Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-24 / 140. szám
1997. május 24., szombat Magazin Dunántúli Napló 15 Kapitány, ezt ne tegye! Idegháború is volt a hidegháború, szovjetek, amerikaiak „beugratósdit” játszottak egymással, amikor csak tehették, diplomatáik, katonáik nemegyszer hoztak létre félreérthető, de éles helyzeteket, hogy a másik felet próbára tegyék. Ilyen helyzetek nemegyszer idézték fel a véletlenből, a szándékok félreismeréséből, számítási hibából kirobbanó háború veszélyét, egyebek között nyílt tengereken, távol a főnökségtől. Moszkva és Washington azonban féltőn vigyázott arra, hogy elhárítsa a nem szándékos háború veszélyét, miközben kész volt arra is, hogy 35-40 percen belül eltörölje ellenfelét a Föld színéről. Egyezmény a megelőzésről Huszonöt évvel ezelőtt, Nixon elnök első moszkvai látogatása idején közös egyezményt írtak alá, amely ezt a címet viselte: „Incidensek megelőzése a nyílt tengeren és a nyílt tenger fölötti légtérben". Szergej Gorskov flottatengemagy, a szovjet haditengerészet főparancsnoka és John W. Warner amerikai haditengerészeti miniszter 1972. május 25-én, egy nappal azelőtt helyezte el kézjegyét a tízpontos okmányon, hogy Richard Nixon és Leo- nyid Brezsnyev útjára indította a történelmi SALT-fo- lyamatot. Tiszteletben tartva a nyílt tengeri hajózás szabadságának az 1958-as genfi nemzetközi tengeijogi értekezleten leszögezett elveit, a felek megegyeztek annak biztosításában, hogy amikor hadihajóik vagy haditengerészeti kötelékeik találkoznak egymással, biztonságos tér- és távközt tartanak, nem végeznek olyan manővereket, amelyek a másik fél manővereit gátolnák. (A Walker amerikai romboló 1967 májusában 24 óra alatt a Japán-tengeren két szovjet hadihajóba is belerohant, aminek tiltakozó jegyzék lett a folyománya.) A szovjet és az amerikai hadihajók már akkor is szerették egymást közelből figyelni, de ezúttal kötelezték őket: ki kell zárniuk az összeütközés kockázatát, a megfigyelés alatt tartott hajó veszélyeztetését. „A felek hajóinak - állt az egyezményben - nem szabad támadást imitálniuk oly módon, hogy lövegeiket, rakéta- és torpedóvetóíket, valamint egyéb fegyvereiket a másik fél szembejövő hajója felé fordítják, nem szabad a másik fél szembejövő hajói irányában tárgyakat a tengerbe dobniuk, valamint nem szabad reflektorokat és más erős fényforrásokat a másik fél szembejövő hajói kapitányi hídjának megvilágítására használniuk. ” A repülőgép-parancsnokoknak a legnagyobb elővigyázatosságot kell tanúsítaniuk a másik fél hadihajóinak megközelítésekor, nem szabad támadást utánozniuk vagy olyan tárgyakat a tengerbe dobatniuk, amelyek a másik fél hajóinak közlekedési biztonságát veszélyeztetik. Nyílt tenger fölött sötétben vagy ködben a felek repülőgépeinek a szokásos kivilágítást használniuk kell. (1968 májusában a görög légierő két vadászbombázója a Földközitengeren 1000-1200 méter magasból végzett zuhanó rá- repülést és 100 méternél alacsonyabban húzott el egy szovjet hadihajó fölött.) Az egyezmény előírta, hogy a felek nem háborgathatják egymás hadihajóit, ha azok repülőgépeket indítanak vagy fogadnak, illetve ha átrakodást végeznek. A kapitányok rádión keresztül háromöt nappal előbb kötelesek közölni a tengerek