Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)

1997-05-16 / 133. szám

1997. május 16., péntek Baranyai Tükör Dhnántúli Napló 5 A biztosabb gyógyulásért PÉCS, POTE Átadták a 400 ágyas Klinika hematológiai osztályának modern, félsteril körülmé­nyeket biztosító új részlegét. Bár Magyarországon jelenleg csak Budapesten végeznek felnőtt csontvelő-átültetést, tegnap a POTE 400 ágyas Klinikájának hematológiai osztályán olyan új részleget adtak át, mely alkalmas arra, hogy a frissen transzplantált betegeket a fertőzésveszélyt minimálisra csökkentve lás­sák el. - Átültetéseket egy­előre nem végezhetünk, - nyi­latkozta lapunknak dr. Lo- sonczy Hajna (képünkön) egyetemi tanár - a műtétekhez ugyanis két speciális laborra és műszerekre is szükségünk van. Reméljük, a Népjóléti Minisztérium további anyagi tá­mogatást nyújt, s né­hány éven belül megva­lósulhat ez az álom. Az osztály társalgójából kialakított rész­legre, így is égető szükség volt. A 20 millió forintos be­ruházásból öt darab egy, il­letve kétágyas, fürdőszobás kórtermet hoztak létre, ahol tizenötszörösen megszűrt le­vegőjű, félsteril környezetben remélhetik a biztosabb gyó­gyulást a napokban odakerülő betegek. A szobák kiegészítő felszereléséről a Remény Alapítvány gondoskodik, mely eddig is nagy mértékben segítette a munkacsoport te­vékenységét. V. G. Baranyába is gurulhatnak a tejfelesleg forintjai A várható 85 millió liter tej­felesleg exportjának, tartós termékké feldolgozásának támogatására 300 millió fo­rintot különített el az Ag­rárpiaci Rendtartás Tárca­közi Bizottsága. A Tej Terméktanács 100 milliós alapjával együtt ez le­hetővé teszi, hogy a nem azonnal, vagy nem Magyaror­szágon értékesülő tej literjét 1-5 forinttal támogassák. Az egyeztetéseken részt vett Túri István, a Boly Rt. ál­lattenyésztési főmérnöke. A szakember hangsúlyozta: a túltermelés nem Baranyában jelentkezik, de a máshol ke­letkező felesleg beáramlása érintheti az itteni árat is. Az aggodalmat eloszlatta Kiss János, a Baranyatej Rt. vezér- igazgatója (képünkön).- Szerző­dött partnere­inktől min­den liter tejet átveszünk, ugyanis cégünk sajtot készít a plusz mennyiségből. Ha más­honnan vásárolunk, az nem érintheti a baranyai szállítókat sem átvételben, sem árban. Reméljük, mi is részesülünk a támogatásból, ami jól jönne a készletezés finanszírozására. Lapunk kérdésére a vezető elmondta, hogy a felesleg nem érinti a fogyasztói árakat, a Baranyatej nyár végéig nem tervez áremelést. K. E. Megvannak a Zsolnay-vázák (Folytatás az 1. oldalról) Kihallgatása során kiderült, hogy megbízásra törtek be a titkárság épületébe. Egy más­fél méter magas váza ellopá­sára kaptak felkérést harma­dik személytől. Nekik azon­ban ez nem volt elég, ezért ti­zenegy porcelánt tulajdonítot­tak el. Helyismerettel nem ren­delkeztek, több ajtót feltörtek mielőtt megtalálták, hova is kell menniük. így nagy csoda, hogy a keresgélés és pakolás közben a gyár biztonsági szolgálata nem kapta el őket. A törékeny tárgyakat egy­másnak óvatosan kiadogatva juttatták ki az épületből. A sú­lyos zsákmányt pedig sze­mélygépkocsival szállították el. A porcelánok értéke igen nagy, vannak közöttük olya­nok, melyek a századfordulón készültek. Az egyik húsz cen­timéteres váza értékét például félmillió forintra becsülték a szakértők. A tárgyak egyben maradtak, bár némelyikükön