Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-24 / 140. szám
Világtükör 1997. május 24., szombat Új orosz katonai vezetők Borisz Jelcin elnök pénteken Igor Szergejev hadseregtábornokot nevezte ki védelmi miniszternek a leváltott Igor Ro- gyionov helyett. A korábbi hírekkel ellentétben Viktor Cse- csevatov nem vállalta el a vezérkari főnöki megbízatást, és ezért Jelcin elnök Anatolij Kvasnyin tábornokot, a kaukázusi katonai körzet eddigi parancsnokát helyezte ideiglenesen ebbe a tisztségbe. Az új védelmi miniszter 59 éves, eddig a hadászati rakétacsapatok parancsnoka volt. Haditengerészként kezdte pályafutását. A szovjet hadászati rakétacsapatoknál szolgált különböző beosztásokban 1960-tól. A haderőnem parancsnoki tisztét 1992 óta töltötte be, miután elvégezte a vezérkari akadémiát. Hírcsatorna Egy boszniai szerb háborús bűnöst ötévi börtönbüntetésre ítélt pénteken a müncheni tartományi legfelső bíróság. A 34 éves Novislav Djajic ellen népirtás és gyilkosság miatt emelt vádat az ügyészség. Az orosz-fehérorosz szövetség alapokmányát Borisz Jelcin orosz és Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök pénteken aláírta. A megállapodásban nincs szó egyesülésről, a szövetség formájáról, viszont a legfelsőbb tanács nevű fő hatalmi szerv egyes döntései kötelező érvényűek a nemzeti hatalmi szervek számára. Az SS-24-es rakétákat Ukrajnában fokozatosan, sietség nélkül, de teljesen megsemmisítik - jelentette ki Volodimir Horbulin, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára. Elnöki rendszer lesz a Kongói Demokratikus Köztársaságban (Zaire-ban), ezért Laurent Kabila elnök nem nevez ki miniszterelnököt. Kabila közleményében nincs szó Étienne Tshi- sekedi ellenzéki politikusról, noha Kabilára nagy nemzetközi nyomás nehezedik, hogy őt nevezze ki miniszterelnökké. Észak-Korea 46 millió ECU (52 millió dollár) értékű élelmiszersegélyt kap az Európai Bizottságtól. Az Európai Unió 155 ezer tonna élelmiszert szállít a távol-keleti kommunista országba. Előrelépés történt a két Korea kapcsolatát tekintve. Észak- és Dél-Korea, a Vöröskereszt közreműködésével, pénteken megállapodott egy 40 ezer tonnás délkoreai segélyszállítmányról, amelynek értéke 8 millió dollár. A tervek szerint Dél-Korea július végére juttatná el az élelmiszersegélyt Észak-Koreába. Elindult a NATO-expressz Repülőgépgyártók küzdenek a magyar megrendelésekért A Nyugati pályaudvarról Kecskemétre tartó különvonatra kormánypárti és ellenzéki politikusok, katonai vezetők, diplomaták és szakértők kaptak meghívást. népszavazást követelt az ügyben. A Semleges Magyarországért Alapítvány azt sérelmezte, hogy nem kapott meghívást a NATO-expresszre. „Haditanács” indulás előtt A Manfred Wömer Alapítvány immár második alkalommal szervezte meg a NATO-expressz elnevezésű rendezvényt. Még a vonaton konferenciát tartottak a NATO-tagság és a szuverenitás kérdéséről, továbbá arról, hogy milyen modernizációra lesz szükség a honvédségnél. A kecskeméti katonai repülőtér egyik hangárjában a majdani vadászrepülőgép-tenderen részt venni szándékozó gyárak vezetői tartottak előadást. A Lockheed Martin Corporation (F-16-os), a McDon- nell-Douglas Aerospace (F-18-as), továbbá a Saab-Bri- tish Aerospace (Jas-39 Gri- pen) képviselői nem csak saját termékük kiválóságát ecsetelték. Arra is felhívták a figyelmet, hogy már ellentételezési megállapodást kötöttek az ipari kormányzattal arról: ha esetleg az ő gépük nyeri meg a- A NATO új tagjainak meg kell fizetniük a rájuk eső kiadásokat - jelentette ki az Egyesült Államok külügyminisztere a washingtoni szenátus költségvetési bizottsága előtt. Madleine Albright azokra a feltételezésekre válaszolt ezzel, amelyek szerint a NATO bővítése sokba kerülne az USA-nak. Csütörtökön a portugáliai Sintrában a NATO-külügymi- fotó: feb/kallus György niszterek tanácskozásán - amelyen részt vesz Kovács tendert, akkor annak értékét László is - Javier Solana a Magyarországon levásárolják, „szélesítési térkép” rögzítését illetve exportfejlesztési, mun- váija a tagországoktól, kahelyteremtő programokat hajtanak végre. Ugyancsak bemutatkozott a francia Dassault Aviation (Mirage-2005), de ez a cég még nem kötött ilyen előzetes egyezményt. Indulás előtt a NATO-csatla- kozást ellenző Álba Kör felvonultatta a Miss No NATO-t, egy fiatal hölgyet, míg a Munkáspárt transzparensekkel tiltakozott a NATO-csatlakozás ellen, és Széles a választék fotó: feb/walter Péter Kétségek között az egységes Európa Csúcselőkészítő csúcsértekezlet Az Európai Unió állam- és kormányfői tegnap a hollandiai Noorwijkban azért tartottak rendkívüli csúcstalálkozót, hogy még egy esélyt adjanak a másfél éve tartó Kormányközi Konferencia három hét múlva esedékes befejezésének. Ez az első alkalom, amikor a „tizennégyek” Tony Blair társaságában ültek asztalhoz, amelyre az Európai Unió soros holland elnöksége mintegy 60 oldalas, kompromisszumos javaslatokat tartalmazó megállapodástervezetet tett le. A résztvevők többségének a nyilatkozata arra utal, hogy egyezség jönn létre a konferencia „minimumeredmény- nyel” történő befejezésére. A politikusok készek lennének további „tematikus” kormányközi tanácskozásokra, mintsem arra, hogy elnyújtsák a mostani tárgyalásokat. Mindez bevallottan azért, hogy ne legyen késlekedés az Unió bővítésének ez év végére, jövő év elejére tervezett megkezdésében. A dokumentum szerint tisztázódtak az Európai Unió „külső tevékenységével” kapcsolatos alapkérdések is. Nem csupán a közös kül- és biztonságpolitikáról van szó, hanem arról is, kapjon-e az Európai Bizottság további jogköröket egyes közös - például kereskedelmi - kérdések unión kívüli képviseletében. Az országok többsége támogat egy olyan kompromisz- szumot, hogy „stratégiai kérdésekben” még egyhangúan döntsenek, majd a végrehajtással összefüggő részletek esetében már legyen elegendő a (minősített) többség akarata. A probléma itt annak eldöntése, hogy ki mondja meg: melyik kérdés melyik elbírálás alá eshet. Nem zárható ki, hogy a végső döntés a júniusi amszterdami csúcsra marad, de akkor is csupán „politikai megállapodás” születik majd. Göncz Árpád Romániába utazik Bukaresttől Snagovon át Kolozsvárig Különlegesen fontos, három emléktáblát, a Magyar Operánapos látogatást kezd vasárnap Romániában Göncz Árpád köztársasági elnök. A látogatást a két ország közötti alapszerződés, a választások eredményei és az RMDSZ kormányba kerülése tette lehetővé. Göncz Árpád útjának első állomása Bukarest, majd ellátogat Erdélybe is, mégpedig vendéglátójával, Emil Constanti- nescu elnökkel együtt. A magyar államfő két nagy fontosságú beszédet készül mondani: az egyiket a román parlamentben, a másikat Marosvásárhelyen, ahol hat évvel ezelőtt véres összetűzések voltak magyarok és románok között. Funar próbálkozásainak teljes kudarcát mutatja, hogy Göncz Árpád ellátogat Kolozsvárra, megkoszorúzza a Petőfiban pedig megtekinti Kodály Zoltán Székelyfonóját. Snagovban, ahol az 1958- ban kivégzett miniszterelnök, Nagy Imre munkatársaival, elvbarátaival