Új Dunántúli Napló, 1997. április (8. évfolyam, 89-118. szám)

1997-04-06 / 94 szám

Földet osztanak a szegényeknek (S. Borhamisító olajbárók Úgy tűnik, az olajszőkítésnek lecsen- jobban bíznak a saját adalékukban, a gett, az ország legeredményesebbjeinek, a Bács-Kiskun megyei olajbáróknak más elfoglaltság után kellett nézniük. A hatalmas, általában föld alatti tartályok adva voltak, az ötlet tehát kézenfekvő. - Tegyünk az olajos tartályba vizet! - pat­tant ki valakiből az idea. Természetesen gyakorlott üzletemberek lévén, eszükbe sem jutott vizet árulni éppen az alföldi, homoki bor hazájában. Ahol már régen is tudták, hogy nemcsak szőlőből lehet bort csinálni. Bármily különös, a szüret Bács-Kis- kunban jelenleg is folyik. A vízből bort varázsoló adalékot - tökéletes vegyi összetételben - kész csomagokban is le­het kapni. A nagyobb cégek azonban legkiválóbb vegyészmérnököket alkal­mazzák, így a hamisítás csak hossza­dalmas és költséges eljárással állapít­ható meg. Akkor viszont lesújt a törvény szigora: a hamisító - ha minden bizonyí­ték rendelkezésre áll - 30 ezer forint szabálysértési bírságot fizet. Tévedés lenne azt hinni, hogy a bor- hamisítás csak az úgynevezett „Arany­háromszögben”, a Kiskőrös, Izsák és Soltvadkert által határolt vidéken folyik. A kisgazdaságok sem maradnak el e nemes versengésben, különösen nem a szinte ellenőrizhetetlen tanyavilágban. Mindenütt főzik a szeszt, eijesztik a hamis bort. A haszon - és a kár - milli- árdokra tehető. Gál Z. : mm ■ Fotó: Läufer László Túl szexis reklámok című írásunk a 4. oldalon olvasható Komm nach Mohács- és lopasd el a verdát! Nagy értékű személygépkocsik tűn­tek el az elmúlt hetekben, a sláger a Mercedes, a BMW és az Audi volt, vagyis az a három márka, ami egyéb­ként is vezeti az ellopott gépkocsik toplistáját. Maga az autólopás - talán- nem érdemelne különösebb figyel­met, ám az igen, ahogy eltűntek. Ugyanis egy déli településről egy éj­szaka általában három guruló csodát lovasítottak meg az autótolvajok. Rá­adásul a tulajdonosok német állam­polgárok voltak, vagy Németország­ban dolgozó horvátok. Mohácson már azt beszélik: a külföldiek ide járnak ellopatni az autójukat. (*~4. oldal) Takarítana a Metész A taxisblokád óta nem volt a mezőgazdasági termelők demonstrációjához hasonló kormányellenes civil meg­mozdulás - jelentette ki Tö­mörkényen szombaton Kosa Gyula. A Metész elnöke a Csongrád megyei választ­mány ülésén kifejtette: ha a gazdák többsége kész részt venni a demonstrációban, teljes útelzárásokat tartanak majd, s addig nem vonulnak vissza, amíg „a kormány el nem takarodik”. MTI Suttogások az Interneten A San Diegóban tömeges ön- gyilkosságot elkövető Hea­ven’s Gate szekta újra felhívta a figyelmet az Internet árnyol­dalaira. Az azóta már lekap­csolt címen ugyanis a szekta - néhányak számára talán elég meggyőző - üzenetét lehetett olvasni, amely arra buzdította a „látogatót”, hogy tartson velük ezen a rendhagyó utazáson. Az amerikai szakértők egybe­hangzó véleménye az, hogy az elkövetkező években több ha­sonló eset is bekövetkezhet a világ különböző pontjain, a szélsőséges nézetek terjedésé­nek pedig egyik leghatásosabb