Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)

1997-03-29 / 87. szám

1997. március 29., szombat Háttér - Riport Dunántúli Napló 9 Szívdobbanások KOTOK: MÜLLER ANDREA R övid kaptatón kell fel­menni Pécsszabolcson a Lehel utcában Sára Lász­lóéihoz. Még nincs lebeto­nozva az út, a salak meg kevés. Eső idején a lehullott csapadék rámossa a földet, csúszik. Az út mentén növendék fenyők, de, hogy erejük még nem az igazi, karókba kapaszkodnak. Sára László és felesége kö­zépkorú emberek, már negyven fölött. Tizenkilenc gyereket ne­velnek, s közülük éppen né­hány, a kisebbek otthon van­nak, a többiek vagy iskolában, vagy valamiféle külön foglal­kozáson. Mindenesetre ők is mint az apró fenyők, segítségre szorulnak és támogatásra: vér szerinti szüleik vagy eldobták őket, vagy az állami gondosko­dás vélte úgy, hogy a szülők életmódja, napirenden lévő tor­zsalkodása életüket időnként veszélyezteti, s ezért állami gondozásba kell őket venni. A tizenkilenc gyermek között ti­zenhat állandó lakója a hatal­mas háznak (erről talán még külön is kéne szólni), három pedig átmenetileg él itt, várva másik nevelőszülőre vagy örökbefogadóra. (Két szép­szemű kislány alig egy hete jött egy másik baranyai városból: testvérek.) Sáráék is nevelőszü­lők, de házuk egyben átmeneti szállás is. A félj a bánya építési üzemében dolgozott, de kény­szerből szakmát váltott, mert szakma ez, akár az autószerelés vagy a szobafestés. Gyermek­nevelők. Pótszülők. Édes szü­lők helyett édes gondviselők. Ők erre tették föl az életüket, éppen huszonöt éve. Miért? A miértet éreztem az egyik legfontosabb kérdésnek, s amint kaptam rá a vá­laszokat, úgy kezdtem önmagá­ért a kérdésért is szégyellni magam. Talán nem lehettek sa­ját gyermekeik? De igen. Lá­nyuk már 26 éves, fiúk 20, sőt már unokáik vannak, többen is, (e mellett legidősebb nevelt lá­nyuk gyermekének is ők a nagymama és nagypapa.) Anyagiak? Ilyet még feltéte­lezni is blődség, hiszen a gyer­mekenkénti állami támogatás (családi pótlék?) összegéből lassan már az élelmezésre is alig futja. S bár most olcsó a krumpli, 14 forint a kilója, nem ehet mindennap krumplit az ember. Legkevesebb hat kiló hús kell egy hétvégén. (Hét közben kevesebb, mert ki-ki az iskolában, a menzán eszik.) Végre az asszony kiböki, hogy a saját édesanyja is árván nőtt fel, s „öröklött életének” hatása alatt ő sem tehetett egyebet. Egyszer hazahozott egy kis­lányt, aztán még egyet. A férje nem szólt semmit, értette és megértette, hogy miről van szó. Később felszaporodtak. Van aki kutyát tart, más pa­pagájt tanít beszélni, avagy ga­lambokat röptét ki a nagyvi­lágba, a kék ég alatt. A nagy család a mamával Sáráék a gyermekek oltal­mazását választották. Megkér­dik: Vajon átgondoltam-e, hogy mit érezhet egy ilyen apróság, élő baba, akinek senkije sincs ebben a fene nagy világban? Miért dacos? Miért hallgatag és közömbös, s miért nem érdekli semmi sem. Láttam-e már szép kerek gyermekszemet, amikor először megérzi az egyedüllét és magány gyötrő kétségei után, hogy van már, akinek megfoghatja a kezét, édesapá­nak vagy édesanyának szólít­hat, hozzábújhat, érezheti tes­tének melegét, szólongatva szapora szívdobbanásokkal. Mit jelenthet a szó: biztonság? Család? Otthon? Béke? Szere­tet? Testvér? Az asszony bizonyára nem véletlenül mondta el, hogy nem kevés olyan emberrel találko­zott, akiket az ilyen, magá- rahagyott gyermekek szomorú sorsa megrí- katott. Vi­szont nem sok akadt, aki tenni is tett, éppen akkor, amikor kellett volna. És nem megy minden és mindig si­mán. Olykor ő is elkesere­dik, meg­emeli a hang­ját, feszült és ideges. Oly­kor elgon­dolja, hogy milyen szép volt akkor, amikor együtt mehettek mo­ziba (drága