Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)
1997-03-26 / 84. szám
1997. március 26., szerda Sport Dünántúli Napló 19 Röviden Belgrád. A Szerb Megújhodási Mozgalom elnöke, Vük Draskovic azzal a kéréssel fordult a helyi vezetőkhöz, hogy ne támogassák az áprilisban esedékes 10. belgrádi maratoni futóversenyt. A neves ellenzéki politikus szerint a verseny és más tervezett események pénzforrásait inkább a nincstelenek, a hajléktalanok és a szegények megsegítésére kellene fordítani. A városi sporttanács vezetője, Goran Vesic szerint a belgrádi maratonit - Draskovic kérése ellenére - a szokásos időpontban megtartják. Bonja. Német lapértesülések szerint az angol bajnok Manchester United labdarúgó csapata érdeklődik Sean Dundee iránt. A „The Bild” című újság úgy tudja, hogy a Bundesliga I. osztályában szereplő Karlsruhe dél-afrikai származású csatárát a szigetországiak vezetőedzője, Alex Ferguson a Bayern München elleni bajnoki mérkőzésen (0-2) figyelte. Az immár német állampolgárságú Dundee, akit a közelmúltban sérülés hátráltatott, a müncheniek elleni találkozón egyhónapos kihagyás után lépett pályára. Perth. Dean Capobianco továbbra is próbálja bebizonyítani, hogy a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) igazságtalanul járt el vele szemben. Az ausztrál sprinter, akinek vizeletében a tavaly május 27-én megrendezett henge- lói viadal doppingellenőrzésén az anabolikus szteroidok csoportjába tartozó Stanozololt mutattak ki, ezúttal egy perth-i sajtótájékoztatón bizonygatta, hogy soha nem használt tiltott szereket eredményei javítása érdekében. Capobianco versenyzési jogát négy évre függesztették fel, vagyis az ausztrál atléta eltiltása 2000. május 27-én, egy hónappal a szülőhazájában, Sydneyben rendezendő nyári olimpia előtt jár le. Capobianco az ezredfordulós ötkarikás játékok idején 30 éves lesz. Doha. Az olimpiai bajnok Linford Christie is szerepel az április 24-én esedékes dohai atlétikai versenyen. Az 1992-es barcelonai ötkarikás játékok 100 m-es síkfutásban aranyérmet szerzett brit mellett a namíbia- iak olimpiai ezüstérmes sprintere, Frankie Fredericks is rajthoz áll Katar fővárosában. A 400 m-es síkfutás egykori világcsúcstartója, az amerikai Butch Reynolds, a 400 m-es gátfutásban jeleskedő zambiai Sámuel Matete, a legjobb kenyai hosszútávfutók közül pedig William Tanúi, Paul Bitok és Joseph Keter is ott lesz a rangos esemény indulói között. Idegenben nyert a Liverpool Két mérkőzést már a hétvégi forduló után bonyolítottak le az angol első osztályban. Eredmények: Arsenal - Liverpool 1-2, Middlesbrough - Nottingham Forest 1-1. Az angol I. osztály állása 1. Manch. U. 31 18 9 4 61-33 63 2. Liverpool 31 17 9 5 53-26 60 3. Arsenal 32 16 9 7 52-28 57 4. Newcastle 30 15 7 8 59-36 52 5. A. Villa 31 14 8 9 37-27 50 6. Chelsea 31 13 10 8 51-44 49 7. Shef. W. 31 12 13 6 41-37 49 8. Wlmbl. 30 12 10 8 42-37 46 9. Leeds 32 11 8 13 26-34 41 10. Tott. 31 11 6 14 38-43 39 11. Leicester 30 10 8 12 35-42 38 12. Blackburn 31 8 12 11 33-32 36 13. Everton 31 9 9 13 37-45 36 14. Derby C. 31 8 11 12 35-47 35 15. West Ham 31 8 9 14 31-41 33 16. Sunder. 32 8 9 15 28-48 33 17. Middlesb. 31 9 8 14 44-52 32 18. Notting. 33 6 13 14 28-49 31 19. Coventry 32 6 12 14 27-46 30 20. Southam. 