Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)

1997-05-04 / 121. szám

1997. május 4., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúl Megfordult a Duna iránya: Mohácsról folyik el a pénz A Duna Televízió az idei mo­hácsi busójárás és farsangteme­tés rendezvényeiről filmet ké­szített Mohácson, aztán az el­készült műsort nem sokkal az esemény után sugározták is, igaz, nem a legideálisabb, dél­után 3 órai időpontban. Már szinte feledésbe merült az egész, mikor a legutóbbi képviselő-testületi ülésen mel­lékesen szóba került, hogy a Duna TV-nek, az említett pro­dukcióért egyszer 100 ezer, a műsorsorozat szerkesztőségé­nek 172 ezer forintot fizetett ki a város. Az ülésen egyedül Winter- nitz Ferenc fejezte ki a csodál­kozását a tranzakció felett:-Nem értem, miért kell fi­zetni, hiszen a Duna TV köz- szolgálati adó, van költségve­tése, abból kellene a munkáját finanszíroznia. Ilyen alapon az Új Dunántúli Napló is minden A vizet és a természetet mind szigorúbban védik a Mohácsi­szigeten. A túlzott védekezés nem tetszik a gazdáknak. A Pécsnek is vizet adó, szi­getbéli parti kutak védett terüle­tét átrendezi a Bajai VÍZIG, hogy semmiféle károsító hatás ne érje a vízadó rétegeket. Új kerítéseket emelnek, figyel­meztető táblákat állítanak, bi­zonyos részekről kitiltják pél­dául a juhászokat, a kiskerttu­lajdonosok pedig csak környe­zetkímélőén vegyszerezhetnek, trágyadomb, emésztőgödör nem szennyezheti a talajt. A környezet- és kútvédelmi sza­bályokat legalább száz ember zokon vette Kandán és Újmo­hácson, ezért tiltakozó bead­ványt írtak az Országos Víz­ügyi Főigazgatóságnak. Koch Györgytől, a Bajai Vízügyi Igazgatóság osztályve­zetőjétől megtudtuk, hogy a hi­Mohácsról írt cikkért benyújt­hatná a számlát az önkormány­zatnak! Manapság sokkal ész­szerűbb lett volna, ha a Duna TV fizet nekünk, amiért itt a helyszínen dolgozhatott! Kuti István polgármester azonban teljesen természetes­nek tartja a dolgot:- Itt forgattak, összeállítottak a városról egy műsort, ami ha­tékony és hasznos. Nem értem, miért baj, hogy ezt részben mi is finanszíroztuk? Egyébként az egyik kifizetési tétel a másola­tokat fedezi, ez a Duna TV ré­széről egyfajta szolgáltatás, 2 példányt kaptam a filmből. Arra a kérdésre, hogy nem lett volna olcsóbb videón rögzí­teni a műsort, a polgármester így felelt:- Hét éve vezetem a hivatalt, de még magamat se láttam a té­vében, talán ha kétszer! M. K. vataluk nem másítja meg a dön­tést, és egy grammnyi szennye­ződés sem érheti a kutakat. Ezért továbbra is be kell tartani minden megelőző, óvó intézke­dést. Deme Tamás, a Duna-Dráva Nemzeti Park Mohácsi-szigeti tájegységének vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a természetvédelmi terü­let nem is oly rég történt határ­kijelölései miatt nem zúgolód­nak a gazdálkodók és a legelte- tők, pedig azok védelme ugyanolyan kötöttségekkel jár, mint a kutak geológiai meg­óvása. Elégedetlenségi mozgalom nem szerveződött a juhászok körében sem. Eddig még a zug­horgászok sem tettek panaszt, pedig közülük tavaly több mint húszat megbírságoltak, mert szigorúan védett vízben, mint a Körös, Riha, Harci-zátony, pe- cáztak. Cs. J. Kitiltott juhászok Mohácsi-sziget védettsége —-- ■ I 1 - 1 ....... ..... ........I ..— A közelmúltban nagy felhábo­rodást keltett a Budapesti Au­tonóm Társulás (BAT) által megjelentetett „Rap és punk a fasizmus ellen” című könnyű­zenei válogatás. A legtöbb tá­madás a HétköznaPI CSAló- dások „Kössük fel!” című da­lát érte, melynek szövege Csurka István, a MIÉP elnö­kének akasztását javasolja. Mint megtudtuk a komlói punk-rock banda öt évvel ez­előtt játszotta fel a számot, az­óta sem hanghordozón, sem koncerten nem jelent meg. A szélsőbalosnak titulált együt­tes tagjai az újságokból érte­sültek arról, hogy ezen felvétel - tudtukon kívül - mégis nap­világot látott a BAT