Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)
1997-03-29 / 87. szám
1997. március 29., szombat Kultúra - Művelődés Dlinántúli Napló 11 Csorba Győző Már nem odázhatom Folyton csak készülök: öt, tíz, tizenöt éve méltó dicséreted rímekbe fogni végre. Mert kérdését e test akárhogy tette fel, bölcsebben, mint te, nincs élő, ki ráfelelt. De a nagy kuszaság, amelybe keveredtünk, és a ledőlt határ kettőnk között, közöttünk némává tette szám, s szégyelltem is talán: dicséreteddel az enyém is mondanám. Folyton csak készülök. - S most érzem: alakul már ügyetlen nyelvemen a késő, tiszta zsoltár, érzem, mert arcodon petyhüd gyengén a bőr, s a bújó hervadás kárörvendőn kitör, mert bársony tenyered megtöredezve érdes, és kedved egyre fogy a játszi öleléshez, mosolyod gyérül és sűrűdik bánatod, mert, folt-nélkül-való, gyűlik gyalázatod, s vennének áruló erők rajtad hatalmat. —- Már nem odázhatom hirdetni diadalmad. Együtt a közönséggel Füsti Molnár Éva Jászai Mari-díjas Érzékeny, impulzív, lobogó lélek. A színpadon éppúgy, mint egy baráti beszélgetésben, vagy akkor, ha a fiataloknak beszél a mesterségről. Füsti Molnár Éva, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze nemrég a Jászai Mari-díjat vehette át. 1980-ban végzett a színművészeti főiskolán. Három év rockszínházi kitérővel összesen 14 évet töltött Pécsett. A színház iránti vonzalmat a génjeiben hordozza, két híres primadonna is volt a családban: Pálmai Ilka és Petrák Sára.- Semmi panaszom nem lehet - mondta, amikor a pécsi színházi évekről kérdeztem. - Jó partnereket, jó rendezőket kaptam. Nincs kedvenc szerepem. Mindegyikben találok valami jót, s ha nincs ilyen, akkor előadásról előadásra kitalálok valami kis titkot, amitől életre kel a figura. Nincs jobb érzés, mint amikor egy hullámhosszon vagyunk, együtt lélegzünk, a közönség, meg én. A mostani elismerés nem az első Füsti Molnár Éva életében. Megkapta a Déryné-dí- jat, három évvel ezelőtt pedig a Zalaegerszegen rendezett Országos Színházi Fesztiválon a legjobb női főszereplő díjával jutalmazták A szív bűneiben nyújtott alakításáért.-És mégis- vallotta be- sokszor elégedetlen vagyok magammal, kínlódom, megkérdőjelezem, hogy alkalmas vagyok-e. De hát nekem a színház a legfontosabb, fontosabb, mint én. Füsti Molnár Éva nemcsak színművész. Rendezőként is bemutatkozott már, a néhány éve nagy sikert aratott Madárkával, legújabban pedig Csehov „A medve” című egyfelvonáso- sával. Azt mondja, jó érzés, hogy az, ahogyan ő az életet látja, visszaköszön a színpadról, s az az ízlés- és érzésvilág, amit képvisel, hat. A tanításról sem mondana le soha. Tizenkét éve foglalkozik fiatalokkal. Két éve színistúdiót nyitott, ahol, mint állítja, nemcsak színészmesterséget lehet tanulni, hanem önismeretet is. És ha muszáj, ma is 5-kor kel, hogy a diákjainak megírja az óravázlatot. Hodnik I. Gy. „Nekem a színház fontosabb, mint én... ” Nemcsak a múlt kötelez A valaha szebb napokat látott Janus Pannonius Társaság 1987-ben alakult újjá. A civil szerveződés motorja a két éve elhunyt Tóth István volt. Mint dr. Olasz István tanár, a társaság titkára elmondta, a Janus Pannonius Társaság 1931-ben részben azért jött létre, mert - ahogy az alapító Lovász Pál fogalmaz - „Budapest szellemi árnyéka minden tájékra ráfeküdt. A vidék elvesztette lelki önállóságát, sajátosságának öntudatát.” Több százan csatlakoztak Elegendő csak a „Sorsunk” című folyóiratot és páratlan műveltségű szerkesztőjének, Várkonyi Nándornak a szerepét említeni, hogy elhiggyük, ez