Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-18 / 135. szám
1997. május 18., vasárnap Magazin Dunántúli Napló 7 A „védtelen” férfiak védekezzenek! „Soha ne mondd, hogy szereted...” Az amerikai könyvpiac egyik bestsellere volt a „Szabályok” című kötet, két harcos amazon, Ellen Fein és Sherrie Schneider írónő munkája. A hölgyek voltaképpen nem tettek mást, mint nagyanyáik erkölcsi kódexét tárták a ma lányai és asszonyai elé, mondván, ha ehhez alkalmazkodnak, minden kiszemelt férfiember a lábuk előtt hever majd. Régi tapasztalat, hogy minden iromány, ami ilyet ígér, pillanatok alatt elfogy; most is ez történt. S éppúgy várható volt az is, hogy játékos kedvű férfiak majd válaszolnak e falvédős tanács-csokorra. És lön. A piacon már kapható a „Kód” című kis remekmű, ami a férfiakat vértezi fel a női praktikák ellen. Ezúttal is két szerző - ráadásul két agglegény - jegyzi a könyvet, név szerint a harmincéves Nate Penn és a két évvel érettebb Lawrence LaRose. Azt írják, a teremtés koronái nem zárkóznak el tartósabb kapcsolatok, netán a házasság elől, de azt nem akatják, hogy palira vegyék őket. így aztán védekezniük kell. Hogyan? íme, a mű néhány gyöngyszeme. Ha a hölgy azt javasolja, hogy találkozzunk bármelyik rokonával, azonnal és töprengés nélkül mondjuk ki a boldogító nemet. Ha a veszélyesen közelítő feleségjelölt kiejti a bűvös házasság szót, váljék a férfiú hirtelen olyan süketté, mint egy jól fejlett ágyú. A férfi addig hangsúlyozza valamennyi saját hibáját és gyengeségét, amíg el nem éri, hogy a nő igyekszik őt megjavítani, megváltani. Ne engedje a férfi, hogy lakásán a hölgy ruhát, vagy bármilyen személyéhez kötődő tárgyat hagyjon: az ilyesmi a rámenősebbekben mindenféle illúziókhoz vezethet. Fontos: még véletlenül se mondja ki a férfi, hogy szereti a szeretett nőt. Ha pedig a hölgy el- kanászodna, öntse le vörösborral kedvenc ruháját. Végül, de nem utolsósorban két megszámozott jó tanács: 1. Az első együttlét alkalmával a férfi harapja le módszeresen a hölgy blúzának gombjait. 2. Ugyanezt kérlelhetetlenül tegye meg minden egyes aktusnál. Majd csak megunja egyszer, s lemond a házasáig gondolatáról. Szobor - tolószék nélkül Elárverezik a Kreml autóit Egy moszkvai vegyes aukciós cég júniusban kezdi az orosz állami szervek nyugati kocsijainak árverését. Az első „adag” 30 kocsi lesz a Kreml állományából. Oroszországban nem régóta rendelet kötelezi az állami intézményeket, hogy használjanak hazai gyártmányú kocsikat, és záros határidőig adják el a nyugati eredetű szolgálati kocsikat. Borisz Jelcin elnök szerint ez is jót tesz az újabban terjedő „Vásárolj orosz terméket” kampánynak, és alkalmas eszköz a korrupció elleni harcban is. A Kreml-beli gazdálkodás vezetőinek nem tetszik az ötlet, mert szerintük a nyugati kocsik megbízhatóbbak, és a hazaiak fenntartása végül is többe kerülhet. Az Inkvizíció Múzeuma Felújítás után júliusban újra megnyitják a limai Inkvizíció Múzeumát, Latin-Amerika egyetlen inkvizíciós tárgyaló- termét és kínzókamráját, amely fennmaradt mint múzeum. A kiállítás egyebek közt multimédia-bemutatóval kíván „ob- jektívebb” képet adni a látogatóknak a rettegett középkori egyházi intézmény működéséről. Az inkvizíció hajdani kínzókamrája ma a legnépszerűbb múzeum a perui fővárosban. A limai egyike volt annak a három inkvizíciós törvényszéknek, amelyet Spanyolország az Újvilágban alapított. Az Amerikai Egyesült Államokban, mivel, ha komolyan vesszük, az egész ország kisebb- nagyobb minoritásokból áll, mindig komolyan veszik, ha egy kisebbségi csoport hallatja a hangját. Főleg ha a mozgássérültekről van szó, és voltaképp olyan kényes témában tiltakoznak, mint Franklin Delano Roosevelt elnök emlékműve. Washingtonban a lassan történelmi emlékhellyé váló Reflection Pool környékén - innen nem messze magasodik a Lincoln-emlékmű és a vietnami veteránok hosszan kígyózó fekete márvány emlékfala - állították fel FDR szobrát is. A mozgás- sérültek gondja az, hogy a szobor alkotója (saját ötlettől vezérelve vagy kérésre, nem tudni) az elnököt úgy ábrázolta, mintha egy