újkeletű sérülések találhatók. A megbízót és a tettestársat a rendőrség keresi. U. G. A Penny még nem nyertes Licitálás előtt a pavilonsor és a környéke . fotó: laufer KOMLÓ Az általános vélekedéssel el­lentétben még nem teljesen biztos, hogy a nyugat-európai Penny Market áruházlánc épít üzletet a belvárosban. A buszvégállomástól induló közel 4500 négyzetméteres te­rület rendezési tervének módo­sítását javasolja az önkormány­zatnak a Városépítő és Környe­zetvédelmi Bizottság. Eddig ugyanis nem szabályozták konkrétan, milyen tevékenység folyhat ezen a részen. Ameny- nyiben a képviselő-testület má­jus 29-i ülésén igent mond az elképzelésre, a továbbiakban már hivatalosan is csak keres­kedelmi jelleggel lehet haszno­sítani a helyet. A várható módosítás után a város meghirdeti a sokat érő belvárosi telek általa tulajdo­nolt részét - nyilatkozta la­punknak Polics József, a Vá­rosüzemeltetési Iroda vezetője. S noha jóslásokba nem akart bocsátkozni, a mérnök úgy számolta: ha minden jól megy, a liciteljárások lebonyolítása után június végére eldőlhetnek a terület tulajdonviszonyai. Mindez azt jelenti, hogy ha nem is túl sok eséllyel, de a te­rület pavilonjaiban ma árusítók is pályázhatnak. Lapunk infor­mációi szerint a városatyák gondolkodnak azon is, hogy esetleg máshol biztosítanak te­rületet a mostani 14 bérlőnek. Polics József elmondta: iro­dája több tíz millió forintot ja­vasol vételárként a Gazdasági Bizottságnak, melynek tagjai a jövő héten döntenek az összeg­ről. A pályázat győztesét egyébként nemcsak az ár kifi­zetése terheli majd. Gondos­kodnia kell például védő fásí­tásról, a Belvárosi iskola felé megfelelő utcafronti kerítésrész kialakításáról, s nem utolsó sorban egy 80 autó befogadá­sára alkalmas, burkolt, rende­zett parkoló megépítéséről. Kovács Péter, Komló főépí­tésze szakmai szempontból úgy értékelte, hogy a városképnek csak használna, ha a mostani rendezetlen körülmények meg­változnának. Mint mondta, fő­építészként megvan a hatásköre ahhoz, hogy bárki legyen is a vásárló, építészetileg megfelelő küllemű, városközponthoz méltó bevásárlócentrumot ala­kítson ki. K. A. Pünkösdi esőt várnak a gazdák Még sokat „alszik a gabona a földön”, korai lenne a termésről jóslatokba bocsátkozni, de a jelenlegi kép azt mutatja, a föld­műveléssel foglalkozók Baranyában idén valamivel többet ta­karíthatnak be a tavalyinál. Az ország néhány tájegységé­vel ellentétben megyénkben nincs aszály. Ez az őszi csapa­dékmennyiségnek köszönhető, csupán a talaj legfelsőbb rétege szárazabb némileg a kívánatos­nál. A mezőgazdászok azonban reménykednek abban, hogy a korábbi évekhez hasonlóan lesznek „langyos, pünkösdi zá­porok”, amelyek vízutánpótlást biztosítanak a közelmúltban el­vetett kultúráknak. Baranyában befejeződött a tavaszi vetés, 88 ezer hektáron földben a kukorica is. Kalászol már az őszi vetésű árpa, az el­múlt időszakban előfordult ki­sebb jégverések nem okoztak kárt a növényekben - tájékoz­tatta lapunkat Kovács Mihály, a Földművelésügyi Minisztérium Baranya Megyei Hivatalának vezetője. A búza első minősíté­sére időben, június elején ke­rülhet sor. Elkezdődött a lu­cerna első kaszálása, így Bara­nyában ismét működnek a lu- cemaliszt-készítő üzemek. A nagyobb termésátlag-vá­rakozásoknak a kedvező időjá­ráson kívül az is az oka, hogy idén már több pénz jutott a talaj