Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)

1997-03-15 / 73. szám

1997. március 15., szombat

Kultúra - Művelődés

Dhnántúli Napló 11

Komló kövei a múltat idézik

Nagy eszmei érték - dokumentumokban

A geológusok, kútfúrók számára közismert, hogy Komlón, az egykori Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalatot felváltó Geomas Kft.- nél, majd az azt megvásárló Ferropraktik Kft.-nél máig olyan adattár található, amely a Mecsek kőzettani felépítéséről, ásványféleségeiről ad átfogó képet. A salgópolco- kon lévő archivált anyag kőzetleírásokat tartalmaz. A földtörténetileg is jól rendszerezhető, tudományos dokumentáció jórészt a tájékon végzett mélyfúrásokra épül.

Az egykori vállalat megszűnt, adattár viszont van: nem kellene-e közkinccsé tenni, kiemelni jelenlegi zárvány-állapotából? Akinek a kérdést feltettem, Somssich Lászlóné nyugalmazott geológus, 1973-ig Komlón laborvezető, majd főgeológusként a várpalotai központ igazgatóhelyettese.- Az ország egész területén végzett fúrásokat a vállalat megrendelésre - mondja a geológusnő. - írásos előzmények már ekkor is léteztek. A fúrások célja - kivéve az uránt és a kőolajat - a nyersanyag-kutatás volt. 30 geológus is dolgozott itt, majd számuk rohamosan csökkent. Munkánk a kormány-álláspont szerint változott.-Az adattárat a vállalat nem állami, hanem saját tulajdonként kezeli. Miért ne kaphatná meg a múzeum?- A cég vezetői jogszerűen járnak el, amikor nem adják

ki a kezükből. Ha egy külföldi vállalkozónak szüksége van azokra, fizessen értük! Ami a múzeumot illeti: még egy 1961-es rendelkezés megszabta, hogy az Országos Földtani Adattárban a helyük. A rendszerváltás után az adatok országos jellegét törvény erősítette meg, nyilvánította védetté. Másfelől itt a másod- példányok maradtak, amit a hazai szakemberek ma is helyben megtekinthetnek.

Muzeális szerepük túldimenzionált.- A adatokhoz kiállítható kőzetminták is társulnak.- Amikor ez után érdeklődtem, megdöbbenve értesültem arról, hogy az már a múzeumba került. Több teherautónyi követ, kőzetmintát vittek el. A teljes mecseki rétegsor európai hírű lehetne, mert nem valószínű, hogy a liász kőszénképződés másutt ilyen alapossággal lenne megkutatva.

Tudomásunk szerint három éve kerültek a kövek és a 4000 kötetes szakkönyvtár a Természettudományi Gyűjteményhez. Az anyag feldolgozott része nincs elzárva a nagyközönség elől. Az önkormányzat tavaly már egy alkalommal napirendre tűzte a kőzetgyűjtemény sorsát, de a továbbiakról egyelőre nem született döntés. Az adattár értékét pedig az adja, hogy az országban szétszórt dokumentumok másolatai itt egy helyben találhatók. B. R.

Kőzetminta Komló környékéről fotó: papp z.

Pécsett akarok színésznő lenni

Volt egyszer egy pöttöm, szőke, nagyon vékony pécsi kislány. Még azt sem tudta, hogy léteznek a világon színésznők, de már színházasdit játszott: gumibabáival szerelmi történeteket adott elő barátnőinek. Óvodás korában balettozni tanult, aztán művészi tornára járt. Arany- és ezüstérmeket szerzett.

Negyedikes volt a Jókai utcai általános iskolában, amikor megnyert egy szavalóversenyt. Emlékei szerint Parti Nagy Lajos, a zsűri elnöke hozzátette: nem azért lett első, mert olyan szépen mondta a verset, beszédhibája van és rossz ritmusokat használ, de ilyen átéléssel még nem hallottak hasonló ko- rúakat szavalni.