széken ülne, nagy, mindent elfedő köpeny borul reá - és épp azt a tény palástolják ezzel, hogy Roosevelt tolószékben ült, mintha ez ilyen nagy ember esetében szégyen lenne! Az ügy máris olyan visszhangot váltott ki, hogy a kései utód. Bili Clinton is hallatta az ügyben a szavát. Miközben a mozgássérült-aktivisták folyamatosan tüntettek az utóbbi hetekben a csak 2000-re elkészülő II. Világháborús emlékműnél, melynek a Roosevelt-szobor az egyik központi figurája, Clinton azt fejtegette: „Ha Roosevelt elnök élne, minden bizonnyal ragaszkodna a valósághoz, ahhoz hogy tolószékesen ábrázolja a szobor!” M. K. Igazi gyerekeket festettek színesre egy új színes zseb Nintendo Game Boy játék hirdetéseként Los Angeles egyik forgalmas főútján. Álomuilitii Barlang és katedrális Az álmok egy részében különösebb szimbólum felhasználása nélkül közvetlenül az elmúlt nap vagy néhány nap eseményei jelennek meg. Ezek az álmok gyakran akár szó szerint is érthetők. Vannak olyan álmok is, melyek a magasabb szimbólumok szintjén működnek, ezeket hívta Jung, a svájci pszichiáter „nagy álmoknak”. Ezek sokszor mély, erőteljes érzelmi töltést hordoznak, s nem ritkán az életünk értelmével, céljával állnak összefüggésben. Sok álom azonban olyan szimbólumokkal dolgozik, melyek testi vagy fajfenntartási szükségleteket jeleznek. Ezek az álmok zavarosak, akár riasztóak is lehetnek. A képek, a szimbólumok hirtelen, rejtélyes változáson mehetnek át, például fölpattanunk egy ló hátára, mire az függőággyá változik. Belépünk egy barlangba, s abból egyszerre egy katedrális főhajója lesz. Vagy kinyitunk egy könyvet, ami sakktáblává alakul át a kezünkben. Hogy mit jelenthet mindez? Például azt, hogy lényünk egy ösztönös oldala (ló) fejlesztésével életünket komfortosabbá (függőágy) tehetjük. A függőágy helyzete egyensúlyra mutathat lényünk állati része (föld) és szellemi oldala (fakorona) között. A barlangba való belépés jelentheti a tudattalanunkba való leszállást azért, hogy megtaláljunk egy szellemi útmutatást (székesegyház). A sakktábla és a könyv arra is utalhat, hogy az elméleti tudást (könyv) ideje a gyakorlatba (sakktábla) átültetni. Érdemes álmainkat lejegyezni, s azt is, milyen érzéseink születtek az álomban. A legjobban ki-ki maga tud ráérezni álma üzenetére, mert az ember sokszor saját szimbólumokkal és jelekkel dolgozik. Hodnik Ildikó Gy. Eltüntetett hadihajó Világszerte ismertek olyan történetek, melyek emberek vagy tárgyak eltűnéséről szólnak, akár olyan helyeken történik az esemény, mint a rejtélyes Ber- muda-háromszög, akár olyan helyen, mint mondjuk egy lakószoba. Vannak, akik hisznek abban, hogy a szilárd testek anyagtalanná tehetők, majd később újra materializálhatók. White Hawk amerikai spiritiszta például azt mondja a folyamatról, hogy ilyenkor addig gyorsítja a tárgy atomjainak vibrálását, míg az szét nem bomlik, s ezzel eltűnik. Ezután viszont addig lassítja a rezgést, míg a tárgy ismét elő nem bukkan. Állítólag valami ilyesmi történt az Eldridge nevű hadihajóval is, mely 1943-ban egy borzalmas kísérlet középpontjába került. A hajót a legénységgel együtt próbálták láthatatlanná tenni, mégpedig úgy, hogy erőteret hoztak létre a cirkáló körül a philadelphiai hajógyárban. A legénység tagjai látták egymást, de kívülről csak homályos körvonalak sejlettek fel, melyek ködbe veszve vibráltak. Később visszanyerték normális alakjukat és sűrűségüket, de volt, aki spontán égés során elpusztult, mások megőrültek, s néhányan belehaltak a kísérletbe. Az esetről Charles Berlitz és William Moore írt könyvet „A philadelphiai kísérlet” címmel. Mindemellett ma sem bizonyított, hogy a dolog megtörtént. A leírás egyetlen szemtanútól, Carlos Allendelő\ származik, akinek vallomását lehetetlen ellenőrizni. Az USA haditengerészete persze tagadja, hogy lett volna ilyen kísérlet. Egyes kutatók ma úgy vélik, hogy a tárgyak eltűnésekor az anyagszerkezet változik meg, s ezzel együtt az elektromos tulajdonságok is. Kínában a Pekingi Egyetem és a kínai Tudományos Akadémia kutatói egymilliárd ember között két olyan fiatalt találtak, akik