előkészítésére és főleg a műtrá­gyázásra. Stefanits Csaba Nepomuki Szent János ünnep MOHÁCS Kétnapos, gazdag programot ígérő ünnepségre várják szombat-vasárnap az érdek­lődőket a Duna-partra. A vízen járók védőszentje Ne­pomuki Szent János, akinek az emlékére idén május 17-18-án számos eseményt rendeznek a városban. Szombaton este fél 7- től a hajóállomáson három kül­földi zenekar, illetve a mohácsi fúvósok közreműködésével koncertet hallhatnak az érdek­lődők. Sötétedéskor kezdődik a Jánoskázás, vagyis a Sokac- révtől csónakosok kíséretében égő gyertyákat úsztatnak le a folyón. Utána tűzijátékban gyönyörködhetnek a jelenlé­vők, és a művelődési ház udva­rában hálózhatnak. Vasárnap 14.30-tói céhzász­lós felvonulás lesz a Fogadalmi templom elől: magyar ruhába öltözött fiatalemberek Nepo­muki Szent János szobrát és a város zászlaját viszik. A mene­tet térzene fogadja a Halász- csárda előtt, ahol 15.30-kor Csősz István plébános tart litur­giát. A kompos vizi felvonulás 15.30-kor kezdődik, a halászlé­főzőverseny pedig a művelő­dési ház udvarán 17 órakor. E rendezvényre a hét közepéig már több mint ötvenen nevez­tek. A programokat szabadtéri majális zárja. Berta M. Hírcsatorna Közmeghallgatás. A Ba­ranya Megyei Önkormány­zat Közgyűlése tevékenysé­gének értékelése lesz témája annak a közmeghallgatás­nak, amelyre a közgyűlés május 26-i ülésén kerül sor a közgyűlés pécsi, Papnö­velde utcai dísztermében 9 órától. (f) Országos példa Szentlő- rincen. Az Újhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgaz­dasági Szakközépiskolában kidolgozták a mezőgazda- sági áruforgalmi technikus- képzés országos tantervét, amely alapján most már nemcsak Szentlőrincen, de Makón, Kalocsán, Kiskun­halason, Csepregen is ké­peznek technikusokat, .(cs) Jubiláló stúdió. Ma és holnap ünnepli megalakulá­sának 15. évfordulóját a pé­csi Art Kísérleti Stúdió. A számos hazai és nemzetközi sikert elérő mozgásszínház ma 18 órakor életüket do­kumentáló tárlatot nyit az ANK Művelődési Házában, 20 órától az „Éjféli nap” című bemutatójára kerül sor Ladik Katalin költő fellépé­sével. A holnap 18 órakor kezdődő gálán a „Keleti pá­lyaudvar” és a „Napfogyat­kozás” kerül színre Szalay Tamás rendezésében. Tisztújítás az ÁFÉSZ-nél. A Pécsvárad és Vidéke ÁFÉSZ tisztújító küldött- gyűlésén felmentette az ed­digi tisztségviselőket. Az elnöki poszt betöltéséről két hónapon belül, pályázat út­ján döntenek, addig a teen­dők ellátásával Somogyvári Ferencnét bízták meg. Újra­választották az öttagú igaz­gatóságot és a háromtagú felügyelőbizottságot, mely­nek elnöke Fullér Sándor lett. (v) Ejtőernyős hétvége. A pogányi reptéren mától va­sárnapig nem ürül ki a lég­tér: zágrábi, kaposvári és baranyai pályakezdő ejtőer­nyősök végzik első ugrásai­kat. A nemrég felszámolt Baranya Felderítő Zászlóalj alakulatának katonái is most hajtják végre úgynevezett húsvéti ugrásukat. (c) Vendéghívogató pros­pektus. A falusi turizmus fejlesztését felvállaló Ke- leti-Mecsek Egyesület a környékről szóló prospek­tust adott ki a minap. A szí­nes fotókkal és térképpel el­látott kiadvány bemutatja Máré-várát és tanácsokat ad természetjáróknak. (ee) Nem fegyverük volt OLASZ Postát akart kirabolni két, isme­retlen fiatal férfi tegnap reggel a községben. Az álarcos, kucs- más támadók reggel hét órakor jelentek meg a postahivatalban, és a belső