Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-17 / 134. szám
4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. május 17., szombat Hírcsatorna Színpadszentelők Kő- vásznáról. A pécsi Magyar-Német Nyelvű Iskola- központ pünkösdi fesztivált tartott tegnap, melyen partneriskolájukból, Kovászná- ról hatvan fiatalt láttak vendégül. A helyi iskola új, modem szcenikájú színpadát az erdélyi diákok avatták föl műsorukkal. Délután osztrák gyerekek munkáiból rajzkiállítás nyílt, melyet dr. Somogyvári Imre osztrák konzul nyitott meg. (dzs) Rajzverseny a madarakért. A Pécsi Zöld-Kör és a MÉV környezetvédelmi osztálya a Madarak és Fák napja alkalmából aszfaltrajzversenyt tart ma 10 órától a MÉV Székház előtt. (dzs) Polgári Iskolások Má- gocson. Május 17-én és 18- án a kalocsai iskolanővérek mágocsi volt polgári iskolájának 50 éve végzett diákjai közül 15-en találkoznak a Sztankovánszky-kastély- ban. Az ünnepi misét holnap 9 órakor Hirth Vilmos, az Isteni Ige Társasága tartományfőnöke celebrálja. (cs) Az új, tervezett csatornahálózat | utcatérkéi Hogy csatornázott legyen a város SZIGETVAR Szennyvízcsatornával ellátatlan a város majd felét kitevő észak-keleti és dél-nyugati városrész, ahol egyébként is magas a talajvízszint. Az elkészült és megvitatott szennyvíz csatornázási tanulmánytervre alapozva várhatóan a május 29-i ülésén dönt az önkormányzati képviselő-testület, és megkezdődhet a városképünkön a feketével jelölt utcákban a majd’ 13 kilométer hosszú szennyvízcsatorna-hálózat megépítésére a szennyvízcsatorna társulat szervezése. Honnan lesz erre a városnak 598 millió forintja? A társulatba 1600 belépővel számolnak egyenként 60 ezer forintos hozzájárulással. Ez kevés e célra. Joggal számítanak a 30%-os céltámogatásra, a környezetvédelmi és a vízügyi, valamint a területfejlesztési alap hozzájárulására. Az előzetes számítások szerint hiányzó 187,8 millió forintot az önkormányzatnak kellene állnia. De nincs ennyi pénzük. Remélik, hogy még újabb, nagyobb összegű pályázati pénzek elnyerésével végre megkezdhetik a várva várt kivitelezést. B. M. L. Állatorvosi ügyelet Ledobta gyermekét, öt évet kapott Május 18-án 18 órául május 20-án 06 óráig Baranya megye területén: Megyei rendelői ügyelet: dr. Hartung István Pécs-Hird, Szathmáry u. 32. T.: 72/337-257. Rendelés: 9-19 között. Tel. ügyelet: 06-30- 478-949. Pécs: dr. Majoros Tibor Pécs, Zója u. 5/A. T.: 06- 30-593-576. Komló-Pécsvá- rad: dr. Mésző Zoltán Pécs, Szigeti u. 140. T.: 06-30-462- 039. Sásd: dr. Simon Zsolt Sásd, Rákóczi u. 53/B. T.: 72/475-073, 06-30-392-182. Mágocs: dr. Csősz Gyula Szászvár, Ságvári u. 2. T.: 72/389-014. Mohács-Boly: dr. Müller Mátyás Mohács, Duna u. 3. T.: 69/322-735, 06-30- 593-578. Siklós, keleti rész: Szepesvári Zsolt Siklós, Váralja u. 47. T.: 06-30-593-579. nyugati rész: dr. Lambertus József Bogádmindsze.nt, Kossuth u. 21. T.: 73/493-014, 06- 60-460-026. Szentlőrinc: dr. Kincses Imre Bicsérd, Kossuth u. 63. T.: 06-30-464-128. Szigetvár: dr. Szomor Csaba Nagydobsza, Fő u. 69. T.: 73/348-104, 06-60-464-133. PÉCS, MEGYEI BÍRÓSÁG Életveszélyt okozó testi sértés miatt főbüntetésként öt év börtönre ítélte tegnap dr. Györegy Ernő tanácsa azt a román állampolgárságú férfit, aki tavaly augusztusban földre dobta húsz hónapos kislányát. Az 1992 óta Szigetváron élő S. L. tavaly augusztus 14-én békülési céllal hazalátogatott volt élettársához, ám az aszszony nem állt kötélnek. Az apa egy ideig játszott közös gyermekükkel, majd az előszobában a földre dobta. A kislány koponyaalapi törése és agykörnyéki sérülései miatt