az értékteremtő és értékőrző múlt mennyivel több a puszta históriai adatoknál! Olasz István nemcsak a régmúlt évtizedeket említi, s nemcsak azt az űrt, amit a társaság és a folyóirat is igyekezett betölteni a pécsi bölcsészkar akkori megszüntetése után, hanem a jelent is. Különös tekintettel arra, hogy Pécsett az 1987-es újjáalakuláskor mintegy háromszázan (!) csatlakoztak hozzájuk, azonosulva azzal az értékvédő közéleti szereppel, amelyet a társaság 20- 25 személyből álló magja képvisel, s akik közt költő és tudós, pap és muzsikus egyaránt található. Ez a szám még akkor is példaadó, ha az ügybuzgalom a rendszerváltás éveiben olyan - egyébként kiváló - embereket is megpróbált békével egymás mellé ültetni, akik nem szívlelték és a különböző ideológiák fedezékéből méregették egymást. A művelődési házak szerepe átalakulóban, a tudományos ismeretterjesztés korábbi lehetőségei alaposan megcsappantak. De nem pusztán az intézmények apályából, hanem a szellemi teremtményeinket gyakran keresztező „piackom- form” gondolkodásból is következik, hogy a Janus Pannonius Társaságnak van feladata ma is elég. Ehhez persze, szükség volna támogatókra is, mondja a társaság titkára. Amíg a kaposvári Berzsenyi Dániel Társaságnak többmilliós évi költségvetése van, addig Pécsett csak az egyetem csurgatott ide némi pénzt, amikor tehette. „Hivatalosan” is jegyzett, a reklám aranyköpő szamarát jól megülő szponzoruk nincs. Jövőre ötéves a kulturális szalon Azért a kulturális szalon estjeit, amelyet 1993-ban a Nevelők Házában hoztak létre, egyre nagyobb figyelem kiséri. Visszhangja lehet az önkormányzatnál is, hiszen dr. Újvári Jenő, a város alpolgármestere nagy ügyszeretettel kapcsolódott bele annak az ünnepnek az előkészítésébe, amit Janus Pannonius halálának 525. évfordulója alkalmából májusban rendeznek majd. Ne hagyjam említés nélkül Jankovits László irodalomtörténész adjunktus nevét sem - kéri Olasz István -, a társaság tavalyi, pécsi reneszánsz konferenciája az ő érdeme. Kollégája, az ugyancsak irodalomtörténész-adjunktus Horváth Veronika pedig a Janus Pannonius Társaság történetét is megírta. Egy 600 oldalas kézirat vár kiadásra. A társaság májusban ünnepel Babits Mihály, a Janus Pannonius Társaság egykori, tiszteletbeli, s immáron örökös tagja - bizonyára tudva azt, hogy az effajta tevékenység nálunk gyakran a lehetetlen megkísérlésének és ostromának törvénye szerint működik - egy versében így fogalmaz: „Tégy szépet és várj napot a mocsárból! Különös gubók szülhetnek pillét!” Egyébként az idei Janus Pannonius napok május 20-án kezdődnek, és az egyhetes rendezvénysorozaton belül 23-án három napos tudományos konferencia nyílik a megyeháza dísztermében, ahol a társaság annakidején az üléseit is tartotta. B. R. Földöntúli zene szaxofonra és férfikarra Ha a templomban megszólal az orgona, megborzongok, és azonnal el tudom képzelni, mit jelent az, hogy „deus ex ma- china”. Ha a székesegyházban felcsendülnek egy gyermekkar hangjai, letisztul bennem minden, és valami lebegő érzés kerít hatalmába. Nem tudom, meddig fokozható ez a kép, de gyanítom, a tetőpont az lehet, ami április 23-án várja a pécsieket, akik ellátogatnak a Bazilikába. A világ egyik leghíresebb férfi kórusa, az angol Hilliard Ensemble a katolikus liturgia gyöngyszemeiből ad elő válogatást, míg a kísérő(?)zenét a norvég dzsessz-zenész, az ugyancsak világhírű szopránszaxofonos szolgáltatja. Az utóbbi évek talán legkelendőbb lemezét, a 75 perces Officiumot hallgathatják meg itt a műértők. Hogy