Új Dunántúli Napló, 1997. április (8. évfolyam, 89-118. szám)
1997-04-26 / 114. szám
6 Dlinántúli Napló Kultúra - Művelődés 1997. április 26., szombat Szigorúan ellenőrzött vonatok A darab női főszereplője: Greif Csilla fotó: Müller a. Hírcsatorna Gemer-emlékműsor. A Tánc világnapján, április 29-én 18 órakor a pécsi Ifjúsági Házban Gerner István emlékműsort rendeznek a Gemer-alapítvány javára általános és középiskolai együttesek valamint a Baranya és a Mecsek Táncegyüttes fellépésével. Az est bevételéből fiatal néptáncosok, zenészek és koreográfusok tanulásának támogatásához szeretnének hozzájárulni. Irodalmi est. Pécsett a Művészetek Házában április 29-én 18 óra 30-kor Darvasi László író olvas fel legújabb műveiből, majd az egyik novellája alapján készített „Kalaf” című kisjátékfilmet láthatja a közönség. megszületéseink. A pécsi Playback Színház a Művészetek Házában április 30- án este 19 óra 30-kor tart előadást „Megszületéseink, születésnapi történetek” címmel, amelyen a színészek a nézők születésnapi történeteit jelenítik meg a zene, a tánc, a pantomim és a párbeszéd segítségével. Fúvószenekari fesztivál. Az V. Baranyai Gyermek és Ifjúsági Fesztivál áprilisi rendezvénysorozatának részeként ma a régió iskolai fúvószenekarai adnak egymásnak randevút Pécsvára- don. Az esemény megnyitója 13 óra 45-kor lesz a művelődési központban, majd két napon át gálaműsorral záruló szakmai bemutatókat rendeznek, amelyen tizenöt település ifjú fúvósai szerepelnek majd. Emlékhangverseny Mohácson. Kodály Zoltán emlékhangversenyt rendez Mohácson a Bartók Béla Művelődési Központ és a Park utcai Általános Iskola április 30-án 18 órától a Kossuth Filmszínházban. A hangversenyen az általános iskola, a Kisfaludy Gimnázium és a művelődési központ kórusai lépnek fel, az alkotóra Kovács Győző, a zeneiskola igazgatója emlékezik. Angol írók Pécsett. A pécsi Alexandra Könyvkiadó meghívására április 26-án, szombaton Martina Colke és Graham Hancock írók látogatnak Pécsre. M. Cole, akinek eddig négy regénye olvasható magyarul, a kiadó Ábécédé könyvesboltjában 15-től 16 óráig dedikálja a könyveit. Ha szigorúan ellenőrzött vonatokról van szó, ezen a szélességi és hosszúsági körön legelsősorban is Hrabal és Menzel neve jut eszünkbe. Aki azonban elmegy a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházába, hogy megnézze a Szigorúan ellenőrzött vonatok című előadást, jól teszi, ha a Menzel-féle változatot elfelejti. Már csak azért is, mert a film nem színház, és a színház nem film. Pécsett egy közép-kelet-eu- rópai legendát ígér Árkosi Árpád rendező, aki nem is akart versenyezni a celluloidszalaggal. Az április 11-i bemutató azonban azt is megmutatta, hogy semmivel sem könnyebb színpadra állítani Hrabalt, mint filmre vinni. A rendezőnek nem lehetett egyszerű dolga, ha nem akarta hogy mindaz, ami a színpadon történik, Milos Hrma monológjának illusztrációja legyen. Ebben sokat segített a dramaturg, Thuróczy Katalin, akinek munkáján érezhető volt a hrabali életmű alapos ismerete. Ugyanez a szerelem azonban a bőség zavarát is eredményezte, a prózai szöveg nehezen vált dramatikus egységgé, így az előadás időnként ritmusát vesztette, és feleslegesnek vagy túl hangsúlytalannak tűnő részek tűntek fel. A nézőteret két térfélre osztó, Arvay György tervezte színpadi tér megerősítette a díszlet terepasztaljellegét, ugyanakkor a színészeket arra kényszerítette, hogy az egyik és a másik oldal felé is hallhatóan beszéljenek, ami egyben azt is jelentette, hogy kifelé játszottak a színpadról. Ez Milos esetében, aki szereplőként és mesélőként is részt vesz a játékban, érthető is, a többieknél azonban nem volt egyértelmű, ki mikor és miért szól ki a színpadról. Árkosi Árpád nagy odafigyeléssel és ízléssel törekedett rá, hogy az irónia, a humor, a helyzetkomikum, a kétértelműség egyensúlyban maradjon. Kiderült például, hogy egy vasúti forgalmista jelzőtárcsájának is lehet köze 4 szexhez, vagy annak is, ha egy gazdaasszony éppen libát töm. A hétköznapiságnak, a kis- szerűségnek, az emberségnek, a hősiességnek, a nevetségességnek és a tragikumnak ez a nagyszerű, könnyes-mosolygós hrabali keveréke átsütött a pécsi előadáson