Gráf Csillából azóta szép, fiatal hölgy lett, aki hat kaposvári évad után a Pécsi Nemzeti Színház tagja.- Édesanyám azt szerette volna, ha balerina leszek - meséli Csilla. - Amikor kilencéves fejjel bejelentettem, hogy színésznő akarok lenni, ő rám nézett és azt mondta: „Kicsik vagyunk mi ehhez, kislányom”. Ez a mondat azóta sok. erőt adott, hogy megmutassam, mire vagyok képes.- Kamaszkorodban Pécs összes színjátszó csoportjában megfordultál.- Az általános iskola végén szörnyen gátlásos lettem, ke- zem-lábam remegett, ha közönség elé kellett állnom. Sok sikertelenség után másodikos gimnazistaként megnyertem egy prózamondó versenyt. Logopédushoz jártam, és mindenhova, ahol szerepelhettem - így akartam legyőzni a gátlásaimat. A Leőwey Gimnáziumban Szederkényi Joli néni, a Volán Színkörben Pavlovics Attila, a NEVKO-ban Petkó Jenő segített. Bódis Irénke néni volt az első színésznő, aki elé tizenhat éves koromban odaálltam, elmondtam neki néhány verset,

és megkérdeztem: tessék mondani, érdemes? Azt válaszolta: igen. Ha mást mond, ma óvónő vagy tanár vagyok. Érettségi előtt kerültem Moravetz Levente színjátszó csoportjába. Szigorú volt, fegyelemre és erkölcsi tartásra tanított minket. A Színművészetire hatszor jelentkeztem, egyszer sem vettek föl. Az én főiskolám a kaposvári színház volt. Rengeteg karakterszerepet játszottam. Alázatra neveltek itt minket, s hogy a ránk osztott feladatot csak teljes gőzzel szabad végezni. Öt év után kaptam „Színész I.” minősítést. Amikor elmentek a nagyok, úgy éreztem, változtatnom kell. Fölmondtám, s évad közben, ’95 januárjában hazajöttem. Pécsett akarok színésznő lenni.-A Jó estét nyár, jó estét szerelem-ben debütáltál, azóta sorra kapod a jelentős feladatokat. Mi a szerepálmod?-Antigonétól Anna Kareni- náig a világirodalom összes nőalakja, a My fair Lady Elizája éppúgy, mint Ibsen Nórája. Boldog vagyok, mert imádom Irmát az Uvegcipőben. A napokban egyik kollégám elmesélte, hogy ismerőse, akivel nagyon régóta nem történt semmi jó, megnézte az előadást, s a végén könnyes szemmel azt mondta neki: hosszú idő óta ez volt az eső napsugár az életében.- Miben látunk még?-A Rigó Jancsi című operettben Mariska vagyok, a cigánylány.- Ha van egy kis szabadidőd, mit csinálsz?- Mindennap tornázom, s alig várom a tavaszt, hogy kerékpárra ülhessek. Imádok sütni-főzni. Balázzsal, orvos- tanhallgató kedvesemmel szívesen megyünk táncolni, és gyakran találkozom színházon kívüli barátnőimmel is. A magánéletben azt teszem, amit bárki más. Akkor leszek hiteles a színpadon, ha az emberek között élek. A színészet számomra spontaneitás - a játékban a pillanatot élem meg, amit akkor és ott elhiszek, de ez nem átélés a szó szoros értelmében, inkább jóindulatú füllentés, mert intenzív ugyan, de csak a függöny összecsapódásáig tart. Utána már Gráf Csilla vagyok.

Csató Andrea

A Szlovénvidék néprajzi szótára

Hazánk legnyugatibb csücskében, a Rába mentén található a Szlovénvidék, amelyről most kétnyelvű néprajzi szótárt jelentetett meg a vidék kutatója, Kozár Mária, szombathelyi muzeológus. Itt született, otthonról hozott tudását a Ljubljanai Egyetemen emelte akadémiai szintre. Kozár Mária A szlovének életmódja a 20. században címmel folytatja hosszú távú kutatási programját.

Ennek keretében jelent meg 1984-ben & Szlovénvidék, 1988- ban a Felsőszöllnök című kötet. Aztán elkészült a Szlovénvidék

jellegzetes kulturális elemeinek szótár, enciklopédia, lexikon formájában való földolgozása. Az anyaországban, Szlovéniában még csak készülőben van a Szlovén néprajzi szótár, ezért a szombathelyi néprajzkutató munkája e szempontból is példaszerű.