miként lehetne megfogalmazni az Officium nagyságát? Talán a kompozíció és az improvizáció egységének. A század elején az induló jazz-zenének nem volt még neve. Egy évezreddel korábban ugyanezt lehetett elmondani a többszólamú éneklésről, a polifóniáról. Nos, ezek az ősi erők egyesülnek ebben a műben, s nem is akármilyen környezetben. Európa legnagyobb székesegyházaiban mutatták be eddig ezt a semmivel össze nem vethető alkotást, német, angol és francia bazilikák adják 4 éve a műsor helyszínét, s többek között hiába kilincseltek egy előadásért Japán legrangosabb koncerttermei vagy a Carnegie Hall. Ezt a himnikus szépségű muzsikát viszont Pécsett hamarosan meghallgathatjuk! Mészáros B. Endre Hírcsatorna Párbeszéd a kultúráról. A megyei közgyűlés két éve „Párbeszéd a kultúráról” címmel indított sorozatának következő beszélgetésére április 3-án 15 órakor Pécsett a Baranya Megyei Kulturális és Idegen- forgalmi Központban kerül sor „A megye, a város és a kultúra” címmel. Az eseményen az önkormányzatok, a színház és más intézmények képviselői tartanak vitaindítót. A Pécsi Balett Budapesten. A pécsi társulat két nagysikerű darabjával, a „Kékszakállú herceg vára” és a „Csodálatos mandarin” című Bartók-művekkel a Budapesti Tavaszi Fesztivál meghívott vendégeként lép fel holnap este a Vígszínházban. A Herczog István koerográfus rendezésében színre kerülő művekben a herceg szerepét Lovas Pál, a „Csodálatos mandarin” fő szerepeit Veronika Endo és Lencsés Károly táncolják. Közreműködnek Bukszár Márta és Kunz László operaénekesek, vezényel Blázy Lajos. Textilképek a Galériában. Polgár Csaba budapesti textiltervező művész nagyméretű színes munkáiból nyílik tárlat április 3-án 17 órakor a Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítótermében „Fény-nyomatok” címmel. A tárlatot Attalai Gábor textilművész vezeti be. Toliforgatók klubja. Pécsett a Társadalmi Egyesületek Szövetsége Apácai utca 15. szám alatti klubjában április 7-én 16 órától a „TESZ Toliforgatók klubja nyílt rendezvényére kerül sor, ahol Csemavölgyi Antal és Köves L. Imre olvas fel írásaiból. Bevezetőt mond dr. Rónai Béla, a klub elnöke. Hangszeres koncert. Négy neves előadó, Gergely László hegedű-, Ludwig Frauenholz brácsa-, Szent- györgyi László cselló- és Kovács Jolán zongoraművész koncertjére kerül sor április 1-én 19 órai kezdettel Pécsett a Művészetek Háza Fülep Lajos termében. A zenei esten többek közt Orbán György, Enescu és Bruch művei hangzanak el. A művészek az összeállítással április 4-én este fellépnek a fővárosban, az Óbudai Társaskör Kiskorona utcai klubjában is. Tüskés Tibor Tó, tisztulás Rossz hír hozta a tóhoz. A szomszédja üzente: betörtek a villájába. A ház közvetlenül a víz mellett állt. Még a hatvanas évek elején vásárolta a telket, aztán épített rá kicsit, földszintes, hullámpalával födött nyaralót. Nem volt benne semmi feltűnő, vonzó, rosszra csábító. Igazi értéke a fekvése volt: a teraszról közvetlenül a vízre látott. De ezt sem élvezhette mindig: a szél még a nyári napokon is gyakran beűzte a falak közé. Amióta nyugdíjba ment, tulajdonképpen a gyerekei és az unokái élvezték a házat. Július első fele volt a fia, a hónap második fele a lánya családjáé. Ilyenkor a felesége főzött a vendégekre. A fiatalok a vizet élvezték, ő pedig a fák árnyékába húzódva olvasgatott, jegyzetelt, gépelt, főiskolai tanári éveinek emlékeit próbálta összeszedegetni. Utoljára február végén járt a tónál. Mióta ingyen utazott, a hétvégeken, szombaton vagy vasárnap gyakran