házi ké­szítésű kiadványán. Megyeri Ferenc az együttes frontembere és szövegírója a VDN-nek elmondta, hogy egy évvel ezelőtt megkeresték őket a BAT tagjai, hogy kiad­nának egy ilyen lemezt, azóta azonban nem jelentkeztek:- Kicsinyes politikai játé­kokhoz használja a sajtó ezt az ötéves számot, ami egyébként egy Dead Kennedys átirat. A punk egy szókimondó műfaj, ez a lényege. Szerintem író­ként Csurka sem szereti a kor­látokat. A dal megírásánál gondolkodtam azon, hogy Csurka helyett hurkát írjak, de végül az eredeti mellett dön­töttem. Ez a dal is csak egy dal, ráadásul nem is terveztük, hogy valaha megjelentetjük. Az egyik magyar hetilap egyenesen a koalíció kintornás kreatúráinak nevezte a Hét­köznapi CSAlódások zene­kart. A fiúk természetesen csak nevetnek az ehhez ha­sonló vádakon, csakúgy, ahogy azon az újságírón is, aki egy fotó kedvéért képes volt vörös zászlókkal fellobogózni a banda próbatermét.-1990 óta minket mindig kitiltanak vagy betiltanak. A mostani botrány szerintem rendkívül jó reklám Csurka Istvánnak. Minket azonban új lemezünk foglalkoztat, amely többek között a NATO-csatla- kozással és az SFOR-ral fog­lalkozik, a címe pedig: „Isten hozott nálunk Johnny!”. A botránnyal kapcsolatban felmerült a korábban Göncz Árpád által javasolt gyűlöletel­lenes jogszabály azonnali al­kalmazása. Természetesen, ha perre kerül a sor, akkor az együttesnek bizonyítania kell, hogy nem szándékosan publi­kálták a szóban forgó dalt. Ez egy kalózkiadvány esetében elég körülményes lehet. R. Z. A világvége három diófája Csaknem százan lettek ön­gyilkosok. Azért, mert úgy vélték: itt az idő, az idők vége, s az üstökös csóvájába rejtve egy más világ - a másvilág - ígérete. Alig egy hónapja, az Egyesült Államokban. Nem először történt ilyen, vélhe­tően nem is utoljára. Az embe­riség története folyamán min­dig és folyamatosan küszkö­dött a világ vége rémével, a végítélet súlyával. Azonos a világvége a vég­ítélettel? „Azt a napot és órát azon­ban nem tudja senki, még az ég angyalai sem, csak az Atya.” (Máté, 24,36.) Az Apokalipszis fenyegető képei az írás ismerete óta foglalkoz­tatják az embereket, az utolsó ítélet köré egy egész irodalom alakult ki, az apokaliptika. Az ádventisták pécsi lelké­sze, Körmöczi Miklós szerint az ítélet folyamatos. Dániel próféta könyvéből számolva i.e. 487-től kezdődött az az időszaka az emberiségnek, amely 1844-ig tartott, s ekkor­tól kezdődött az a kor, melyet Krisztus második eljövetele zár, s egyben az ítélet kihirde­tése: ki kaphat örök életet. Addig „pihennek a mi halotta- ink”. A végítéletet azonban számos figyelmeztető jel előzi meg, háború, éhség, termé­szeti katasztrófák.- Az ember célja - mondja Illés Albert jezsuita atya - nem ennek az időpontnak a behatárolása, hanem az, hogy úgy éljen minden nap, mintha az lenne az utolsó. Mindig ké­szen a boldog, belső megvilá­gosodásra. A Biblia szerint a végítélet a világ végén következik be, s nemcsak az egész emberisé­get, de az egész mindenséget érinti. A korai iratok szerint azonban hirtelenül és váratla­nul fog bekövetkezni, nem is sokára, ezért akkoriban fölös­legesnek tartották például a házasságot, vagy a földi ja­vakhoz való ragaszkodást. Meglehet, ez a felfogás meg­öröklődött, s szekták esetében lehet indítéka ma is tömeges életeldobásnak. Bóka András református es­peres szerint „A hisztérikus vi- lágvége-várás helyett a histo­rikus Krisztus-várás a köve­tendő magatartás.” A parúzia - Jézus második eljövetele - be fog következni. Ez egyben biztatás is. Egy jeles svájci te­ológus mondta: Ha tudom, hogy Krisztus holnap vissza­tér, akkor elültetek három dió­fát. Ez pedig korántsem azt jelzi, hogy felesleges a jövőbe vetett hit, hogy a végítélet azonos a világ végével. Egy másik világ, „új ég és új föld” kezdődik. M. A. Fesztiválzárás Szombaton gálaműsorral zárult a VIII. Bukovina