Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)

1997-03-15 / 73. szám

1997. március 15., szombat Sport Dünántúli Napló 15 Röviden Bradford. Öt perccel a tár­gyalás előtt visszavonta fel­jelentését Gordon Watson, az angol labdarúgó-bajnok­ság második osztályában szereplő Bradford csatára. Gordon korábban azért for­dult bírósághoz, mert egy bajnoki mérkőzésen ellen­fele, a Huddersfield hát­védje, Kevin Gray olyan durván csúszott be, hogy Watson lába eltörött. A csa­tár visszavonását így indo­kolta:- A szerelés hozzátarto­zik a játékhoz. Többször át­gondoltam az esetet és úgy döntöttem, nem nyújtok be keresetet Gray ellen. Lens. A jövő évi labdarúgó­világbajnokság egyik hely­színének otthont adó lens-i Toumoi de France-stadion átépítése a rossz időjárás miatt nem a tervezett ütem­ben halad. Ezért a város polgármestere, Andre Dele- lis azt javasolta, hogy az Anglia - Brazília barátságos mérkőzést inkább a párizsi Pare de Princes-stadionban rendezzék. A június 10-én sorra ke­rülő angol-brazil összecsa­pást a vb-színhelyek egyik főpróbájának is szánják. Sevilla. Az olasz labda­rúgó-bajnokság A-ligájában szereplő AS Roma továbbra is szeretné leigazolni Matias Almeydát, a spanyol Sevilla argentin középpályását. Az itáliaiak 6 millió dol­lárt ajánlottak a játékosért, ám a pénzügyi gondokkal küszködő Sevilla legalább egymillió dollárral többet akar érte. A büdzsé szem­pontjából nagyon is érthe­tően, hiszen a spanyol klub 10 millió dollárért vásárolta meg Almeydát az argentin River Plate-től. Rio de Janeiro. Elvesz­tette idegei felett az uralmat és meztelenre vetkőzött egy riói bajnoki mérkőzésen Paulo Mata, a brazil Itape- runa labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az esetre azt követően került sor, hogy az Itaperuna az utolsó percben esett gól­lal kikapott a Vasco da Gama együttesétől. A csapat futballistái lest reklamáltak a játékvezetőnél, aki három itaperunai játékost is kiállí­tott. Paulo Mata ekkor bero­hant a játéktérre, levette nadrágját és a bíró felé ro­hant, ám egy rendőr elve­zette. A mérkőzést különben 3- 2-re nyerte a Vasco da Gama. Madrid. A labdarúgó spa­nyol kupa negyeddöntőjé­ben: Rayol Vallecano - Be- tis 1-2, továbbjutott: Betis 4- 1-gyei, Celta Vigo - Ra­cing Santander 1-0, tj: Celta Vigo, 3-1-gyei. A Betis és a Celta Vigo mellett az FC Barcelona és a Las Palmas jutott az elődöntőbe. Párizs. A francia labda­rúgó-bajnokság 29. forduló­jában: Rennes - AS Monaco 0-3. Az élcsoport: 1. AS Monaco 59 pont/29 mérkő­zés, 2. Paris St. Germain 52/28, 3. SC Bastia 48/27. Vall. Új lesiklópályát építe­nek az 1999-es alpesi sí vi­lágbajnokság helyszínén, az egyesült államokbeli Vail- ben. A munkálatok körülbe­lül ötmillió dollárba kerül­nek. A pályát a tervek sze­rint idén decemberben, Vi­lág Kupa-versennyel avat­ják fel. Külföldi játékvezetők főszerepben A játékvezetőt sem kímélték a Toronto Meaple Leafs - Chicago Blackhawks profi hokimecsen. A Chicago győzött 3-2-re. Egy kést tart a kezében a bíró az argentin kupameccsen, amelyet a Racing Club és az In- dependiente játszott egymással. A bicskával a játékosokat vette valaki célba a lelátóról. Sze­rencsére senki sem sérült meg. A találkozót egyébként az Independiente nyerte 2-1-re. Puskás-ünnep, neves vendégekkel BUDAPEST Az MLSZ nemzetközi részle­génél nagy a postaforgalom. A Puskás Ferenc (képünkön) 70. születésnapjára rendezendő ün­nepség külföldi vendégei vála­szolnak a meghívásokra. Juan Antonio Samaranch, a NOB el­nöke és Lennart Johansson, az UEFA elnöke már érkezése időpontját is jelezte. Az egykori játékostársak kö­zül Alfredo di Stefano után Ku- bala László, valamint az oszt­rák Kari Dec­ker, az egy­kori kiváló válogatott já­tékos, ké­sőbbi sikeres szövetségi kapitány is igent mondott a meghívásra. A labdarúgó-szövetségek képviseletében Angel Maria Vi­la r