vonatra ült, hogy megnézze a házat. Mindig reggel érkezett, begyújtott a csikótűzhelyben, összegereblyézte az őszről maradt leveleket, fákat, bokrokat nyesett, s mire besötétedett, kisétált az állomásra, és hazautazott. Most szorongva szállt le a vonatról. Azon tűnődött, mi várja. Betört ablak, fölfeszített ajtó, föltépett huzatú fotelok, kibelezett szekrények? Számolgatta: nem sok érték van a házban. Egy táskarádió, hordozható televízió, írógép, néhány elektromos készülék a konyhában, bár az sem sok, mert palackos gázzal főztek. Mi fog hiányozni? Körbejárta a házat. A bejárati ajtót a szél ki-be hajtogatta. A bezúzott ablakon belesett a szobába. Hátrahőkölt attól, amit látott. A betörő a széttúrt ágyban feküdt. Horkolt. Volt a jelenetben valami félelmetes és bizarr. Egy idegen ember az ő ágyában. Feje alatt az ő vánkosa, testén az ő takarója. A földön félig teli poharak, üres boros- és konyakosüvegek, a szőnyegen a kiömlött ital foltjai. S az ágy mellett egy hosszú konyhakés és egy kisfejsze. Elment a rendőrségre. Amikor a két fegyveres emberrel visszajött, betörője még az ágyban feküdt. Amikor fölébresztették a rendőrök, még volt benne némi mámor. Beültették az autóba, és elhajtottak vele. Amikor később visszagondolt erre a jelenetre, úgy emlékezett, hogy a borostás arcú, negyven év körüli férfi valami köszönésfélét mormolt magában, és amikor megbilincselt kézzel beült az autó hátsó ülésére, meghajolt feléje. Az órájára nézett, még csak dél volt. Nem volt kedve tüzet rakni, gereblyézni, avart égetni. Mit csináljon vonatindulásig? Amikor reggel megérkezett, nem látott át a túlsó partra. Hideg északi szél fújt, ködök födték a vizet, a túlsó part hegyeit. Délután kisétált a vízbe ékelődő hosszú, üres mólóra. Valójában nem ismerte a tó téli és kora tavaszi arcát. Emlékez, ben csak a kirándulókkal zsúfolt hajók, a napfényben fürdő kikötő, a strand kiégett füve, az elárusító bódék körüli nyüzsgés, az égett olajszag, a víz felől hallható kiáltások éltek. A szél most is fújt, feltűrte gallérját. Nekifeszült az éles légáramlatoknak, s elhatározta, végigmegy a móló tűjén, egészen a világítóoszlopig. A szél reggel óta elűzte a párát. A túlsó part vulkáni kúpjai, a hegyek oldalán a játékkockákra emlékeztető házak, az éles vonalak és az élénk színek jól látszottak. A víz a ráeső fényben zölden és sötéten csillogott. A hullámok kemény csattanással verődtek a mólót védő piros bazaltkövekhez. Sehol egy vitorlás fehér foltja. Sehol egy hullámokon ringó csónak. Sehol egy emberi hang, egy kiáltás. Csak az éles szél, a felhőket szétkergető nap metsző sugarai, a tói hosszan cn.yúló teste, keleten és nyugaton a vízzel érintkező végtelen. Valahonnét kopácsolást hallott, . /fán a villanyrurész éles sikoltását. A horgászok szigetén vakolatlan falu házak, cserép nélküli gerendák, a hal csontvázára emlékeztető félkész tetőzetek. Úgy érezte, a szél kifújt belőle mindent, félelmet, kifeszített ajtót, betörőt, összemocskolt szőnyeget. Arcát a nap felé fordította. A zöld színű vizet nézte, a kövekhez csapódó nádtorzsákat, a kikötő korlátján gubbasztó sirályokat. Megszámolta: öt fekete fejű, piros pálcikalábú, fehér tollú sirály álldogált a vaskorláton. Amelyik legelöl állt, fölrepült, kiterjesztette szárnyát, s mintha kétfelől zsinór tartaná, mozdulatlanul egyensúlyozott a meg-megló- duló szélben. Nem értette. Bár veszteség, kár, bosszúság érte, mégis úgy érezte, tehertől szabadult meg. Könnyebb lett. Sietnie kellett, hogy elérje a délután induló vonatot. ) «
