Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-25 / 141. szám
2 Dunántúli Napló Külföld - Magyarország 1997. május 25., vasárnap Az új evangelizáció Tüze A hívek zsúfolásig megtöltötték a pécsi sportcsarnokot fotó: laufer László Menni, maradni Lemondott a cseh belügy- és a pénzügyminiszter Leköszönt tisztségéről Ivan Kocámík, a cseh kormány pénzügyminisztere, valamint Jan Rumi belügyminiszter. Ezt Václav Klaus kormányfő jelentette be szombati sajtóértekezletén. A két miniszter helyébe, akik mindketten a Polgári Demokrata Párt (ODS) tagjai, a párton kívüli Jirí Waigel közgazdász, miniszterelnöki főtanácsadó, illetve Petr Necas, az ODS parlamenti képviselője, az alsóház védelmi és biztonsági bizottságának elnöke lép. Szlovákia: befejeződött a népszavazás Szlovákiában szombaton 14.00 órakor befejeződött a NATO- csatlakozásról tartott népszavazás. A referendum nyugodt légkörben folyt - jelentette az AFP -, de érvényessége egyelőre kétséges. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a részvételi arány igen alacsony volt. Ugatott a kutya, lelőtte a gazdikat A dél-franciaországi Verdelais településen egy asszony lelőtte a szomszédjában lakó házaspárt, mert az idős emberek kutyája rendszeresen ugatott. A rendőrség szerint az asszony a gyilkosság előtti estén panaszkodott szomszédainak kutyájuk ugatása miatt, majd alaposan összevesztek. A felfegyverkezett asszony ezután lesben állva várta szomszédait, és lőtt, amint megpillantotta a gyűlölt házaspárt. Fuccs a puccsnak Majdnem váratlan fordulatot vett a Magyar Újságírók Országos Szövetsége küldöttgyűlésének tegnapi tanácskozása. A péntektől vasárnap délig Ba- latonszéplakon folyó tisztújító konferencián ugyanis a küldöttek egy csoportja - az Alapszabály vitája kellős közepén - egy ívet körözött a teremben. Ennek lényege: válasszanak átmeneti elnököt. Történt mindez azt követően, hogy véglegessé vált, az elnöki címre kilencen pályáztak, köztük a szövetség eddigi elnöke, Kereszty András is. Az indítványt rövid úton leszavazták. így maradt az eredeti menetrend. A legfontosabb dokumentum, az Alapszabály vitája lapzártánkkor is tartott. Ebben lényegi módosítás, hogy a több mint 6 ezer magyarországi újságírót reprezentáló küldött- gyűlés a szövetség érdekvédelmi jellegének erősítésére - azaz egy majdnem szakszervezeti formára - voksolt. B. Z. Összefogásuk 15 évvel ezelőtti kezdetétől most először jár Magyarországon az új katolikus evangelizáció szolgálatára alakult észak-amerikai FIRE-TIME (Tűz-közösség). Igehirdető kőrútjukat csütörtökön Miskolcon kezdték és ma fejezik be Budapesten. Tegnap délelőttől estig, 10 órán át a pécsi sportcsarnok volt a dicsőítő zenével, énekkel még inkább közös ünnepként átélni segített új evangelizáció színhelye. Az örömhír, a felszabadító üzenet hirdetéHat olyan műsorvezetőt szeretne találni a nyár végén induló „Z+” országos, könnyűzenei televíziós csatorna, aki a képernyő elé láncolja majd minden korosztályból a poprock iránt érdeklődő zenerajongókat, nézőket. A 19 és 27 év közötti fiataloknak tegnap rendezték meg az országban először, Pécsett, az Ifjúsági Házban azt a megsének mottójául a FIRE- TEAM-nek Jézusnak Lukács evangéliumában lejegyzett szavai szolgáltak: Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön, mennyire szeretném, ha már föllobbanna! A világhírű igehirdetőket - Michael Scanlan szerzetest, írót, Ralph Martin írót, és Ann Shields-t, katolikus közösségek világi vezetőit, és Peter Herbecket, az evangelizációs szolgálat missziós igazgatóját - olyan 35 amerikai és kanadai hívő kísérte el, akik az előmérettetést, amelyen rátermettségükről, ,jófejségükről” kellett számot adni egy kamera előtt. Az érdeklődőknek egy előre megkapott zenei hírt kellett elmondaniuk, a saját stílusukban előadniuk. A rendezők a második, végső válogatásra a felvételek alapján hívják meg a fiatalokat, közülük három lány és három fiú lesz a Z+ műsorvezetője. adások után a magyar testvéreikkel együtt segédkeztek