szabályosan zajlott. Az összeg a kórház alapítványának számlájára folyt be. A megma­radt műveket pedig értékesíteni szeretnék. Cseri László Nyomott vízár, saját erőből SÁSD A Sásdcsat Kft.-hez csatlako­zott január elsejétől a körjegy­zőséghez tartozó összes telepü­lés. Már nemcsak Sásdon, Me­ződön és Vázsnokon, hanem Pálé, Felsőegerszeg, Oroszló és Varga részére is végeznek szolgáltatásokat. Míg az elmúlt évben jelentős beruházásokat hajtottak végre, megépült a víztisztító, befeje­ződött Sásd egész területén a csatornahálózat kiépítése, ad­dig idén a fő hangsúly a szol­gáltató tevékenységre helyező­dött át.- Sásdon és a körjegyzősé­géhez tartozó településeken egy köbméter ívóvíz 99 forintba ke­rül. A minisztérium által megál­lapított 130 forintot sem érjük el, ezért nem részesülünk ártá­mogatásban sem. Egyelőre még tudjuk tartani ezt az árat - mondja Vadas Zoltán, a kft. ügyvezetője. - Befejezés előtt áll a hömyéki nyomott csator­narendszer, megoldásra vár a szennyvíziszap elhelyezése. A fejlesztések pénzügyi hát­terét is igyekeznek maguk meg­teremteni, ezért a tulajdonuk­ban lévő földmunkagépet bérbe adták a Szentlőrincen folyó csa­tornázási munkákhoz, de sze­retnének részt venni Sásdon a gázhálózat építésében is. Má- gocson kútfejet és szivattyút cserélnek, valamint az egyik szövetkezet ipartelepi vízellátó­rendszerének felújításáról is tárgyalnak. Sz. K. Egységes intézményi elvonás SZIGETVÁR Az idei költségvetés februári testületi ülésen történt tárgyalá­sakor már körvonalazódott, hogy a korlátozott pénzügyi le­hetőségek miatt szigorításokra van szükség. Az év eddig eltelt több, mint négy hónapjában valamennyi intézmény költségvetési gaz­dálkodása olyan gondokat tárt fel, amelyek rendezése érdeké­ben szükségessé vált a tárgyévi költségvetés módosítása - hangzott el Mozsgai Péter szi­getvári polgármester beszámo­lójában a tegnapi képviselő-tes­tületi ülésen. Mozsgai Péter hangsúlyozta, a helyi önkormányzatok szá­mára biztosított döntési, gaz­dálkodási szabadság és a gaz­dálkodáshoz rendelkezésre álló pénzügyi források korlátozott­sága kezdettől fogva magában hordozta a pénzügyi-gazdasági egyensúlyi helyzet felbomlásá­nak lehetőségét. A képviselő- testület a módosításnál arra tö­rekedett, hogy saját hatáskör­ben, hitel felvétele nélkül te­remtse meg a költségvetés egyensúlyát. így az intézmé­nyek kiadási előirányzatából egységesen 4,6%-os elvonást rendeltek el. S. Cs. Buszon fogunk vonatozni Baranya megyét is érinti az az országos folyamat, amelynek eredményeként gazdaságtalan vasúti vonalakon szünetelteti személyszállítási tevékenysé­gét a MÁV. Lapunk információi szerint megyénkben elsőként á Pécs- várad-Palotabozsok vasútvo­nal esik áldozatul a takaré­kossági, és egyben műszaki jellegű intézkedésnek, a vonal egyes szakaszain ugyanis mindössze 20 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek a szerelvények. Hogy a térség lakóit ne érintse hátrányosan a vonat­közlekedés szüneteltetése, a MÁV Rt. Pécsi Területi Igaz­gatósága és a Pannon Volán Rt. az országban elsőként együttműködési megállapo­dást kötött, amelynek részle­teiről ma tartanak sajtótájé­koztatót a cégek vezetői. Annyit már sikerült meg­tudni, hogy a vonatok helyett közlekedő autóbuszokon az egyébként drágább Volán­árak ellenére vasúti tarifákon utazhatnak az emberek. K. E. Az idő nem energiaforrás PÉCS, VÁROSHÁZA Energiatakarékosán kezdte tagnapi napirendjének tárgya­lását Pécs Közgyűlése: elna­polta a tavalyi költségvetés zárszámadását, hogy meg­várja ezzel a szabadságon lévő polgármestert. Már a napirend előtt érző­dött, hogy az önkormányzati ellenzék most nem a város energiakoncepciójára - Péter Pál (képünkön), a közlekedési és kommunális bizottság el­nöke teijesztette elő - tartalé­kolta az energiáját. Igaz: az elfogadott határozat a kon­cepciót csak tanulmánynak és cselekvési programnak értel­mezte, hiszen a gazdasági kö­rülmények bizonytalansága miatt a szakértő cég Pécs táv­lati energiaigényéről 3 válto­zatot állított fel. Csak egy bi­zonyos: energiahatékonysági cselekvéssor szükséges. Jóval több energiát emész­tett föl a vita Spolár János, a Jókai úti Általános Iskola igazgatója közalkalmazotti jogviszonya május 31-ei hatá­lyú, áthelyezéssel történő megszüntetéséről. Az önkor­mányzat vezetése