spanyol elnök, Keith Vise- man angol elnök és Graham R. Kelly főtitkár, továbbá David Hill ausztrál elnök jelezte rész­vételét. Eljön Budapestre Angel Sanz, Puskás egykori klubjá­nak, a Real Madridnak a jelen­legi elnöke is. ■sk A Magyarország - Ausztrá­lia válogatott labdarúgó mérkő­zésre szóló belépőjegyek vásá­rolhatók a Megyei Labdarúgó Szövetségnél (Pécs, Megye u. 21.), munkanapokon 8-14 óra között, Zádori Istvánnénál. Az április 2-án, a Népstadi­onban a 15 órakor kezdődő mérkőzés előtt köszöntik a het­ven éves Puskás Ferencet. Meglepetések az Euroligában A női kosárlabda klubcsapatok EuroLigájának negyeddöntőjé­ben csupán egyetlen párosítás­ban döntött a harmadik mérkő­zés. Ezen óriási meglepetés született: az olasz bajnok Como Franciaországban nyerte meg a mindent eldöntő találkozót. A női EuroLigában így együtt a négyes döntő mező­nye. A színhely: a görögországi Larisza városa. Női EuroLiga, negyeddöntő, harmadik találkozó: VA-Or- chies (francia) - Como (olasz) 68-81 (tj: Como). Az elődöntő párosítása ápri­lis 8-án: Wuppertal (német) - Sipox Ruzomberok (szlovák), Bourges (francia) - Como (olasz). Az április 10-i finálé­ban az elődöntő győztesei küz­denek meg a rangos trófeáért, a vesztesek pedig a végső har­madik helyért játszanak. * Férfi EuroLiga, nyolcad- döntő, harmadik mérkőzések: Stefanel Milan (olasz) - Virtus Bologna (olasz) 78-76 (tj: Mi­lan), Partizán Beograd (jugo­szláv) - Olympiakos Pireus (görög) 69-74 (tj: Olympiakos), Efes Plsen (török) - Maccabi Tel-A vív (izraeli) 84-69 (tj: Plsen), Cibona Zagreb (horvát) - Olimpija Ljubljana (szlovén) 61-62 (tj: Ljubljana), Villeur- banne (francia) - Estudiantes (spanyol) 75-71 (tj: Villeur- banne). A negyeddöntő: Stefa­nel Milan (olasz) - Olimpija Ljubljana (szlovén), Panathina- ikos (görög) - Olympiakos Pi­reus (görög), TeamSystem Bo­logna (olasz) - FC Barcelona (spanyol), Efes Plsen (török) - Villeurbanne (francia). A labdarúgó NB I. műsora Április 30-ig kialakult a válogatott csapatok, valamint az NB I- es labdarúgó bajnokság műsora.. Március 19.: Málta - Ma­gyarország barátságos váloga­tott mérkőzés (18.00). NB /., 21. forduló. Március 22., szombat: Békéscsaba - III. kér. TVE (15.00), Siófok - Debrecen (15.00), Csepel - Va­sas (15.00), Stadler - Videoton (15.00) , ZTE - Győr (17.00), Kispest-HFC - ÚTÉ (Csepeli stadion, 17.00), MTK - PMFC (17.00) , Vác - FTC (19.00). Március 23., vasárnap: BVSC- Haladás VFC (16.00). NB /., 22. forduló. Március 26., szerda: PMFC - Vác FC (15.00) , DVSC-Epona - Kis- pest-HFC (15.00), Győr - Sió­fok (15.00), III. kér. TVE - ZTE (15.00), ÚTÉ - MTK (17.00 - Duna TV), Vasas - Stadler FC (19.00), FTC - Cse­pel (19.00), Haladás VFC - Békéscsaba (19.00), Videoton- BVSC (19.00). NB /., 23. forduló. Március 29. szombat: Békéscsaba - ZTE (15.00), Kispest-HFC - Győr (15.00), Vác - ÚTÉ (15.00) , Csepel - PMFC (15.00) , Stadler FC - FTC (15.00) , Siófok - III. kér. TVE (15.00) , MTK - DVSC-Epona (17.00) , Haladás VFC - Video­ton (19.00), BVSC - Vasas (19.00) . Április 2., szerda: Magyar- ország - Ausztrália barátságos válogatott mérkőzés (15.00). NB /., 24. forduló. Április 5., szombat: PMFC - Stadler FC (15.00), DVSC-Epona - Vác (15.00), FTC - BVSC (17.00) , ÚTÉ - Csepel (19.00), Győr - MTK (19.00), ZTE - Siófok (19.00), Videoton - Bé­késcsaba (19.00), Vasas - Ha­ladás (19.00). Április 6., va­sárnap: III. kér. TVE - Kis­pest-HFC (14.30 - Duna TV). Április 9., szerda: Magyar Kupa elődöntő, első mérkőzé­sek. NB /., 25. forduló. Április 11., péntek: Videoton - Vasas, 19.00, Április 12., szombat: Békéscsaba - Siófok (15.00), Kispest-HFC - ZTE (15.00), Stadler FC - ÚTÉ (16.30), MTK - III. kér. TVE (17.00), Csepel - DVSC (17.00), Vác - Győri ETO (19.00), BVSC - PMFC, (19.00), Haladás VFC - FTC, (19.00). NB /., 26. forduló. Április 16., szerda: DVSC - Stadler FC (17.00), III. kér. TVE - Vác (17.00) , ZTE - MTK (17.00), PMFC - Haladás VFC (17.00), ÚTÉ - BVSC (17.00), Siófok - Kispest-HFC (19.00), Vasas - Békéscsaba (19.00), FTC - Vi­deoton (19.00), Győri ETO - Csepel (19.00). NB /., 27. forduló. Április 19., szombat: Békéscsabai - Kispest-HFC (15.00), Csepel - III. kér. TVE (15.00), MTK - Siófok (17.00), Stadler FC - Győri ETO (17.00), Vasas - FTC (17.00), Vác - ZTE (19.00) , BVSC - DVSC (19.00) , Haladás VFC - ÚTÉ (19.00) , Videoton - PMFC (19.00) . Április 23., szerda: Magyar Kupa elődöntő visszavágó mérkőzések. A csatár népszerű lett RÓMA Múlt heti remek teljesítmé­nye után megnőtt az érdek­lődés Filippo Inzaghi után. Az olasz élvonalbeli At- alanta labdarúgócsapatá­nak fiatal csatára a Samp- doria elleni itáliai bajnoki mérkőzésen mesterhármast ért el, és 18 góllal vezeti a góllövőlistát. Olasz lapértesülések sze­rint a 23 éves, „Pippo” bece­névre hallgató játékos iránt az angol Manchester United is érdeklődik. A szintén olasz Parma, amely az Atalantával együtt rendhagyó módon „fe­lesben” tulajdonosa Inzaghi- nak, és ahol a játékos tavaly tartalékjátékosként szerepelt, állítólag 6,2 millió dollárt ajánlott, hogy Inzaghi teljesen az övé legyen.-Júniusig nem akarok be­szélni más lehetőségekről. Addig talán elérhetünk egy UEFA Kupa-rajtot lehetővé tévő bajnoki helyet az Atalan­tával - válaszolt a találgatá­sokra a csatár. „Pippo” idén még marad­hatott volna a Pannában, de úgy döntött, inkább Berga- móba költözik át. Ott ugyanis úgy néz ki, hogy folyamatos játéklehetőséget kapna. BMW 3-as sorozat - a választás szabadságával A BMW 3-as sorozata újabb hódításra készül a magyar piacon, s hogy ez nem üres szlogen bi­zonyítja, nem csupán megújulva, de a válasz­tás szabadságát is kí­nálva kanyarodik az igé­nyes vevó'k felé. A müncheni gyár leg­újabb „hármasai” kívül- belül eló'nyükre változ­tak, az alapfelszereltség része például az ABS, a dupla légzsák, a fűthető' visszapillantó tükrök, az elektromos ablakemelő, az indításgátló, a riasztó, sőt, a magyar importőr­nek köszönhetően ha­zánkban ködlámpával, Blaukpunkt rádiós-mag­nóval, krómozott kipufo­góvéggel kerülnek érté­kesítésre. S ez egyáltalán nem minden! A 3-as BMW-t vásárlók ugyanis eldönthetik, hogy az alapáron belül 500 ezer forintért extra felszere­lést, vagy ugyanilyen ér­tékű Kanári-szigeteki nyaralást öt csillagos szállodában, bérautóval, esetleg egy éves időtar­tamra szóló CASCO-biz- tosítást választanak. Ezt a nem könnyű dilemmát megkönnyítendő, az extra-felszerelések mel­lett voksolók részére há­rom „csomagot” - kom­fort, exkluzív és sport - is összeállítottak, ame­lyek értéke megközelíti az egymillió forintot. A 3- as BMW-k hathengeres motorral szerelt változa­tát sikeresen párosítot­ták az új fejlesztésű ASC+T II. rendszerrel, amely a futóművel és a fékekkel együtt hihetet­len stabilitást biztosít. A brit Rover háza táján is akad újdonság, neve­zetesen az a tavaszi kampány, amely április 15-ig tart: a klasszikus értékeket képviselő au­tókat ugyanis minden eddiginél kedvezőbb fel­tétellel, valóban kamat és kezelési költség felszá­mítása nélkül kínálják. A vételár 50 százalékának befizetése esetén 24 havi hitelt nyújtanak - egyet­len plusz forint felszámí­tása nélkül. Aki nem óhajt ezzel a lehetőség­gel élni, valamennyi tí­pust 10 százalék enged­ménnyel vásárolhatja meg. (A két konstrukció nem vonható össze!) Nagyvonalúságban a Land Rover sem marad le a másik két márka mö­gött: a Discovery típusú terepjárót vásárlók egy­ben egy afrikai szafarira is meghívást kapnak - természetesen a cég költségén -, hogy a Sza­hara homokjában is ki­próbálhassák ezt a nem minden napi járművet.(X) Schneider & Soós Autó Kft. BMW Csoport Területi Hivatalos Márkakereskedője 7630 Pécs. Buzsáki I. u. 1-3. Tel.: (72) 239-767, 239-890 $ ) I

Next

/
Thumbnails
Contents