Szótára igen érdekes böngészde, amelyben az archaikus népélet ismérvei mellett a maiak is megtalálhatók. A magyarországi szlovénekről tudatja, hogy az egyetlen őslakos nemzeti kisebbség, amely a magyarok bejövetele előtt megtelepedett a Kárpát-medence nyugati részén.

Ami a szlovéneket illeti, Magyarország egyik „fiatal” szomszédja az 1991-ben alakult Szlovén Köztársaság, amelynek ötéves léte sikertörténet. Példaszerű nemzetiségpolitika jellemzi. Ezen és gazdasági téren a két ország együttműködése rendkívül jó. Az egymás mellett élő magyar és szlovén nép közös történetének éppen ezért fontos mérföldköve Kozár Mária most megjelent kétnyelvű néprajzi szótára.

Gállos Orsolya

hírcsatorna

Frankofon napok. A hétfőn kezdődő V. Pécsi Frankofon Napok alkalmából 17 óra 30-kor Robert Cressin fotóművész munkáiból nyílik tárlat a Művészetek Házában, majd ugyanott 19 órától Bardóczy Attila sanzonestjét rendezik meg, aki Jacques Brel zeneszerző műveiből ad elő válogatást. A héten francia nyelvű novellapályázat eredményét hirdetik ki, és afrikai irodalommal ismerkedhetnek az érdeklődők.

Az egészséges olvasóért.

A Pécsi Városi Könyvtár mozgókönyvtára, amely 1974 óta biztosítja a perem- kerületek ellátását, március 20-tól az Egészséges Városért Alapítvány támogatásával egészségvédelmi tanácsadást is ad. A szolgáltatásról március 19-én 11 órakor tartanak sajtótájékoztatót a Várkonyi Nándor Könyvtárban.

John Gill Pécsett. Amerika újkori felfedezettje, a „jazz-zongorázás zsenijének” tartott John Gill ad szólókoncertet március 24- én 19 órakor Pécsett az Ifjúsági Házban. Az előadásra a Ragtime Jazz Fesztivál ’97 keretében kerül sor.

Tavaszi matiné. A Csont- váry Múzeumban március 16-án 11 órakor a Pécsi Kulturális Központ rendezésében Erdélyi Zoltán hegedűművész és Fodor Gabriella zongoraművész ad koncertet „Tavaszi matiné” címmel. Műsorukban Be- ethoven-művek szerepelnek.

Művészek és nyugdíjasok. A Nevelők Háza nyugdíjas egyesülete

„Nyugdíjas művészek aján- cfékműsora nyugdíjasoknak” címmel kulturális sorozatot indít. Első vendége március 19-én 16 óra 30-kor a Nevelők Házában Bánky József zongoraművész, nyugalmazott főiskolai tanár lesz. A programokra valamennyi művészeti ág képviselőjét meghívják.

Diákszínpadok találkozója. Az V. Pécsi Frankofon Napok keretében március 20-23-ig francia nyelvű diákszínházak nemzetközi találkozójára kerül sor belga, cseh, román, bolgár és olasz társulatok részvételével. Megnyitója 20-án 14 órakor lesz az Arma Király utcai színháztermében.

Itt állok a tetőn

I

tt állok a tetőn, a márciusi fényben, a pécsi hegyoldalaknak talán a legszebbi- kén, ezen az istenörömén: a csupavirág, csupaillat Csoro- nikán, és úgy hallgatom a fákon a zsongást - bódultán a fénytől, zenétől, illatoktól -, hogy amikor a Piusz harangja belekondul a csendbe, azt hiszem, édes álmomból ébresztenek.

így is van valahogy, mert gondolatban épp, hogy ideértem: téli emlékekből ide, a tavaszba, fagyos éjszakából a langymeleg délbe. Hunyt szemmel éppen azon tűnődtem, miért van az úgy sokszor, hogy amikor azokban a hosszan kígyózó libasorokban tapossuk a havat pinceszeres délutánokon, a gyükési meredektől a lágy ívű Dein- dolokig, és fújjuk a párát - a kabátgomboltató gőzölgésben

szusszanásnyira meg-meg- állva -, akkor még csak a kap- tatókat érezzük nehéznek, visszafelé már mintha az életünket is. Akármilyen gyönyörűn szikrázó holdvilágnál csorgunk is haza.