a közokta­tási, közművelődési és sport­iroda vezetője munkakör be­töltésére hívta meg az igazga­tót, akinek szakértelmét az el­lenzék sem vonta kétségbe, de felrótta politikai kötődését. Majd annak a feltételezésnek adott hangot, hogy az új iro­davezetőt - helyettese lett az elődje - a közal­kalmazotti leépítő prog­ram végre­hajtójának szánták. Ez a feltételezés azonban cáfolatot kapott. A testület végül meg­adta a hozzájárulást. Még hosszabb és szemé- lyeskedőbb volt a vita a Pécsi Ipari Park KHT részvénytár­sasággá való átalakításának előkészítéséről. Az állami tá­mogatás elnyerése érdekében tervezett lépésnél az ellenzék főleg azt kifogásolta, hogy nem volt ideje elmélyedni a témában, és szűkszavú az elő­terjesztés. Hogy az ennek tag­lalására és a vádaskodó kiokí­tásokra elhasznált időt a téma­beli ismeretbővítésére is lehe­tett volna fordítani - az egé­szen más kérdésnek tűnt. D. I. Pénzátutalás a fotelból A bank messze van, szomba­ton vagy este akarunk átutalni pénzt - mi a teendő ilyenkor? Tulajdonképpen a magán- személyeknek nincs sok vá­lasztása, igyekezzenek a banki hivatalos időben elin­tézni pénzügyeiket. A vállala­toknak már régóta lehetősé­gük van az elektronikus banki szolgáltatást igénybe venni. Hamarosan viszont a ma­gánszemélyek is hozzájuthat­nak ehhez a szolgáltatáshoz, pénzügyeiket intézhetik ott­honról, akár fotelból is. Nem kell hozzá más, csak egy számítógép és modem, a bank és az ügyfél kapcsolatának te­lefonvonalas összekötteté­sére. Egy baj van: mindezt csak a Creditanstalt ügyfelei tehetik meg, ugyanis az oszt­rák érdekeltségű magyar bank szakemberei fejlesztették ki az erre szolgáló szoftvert. A rendszer olyannyira magyar, hogy még az ausztriai anya­banknál sem használják. B. G. Zöldell a minaret - Fa hajtott ki Pécsett, a Kórház téri dzsámi minaretjének oldalából. A csemete mérete már eléri a két métert és dús zöld a lombkoronája, fotö: laufer l. Életpályadíj-átadás PÉCS Az Életpálya alapítvány „1997 legígéretesebb fiatal vállalko­zója” címért kiírt pályázatának nyugat-magyarországi elődön­tőjének díjait tegnap adták át Pécsett, a Baranya Megyei Vál­lalkozói Központban. Az ünne­pélyes eredményhirdetésen részt vett Miklós Tibor, az Élet­pálya alapítvány ügyvezető igazgatója. Az elődöntőre hu­szonnyolc fiatal nyújtotta be üzleti tervét, amelyek közül tízet választott ki az előzsűri. A tegnap megtartott szakmai be­szélgetést követően hárman ju­tottak tovább az országos dön­tőbe, közülük-kettő baranyai. Az első helyen a pécsi Keraterv Bt. végzett, míg a második a szentlőrinci ZZZ-attack Kft. lett. Sz. K. A rendező elv az érték és a barátság Csaknem negyven művész állít ki a Siklósi Szalonban a sik­lósi várban. A szervezők legalább félmillió látogatót várnak. PÉCS-SIKLÓS Negyedik éve rendezik meg a Siklósi Szalon eseményeit a dél-baranyai városban. Erről tegnap a szervezők sajtótájé­koztatón számoltak be. Bük- kösdi László televíziós ren­dező, a rendezvény névadója elmondta, hogy miközben a különböző alkotói csoportok képviselői lekezelik, fúrják, bántják egymást, az értéket és a barátságot fontosnak tartó, egymással beszélőviszonyban lévő művészek utat kerestek egymás felé. A Siklósi Szalon elsősorban a dunántúli alkotók egy részét foglalja magába, s reményt nyújt rá, hogy felszá­molódjék az elszigetelő­dés a művé­szeti közös­ségek között. Az ese­mény házi­gazdája, Kovács Ferenc fes­tőművész (képünkön) ki­emelte: - A szalon heterogén közössége baráti alapon szer­veződött, olyan alkotókból, akiknek valamilyen kötődése van a városhoz. A tárlat költ­sége több, mint egymillió fo­rint, de szerencsére Siklóson régen is volt, és ma is van egy olyan polgárság, mely támo­gatja a kultúrát. A nyár végéig látogatható válogatást június 7-én, 18 óra­kor nyitja meg dr. Újvári Jenő pécsi alpolgármester. A Siklósi Szalon köré idén Siklós várossá válásának 20. évfordulóját ünneplő esemé­nyek is szerveződtek. Az ün­nepségsorozat június 2-án 16 órakor kezdődik. Az egy hét alatt a város elmúlt két évtizedét bemutató kiállítás, gyermekrajz-pályá- zat, kerékpáros verseny is lesz. Csütörtökön előadáso­kon elemzik a város történe­tét, illetve a fejlődési lehető­ségeit, míg pénteken népi- tánccsoportok mutatkoznak be. Hodnik I. Gy. * 1 I 1

Next

/
Thumbnails
Contents