Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)

1997-02-01 / 31. szám

1997. február 1., szombat Háttér - Riport Dünántúli Napló 9 Adalékok, mindkét oldalról, a homorudi halállista mögé Háború, egyelőre vér nélkül .. .tegyék át őket a jugoszláv határon! M essze vagyunk, na­gyon. Mintha a Duna innenső oldalától - ahogy a komp átér Mohács-szi­getre egyre keskenyedő út vezetne Homorúdra, beszűkítve nem csak a mozgásteret, de a gondolkodást is. Görcs Péter polgármester is azt mondja a te­lefonba valamelyik kollégájá­nak, „ ... az ilyen világtól el­zárt helyeken, mint mi is va­Gondban a polgármester gyünk ...” Ide, ebbe a zárt kö­zösségbe jöttek menedékesek, öt évvel ezelőtt, csaknem hat­vanam Három család Bezdan kör­nyékéről, Szerbiából. Alkatra valódi délszlávok, magyar anyanyelvűnek mondják ma­gukat. Rétyi Istvánná „ Fenti személyek magyar ál­lampolgárok, akik idézés nélkül megjelentek a homorudi pol­gármesteri hivatal hivatalos he­lyiségében, hogy a Homorúd községben lakó 3 menedékes családdal kapcsolatos problé­májukat elmondják. ” A Menekültügyi és Migrá­ciós Hivatal képviselője vette fel a jegyzőkönyvet január 16­án. Nyolc homorudi - a „fenti személyek” - mondja el rend­kívül súlyos vádjait a három menedékes családdal szemben. Három család, benne hat fel­nőtt, mindegyik valamilyen módon közeli rokona a másik­nak. Mondhatnánk: klán. A panaszosok fegyverrejte­getésről, fegyveres és életve­szélyes fenyegetésekről, lopás­ról, rendszeres tolvajlásról, be­törésekről, halállista készítésé­ről beszélnek. Legtöbbjéhez hozzáteszik: nem tudom bizo­nyítani. Csak a két és fél órás beszélgetés - amelyen mindkét fél ott volt - vége felé felcsattanó ordí- tozás során lehetett hallani: tanúim van­nak! K i maradna nyugton, ha tudja: a me­nedékes szerbek ál­tal készített halállis­tán az ő neve szere­pel az élen? Márpe­dig - mondja Rétyi Csaba - én vagyok az első célpont.- Honnan tudja?-Maga a Dudás mondta.-Miért került rá a listára?- Hát azt én meg honnan tudjam?- Fél?-Nem. Ha meg akarják tenni, úgyis megteszik. Az ilyen népek nappal suny- nyognak, éjszaka mozognak. Dudás István az egyik mene­dékes. Sűrű, erős, őszes haja van, keskeny arcát, hosszú állát többnapos borosta fedi. Rétyi édesanyja közvetlen szom­szédja egy másik menedékes családnak, Smérity Györgynek. Smérityné és Dudásné testvé­rek. Rétyi Istvánné most felem­líti: Smérityék tyúkjai, kacsái, más állatai átjártak gondozott kertjébe, letarolták munkájának gyümölcsét, hiába figyelmez­tette őket. A közöttük lévő háború tehát például a paradicsommal kez­dődött. Eberling Gyula, ugyancsak panaszos: Többek előtt ordí­totta nekem a Dudás, hogy neki sok félnivalója nincsen, nagyon vigyázzak, mert ő olyan helye­ken is járt, hogy örüljek, ha ed­dig élve megúsztam! Eberling fia, a még kiskorú Balázs is rajta van a halállistán. Smérity előveszi szerb katonakönyvét, mutatja, nem lehettek ott a há­borúban, mert éppen a tartalé­kos katonai szolgálat teljesítése elől menekültek Magyaror­szágra. Mintha azt akarná bizo­nyítani: se véres, se kegyetlen dolgokban nem vett részt, fegyver sem volt a kezében. Matacz Istvánné láztól csil­logó szemmel mondja, alig két hete rövidcsövű géppisztollyal fenyegette meg Dudás: Úgyis agyonlőlek, mint egy rühes ku­tyát! Rétyiné hozzáteszi: ha nincs fegyverük, talán csúzlival lőtték le azt a nagy szarvast, ami még az utánfutóról is leló­gott, mikor az este sötétjében hazahozták? És mi az, hogy há­ború elől menekültek? A többi menedékes haza-hazajár, ag­gódnak otthoni dolgaikért, könnyes a szemük, amikor fényképeket mutogatnak, de ezek nem tudnak, nem akarnak hazamenni, mert nincs ott semmijük, ott is pont olyan rossz hírt hagytak maguk után, mint első magyarországi letele­pedésük