Új Dunántúli Napló, 1997. április (8. évfolyam, 89-118. szám)

1997-04-11 / 99. szám

1997. április 11., péntek Sport DÜinántúli Napló 19 Sydneyben több a pénz A 2000-ben rendezendő Sydney nyári olimpiai játé­kok szervezőbizottságának (SOCOG) elnöke, Michael Knight bejelentette, hogy az esemény költségvetését 39 millió dollárral megemel­ték, és ezen túlmenően to­vábbi 117 milliót különítet­tek el rendkívüli esetekre az ausztrál városban, ahol amúgy is jelentős helyi tá­mogatású beruházásokkal készülnek az ötkarikás játé­kokra.-Amikor 1993-ban el­nyertük az olimpia rende­zési jogát, a pénzügyek te­kintetében még kicsit „vé­konyan” fogott a toliunk. Kisebb módosításokra min­denképpen szükségünk volt- tette hozzá Michael Knight, aki egyben Új-Dél-Wales szövetségi állam olimpiai minisztere is, régóta segíti hazájának sportját. A sydneyi nyári játékok költségvetése a többletösz- szeggel kiegészítve így 1872 milliárd dollárra rúg, ez mintegy 550 millióval több mint az 1993-as induló költségvetési adatok, és je­lentősen meghaladja bár­mely korábbi olimpia költ­ségvetését. Angol foci Az angol bajnokságban hét­közi csonka fordulót rendez­tek. Az éllovasok közül a Manchester United értelem­szerűen nem léphetett pályára dortmundi, Bajnokok Ligája fellépése miatt. Hasonló elfog­laltsága akadt tegnap a Liver­poolnak is, ők a Paris St. Ger- mainnal küzdöttek a KEK- döntőbe jutásért a francia fővá­rosban. Eredmények: Co­ventry - Chelsea 3-1, Derby C. - Southampton 1-1, Everton - Leicester 1-1, Sheffield Wed­nesday -Tottenham 2-1, West Ham United - Middlesbrough 0-0, Wimbledon - Aston Villa 0-2. M. Z. Az angol I. osztály állása 1. Manch. U. 32 18 9 5 63-36 63 2. Arsenal 33 17 9 7 55-28 Ő0 3. Liverpool 32 17 9 6 54-28 60 4. Aston Villa 33 16 8 9 42-28 56 5. Newcastle 31 15 8 8 60-37 53 6. Shef. VV. 32 13 13 6 43-38 52 7. Chelsea 33 13 10 10 52-50 49 8. Wimbl. 32 12 10 10 42-40 46 9. Tottenham 33 12 6 15 40-45 42 10. Leeds 33 11 9 13 26-34 42 11.Leicester 32 10 10 12 38-45 40 12. Derby C. 33 9 12 12 39-50 39 13. Blackburn 32 8 13 11 33-32 37 14. Everton 33 9 10 14 39-49 37 15. West Ham 32 8 10 14 31-41 34 16. Sunder. 33 8 10 15 30-49 34 17. Coventry 34 8 12 14 32-48 36 18. Middles!). 32 9 9 14 44-52 33 19. Southam. 33 7 10 16 43-53 31 20. Notting. 34 6 13 15 29-52 31 Újra nyert idegenben a Juventus A jugoszlávok ellen készül a női kézilabda-válogatott A magyar női kézilabda-vá­logatott hétfőn Tatán kezdi meg a felkészülést a jugo­szlávok elleni április 23-ai és 27-ei világbajnoki selejte­zőkre. Csík János szövetségi kapi­tány tizenöt játékosra számít. A 16. a kapus Meksz. Anikó, aki a franciaországi Bondy- ban játszik, de egyelőre bi­zonytalan, hogy mikor csatla­kozhat a többiekhez. A női válogatott keret: Hoffmann Beáta (Győri Keksz ETO KC), Farkas Andrea (HERZ-FTC), Meksz Anikó (Bondy) - ka­pusok. Takács Gabriella, Kökény Beatrix, Pádár Il­dikó, Becz Marianna (HERZ-FTC), Mátéfi Eszter, Nagy Anikó (Győri Keksz ETO KC), Erdős Éva, Hoch- rajter Rita, Tóthné Szabó Melinda (Vasas-Dreher), Kocsis Erzsébet, Siti Beáta, Németh Helga (Dunaferr SE), Csapó Erika (DVSC- Symphonia). Amoruso (csíkos mezben) így örült góljának A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében játszott szerdai Borussia Dortmund - Man­chester United (1-0) mérkőzés előtt a szervezők a két szurko­lótábornak baráti rendezvényt tartottak, amelyen mintegy másfél ezren vettek részt. Aztán az egésznek letartózta­tás lett a vége. A Dortmund fő­terén és környékén felállított sörsátrakban kapható „nedű” ugyanis megtette (nem várt?) hatását. Merthogy több helyi szim­patizáns rendbontásra adta a fejét, aminek következtében 120 német szurkolót őrizetbe vettek. Az angolok legfeljebb létszámukban maradtak el a dortmundi italozóktól, a né­met városba jegy nélkül ér­kező vendégszurkolók közül randalírozás miatt még a ta­lálkozó előtt harmincat, ké­sőbb pedig további ötvenet vettek őrizetbe.