életveszélybe került, csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A közepesen alkoholos állapotú S. L. állítása szerint védekezésből hajította késsel közeledő volt élettársa felé a kislányt, hogy az dobja el a szúróeszközt és kapja el a gyereket. Az anya minderre úgy emlékszik, hogy ő a puffanásra ment ki az előszobába. A bíróság mérlegelése szerint mivel S. L. beszámítható- sága teljes volt, fel kellett, hogy mérje tette következményeit. Enyhítő körülményként vette figyelembe a büntetlen előéletet és a beismerő vallomást, súlyosbítóként pedig az ittasságot és hogy egy védtelen hozzátartozó sérelmére követte el tettét. A védő bejelentette: enyhítésért fellebbeznek. Kőhalmi A. Jubileumi ajándék egy mikrobusz MOHÁCS Fontolgatták a képviselőink, tudunk-e olyan kapcsolatot kialakítani, ahol nem a nyugatiak, a kegyesek, a rátartiak leszünk - mondta Georg Stolle, Bens- heim polgármestere, aki dr. Németh Elemér, akkori tanácselnökkel kereken tíz éve együttműködési megállapodást írt alá. - Meggyőződésem, - hangsúlyozta a tegnap tartott ünnepi önkormányzati ülésen - helyesen döntöttünk 1987-ben, hiszen a közös Európa gondolatát nem elég a politikusoktól várni. A mi barátságunkhoz hasonló humusz jelentheti azt a termőtalajt, amelyből kivirágzik az európai eszme! Kuti István polgármester az egy évtized alatt fokozatosan szélesedő kapcsolatokat, a városnak juttatott sok segítséget emelte ki, majd egy hatalmas fekete kerámiavázát nyújtott át emlékül. Stolle úr egy fényképpel viszonozta: annak a mikro- busznak a képét hozta el, melyet a művelődési háznak ajándékozott Bensheim. Berta M. Merre fejlődhetnek a községek? Göncz Árpád köztársasági elnök is vendége volt tegnap annak az országos rendezvénynek Pécsett, amit a Községi Önkormányzatok Szövetsége (KÖSZ) rendezett. A szakértők és polgármesterek arról tanácskoztak, hogy milyen helyzetben dolgoznak ma a községi önkormányzatok, és milyen lehetőségeik vannak a tovább lépésre. Az egybegyűlteket Nádor Ru- dolfrié, a KÖSZ elnöke köszöntötte. A köztársasági elnök a délutáni előadásokat hallgatta meg, és reagált rájuk röviden. Kifejtette, hogy a vidék fejlesztésekor valóban régiókban kell gondolkodni. Abban azonban korántsem biztos, hogy a régiók alatt a megyéket kell értenünk a jövőben. Dr. Tóth Sándor, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke előadásában azonban a megye számára is látott szerepet a területfejlesztésben. A részvevők este a villányi borúttal ismerkedtek meg, ma pedig a szövetség kétéves munkáját értékeli a KÖSZ közgyűlése. U. G. Az erdészek optimizmusa PÉCS, KERTVÁROS Nem csalódtak tegnap a Mecseki Erdészeti Rt. szakemberei és a kertváros Málomi- út-Rózsadomb közötti részének környékén élők. Amikor a múlt évben a millecentená- rium emlékére az rt. 1,5 millió forintért egy kéthektáros parkot kezdett kialakítani, féltek az erdészek, hogy a vandálok már újszülött korában tönkreteszik a jövőnek szánt létesítményt. Dr. Papp Tivadar, az rt. igazgatóhelyettese (képünkön) azonban tegnapi avatóbeszédében joggal említette az erdészek hagyományos, jövőbe vetett optimizmusát. Lényegében bán- tatlanul cseperedtek a park növényei, hogy mostantól már a városgazdák óvják a közjó érdekében. M. A. Negyvenéves a Gyárvárosi Gyermek- és Ifjúsági Fesztiválzenekar. Ez alkalomból tegnap a Szieberth Róbert Általános Iskolában ünnepélyes keretek között emléktáblát avattak. Az első karnagyot, Rajnai Henriket megörökítő mű Fábos György és Karsai József alkotása a próbaterem falát díszíti. Ma este a zenekar közös jubileumi koncertet ad az