helyén, ahonnan Ho­morúdra jöttek. Sőt, ha odaátról jön valaki, Bezdan környéké­ről, akik ismerték már akkor Smérityéket, Dudásékat és meglátják őket a homorudi kocsmában, elcsodálkoznak: ezek a szemetek még mindig itt vannak? N em volt itt soha se lopás, se betörés, amíg ez a há­rom menedékes család ide nem jött - mondja Bíró Ist­ván. - Csak feltételezni tudom, hogy ők csinálják, ők lopnak a tsz-erdőből fát, palatetőt a rév­nél. Smérity hangja is felcsat­tan: a fát elismerem, a szénát is, megmondtam a rendőröknek is, de azok azt felelték, ilyen dol­gokkal nem foglalkoznak. Ez az - pattan fel nyolcvan évével Probojcsevics Pál -, mi­csoda egy ország az, ahol a rendőrök ilyen módon tudomá­sul vesznek dolgokat? Jobbakat is felakasztottak már! Én azt mondom, szedjék össze mind a menedékeseket, akiknek vaj van a fején, tegyék át őket a magyar-jugoszláv határon, az­után nézzenek szembe a saját hatóságukkal, a szerb rend­őrökkel! Húszezer forintot fizettem ki utánuk! Smérityné: Mi a bajuk velünk? vége. Szeretném, ha eltűnnének innen - mondja Éberling Gyula -, mert olyan emberek ezek, akiket szívesen fogadtunk, so­Én vagyok az első célpont kát segítettünk rajtuk, azután meg a halállistájukra teszik a kisfiam. Smérityné hangosan kia­bálva kérdi: de hát mondják már meg végre, mi a bajuk ve­lünk? Hiszen csak beszélnek, beszélnek, de semmit sem bi­zonyítanak?- Addig-addig éleződik ez a helyzet, addig lesznek mind hangosabbak a szócsaták - mondja Matacz István -, amíg vér nem folyik. Ez a véleménye a nyugdíjas tanítónőnek, Rétyi Istvánnénak is: nem tudom, mit teszek, de most már nagyon elegem van belőlük! T izen a homorudiak közül ezen a beszélgetésen a szemükbe mondták a menedékeseknek: azt akarják, hogy menjenek el Homorúdról. Smérityék, Dudásék sem ma­radtak adósak a válasszal: min­denképpen maradnak.- Ha valami ezek után itt tör­ténik majd, azt mind magukra fogják.- Akkor is maradunk! A helyi önkormányzatnak joga arra, hogy saját hatásköré­ben eljárva kiutasítsa Homo­rúdról a település által nem kí­vánt menedékeseket, nincsen. Meglehet, mindenki vérre vár: az önkormányzat, a migrációs hivatal, a rendőrség, a helyi la­kosok és a menedékesek egy­aránt. Nem kizárt, hogy egy összetűzés hamar okot szolgál­tat valamilyen megoldáshoz. Vagy már a legelején ezt az egész, most már sokakat türel­metlenné tevő menekültügyet egészen másképpen kellett volna kezdeni. Mészáros Attila Dudás is megszólal: elisme­rem, a volt házigazdám kezét én törtem el. Magyarázata: megtámadta egyéves kisgyer­mekét a karján tartó, terhes fe­leségét, a házbért követelve. Azt mondja az idős Gó'zsi Ist­vánné is: jóval, segítséggel fo­gadtuk őket, de még a számlá­kat se fizetik, már húszezer fo­rintot fizetett ki utánuk - és még ők fenyegetőznek! Sorjáznak a panaszok, a hangnem mind felháborodot- tabb, a menedékesek asszonyai fel-felugrálnak. Van még va­lami a háttérben, ami az indula­tokat tovább korbá­csolja: a menedéke­sek feljelentettek egy csomó homo­rudi embert garáz­daság miatt. Múlt év októberének köze­pén - állítják - ud­varukban felbontot­ták a kocsit, kivág­ták a gumijait, ösz- szetörték a lámpáit, sörétes puskával többször is a házra lőttek. Legyintenek azonban a menedé­kesek: senki sem hallotta a lövéseket, nincs tanú . .. Nincs tanú, semmire. Se ezen, se azon az ol­dalon. Dr. Balázs András jegyző:- Zavart az egész, de még a menedékes fogalmának, tartal­mának tisztázása is. Mindenesetre a migrációs hiva­tal munkatársa azt mondta: ha valamilyen bűncselekmény rá­juk bizonyul, menniük kell Magyarországról, az itt tartóz­kodási engedélyük lejártával Homorúdról mindenképpen. A jegyző a lejáratot január 18-ban határozza meg, Smérity mutatja az engedélyt: május ♦ i i

Next

/
Thumbnails
Contents