-Az előkészületek remekül sikerültek. Okultunk az angol szurkolók portói atrocitásaiból, de minden ember mellé nem le­het rendőrt állítani - magya­rázkodott egy német rendőrségi szóvivő.- Remélem, az angol szurko­lók a visszavágó után, Man­chesterben szintén jól leisszák magukat, de akkor már az öröm jegyében. Bízom abban, hogy nálunk nem kell majd rendbon­tóktól tartani - jelentette ki a Manchester United egykori ve­zérszurkolója, Pat Crerand. A Dortmund-Manchester párbaj egyik résztvevője sem mehet biztosra a szerda esti eredmény után. Ismeretes, hogy a németek egy gólos előnyt sze­reztek a két hét múlva esedékes visszavágóra. A Dortmund esé­lyeit növeli, hogy a Bajnokok Ligája elődöntőjének második mérkőzésére várhatóan mind a három, szerdán nem szerepelt kulcsjátékosa - Jürgen Kohler, Karlheinz Riedle és a svájci Stephane Chapuisat - felépül, és a sárga lapjai miatt legutóbb pihenő Matthias Summer szin­tén ott lehet az Old Trafford- stadionban.- A Borussiának szerencséje volt, hogy nem tudtunk kiegyen­líteni, de Manchesterben min­den másként lesz. Fantasztikus közönségünk olyan légkört te­remt majd a stadionban, hogy egyszerűen nem eshetünk ki - nyilatkozta Alex Fergusson, a MU vezetőedzője, aki a szerdán második sárga lapját begyűjtő Roy Keane-re biztosan nem számíthat a visszavágón.- Mi már annyi tétmérkőzé­sen szerepeltünk, hogy nem fé­lünk idegen környezetben pá­lyára lépni. Nincs lefutva a má­sodik összecsapás, mindkét csapatnak van félnivalója - mondta Andy Möller. A másik mérkőzésen: Ajax Amsterdam (holland) - Juven­tus (olasz) 1-2 (0-2). G.: Litmanen ill. Amoruso, Vieri. A Juve meggyőző játék­kal biztosan nyert. A visszavá­gókat április 23-án rendezik. Lesz-e hó hat év múlva? Csehország kormánya sze­retné megtudni, hogy az észak-csehországi Óriás- hegységben lesz-e elegendő mennyiségű hó 2003-ban. A kabinet, illetve az időjárás­előrejelző központ munkatár­sainak nagymértékű ,jövőbe látását” az teszi szükségessé, hogy Csehország szeretné megpályázni a hat év múlva esedékes északi sí-világbaj­nokságot, április végéig mindéképpen dönteniük kell a nagyszabású eseményről.- Nem szeretnénk úgy járni, mint az elmúlt évben, amikor az egyik fontos ver­seny csak azért nem maradt el, mert mozgósítottuk a had­sereg erőit, hogy hozzanak havat az ország más részei­ből. Biztosra kell mennünk, hogy lesz-e hó vagy sem - nyi­latkozta Jirí Skalicky környe­zetvédelmi miniszter. Totótippek, három változatban Furcsa hét ez is. A magyar baj­nokság második és harmadik helyzettje is idegenben játszik. A Bayern papíron esélyes ott­hon, és olyankor szokott bot­lani, amikor bebiztosíthatná ve­zető helyét. A Dortmund nyo­mulna, ám vendéglátója öt meccs óta veretlen odahaza. Az 1860 és a Bremen is elcsíphet még nemzetközi szereplésre jogosító helyet, és lehet, hogy éppen az idegenbeli siker kell nekik. A Stuttgart simán felzár­kózhat hazai győzelmével, a hónapok óta veretlen Juve to­vábbi önbizalmat kaphat torinói diadalával. A Nápoly, a Roma és a Parma esetében annyi biz­tos, hogy minden bizonytalan, nem biztos, hogy lesz telitalálat a héten. B. L. Nemzeti Telesport Új DN Dr. Színi Istvánt a rádiótele­1. Stadler - Újpest 2 X 2 fon-piacról, a versenyről, s cége specifikumairól 2. Szombathely - FTC 2x1 x2 1 kérdeztük. 