ausztriai Tieschenből érkező vendégzenekarral a pécsi Liszt Teremben 17 órai kezdettel. fotó: tóth Nyár ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A Kárpát-medencét továbbra is elkerülik a légköri frontok, időjárásunkat döntően a helyi tényezők alakítják. A fölöttünk található igen meleg levegő nedvességtartalma nem túl nagy, ezért ma is sok napsütésre számíthatunk. Délután kissé megnövekszik ugyan a gomolyfelhőzet, de csak elvétve fordul elő frissítő zápor, esetleg zivatar. A déli, délkeleti szél mérsékelt marad. Folytatódik a kánikula, a hőmérséklet csúcsértéke ma is eléri a 27, 32 fokot. Az ünnepek alatt is nyárias időnk lesz. ELŐRE JELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Az időjárás nyárias jellege továbbra is megmarad, ma is sok napsütésre számíthatunk. Legfeljebb délután jelennek meg gomolyfelhők az égen, de csak egy-két helyen fordul elő frissítő zápor, esetleg zivatar. A déli, délkeleti szél gyenge marad. A csúcshőmérséklet eléri a 29, 30 fokot. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 16 Velencei-tó: 22 Tisza-tó: 15 Fertő-tó: 20 Tisza: 15-17 Duna: 14-17 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 29 Paks: 30 Siófok: 29 Pécs: 30 Szekszárd: 30 Mohács: 30 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 10-15 Velencei-tó: 10-20 Tisza-tó: 10-15 Fertő-tó: 10-25 Kaposvár: 10-20 Paks: 10-15 Siófok: 10-20 Pécs: 10-15 Szekszárd: 10-20 Mohács: 10-15 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Fronthatás ma nem lesz ugyan, de a nagy meleg fokozott figyelmet kíván az utakon. Csökken ugyanis a reakcióidő, a melegtől bágyadtak lehetünk. Ettől eltekintve ideálisak lesznek a közlekedés meteorológiai feltételei. Speciális meteorológiai tájékoztatás: 06-60-505011 " ......... " Eg észségügy! Ellátás Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére* Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és a megye egész területéről. Szombatr-vasárnap Pécs felnőtt lakosságának szombaton: belgyógyászat, sebészet: POTE 1. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Hétfőn: belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések, orr-fül-gégé- szet: Honvéd Kórház. Érsebészet: felvételes ügyelet: Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: Fül-Orr-Gégeklinika. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttjeinek vasárnap reggel 7-től kedd reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben. Tel: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek lakossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyiségében szombat, vasárnap reggel 6-tól este 21 óráig, hétfő reggel 6-tól du. 13.30 óráig. Pécs gyermeklakosainak vasárnap reggel 7-től kedd reggel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. Tel.: 310-938. Berendelt betegeknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátása a Megyei Gyermekkórház ambulanciáján vasárnap reggel 7-től kedd reggel 7-ig. Tel.: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay Patika, Lánc utca 20; Arany Sas, Pécs, Széchenyi tér 2. Hétfőn: Arany Kehely, Pécs, Citrom u. 5. Komló: Kökönyös, Petőfi tér 2. Hétfőn: Szilvás, Függetlenség u. 32-34. Mohács: Szent Ferenc, Kossuth L. u. 66. Pécsvá- rad: Szent István, Kossuth L. u. 8. Hétfőn: Szentháromság, Szentháromság tér 9. Sásd: Szent György, Szent Imre u. 19. Siklós: Kígyó, Dózsa Gy. u. 2/A. Hétfőn: Hollós, Baross G. u. 7. Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Erzsébet u. 3. Hétfőn: Fehér Kereszt, Kossuth L. u. 1. Szigetvár: Oroszlán, Zrínyi tér 2. Hétfőn: Boróka, Szent István ltp. t t