száműzetésben élt, Göncz Árpád emlékoszlopot avat fel. Az eseményre Magyarországról különrepülőgép- pel 56-osok egy csoportja is Snagovba utazik. A magyar államfőt útjára negyventagú üzletemberi delegáció kíséri el, és várhatóan aláírják a magyar-román környezetvédelmi megállapodást. A magyar köztársasági elnök Bukarestben találkozik Vidor Ci- orbea kormányfővel, valamint a romániai magyarok szervezete, az RMDSZ vezérkarával. Alexandru Farcas Kolozs megyei prefektus a közeli napokra minden román nacionalista megmozdulást betiltott. A szlovák ellenzék csalásra gyanakszik Bizonytalan népszavazás Tegnap délután kettőkor nyíltak meg a szlovákiai szavazóhelyiségek. Az első napon az emberek este tíz óráig, szombaton reggel nyolctól délután kettőig adhatják le voksukat a népszavazáson. Továbbra is kérdés: vajon miről? A kormány álláspontját képviselő és ennek megfelelően intézkedő belügyminiszter kizárólag a NATO-val kapcsolatos - három kérdést tartalmazó - szavazólapokat juttatta el a körzetekhez. Az ellenzék, az államfő és a Központi Népszavazási Bizottság csak a négy kérdést - tehát a közvetlen elnök- választásra vonatkozó kérdést is - feltüntető szavazólapokkal tartja törvényesnek a népszavazást. Szerintük minden más megoldási kísérlet ellenkezik a törvénnyel, és a belügyminiszter büntetőjogi felelősségre vonását kezdeményezik. Az ellenzék okirathamisítással vádolja a belügyminisztert, mert a Központi Népszavazási Bizottság pecsétjét a bizottság egyetértése híján ráüttette a három kérdést tartalmazó szavazólapokra. Gustav Krajcí belügyminiszter már korábban elismerte: ő egyszerűen csak az eredetileg négy kérdést tartalmazó, lepecsételt szavazólapokat nyomatta újra, de a nyomdában töröltette a negyedik kérdést. A referendum valószínűleg érvénytelen lesz. Elrettentő legyen az ítélet Halálbüntetést kért az ügyész a fiatalkorúra Világszerte felfigyeltek az amerikai Mississippi államban lefolytatott perre. A vádlott, a tizenhét éves, dél- afrikai születésű fiú fegyverrel elrabolt egy szociális gondozónőt, majd az erdőben agyonlőtte. A brutális gyilkosságért az ügyész halálos ítélet kiszabását kérte. A fiú társai Dél-Af- rikából (ahol eltörölték a halál- büntetést) beadványokkal ostromolják az amerikai igazságszolgáltatást. A jelek szerint azonban mindhiába. Az Egyesült Államokban ugyanis úgy látják, hogy a mai helyzetben elrettentő ítéleteket kell hozni. Az FBI adatai szerint 1995-ben 2560 fiatalkorút tartóztattak le gyilkosság vagy emberölés miatt, 346-an közülük 15 évnél fiatalabbak voltak. A gyermekkorú gyilkosok növekvő száma és tetteik kegyetlensége készteti arra az igazságszolgáltatást, hogy a törvény teljes szigorával, halálos ítéletekkel sújtsák őket. Az amerikai börtönökben 47 olyan halálraítélt vár kivégzésre, aki a tett elkövetésekor még nem volt nagykorú. Helyzetük egyre reménytelenebb, hiszen az Egyesült Államok ötven állama közül 21-ben 16 éves kortól, vagy akár az alatt is végrehajtható a halálbüntetés. Ferenczy Europress Kié lesz a zsákmány? Indigó, a hat hónapos bengáli tigris már nem sokáig járhat a tóra pisztrángot fogni, mert az otthonául szolgáló glasgow-i állatkertet hamarosan megnyitják a látogatók előtt, és akkor vége a szabadságának. Addig azonban... fotö: ff.b/reliter Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztáija: Marcos, a Homok titkaiból Michelle Pfeiffer esete a repülővel Charlie Sheen jámborsága Elle MacPherson révbe ért ÁLOMUTAZÁST NYERHET a Tvr-hét X-aktáival! Tvr-hét - a műsorújság 1 I *