hajósaival, ha a nyílt tengeren olyan akciókat hajtanak végre, amelyek veszélyeztetik a tengerhajózást vagy a légiforgalmat. Konzultációk incidensek esetén Az amerikai-szovjet egyezmény konzultációkat írt elő olyan összeütközések, incidensek esetén, amelyek a feleknek anyagi kárt okoztak. Erre a feladatra a washingtoni szovjet, illetve a moszkvai amerikai haditengerészeti attasét hatalmazták fel. Washingtonban 1973. május 22-én egy jegyzőkönyvvel az egyezmény rendelkezéseit a két hatalom tengeri kereskedelmi hajóira is kiterjesztették. Pirityi Sándor Birmingham (Anglia). Rámosolygott a szerencse egy háromgyermekes angol családra Whitwickben. Megnyerték a lottón a jackpotot, és így máris milliomosok: 9 512 277 fontra(!) tettek szert feb-reuters Charles Lindbergh, az elfelejtett hős Ki repülte át először az Atlanti-óceánt1? Ki repülte át elsőnek az Atlanti-óceánt? Tíz német, francia és természetesen amerikai közül kilenc habozás nélkül rávágja: Charles Lindbergh. Ugyan ki más? A válasz azonban téves. De a svéd származású amerikai repülőtiszt ennek ellenére máig messze a legnépszerűbb óceánrepülő. Hetven évvel ezelőtti teljesítményével egyik pillanatról a másikra világhírnévre tett szert, kiemelkedve ezzel a pilóták százai közül: Charles Lindbergh 1927. május 20-21- én 33 óra és 32 perc alatt, 5750 kilométert megtéve a New York-i Roosevelt repülőtér és a párizsi Le Bourget légikikötő között, Spirit of St. Louis elnevezésű 237 lóerős egymotoros 8,43 méter hosszú, egyfedelű gépével nyugat-keleti irányban leszállás nélkül átrepülte az Atlanti-óceánt. Világszerte hősként ünnepelték a „repülő Babyt” (ahogyan a New York-i sajtó elnevezte őt), annak ellenére, hogy előtte már mások tizenkétszer átrepülték az óceánt 1919. után, de nevük alig maradt fenn. A Daily Mail által kitűzött díjat John Alcock és Arthur Brown nyerte el, akik 1919. május 14-15-én New- foundlandról (St. Johns) 16 óra és 27 perc alatt értek az írországi Clifdenbe, leszállás nélkül 3032 kilométert repülve a „nagy tó” fölött. Nevüket - és tettüket - azonban elhomályosította Lindbergh óceánrepülése. Két francia, Charles Nun- gesser és Francois Coli pályázott a Raymond Orteig amerikai hotelmilliomos által felajánlott 25 000 dolláros jutalomra. Ők kétfedeles gépükön, a „Fehér Madáron” indultak New Yorkból és 24 óra múlva lelkendezve jelentették a lapok különkiadásai, hogy sikeresen leszálltak Párizsban. A hír azonban egyike volt a legtragikusabb hírlapi kacsáknak: Nungesser és Coli soha nem érkezett célba: örökre nyomuk veszett az óceán fölött. A 72 éves korában, 1974- ben mindenki által elhagyatottan elhunyt Charles Lindbergh a bátor emberekre jellemző elszántsággal a megfelelő pillanatban kockáztatott és - életében valószínűleg az egyetlen alkalommal - szerencséje volt. A férfi, akinek életét néhány év múlva beárnyékolta kisfiának, a Lindbergh-bébinek máig sem teljesen tisztázott körülmények közt történt elrablása és meggyilkolása, akit Charles Lindbergh a harmincas évek második felében az amerikai fasiszták cégérüknek használtak, akit a közvélemény defetistának bélyegzett, s akit végül is Eisenhower 1954-ben rehabilitált (dandártábornokká léptette elő), utolsónak fejezte be előkészületeit a nagy vállalkozáshoz. 1 i