31 6 9 16 39-51 27 Összeállította: M. Z. Férfi kézilabda KEK-döntő Vendégként kezd a Veszprém Az osztrák fővárosban kisorsolták, hol rendezik meg a férfi kézilabda Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjének első mérkőzését. A fináléba jutott két csapat, a Fotex KC Veszprém, valamint a spanyol Elgorriaga Bidasoa képviselőinek jelenlétében tegnap megtartott eseményen eldőlt, hogy az első összecsapást Iránban, az ibériai gárda otthonában játsszák. Ez a döntés kedvez a magyar csapatnak. A tervek szerint Spanyolországban április 11-én lesz az első mérkőzés, míg a visszavágó során Veszprémben április 19-én mérkőzik majd meg egymással a spanyol és a magyar együttes. Ismét rangos feladatot kapott a bíró Puhl német földön vezet A negyvenedik évfordulón emléktáblát avattak Menekült sportolókra emlékeztek Kedden Bécsben a Mariahilfer Strasse 99. szám alatt emléktáblát avattak abból az alkalomból, hogy 40 éve ebben a házban - akkoriban, 1957-ben az Osztrák Labdarúgó Szövetség székháza volt - alakult meg a Magyar Menekült Sportolók Világszövetsége. A keddi megemlékezést a Magyar Menekült Sportolók Világszövetségének Emlékbizottsága, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Sport- újságírók Szövetsége közösen szervezte. A márványtáblát Puskás Ferenc, a labdarúgó „Aranycsapat” egykori kapitánya, a Világszövetség volt elnöke leplezte le. Puskás mellett több kiváló magyar sportoló, így Szusza Ferenc, Várhidi Pál, Papp László és Bányai Nándor is részt vett az ünnepségen. A Belügyminisztérium részéről Urvári Sándor, Kuncze Gábor sportot felügyelő belügyminiszter tanácsadója helyezett el emlékkoszorút, majd az osztrák Kari Decker, egykori válogatott labdarúgó mondott emlékező beszédet. A Világszövetség az ötvenes évek végére közel 15 ezer tagot és félszáznál is több önálló magyar sportegyesületet tömörített. Tevékenysége az egész világra, az összes földrészre kiterjedt. Működéséről a közeljövőben összefoglaló könyv is megjelenik. A megemlékezést követően Peisch Sándor, Magyarország ausztriai nagykövete adott fogadást. A magyar vendégek a nap további részét Grazban töltötték el, ahol folytatódtak a megemlékezések. GELSENKIRCHEN A labdarúgó európai klubkupák elődöntőinek játékvezetői küldéséről adott hírt a francia ügynökség. A legnagyobb érdeklődéssel várt 90 perc a Bajnokok Ligájában a holland Ajax és az olasz Juventus amszterdami összecsapását kíséri. Itt a spanyol Antonio López Nieto a vezetőbíró. Puhl Sándor az UEFA Kupában kapott szerepet, a német Schalke 04 és a spanyol Tenerife április 22-i visszavágóján működik az egri játékvezető. Bíróküldés a két mérkőzés mellett. Bajnokok Ligája (április 9.): Borussia Dortmund (német) - Manchester United (an- ;ol) j.v.: Levnyikov (orosz), prilis 23.: Juventus - Ajax j.v.: Nielsen (dán), Manchester United - Borussia Dortmund j.v.: Meier (svájci). KEK (április 10.): Barcelona (spanyol) - Fiorentina (olasz) j.v.: Heyne- mann (német), Paris SG (francia) - Liverpool (angol), j.v.: Krug (német). Április 24.: Fiorentina - Barcelona - Frisk (svéd) Liverpool - PSG j.v.: Pedersen (norvég). UEFA-kupa (április 8.): Inter, (olasz) - Monaco (francia) j.v.: Piraux (belga), Tenerife - Schalke 04 j.v.: Elleray (angol). Április 22.: Monaco - Inter, j.v.: van der Ende (holland). Korán búcsúzott a magyar teniszező Vereség egy marokkóitól Krocskó József, Magyarország éljátékosa vereséget szenvedett a marokkói Casablanca városában zajló, 230 ezer dollár összdíjazású nemzetközi férfi tenisztorna első fordulójában. A verseny sorsolása nem kedvezett a magyar teniszezőnek. Ellenfélként egy hazai teniszezőt kapott. A második helyén kiemelt marokkói származású Hicham Arazi, el is búcsúztatta két játszmában a további játéktól. Arazi (marokkói) - Krocskó József 6-3, 6-2. Az Oxford csapata új edzővel készül Cambridge evezősei többet nyomnak a mérlegen MOL Carrier mezőgazdasági kenőanyagok LONDON