a jegy), járat­hatta a gyere­keket különórára, zenét tanulni (ma már erre se futja), s néha de jó volna elmenni valahova nya­ralni. (Tavaly sikerült, de pi­henni nem.) Sáránét nem érdekli, hogy míg ő a saját gyermekeinek gondolja ezeket az emberpalán­tákat, addig itt Pécsszabolcson, a falubeliek állami gondozot­taknak hívják lányait, fiait. Va­lószínűleg ez így természetes, így volna másutt is. Inkább an­nak örül, hogy elfogadta a kör­nyék, hogy talán a szomszédok, ismerősök érzik - s éreztetik vele is -, hogy van értelme an­nak, amit csinál. Hogy végre természetesnek veszik a bolt­ban, hogy ők naponta a kenyér­ből 16 kilót visznek haza. Idéznék Sára Lászlóné éppen egy évvel ezelőtt írt soraiból: De jó, hogy már akadnak so­kan, akik át­érzik a kicsi korban ért trauma miatti pszichés problémákkal küszködő gye­rekek érze­lemvilágát, tudják, hogy miért árvák ők, miért ag­resszívek, mi­ért nehéz számukra a szociális beil­leszkedés. Mit érezhetnek ezek 18 éve­sen, semmivel a kezükben, útnak indulva „otthont" ke­resni. Tizenkilenc gyermek. A legnagyobbak gimnazisták már, úgyhogy akad segítő kéz is a napi forgalom lebonyolításához. A legnehe­zebb időszak az esti lefekvés ideje, a sorbaállás a fürdőszoba, a vécé előtt. A kisebbekkel kell kezdeni természetesen, mert ha már elálmosodnak, nyűgösek. A reggel könnyebb. Van aki hatra jár, van aki hétkor ül a buszra, más háromnegyed nyolckor indul az iskolába. A legszebb a szombat, a tel­jes együttlét, a lustálkodás bol­dogan önfeledt békéje. Gábor, János, Róbert, Mó­nika, Katalin, Zsuzsi, Anikó, Viola, Zsanett, Nóra, a két At­tila és a két Tibor, Andrea, Kitti, Jóska, Enikő, Alexandra. Névsorolvasás? Nincs a név­sorra szükség: ha valaki nincs, azonnal észrevenni. Nem zsör­tölődik, nem hallgat, nem duz­zog, nem kiabál, nem dudorá- szik, nem éhes, nem szomjas, nem akar pisilni menni. Egy­szóval: hiányzik. Amikor anyu súlyos beteg volt, a kórházban kés alá került, a gyerekek összedugták a fejü­ket, s tudva, hogy őket is az ol­vasás, a versmondás szeretetére tanítja, verset írtak hozzá. Anyának szóló strófákkal, nem olyan szépen ugyan, mint azt József Attila vagy Váci Mihály tette. Sokkal szebben. „Belőled csak egy van a világon, nem adunk senkinek, semmi áron. ” H étköznap jártam Pécs­szabolcson, itt a Lehel utcában Sáráéknál. Alighanem dologidőben. Min­denkit nem sikerült otthon érni. Fotós kollégámat ezért arra kér­tem, ő a vasárnapot válassza, hogy sikerüljön mindenkinek fölkerülnie a képre. Mert meg­érdemlik. A Sára családban ott a bi­zonyság: nem igaz, hogy a dol­gok iránt közömbösek va­gyunk, hogy senkit sem érdekel már a másik sorsa. Legfeljebb, ha a kívánatosnál valamicské­vel kérgesebb lett sokunk lelke. de mivel nagy szerencsére nin­csen rá mérőeszköz, sántíthat ez a megállapítás is. A szeretet az örök fogalmak közül való. Legyűrhetetlen. Kozma Ferenc Egy kis viselkedéstan Az ember tudatosan befo­lyásolhatja munkahelyi közérzetét. Az energiaszint nem valamilyen isteni ado­mány, azt egészséges táp­lálkozással és mozgással mindenki saját maga növel­heti. A szakértők például 15 perces „menetelést” ajánla­nak a ház körül a jelentkező előzetes fáradtság leküzdé­sére. Készítse el a tenniva­lók rangsorát! A prioritások felállítása segít abban, hogy a legfontosabb dolgokat va­lóban időben intézze el - ez is fokozza a jó közérzetet. Váltsa fel optimizmus a pesszimizmust. A legtöbb embernek sikerei vannak hivatásában, mégis állan­dóan arra a néhány dologra koncentrál, amelyek nem a kedve szerint alakulnak. - így saját magunkat egy spirálra juttatjuk, amely le­felé vezet - vélik a szakér­tők, akik szerint mindenre, ami jó, árnyékot vet az az egy-két dolog, amin