is. A második részben azonban a kétségtelenül könnyebben fogható, és biztos közönségsikert hozó gégék vették át a hangsúlyt, az öntapadós, magnetikus galambokkal s a lábbalhajtós paripával. Nem sok kell viszont ahhoz, hogy az előadás egyik csúcspontjává váljon az öngyilkos Milos és az őt megmentő krisztusi figura« világ és a másik határán járt tánca. Az előadás ugyanis ezzel bizonyos misztikus többletet kap, mert a jelenet azt sugallja, hogy élet és halál felett nem az ember dönt, hogy mindenki kiválasztatott egy feladatra, s idő előtt, amíg azt el nem végzi, nem távozhat. Jó lenne jobban kiemelni azt a pillanatot is, amikor egyértelművé válik, hogy Milos a felnőtt férfiak világába lépett. Urbán Tibor Milos szerepében érzékeny, kissé túlkoros kamaszt formál, naivitásának, tapasztalatlanságának őszintén hiszünk. ígéretes fiatal színész. Talányos, izgalmas figura lett Fillár István Hubicka forgalmistája. Visszafogottság és jelzésszerű gesztusok jellemzik, ettől vált az előadás legsokoldalúbb szereplőjévé. Barkó György állomásfőnök a kanapéja és a galambjai miatt érzett aggódását maga is idézőjelbe teszi néha. Felesége, Sebők Klára szívesen komédiázott a szerepe adta határokon belül. Gráf Csilla Másája szeleburdi volt, de nem egységes. Kissé lebegett az űrben a dévaj grófnő, Dévényi Ildikó is, bár kettejük esetében elmondható, hogy nem elsősorban az alakítás hiányosságairól van szó, hanem arról, hogy ezek nem igazán drámai szerepek. Ugyanez vonatkozik Fekete Andrásra (Knize) is. Bánky Gábor Sluzny úr szerepében megkereste azokat a jellemvonásokat, melyekre felépítheti a figurát. A Zedniceket alakító N. Szabó Sándor viszont kapkodó volt a bemutatón, ami azt is jelentette, hogy nem tudta kellően kiaknázni azt az asszociációs lehetőséget, ami Zednicekről Hitlert juttatta eszünkbe. Gellért Éva Viktória rövid jelenetében kidolgozott alakítást hozott. A lepecsételt fenekű Zdenickát Fábián Anita formálta meg, korrekt módon, bár nem merítette ki a szerep minden lehetőségét. A behívás elől menekülő fiút Gangéi Arnold, apját Benyovszky Tamás játszotta. Az SS-tisztek villanásnyi szerepében Major Pétert és Háber Lászlót láthattuk. Ők elsősorban a testükkel, a mozdulataikkal dolgoztak, mint ahogyan a kőművest játszó Szebeni Péter is, aki néma szerepében el tudta érni, hogy méltóságteljes, és ne nevetséges legyen. A játékot Szűcs Edit jelmezei segí- tették Hodnik Ildikó Gy. Tüskés Tibor: M. F. Mester (Írások Martyn Ferencről) Tüskés Tibor ezúttal Martyn- interpretációit - mintegy húsz év termését -' szerkesztette kötetté. Az 1986-ban elhunyt, európai jelentőségű „vidéki” festőről szóló írások műfaji szempontból változatosak: találunk közöttük riportot, esz- szét, kiállítás-megnyitót stb. Tüskés hangsúlyozza, hogy a Martyn-életműhöz mint „külső” szemlélő, az irodalom iránt elkötelezett - ugyanakkor a Múzsák testvériségét valló - ember közeledett. Kötete ugyanakkor meggyőzi az olvasót arról is, amit Martyn Ferenc ars poeticus, első pillantásra paradoxnak tűnő bölcsességgel így fejezett ki: „Kitalálni csak azt tudom, amit ismerek.” A kötet bevezető tanulmánya Martyn festői világába vezeti be az olvasót. A hatvanas években keletkezett írás „védelmébe veszi” a nonfiguratív képei miatt avantgárdnak bélyegzett művészt, és rendszerezi addigi törekvéseit. - Ne feledjük: ekkor még a hivatalos irányzat a szocialista realizmus sajátos mércéjét állította a művészek elé. Martyn absztraktsága nem valamiféle „polgári nihilizmus” következménye, hanem ahogy Tüskés megállapítja: „művészete nem a realitás tagadása, hanem a realista ábrázolás kitágítására tett kísérlet.” „Martyn lírai alkatú festő” - fogalmazza meg később a tanulmányíró. Ez a gondolat mélyül aztán tovább azokban a szövegekben, amelyek a festő irodalmi sugallató kísérőrajzait mutatják be. Az illusztrátor - vallja Martynnal együtt Tüskés - nem puszta díszítő-szerepre vállalkozik: munkája szuverén alkotás. „Számára a rajz nem vázlat, nem előtanulmány, hanem önálló képi értékű alkotás . . . A rajz az irodalmi műfajok közül talán leginkább a balladával rokonítható.” (T. T.) A „megrajzolom a képet, és nem lerajzolok valamit” martyni igazsága ezekben az alkotásokban is érvényre jut. Tüskés - a tőle megszokott alapossággal - irodalmi ismereteket is közöl a Mal- larméről, Joyce-ról, Berzsenyiről stb. készített kísérőrajzokról szólván, de mindig ügyel arra, hogy ne uralkodjanak el a szövegekben ezek az információk: a középpontban a festőművész munkái álljanak. A Rippl-Rónai-tanítvány számára Kaposvár (a szülőváros), Pécs és a Balaton éppúgy Európát jelentette, mint a közel tizenöt éves franciaországi korszak Párizsa. Igen tanulságos Martyn grafikai naplójának ismertetése is.