ajtót benyomva fegyvernek tűnő tárggyal pénzt követeltek a postás kisasszony­tól. Ő azonban erélyesen távo­zásra szólította fel őket, mivel úgy ítélte meg, nem igaziak a fegyverek. Ä férfiak erre el is mentek egy fehér színű Trabant gépko­csival, pénz nélkül. Az autót kedden Pécsről lopták el. A rendőrök a kocsit megtalálták, mivel a menekülők Hásságy térségében hátrahagyták. A rendőrség rablás kísérletének alapos gyanúja miatt meg­kezdte a nyomozást. U. G. Szabad a lég a polgári reptér előtt PÉCS-POGÁNY Eldőlt, hogy a két település önkormányzata megkapja az államtól a pogányi repü­lőteret.- Az átadásra június másodi- kán kerül ünnepélyesen sor - tájékoztatta lapunkat Páva Zsolt, Pécs város polgármes­tere (képünkön). A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet első­ként ad át önkormányzatoknak ilyen nagy értékű ingatlant, emiatt a szokásosnál nagyobb lesz az ünnepség. A polgármester elmondta, szigorú feltételek mellett kap­ták meg a repteret. Tizenöt éven belül nem adhatják el, és ugyanennyi ideig biztosíta­niuk kell, hogy az ed­dig is itt mű­ködő megyei Repülő és Ej­tőernyős Klub tovább űzhesse sporttevé­kenységét. A repteret egyébként Po­gány egyedül is visszaigé­nyelhette volna, hiszen a tele­pülés területén fekszik, a köz­ség képviselői mégis úgy dön­töttek, hogy ezt Péccsel tár­sulva teszik meg. Az igénylést októberben adták be, azóta húzódott a döntés. Szakértők vitáztak ugyanis arról, hogy miként is kell értelmezni az ide vonatkozó jogszabályokat.- Az átadástól kezdve sza­bad lesz a versenyfutás azok között, akik a beruházásra pá­lyáznak - mondta Páva Zsolt. Áz önkormányzatok ugyanis olyan szilárd burkolatú polgári repülőteret szeretnének ide építtetni, amely menetrend­szerűen utasszállító repülőgé­peket is tudna fogadni. Ezzel jelentősen javulna a térség megközelíthetősége, és ez esélyt adna arra, hogy fellen­düljön gazdasága. Ä beruházást koncesszió­ban képzelik el. A befektetők szakaszosan megépítenék a repülőteret, és húsz-harminc évig élvezhetnék annak anyagi hasznát. Már több külföldi ér­deklődő is jelentkezett, néme­tekről, osztrákokról, svájciak­ról és olaszokról volt eddig szó. , U. G. Kétszáz tányér leves KŐVÁGÓSZŐLŐS Az iskola épületébe költözött az óvoda, s itt alakították ki a kétszáz fő étkeztetését meg­oldó menzát is. A falunak csak egy ötven adag elkészítésére alkalmas kony­hája volt ezidáig. Az óvodások, iskolások, szociálisan étkezte- tettek kapták innen az ebédet, azaz a szűkre szabott lehetősé­gek miatt csak a legjobban rá­szorultak.- Az iskola épületében alakí­tottuk ki az új étkezdét, mely négyszer annyi embert képes most ellátni - mondta el Bátor József polgármester (képün­kön). A munkálatokhoz szük­séges 15 millió forintot önerő­ből teremtették elő, a konyha berendezésére valót, 800 ezer forintot pályázat útján nyerték. Nemcsak a menza, a he­lyi óvoda is az iskola épü­letébe költö­zött. A változtatást költség- csökkentő megfontolásból tet­ték. Eddig egy társasház adott helyet ennek az intézménynek, ahol azonban a fenntartás és karbantartás jelentős pénzt emésztett fel. Az 1400 négy­zetméter alapterületű épület, melyben mostantól az általános iskola, az óvoda, az étkezde és a tornacsarnok található, meg­változtatta a nevét. Kővágósző- lősi Nevelési Központként szü­letett újjá. V. G. \ > 4

Next

/
Thumbnails
Contents