a hitük megerősítésért, a testi-lelki gyógyulásért, a nehézségek megoldódásáért személyes közbenjáró imádságokkal folyamodóknak. Az új evangelizáció részvevőit - lehettek legalább kétezren a pécsi és a kaposvári egyházmegyéből, valamint a szomszédos Szlavóniából és Bácskából - Mayer Mihály pécsi megyés püspök köszöntötte, és ő celebrálta a hálaadó esti szentmisét is. D. I. A tegnapi felvételre közel százan jöttek el, többségében fiúk. Közülük az egyik 23 éves jelentkező lapunknak elmondta, bár még sosem csinált ilyent, óriási kedvet érez ahhoz, hogy a televízióban dolgozzon. Nem titkolta, sztár szeretne lenni, élvezné, hogy felismerik az utcán, és abban is biztos volt, hogy jobban „szeretnék a nők”. S. Cs. Az MSZP Országos Választmánya olyan kongresszust szeretne, amelyen a szocialista párt őszintén szembenéz a kialakult helyzettel, és amelyen nyílt párbeszéd folyik - mondta Baja Ferenc választmányi elnök a testület szombati tanácskozását követő sajtótájékoztatón. A választmány egyébként az MSZP júniusi kongresszusa előtt most Kuncze Kuncze Gábort választották az SZDSZ elnökévé szombaton a párt budapesti rendkívüli küldöttgyűlésén. Az ügyvezető elnök - aki Pető Iván áprilisi lemondása óta tölti be ezt a posztot - 490 szavazatot kapott az érvényes 503-ból. Ő volt az egyetlen jelölt: bár másik 16 név is szóba' került, az érintettek nem vállalták a jelölést. A választási előkészületekről, a jelöltállításról, a regionális és helyi programokról hallgatta meg tagjainak beszámolóját a Független Kisgazdapárt országos vezetősége szombati ülésén - mondta Torgyán József pártelnök. A testület megerősítette az FKGP elkötelezettségét Magyarország euroatlanti csatlakozása mellett. Megállapította: az előkészítés folyamatát fel kell gyorsítani, és mielőbb ki tanácskozott utoljára. Baja Ferenc hangsúlyozta, hogy a helyzetelemzés vitájában többen élesen kritikus véleményt fejtettek ki. - Az is elhangzott, hogy Horn Gyulának le kell mondania, de az is, hogy Horn Gyulának a választásokig mindenképpen vezetnie kell a pártot - ecsetelte a véleményeket Baja Ferenc. az elnök A küldöttgyűlés utáni sajtó- tájékoztatón a megválasztott elnök a liberális értékek határozott képviseletét és az embereket foglalkoztató kérdésekre való odafigyelést emelte ki elképzelései közül. A jövő évi választásokon Kuncze Gábor azt tartaná sikernek, ha az SZDSZ megismételné 1990-es, illetve 1994-es eredményét. kell alakítani a csatlakozás pontos feltételrendszerét. A párt európai integrációs kabinetjének vezetője, Pepó Pál elmondta: céljuk az, hogy felgyorsítsák az előkészítés folyamatát, s a csatlakozásból fakadó előnyök és hátrányok körültekintő elemzésével lehetővé tegyék, hogy Magyarország a lehető legkedvezőbb feltételekkel csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Országmérleg készül „Osztogató-fosztogató kormányzati időszakot élünk, választási költségvetéssel. A Magyar Demokrata Fórum ilyen körülmények között igyekszik valós képet alkotni, s egyebek mellett azzal készül az 1998-as kormányváltásra, hogy átfogó mérleget állít össze az ország állapotáról” - ezt Lezsák Sándor mondta szombaton Debrecenben, a pártja országos választmányának kihelyezett üléHarrach vállalná Latorcai János választmányi elnök, aki nem jelent meg a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Elnökségének szombati, ülésén - állítása szerint nem kapott meghívót -, az MTI-nek úgy nyilatkozott: az alapszabály előírásaihoz híven, a testület összehívását kezdeményező aláírások kézhezvételétől számított nyolc napon túl és harminc napon belül kész összehívni a választmányt. sét követő sajtótájékoztatón. Az MDF elnöke közölte: a megyemérlegekből összeálló országmérleg lesz az alapja a demokrata fórum választási, majd kormányzati programjának. Elsőként Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg mérlegét vitatta meg az országos testület. A következő hetekben- hónapokban hasonló kihelyezett üléseken vitatják meg a többi megye