A cambridge-i evezősök már most elmondhatják magukról, hogy megelőzték az oxfordiakat, legalábbis ami a súlymérést illeti. A két egyetem szombati, sorrendben 143. csatáján ugyanis az eddig 73 győzelemmel büszkélkedő cambridge-iek állnak ki nehezebb legénységgel. Versenyzőik átlagban 89.8 kg-ot nyomtak a mérlegelésen, míg az oxfordiak csak „hajszállal” maradtak le, ők tudniillik átlagban 89.4 kg-osak. A staA PMFC edzőjét pénzbüntetéssel sújtották Döntött a fegyelmi bizottság BUDAPEST A közelmúlt „bűnei” kerültek terítékre a Magyar Labdarúgó Szövetségben. Az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi ülésén a következő ítéleteket hozta: Viktor Makrickij és Tóth Attila (mindkettő Videoton) egy- egy bajnoki mérkőzésen nem léphet pályára. A Videoton és a Siófok büntetése öt sárga lap miatt egyformán tizenkettőezer-öt- száz forint. Kiss Lászlót (képünkön), a Pécsi MFC vezetőedzőjét 20 000 forintra büntették meg, mert a Siófok elleni idegenbeli találkozón kritizálta a játékvezető ténykedését, amiért a bíró felküldte a lelátóra a csapat vezetőjét. Pető Tamást (Videoton) korábban tíz bajnoki mérkőzéstől tiltották el, büntetését hat találkozóra csökkentették - ebből hármat már le is töltött. A fegyelmi bizottság legközelebbi ülését április 3-án, csütörtökön 14 órakor tartja. A legjobb az lenne, ha munka nélkül maradnának az ítélet meghozatalára jogosultak, mert akkor rend uralkodna a pályán. tisztikai kimutatásokban az is szerepel, hogy mostanság 93 viadalt nyert a nehezebb osztag, de az utolsó négy évben kétszer is a „könnyebb” nyolcas győzött. Az oxfordiak, hogy valamelyest csökkentsék a cambridge- iek 73-68-as előnyét (egyszer volt döntetlen), új edzővel készülnek a Temze folyón megrendezendő 6.8 km-es versenyre: Á csapatot idén az a Rene Mijnders készíti fel, aki az atlantai olimpián aranyérmet nyert holland nyolcas vezetőedzője volt, egyszóval nem kezdő a szakmában. Megszakadtak a tárgyalások Egyelőre megszakadtak a tárgyalások a VfB Stuttgart és a Bayem München között Gio- vane Elber átigazolásáról. Erről Franz Beckenbauer, a bajor labdarúgócsapat elnöke számolt be a Bild hasábjain. A Bayern utolsó ajánlata nyolcmillió márka volt a huszonnégy éves brazil támadóért, a Stuttgart viszont legalább tízmilliót szeretne kapni. A dolog érdekessége, hogy időközben a spanyol Atletico Madrid is bejelentkezett Elberért, 18 milliót ajánlva érte. A játékos tehát még a jó ajánlatnál is jobbat kapott. Ennek ellenére Beckenbauer nem tart attól, hogy Elber a madridiakhoz szerződik, mivel korábbi tárgyalásaik alapján, a csatár szóbeli ígéretét bírja. kedvezménnyel Ez sikert arat! A tavaszi munkálatok során fokozott igénybevételnek kitett gépek és járművek fokozott védelemre szorulnak. A csúcs- minőségű MOL Carrier mezőgazdasági kenőolajoknál semmi sem ápolja jobban a motort. Széles választékunkban Ön is biztosan megtalálja mezőgazdasági gépeihez és szállítóeszközeihez szükséges kenőanyagtípust, legyen szó motorolajról, kenőzsírról vagy MOl MÓL HOL hidraulikaolajról. Ráadásul 1997. március 13-tól április 30-ig a nagykereskedelmi árhoz képest 7% kedvezménnyel vásárol- |* hatja meg a MOL hordós kiszerelésű mezőgazda- sági kenőanyagait: Carrier Turbo motorolaj-család, Hidrokomol U, Hidrokomol HVU, Traktol JD, Traktol IKR, Szupertraktol Plus és LZS-2 EP. Keresse a MOL nagykereskedelmi telepein, illetve a Carrier-márkakereskedőknél! Március 13-tól április 30-ig. MOL Carrier. Sokáig éljen a motor! MÁRKAKERESKEDÉS: • SZIGETVÁR, SZIGETVÁRI AGROKÉMIA KFT, 7900 DENCSHÁZAI U„ TEL: (06-73) 312-644. FAX: (06-73) 311-436 í