nem tudunk változtatni. Munkahelyi közérzetünk szempontjából fontos a kol­légákhoz fűződő viszo­nyunk. Kollégánktól, akivel nem értjük meg egymást, kérjünk alkalmat egy be­szélgetésre, felajánlva, hogy tíz percig meghallgatjuk ér­veit. Aztán tíz percig mond­juk el neki, hogy mi az, ami minket zavar. Csodálkozni fog azon, hogy mi történik, ha valakire csak tíz percig igazán odafigyel! Ugyancsak a közérzetet javítja az ebéd utáni alvás. Dr. Jürgen Zulley, a regens- burgi egyetem alváskutató központjának professzora tudományos kísérletekkel bizonyította, hogy ebéd után, rendszerint 14 és 16 óra között sajátos holtpont következik be szinte minden embernél. A szempillák le­csukódnak, a vérnyomás le­esik, erősödik a jól ismert és adott esetben nagyon veszé­lyes álomkór. Bruno Comby, a neves francia al­váskutató már régen harcol azért, hogy ezt a biológiai alaptényt a munkahelyeken is ismerjék el és szűnjék meg végre az a primitív elő­ítélet, amely szerint még a kétperces munkahelyi bób- iskolás is szentségtörés. Comby professzor szerint a munkahelyek vezetői nem is tudják, mennyivel jobban járnának ők is, ha engedé­lyeznék a minibóbiskolást: az alkalmazottak szinte új­jászületnének, és kevesebb hibával több munkára vol­nának képesek. FEB A házi muzsikát a nagyobbak szolgáltatják A mese egy nap sem maradhat el Az építészeti kultúrától az év lakóházáig Különdíjakkal kívánják növelni a pályázatok vonzerejét Hosszú évek után sikerült valamelyest emelni azt a keretössze­get, amellyel Baranya Me­gye Önkor­mányzata dí­jazni tudja az általa meghirdetett építészeti pályázatokat. A közgyűlés feb­ruár végén fogadta el az idei évre kiírt tendereket. „A kulturált települési kör­nyezetért ” összesen egymillió- egyszázezer forinttal honorált pályázatra falvak és városré­szek jelentkezhetnek. A bírá­láskor nemcsak a település­szépítést, hanem a -fejlesztést is figyelembe veszik; azt, hogy a község, a városrész vezetői, lakói mennyire tartják fontos­nak például az építészeti érté­kek megőrzését. Ugyancsak pályázatot írt ki az önkormányzat „Az év lakó­háza ” címért. Ez az egyik leg­régebbi pályázat, címzettjei az új épületet létrehozók. A díj elnyeréséért Pécsen kívül minden településről lehet pá­lyamunkát beadni. A legjob­bak jutalmazására a kiíró két­százezer forintot különített el. Az „Építészeti kultúráért" jóval tágabb körű az előbbinél. Minden más olyan épülettel, amely nem lakóház, pályázni lehet. Az elmúlt években volt díjazott például ravatalozó, üz­letház. É pályázat összdíjazása ugyancsak kétszázezer forint. Dr. Tihanyi Csaba (képün­kön) megyei főépítész el­mondta: a közgyűlés először idén lehetőséget nyújtott arra, hogy különdíjak felajánlásával a pályázatok vonzerejét nö­velje. Előzetes megbeszélések eredményeként várható, hogy kamarák - rajtuk keresztül a vállalkozói kör -, és civil szer­veződések - például a kistér­ségi tanácsok - egyaránt haj­lanak saját díj adományozá­sára. Ezeket a különdíjakat egyébként akár őszig is fel le­het ajánlani, hiszen a pályáza­tokat majd csak novemberben bírálják el. Várható, hogy a nagyobb települések - első­sorban a városok - is csatla­koznak a felajánlókhoz. Az önkormányzat idei ne­gyedik pályázata a védett épü­letek hagyományőrző felújítá­sának támogatását célozza, erre összesen nyolcszázezer forintot szánnak. Tervezett felújításokkal lehet pályázni, folyamatosan. Az előbbi há­rom benyújtási határideje au­gusztus 15. A közgyűlés a dí­jak odaítéléséről november 30- án dönt. A pályázatokat az ön- kormányzat hivatalos közlö­nyében és a Diskurzusban részletesen ismertetik. M. A. Tavaszodik, virágba öltözik a természet fotó: laufer lászu >

Next

/
Thumbnails
Contents