helyzetét is. Az országos elnökség támogatta a kezdeményezést, hogy június 14-én üljön össze az országos választmány. Harrach Péter alelnök az MTI kérdésére az elnökségi ülés szünetében elmondta: vállalná a pártelnökséget, ha a jelenlegi vezetők visszalépésével, a két oldal politikai gyakorlattal rendelkező .józan embereiből” állna fel a a KDNP vezetése. Színpadias gyermekvilág Csak a nézők, a gyermekek és a felnőttek voltak megille- tődve az Ifjúsági Ház nézőtéren. A színpadon szereplő csöppségek és tinédzserek a híresebb manökeneket is meghökkenthették volna magabiztosságukkal. A Gyermekvilág ’97 elnevezésű rendezvényt immár másodszor rendezte meg a Wimmer Line Design Stúdió, ezúttal Pécsett. Wimmer Éva divattervező, a stúdió vezetője a VDN-nek elmondta, nem hagyományos gyermek-szépségverseny létrehozása a céljuk. Szeretnék, ha már a fiatalabbak is elsajátíthatnának olyan adottságokat, amelyekkel később könnyedén megállhatják helyüket az életben. Ezek a jó megjelenés, a határozott fellépés, magabiztosság stb. Túl ezen, természetesen a győzteseknek modell pályát ajánlanak, külföldi fellépési lehetőségekkel. A rendezvénynek az is célja volt, hogy felvonultassa és bemutassa, milyen fejlődésen esett át a hazai gyermekruhaipar. A produkciónak sztárvendége is volt a világhírű blues énekes, Berry White fiának személyében. S. Cs. „Jófejek” a kamera előtt Az FKGP elkötelezett mm a mm _____________________________________ E XCLUSIVE CHANGE VAL UTA ÁRFOLYAM AI 1997. május 24-i árfolyamok vétel leiadási Német márka 104,50 106,99 Olasz líra (1000) Osztrák schilling USA dollár Görög drachma (100) Morvát kuna Francia frank 105,60 109,79 14,90 15,39 177,00 182,99 65,00 68,29 27,00 29,79 30,70 31,99 (A fenti árfolyamok a Jókai téri váltóhelyre vonatkoznak) Pécs, Jókai tér 2., Tünde Divatház - Tel.: 72/327-726 Pécs, Irgalmasok u. 26. - Tel.: 72/211-846 Pécs, Király u. 16. - Tel.: (72) 213-484 Tourinform Iroda, Széchenyi tér 9. ízléses támfalak a Pécsi Kő Kft.-től Lényegesen olcsóbb, mintha a család házilagosan készítené Mind nagyobb divat a támfalkészítés a házaknál és a kertekben. De vajon mi lehet a legolcsóbb és mégis legesz- tétikusabb megoldás? Veréb Miklós műköves mester (a Pécsi Kő Kft. tulajdonosa) egyszerű számtanpéldával győz meg arról, hogy nem érdemes családi vállalkozásban, házilagosan elkészíteni a támfalakat. A kivitelezést érdemesebb szakemberre bízni. Ha ugyanis figyelembe vesszük a házilagos támfalkészítés zsaluzási költségeit, a vasalás és a beton árát, valamint a kivitelezéshez kötődő vízelvezetési teendőket, lényegesen többe kerül a beruházás, mintha a Pécsi Kő Kft. előregyártott rézsűelemeiből készítenék a támfalat. Ez utóbbinak esztétikai előnye, hogy a támfalelemek közötti rések dísznövényekkel, virágokkal, vagy akár haszon- növényekkel is beültethetőek. Tehát a támfal elkészültekor majd nem egy betonmonstrum képét mutatja. A Pécsi Kő Kft. által kínált megoldás további előnye, hogy bár hosszú évtizedekre szól, az elemek szétbontásával, áthelyezésével a támfal bármikor mobilizálható, átalakítható. További információ kérhető: Pécsi Kő Kft., Pécs, Má- lomi út 2. (a volt kertvárosi laktanya főbejáratával szemben). Tel: 72/449-675. (x) Bogyiszlói fieszta Az idén rendezték meg első ízben a Bogyiszlói falunapokat tegnap, a Holt-Dunaparton igazi majális fogadta a község lakóit. A zenés ébresztővel egy- időben kezdődött - „hajnali” 6- kor - a horgászverseny is. A pecások Orbán-napi díját a tolnai Bánhegyi Tamás vitte el, aki a több órás verseny alatt 43 kárászt és törpeharcsát fogott. A kirakodóvásár mellett az első Orbán-napi halfőző versenyt is megejtették, Faddi Varga János halfőzőmester és királyi szakács zsűrielnökletével. A győztes Frank Gyula lett. Az este közeledtével a program is „komolyodott”: a színpadot a schlitzi folklóregyüttes és a hazai hagyományőrzők néptáncosai, valamint a tolnai fúvósok foglalták el. Sötétedéskor „táncolós” búcsúesttel zárult a falunap. Hazafi Zs. t l <