képesek voltak kisebb dolgokat eltüntetni. Egy rádióadóval kísérleteztek, mely hol néhány percre, de volt, hogy egy órára is a semmivé lett. Sajnos azonban ez alatt az idő alatt a rádióadó sem működött, tehát ma sem tudni, voltaképpen hová is lett. Hogy valami nem stimmelt, azt az bizonyította, hogy az adók elemei minden elkép- _ zelhetőnél hamarabb kimerültek, mintha rövidre zárta volna valaki ezeket. Az alanyok az ilyen alkalmakkor több kilót fogytak, és hetekig nem voltak képesek megismételni a kísérletet. H. I. Gy. RÁDIÓ MELLETT JEGYZET Farkastörvények magas és alacsony szinten A rádió szinte rendszeresen foglalkozik a vállalkozói gondokkal, helyet ad olyan véleményeknek is, hogy a jelenlegi koalíció vállalkozó-ellenes politikát folytat. Valóban így van-e? A rádióban telefonon panaszkodó állampolgárok ügyei inkább arról szólnak, hogy egyes vendéglősök és taxisok - különösen a fővárosban - elképesztő számlákat dugnak a vendég orra alá. A Népszabadságból megtudtuk, hogy a Dreher halászcsárda fizetőpincére hogyan vágta meg Preben Olsen dán turistát: a negyedmagával elfogyasztott vacsoráért és némi italért 1 milliói!) 41 ezer 840 forintot számoltak, és szerencsétlen ki is fizette. Ehhez még annyit, hogy a felszolgálási díj - mondhatjuk borravalónak is - 173 ezer 640 forint volt. Ilyenkor szokás mondani, hogy „... ehhez már pofa kell”. Ahhoz is, hogy - bár itt jóval kisebb összegről van szó egyik taxis kétezret, a másik háromezret számol a ferihegyi reptérről azonos belvárosi címre. Lehet, hogy ehhez képest a „mi kis vidéki” ügyeink szóra sem érdemesek. Tévedés. A visszaéléseket, csalásokat erkölcsileg és jogilag egyaránt el kell ítélni. A napi kis bosszúságok felőrlik az emberek idegeit és szomorúan állapíthatjuk meg: a csóró kisember gyakran hódol a farkastörvényeknek, és lelkiismeret-furdalás nélkül becsapja, vagy megalázza hasonló sorstársát. Eleve kijelentem: bármelyik munkaterületről legyen szó az alábbiakban, tudom, hogy a zöme kivétel. De az mégis csak furcsa, hogy egyes taxisok - itt Pécsett! - azonos útvonalon majdnem kétszeres díjat számolnak fel. Igaz, amint az utas beül a taxiba, úgy látja, az óra megbolondult, olyan gyorsan pereg. A másiknál jóval kevésbé. Ez attól függ - állítólag -, hogy a sofőr milyen gyorsaságra kapcsolja a ketyegőt. Azt is hallottam, hogy nem lehet bizdergélni az órát. Egyforma gyorsasággal futnak fölfele a számok. Lehet. A belváros egyik neves szórakozóhelyén a vendég négyszáz forintot fizetett kettő deci vörösborért és valamennyi ásványvízért. Ötszázassal fizetett, vagyis száz a borravaló. Ekkor gongütést hallott. Vagyis: ha bőséges a borravaló - márpedig ez huszonöt százalék, ha jól számolom - akkor egy vidám gongütéssel köszöntik a gáláns vendéget. Én be nem lépek ebbe a vendéglőbe, de ha netán megtörténne, tőlem nem hogy borravalót nem kap a kocsmá- ros, hanem még azt is elfelejtené, hogy valaha hallotta e a harangütést. A Dreher halászcsárdában kétféle ital- és étellap van. Egyiken az árak szerepelnek, külön borítékban, a másikon csak úgynevezett kódszámok, tekintettel a számítógépek uralmára. Az ABC-áruházak- ban is gyakran csak a kódszámokat tüntetik fel a portékán, az árat nem. Kedvenc ABC-m gondolájáról leemelek egy nej- lontasakot, benne két pizzatésztával. Ár nincs rajta. Csak a gondolán a kódszám. A közelben négy eladó társalog, nevetgél. Kérdezem tőlük a pizza árát. Egyikük vihog, a másik azt mondja, talán száz valamennyi, a harmadik azt mondja: „Tessék megkérdezni a pénztárnál.” Ezekből a lányokból aligha lesz kereskedő. Ismerősöm édesanyját látogatja a kórházban. Élőtte beszéltek az orvossal, ám később eszükbe jutott valami, amit elfelejtettek megmondani a doktornak. Kérték a közben érkező ápolónőt, továbbítsa üzenetüket az orvosnak. „Nem garantálom!” - válaszolt a nővér. Ismerősöm: „Akkor miért nem cukrászdában vállalt munkát?” - „És ön miért nem a cukrászdába vitte a Mamát?” - hangzott el az eléggé el nem ítélhető nyegle válasz. Régóta vallom, hogy orvosokról, nővérekről vagy jót vagy semmit. De sajnos, akadnak kivételek.