3. Vác-Győr Ix 1 1- Rohamléptekkel fejlődik 4. B. München - 1. FC Köln lx lx 1 a mobiltelefon-piac. Az elmúlt 7 évben négy gene­5. Duisburg - Dortmund 2x X X rációváltás történt a ké­6. M’gladbach - Freiburg 1 1 1 szülékek és a szolgáltatások 7. St. Pauli - 1860 München 12 X 2 terén, ami talán egyetlen más területről sem mond­8. Schalke 04 - Bremen lx 1 1 ható el. Ezért is lényeges, 9. Stuttgart - Rostock lx lx 1 hogy Magyarország a 10. Atalanta - Bologna xl2 lx 1 rádiótelefonhasználatban 11. Juventus - Udinese 1 1. 1 Európa élvonalába tartozik. 12. Napoli - Cagliari lx X 1- A verseny mennyire éles a 13. Roma - Parma 1x2 1 2 hazai szolgáltatók között? 4-1- Mivel óriási a rádiótele­fonok népszerűsége, a 14. Sampdoria - Lazio xl 1 1 jelenlegi három magyar­Vidéken jobban megnézik, mi mennyibe kerül Amihez nem kell drót A mobiltelefonok szerepe egyre jelentősebb a min­dennapokban, amit jól mutat az előfizetők számának állandó növe­kedése. Az egyik legnagyobb hazai rádiótelefon-szolgáltató a Westel 450 vezérigazgatója szerint ma már mindenki­nek jól kell gazdálkodnia az idejével, s ebben a mo­országi vég között nagyon nagy a verseny. Ugyanak­kor a szolgáltatásokban jelentős különbségek nin­csenek, mert mindenki a legkorszerűbbet ajánlja. S ráadásul ma már az analóg és a GSM-rendszer készü­lékei is szinte egyformák.- Mivel próbálnak kitűnni?- Bár a mi készülékeinket nem lehet külföldön használni, mégis nagy népszerűségnek örven­denek szolgáltatásaink. A Westel 450 rendszere már szinte az egész országot behálózta, így nem kell évről évre óriási ösz- szegeket fejlesztésre költenünk. Ezért tudjuk lényegesen olcsóbban kínálni szolgáltatásainkat, s alacsonyabb tarifával dolgozunk, mint konkuren­seink. Jelenleg mintegy 73 ezer előfizetőnk van, akik nagy része vidéken él. Bi­zony a vidéki ember job­ban meggondolja, mire mennyit költ. Szalóky A Mecseki Erdészeti Rt. Hetvehelyi erdészete nagyvadas területére, kerületvezető vadász munkakör betöltésére, középfokú szakirányú végzettségű hivatásos vadászt keres A felvételnél szükséges:- legalább 5 éves vadászati gyakorlat, alapfokú német nyelvismeret, vadászkutya idomftásával kapcsolatos Ismeretek és gyakorlat, saját terepjáró gépjármű. Jelentkezést írásban kérjük. Cím: Mecseki Erdészeti Rt, Személy- és munkaügyi osztály 7601 Pécs, Pl. : 179. Felvilágosítást ad telefonon: Buzgó József vadászati felügyelő 06-72-224-492 Az Országos Fordító és ; Fordításhitelesítő Iroda Rt. keres német, angol, francia, olasz, román nyelvtudással : fordítókat vagy szakfordítókat 16- is mellékállásban. I Pályázati feltételek:- felsőfokú végzettség- kiváló nyelvtudás- rugalmasság | írásbeli jelentkezéseket rövid önéletrajz kíséretében az alábbi címre várunk: OFFIRt. Dél-Dunántúli Területi Központ BÁNÓ CALCIUM-KOVAFÖLD KAPSZULA A kovaföld fontos szerepet játszik , • a liaj minőségének javításában, • a töredezett köröm erősítésében, • a bőr állapotának helyreállításában. A kalcium elengedhetetlen • a csontok és a fogazat felépítésében. Természetesen tíz egészségért Kapható: gyógyszertárakban és gyógynövényszaküzletekben. Forgalmazó: BUDAPEST (QkOTTOA Ladies open BUDAPEST LOTTÓ LADIES OPEN (COREL WTA TOUR) A verseny ideje: 1997. április 19-27. naponta 10 órától. A verseny helye: Római Teniszakadémia-Medicor Center (III. kér. Budapest, Királyok útja 10S.) Névadó szponzor: Szerencsejáték Rt. Főszponzor: Postabank Rt. Kiemelt szponzor: Volkswagen,

Next

/
Thumbnails
Contents