-Ahogy a költő számára inspiráló lehet egy-egy sor vagy rögzített ritmuselem, úgy válnak a „hevenyészett” tollrajzok egy-egy későbbi, nagy mű motívumaivá. A kötet utolsó egységében Martyn Ferenc ifjúkori írásaiból - melyek a ’20-as években az Új-Somogy című lapban jelentek meg - közöl válogatást Tüskés, s a záróírással Martyn Ferenc műhelyforgácsait, esztétikai tárgyú tűnődésit juttatja el az olvasóhoz. Tüskés Tibor igényes munkája a képzőművészetet és irodalmat kedvelők, tanítók és tanulók számára egyaránt hasznos olvasmány. (Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság) Mihalik Zsolt Lackfi János versei: Esős délután Ültök alagsori szobákban, Tű kezetekben, varrtok, varrtok, A minta mindig változatlan, Kinn a tűzhelyen leves vartyog, Míg a világvégi kárhozatban Az utcán hazafelé tartok. Néma horgász Néma horgász alatt nyúlik végtelen gát Aggokkal a hinta a semmibe leng át. Száradni terítesz pár vizes pelenkát. Futnak a képek Medalion rózsaszállal Janisch Attila Hosszú alkony című új művének, amely az idei játékfilmszemle fődíjas alkotása, egyik legfontosabb, visszatérő motívuma egy titokzatos medalion, fémtokján rózsaszállal. A hősnő ezt az érmet a történet kezdetekor elveszi kollégája kislányától, azt állítván, hogy ez valójában az övé. Később többször is megpróbálja felnyitni az ezüstfedelet, ám sikertelenül. Lehet, hogy ez a medál bizonyos értelemben a film maga, s a rendező mintegy figyelmezteti általa a nézőt: ne próbáld felnyitni, szavakba foglalni a látványt, mert ez a film olyan, s ezt már én teszem hozzá, mint a cizellált ötvösmunka. Megsérted, ha netán avatatlan kézzel nyúlsz hozzá, miként a filmbeli sofőr, aki késével akarná a zárat felpattintani. Ne tegyük hát, ne akarjuk „megfejteni” a filmet. Etjük be azzal, hogy elnézegetjük a finoman megmunkált ezüsttokot: a hibátlanul szerkesztett, szigorú ökonómiával kibontott történetet. Egy idős hölgy, akit a nagyszerű Törőcsik Mari játszik megtört, fáradt arcával, titkokba pillantó tekintetével, felül a távolsági autóbuszra, elalszik, s különös, szorongásos álmokat él át. A sofőr kiteszi egy elhagyott helyen, ahol egy halott fiatalembert lát feküdni az eső áztatta országúton, azután egy kocsma rideg vendégszobájába kerül, majd lezuhan a lépcsőn. Ismét a buszon van, míg végre hazajut, holott továbbra is a lépcső alján fekszik, miközben megy vele az autóbusz a végtelen úton. Búzamezőket látunk s gyönyörű napraforgótáblát. Mi is utazunk, nézők, vagyis inkább egy irreális dimenzióban lebegünk, s az a legbor- zongatóbb, hogy ez a hangulat Medvigy Gábor pontosan fogalmazott, tárgyias felvételeiből árad, ugyanis a feszes s mesterien visszahajlított kompozíció megemeli, átértelmezi a képeket. A hősnő egyébként régészprofesszor, kutatásának tárgya tehát az idő, mint ahogy a filmnek is az idő a tulajdonképpeni témája, a felbontott, analizált benső tartam, hiszen hatvan év közegében mozgunk, egy élet lelki terében, a megtalált egykori játékbaba, Rosabelle, pedig a szekrényből egy mélységes mély kútba hull. A Hosszú alkony Shirley Jackson Az autóbusz című elbeszéléséből készült, ám Janisch Attila, régi munkatársával, a forgatókönyvet jegyző FILMJEGYZET Mi rejlik az ezüstfedél alatt? Forgách Andrással, merészen átértelmezte a történetet, amely eredetileg a kitaszítottságról szólt, itt pedig, 'ennyit azért megkockáztathatok, anélkül, hogy felnyitnám a medált, egy meghaló ember, egy halálba hanyatló lélek vergődésének vagyunk tanúi. A rózsa titka, persze, nem ez. Hogy is lenne. Hiszen azt csak azok tudják, akik ott vannak már, ahonnét még nem tért meg utazó. Ok pedig hallgatnak, mint ez a medalion. Nagy Imre