Fesztivál és Majális Bonyhádon, a Művelő­dési Központban, ahol magyar, lengyel, ukrán és román ha­gyományőrző együttesek léptek fel. A nemzetközi mezőnyt Kóka Rozália, Fábián Éva és Il­lés Imréné előadóművészek színesítették. (t) Népi irodalom A keszthelyi Helikon Kastély- múzeumban tegnap értek véget a XI. Berzsenyi Helikon napok, melyet idén A népi irodalom je­lene és jövője címmel rendez­tek meg. Irodalom-e a népi iro­dalom? - e felvetéssel tartott vi­taindító előadást Ács Margit, melyhez a felkért hozzászólók között volt Pomogáts Béla, Czine Mihály, Kántor Lajos és Tüskés Tibor is. (sz) Sodródás, koccanás Tegnap Decsen az úton haladó autó váratlanul az árokba sod­ródott, mert vezetője olyan gyógyszert vett be, amely meg­zavarta őt kormányzás közben. A sofőr nem sérült meg, míg utasát a mentő életveszélyes sé­rüléssel vitte a szekszárdi kór­házba. Szombaton Szalántán SFOR-jármű ütközött egy par­koló kisteherautóval, miközben a harci járműbe beleszaladt egy személyautó. Sérülés nem tör­tént, a kár nem jelentős. (cs) Etették, ám harapott Pénteken Pécsett, a Donátusi úton egy 13 éves kisfiút hara­pott meg a kóborkutya, amint épp etette azt. Az eb német és skót juhász-keverék, feketés- bama. A szülők a gazda jelent­kezését várják az oltási igazol­vány ügyében. Hívhatók a 327- 738-as telefonon. (cs) Vivaldi, Kálmán Imre Lang Ottilia, Pintér Gabriella, valamint Tóth Imola ária- és dalestjére kerül sor május 8-án a szekszárdi Művészetek Házá­ban. Műsorukon Vivalditól Kálmán Imréig számos szerző műve szerepel. Ugyanitt május 9-én mutatják be Leitner Sán­dor festőművész új katalógusát, látható lesz majd a művész per- formance-a is. (íz) Agrárinformatika Keszthelyen, a PATE Georgi­kon Mezőgazdaságtudományi Kar „D” épületi konferencia- termében (Festetics u. 7.) május 6-7-én az agrárinformatikai tudni- és tennivalókról orszá­gos tanácskozást és fórumot rendeznek. Ekkor szervezik a Magyar Agrárinformatikai Szövetség alakuló ülését is. (gy) Kórházi szökés Egy kilencéves fiú, miután hiába várta édesanyját láto­gatásra, tegnap kijátszva a porta éberségét megszökött a Kaposvári Megyei Kór­házból. Hazautazott büssüi lakásukra, ahonnan még szombaton a rendőrök hoz­ták vissza. Aztán megjelent az édesanya az ügyeletes orvosnál, és saját felelőssé­gére otthonukba vitte gyer­mekét. Ajánlották neki, ma­radjon benn, és aludjon ki­csinye közelében, ahogy jó páran teszik ezt, amikor ap­róságuk fél a műtét előtt. Róbert több mint egy hete feküdt az osztályon arc­üreggyulladással. Ezalatt kétszer kereste fel édes­anyja, de ő azt szerette volna, ha mindennap jön va­lamelyik szülője. Cs. J. Megkésett felvonulók - Gyarapodott a pécsi Állatkert, A három tagú fiatal strucc család Budakesziről érkezett a Mecsekre. fotó: laufer László Drog-szociográfia Pakson Nem bízzák a véletlenre Pakson a drogügyet. A kö­zelmúltban a rendőrök 8 drogüzért fogtak el az atomvárosban, most pedig az önkormányzat és magán­emberek jóvoltából a „Jövő drogok nélkül Alapítvány” teljes körű felmérést készít a veszélyeztetett korú fiatalok életéről. A felmérés a köz­véleménykutatás módszeré­vel készül, kérdőíves lekér­dezéssel reprezentatív minta alapján. A cél: a valós hely­zet megismerése mellett „muníciót” biztosítani a kor­társ segítő csoportoknak is. A megkérdezettek köre a 13-17 éves korosztály - mintegy 320-an, és a velük közvetlen, napi kapcsolat­ban álló pedagógusok - 80- an - valamint a sportegyesü­letek fiatalokkal foglalkozó edzői - 40-en. A vizsgálat során viszont nemcsak a ká­bítószerekről „faggatják” a fiatalokat, hanem életükről, családi helyzetükről, sőt szülői magatartásokról is, természetesen név nélkül. Egyszóval arról, hogy mi­lyen is az élet egy tinédzser számára. A szociográfiának is felfogható felmérés kiér­tékelését júniusra ígérik. Hazafi Zsolt

Next

/
Thumbnails
Contents