Mitől nő meg közben a súlya a világnak bennünk a hegyen, ahova pedig éppen azért kapaszkodtunk föl és éppen a szeretteinkkel, hogy könnyebb legyen, mire hazaérünk?

Ember ritkán tud kitárul- tabb lélekkel fordulni a világhoz, mint ilyenkor, egymásra áldást kérő barátok között, megilletődötten mosolygó, kisimult, ránctalan arcok gyűrűjében, köszöntő pohárral a kezében. Mert olyan ez a pillanat, a köszöntésé, suttogóvá csendesült hangjaival, már- már szakrális mozdulatával a koccintásra emelt karoknak,

mint amilyen az idők mélyén lehetett a táltosok imája alatt, az áldozati oltárok tüzeinél.

Mert ha elhomályosult is a fejünkben régen ezeknek a rituális összeseregléseknek oka, eredete, érezzük mégis, hogy nemcsak a szomjunk vitt oda minket, de ösztönösen tudjuk is talán, hogy amit körülültünk: az áldozat asztala az. Az áldozaté, mely bemutattatik értünk, mindannyiunkért, ha nem is ha- ragvó istenek engesztelésére immár, de egymás iránti mulasztásainknak bocsánatára ma is. Mert amikor a koccintások csilingelő csendjében rákérdezünk rokonra, családra, gyerekre, asszonyra,

ismerősre, odaóvakodik a hangunkba a restelkedés, hogy olyan régóta nem volt érkezésünk megtudakolni, mi is van velük - a nekik legfontosabbakkal -, hogy osztozzunk örömükben, hogy köny- nyítsük nehezét a rossznak.

Ettől szentelődnek meg ezek az esték. Olyannyira, hogy amikor hazaindultunkban kitárulkozik a holdfényben az egész nagy, fehér hegyivilág a présház előtt, és a Boldog Asszony Anyánk dallama olyan döngicsélő-lágyan szüremlik ki a pincékből, és úgy hömpölyög felénk a behavazott horhosokon át, mintha mindenfelől körmenet közeledne, - magunkhoz szeretnénk ölelni akkor még azt is, aki bánt. Aztán - felén valahol a visszaútnak - elszót- lanodik a karaván, visszahúzódik a maga csigaházába mind. Nemcsak a hallgatag hallgat ilyenkor, a beszédes, a nótás, a nagymesélő is, a mások rovására szívesen vicces, az ugrató, a harsány, még a mindig mindenkinél mindent jobban tudó se akar senkit sem okítani.

Mi történt velünk? Elegünk lett volna hirtelen egymásból talán? Nem egymásból. Magunkból. Tele lett a pohár. Az a nem látható, az, amik vagyunk. És nem borral. Az történt csupán, hogy jobban ráláttunk önmagunkra akkor, és abban a cirfandlis derengésben megértettünk olyasmit is az életünkből, aminek úgy szakadt ránk a súlya hirtelen, hogy beszélni róla nem maradt erőnk. Arra vigyáztunk csak, hogy szentségtörés ne legyen, és ne kenjük össze valami oda nem illővel azt a tiszta szűz havat. De amikor elérjük az első hegyre kúszó utca torkolatát, és megmártózunk a magunk keltette kutyaugatás puha melegében, arról kezdünk tanakodni újra, körbe állva az út közepén, hogy legközelebb hol, mikor, kinél, - és „csókoltatjuk az otthoniakat”.

Mert azt is tudjuk évezredek óta - nem a fejünkkel, de jobban annál, a sejtjeinkkel is -, hogy így szól a törvény, a legnagyobb talán: Mindenek fölött vagyon az öröm, és az öröm vagyon, és te tudjad, hogy az öröm: vagyon!

Ezért kell kijönni ide is majd hamarosan újra, ha érik a cseresznye a Csoronikán.

Bogádi Kis György

I

*

4