eszköze a nemzetközi számító- gépes hálózat. Néhány évvel ezelőtt a por­nográf anyagok ellen indult kampány az Interneten, ma több site-on a „Ne öld meg ma­gad!” reklámfelirat olvasható. Úgy tűnik, most már elkerülhe­tetlen az Internet-rendőrség lét­rehozása, hiszen más eszkö­zökkel lehetetlenné vált a be­avatkozás. Az USA-ban évente több száz embert állítanak bíró­ság elé az Interneten elkövetett bűncselekmények miatt. Mint megtudtuk, hazánkban erre még nem volt példa. Sajnos a cirka 80 ezer - re­mélhetőleg jóhiszemű - ma­gyar felhasználót is rengeteg veszély fenyegeti a Interneten. A legújabb káros jelenség letöl­tések útján kerül otthonunkba, és egyenesen a felhasználó tu­datalattiját célozza meg. Ame­rikában már több olyan site-ra is bukkantak, ahol a letöltendő programokba rejtve számítógé­pes vírushoz hasonló file-ok voltak, melyek a program futta­tásánál beépültek a számító­gépbe, és a tudatalattinak „sut­togták” baljós vagy reklámízű üzeneteiket. (*~4. oldal) Önkormányzatok: nem várható reform A következő helyhatósági választásokig a Belügyminisztérium nem kezdeményezi az önkormányzati törvény alapvető reformját - közölte Kuncze Gábor szombaton, a Kisvárosi Ónkormányzatok Országos Érdekszövetségének budapesti közgyűlésén. A belügy­miniszter ugyanakkor elmondta: kétségei vannak arról, hogy a polgármesterek és az önkormányzati képviselők összeférhetetlen­ségi törvénye mikor születik meg. Történelemoktatás és politika A történelemnek sokat ártott, hogy az elmúlt évtizedekben „másodállásban” a politika szolgálóleánya volt - hangsúlyozta a szombaton Keszthelyen lezajlott országos történelemoktatási kon­ferencián az MTA Történelemtudományi Intézetének igazgatója. Szászi Péter kifejtette, hogy az európai integrációs versenyláz kö­zepette mai helyzetünk reális értékelése és a jövőképek kialakítása nem lehetséges korszerű és önkritikus történelemtanítás nélkül. Sztárlábnyomok a pesti Broadway-n Újabb tagokkal bővült a magyar színházi és operakultúra halhatat­lanjainak képzeletbeli társulata. Az örökös tagság kitüntető címben idén Almási Éva, Lukács Margit, Törőcsik Mari, Bessenyei Fe­renc, Haumann Péter, Hofi Géza, Sinkovits Imre, Gregor József, Kincses Veronika és Polgár László részesült a közönségszavazatok alapján. A sztárok lábnyomát tegnap rögzítették a Fővárosi Operett Színház bejárata előtti járdaszigeten, a rajongók jelenlétében. WeSm Pest Roland helyzete ezúttal kimaradt FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Pécsi és siófoki győzelem Szombaton nyolc mérkőzés volt a labdarúgó NB I-ben, egy találkozó (III. kér. TVE - Kis- pest-HFC) mára maradt. A tegnapi bajnokik során a Pécsi MFC folytatta ragyogó tavaszi szereplését, 2-0-ra nyert Újmecsekalján a sereg­hajtó Ecker-Stadler FC ellen. A pécsiek góljait Szaszovszky és Pest Roland lőtte. Az esti, villanyfényes ta­lálkozón, Zalaegerszegen a Siófoki Bányász vendégeske­dett. A Balaton-partiak meg­lepetésre a zalai megyeszék­helyről elvitték mind a három pontot, miután 2-1-re verték a ZTE-t. (A részletes tudósítások az NB I-es bajnoki fordulóról a 12. oldalon olvashatók.) (n) ¥ 4 f i i t

Next

/
Thumbnails
Contents