Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)

1997-03-09 / 67. szám

Siklós szegény város: kicsi az adó vagy nagy a bér? Frankenstein legendája Siklós város képviselő-testü- lete polarizálódhat, félő, hogy egy bizottsági elnök és más képviselők is felállnak, ha a mínuszba fordult költségvetés és a túlzott bérkiáramlás nem kerül egyensúlyba - kapta a hírt a VDN. Hosszú évek után idén először fordult elő, hogy a költségvetés máris majd’ 70 milliós hiánnyal számolhat. Ezt sok mindennek a rovására lehet írni, egyesek azt mondják, hogy kevés az adóbevétel. Siklós szegény vá­ros; mások azt nehezményezik, hogy messze az országos átla­got meghaladó a bérkiáramlás, és a jelen nehéz helyzetben azt sem találták etikusnak, hogy kapásból megszavazták a pol­gármester 42%-os és az alpol­gármester 67%-os béremelését. Azon a bizonyos zárt ülésen - nemtetszését kifejezendő - ki­vonult a teremből az ügyrendi és jogi bizottság elnöke, és állí­tólag több képviselő fontol­gatja, hogy a kialakult helyzet­ben megválik tisztétől. Priol János, a város jegy­zője:-Ön többet tud, mint én! Nem értesültünk semmilyen „polarizálódásról”, az illető bi­zottsági elnök pedig, mint más­kor is, egészségügyi okok miatt távozott az ülésről. Ami a bére­ket illeti, ezek egyrészt nem függnek a költségvetéstől, más­részt a törvényileg előírt tól-ig határon belül még mindig nem érik el a plafont, tehát inkább szerényen gazdálkodunk. A kü­lönböző területek finanszírozá­sát illetően pedig azt kell tudni, hogy a központilag leküldött fejkvótákat mindig az önkor­mányzatnak kell kiegészítenie. Miből tudja ezt megtenni? Központi pályázatokból, ám ezek kiírása csak most törté­nik! M. K. Útlezárás Pécsett Az istenkúti, az Egye­tem utcai és a pécsz- szabolcsi általános is­kola szülői munkakö­zössége az iskolák ter­vezett megszüntetése elleni tiltakozásul ma reggel 8 órától este 6 óráig a Magyarürögi úton mintegy 150 mé­teren félpályás útlezá­rást szervez. A Mezőgazdasági Termelők Érdekvé­delmi Szövetsége Ba­ranyai Csoportja gé­pekkel úttorlaszt szer- vez. Bevonulnak Pécsett az Irányi Dániel téri piacnál levő parko­lóba, ahol nagygyűlést tartanak. A menet há­rom helyszínről indul: a 6-os úton Pécsvárad felől, az 58-as útról Harkány felől és Szi­getvár felől a 6-os úton. A demonstráció és a nagygyűlés időpontja: március 10., hétfő, 10 ill. 11 óra. A modem géntechnika jóvoltá­ból az ember mindennemű transzcendenciát kiküszöbölve létrehozhat olyan egyedeket, akik „egyszer már éltek e föl­dön”. Sejtekről beszélünk olyan kérdésben, amiről évezredeken Akár egy évre is hűvösre tehe­tik a köznyugalom megzavart­ját, de azt is, aki csak tovább terjeszti a pánikot keltő valót­lan hírt. Magyarországon a bün­át még csak sejtéseink sem vol­tak. Mi történik ezután az em­berekkel, kérdezzük megré­mülve, miközben az sem mind­egy, mit történik az állatokkal. A teremtés mítosza azonban kémcsövek segítségével sem foszlik semmivé. Ráadásul, tetőjogi gyakorlat kevés ilyen felderített esetről tud. Az elkö­vetőket ugyanis csak igen rit­kán tudják fülöncsípni: eltűn­nek az ezerarcú tömegben. Az pontosan még azt sem tudni, valóban okosabbak, bölcsebbek leszünk-e a plusz tudással, és nem kezdünk-e „szömygyár- tásba”, hogy aztán Frankenstein legendája a könyvekről és filmvászonról kilépve szintén élni kezdjen? (<*~3. oldal) elmúlt hét „rémhírbe hozott” áldozata a Postabank, azért próbálkozik. Feljelentést tett ismeretlen elkövetők el­len. oldal) Rémhírt vet, pánikot arat Magyarország ismét vonzó Magyarországot dicséri szom­bati cikkében a Die Presse oszt­rák konzervatív lap. „Mialatt a gazdák traktoraikkal eltorla­szolják az utakat és új mező- gazdasági programokért tüntet­nek, azalatt a külföldi befekte­tők ismét nagyobb lendülettel jelennek meg Magyarorszá­gon” - írja. Megemlíti, hogy az ország, „amelynek kormánya a néptől szemrehányásokat kap, a külföldi parketten több éves stagnálás után ismét a reform éltáncosai közé tartozik”. „Ma­gyarország a külföldi beruházók számára igen vonzó: a térségben kiemelkedik belpolitikai stabili­tása, tisztázottak a tulajdonvi­szonyok, jó az infrastruktúra és magasan képzett a munkaerő.” Kispadról a lelátóra száműzve A pécsi kispad: a kerítés mögött az edző, Kiss László FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Teljes forduló volt tegnap a labdarúgó NB I-ben. Meglepe­tés csak Győrben született, ahol nyert a vendég Békés­csaba. Siófokon a PMFC ven­dégszerepeit. A mérkőzés 1-1- es végeredményt hozott, de nem volt ez békés döntetlen. Erre bizonyság az is, hogy Kiss Lászlót, a pécsiek vezető­edzőjét a játékvezető elküldte a kispadról. Az NB II. Nyugati-csoport­jában a Pécs ’96 FC szomba­ton Pécsbányatelepen a rivális Soproni FAC-ot győzte le, 2-1-re. (Részletek a tavaszi második fordulóról a 11-12. oldalon.) New York-i Hair Pécsett Valódi könnyűzenei csemegé­nek szánják a szervezők a vi­lághírű Hair című musical pécsi bemutatását a New York-i Brodway Musical Company előadásában. Az 1968 óta játszott zenés színpadi művet - amely Milos Forman azonos című filmje ré­vén lett világszerte ismert - a Rado-Ragini-McDermot szer­zőhármas közreműködésével nemrégiben újította fel az ame­rikai társulat, s európai turnéja keretében április 1-én a pécsi Sportcsarnokban is bemutatja élőzenei kísérettel. A több mint hárommillió forintért megvásá­rolt produkció pécsi bemutatá­sára az önkormányzat támoga­tásával vállalkoztak a rendezők. ír i ♦

Next

/
Thumbnails
Contents