Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)

1997-02-03 / 33. szám

1997. február 3., hétfő Egészség - Életmód Dünántúli Napló 7 Szeméremből nem beszélnek róla Pedig az aranyér népbetegség Vannak betegségek, amelyek­ről szeméremérzet miatt nem szívesen beszélnek azok, akik ebben szenvednek, sőt orvos­hoz sem szívesen mennek pon­tosan amiatt, mert úgy érzik, az adott betegség diagnózisát szolgáló vizsgálat emberi mél­tóságukban zavarja őket. Ilyen végbél kialakuló visszértágulat. Az aranyér kialakulásának első jelző tünetei a végbéltáji visz­ketés, égő érzés, később fájda­lom, gyakori gyulladás és álta­lános kellemetlen érzés. E pa­naszok lehetnek gyengék, ami­hez a beteg hozzászokik, s úgy gondolja nem kell orvoshoz © a szív felé haladó vér begyulladnak, fájdalmasak, s ezekben a csomókban vérrög­képződés, vagyis trombózis is kialakulhat s gyakran vérezhet is. Az aranyér kialakulásának okai között a leggyakoribb az ismétlődő székrekedés. Az erős haspréssel járó fizikai munkát © záróizmok végbélnyílás körüli érhálózat (gyümölcsök, zöldségek) sok folyadékfogyasztással el lehet kerülni a székrekedést. Aki kénytelen ülőmunkát végezni, ellensúlyozza rendszeres test­mozgással. Ha az aranyeres pa­naszok mégis kialakultak, aján­latos orvoshoz fordulni. O el­dönti, hogy sebészi beavatko­© a lábak és azalhas felől érkező vér belső aranyér az aranyér is. Pedig előfordu­lási gyakorisága miatt népbe­tegségnek számít, egyes statisz­tikák szerint a középkorúak kö­zött 80 százalék az előfordulási arány, de az óvatosabb becslé­sek szerint is minden második embernek van ilyen problé­mája. Fiatalabb korban főleg a nők érintettek, akiknek a szülés következtében alakul ki. De mi is az aranyér, és mi okozza ezt a betegséget? Az aranyér a tápcsatorna utolsó, néhány centiméteres szakaszán, a végbél záróizma környékén található szivacsos érpárnában Hírcsatorna Tudományos hétvége. Ismét megrendezték a „Tudományos hétvége” című programot az Orvos- tudományi Egyetemen. A POTE által kezdeménye­zett rendezvénysorozat célja, hogy egy adott gyó­gyítási vagy kutatási terü­let művelői rendszeresen találkozzanak egymással. Minden alkalommal más téma kerül terítékre, az elmúlt hét végén a nyaki és szájüregi rosszindulatú daganatok diagnózisának és terápiájának legújabb módjait hallhatták az ér­deklődők. A bortól egészségeseb­bek? Érdekes következte­tésre jutott egy svéd egye­temi professzor. Abból in­dult ki, hogy az ország déli részén élő városlakók kö­zött feleannyian halnak meg szívinfarktusban, mint az északi vidékiek. Azt az összefüggést vélte felfedezni, hogy a városla­kók az étkezésekhez bort fogyasztanak, a vidékiek pedig a főként házilag előál­lított töményszeszt kedve­lik. A cukorbetegség sze­mészeti szövődményei. Dr. Halda Tamás szemész szakorvos A diabétesz szemszövődményei cím­mel tart előadást február 7- én 15 órakor a Diabétesz Baráti Társaság Pécs, Apáca u.15 sz. alatti helyi­ségében. Az oldalt összeállította: Sarok Zsuzsa fordulnia. Jelentkezhetnek azonban a tünetek olyan erőtel­jesen, hogy a beteg a munka­végzésre is képtelenné válik. Van ún. belső aranyér, amikor a visszértágulat nem kerül a vég­bélen kívülre. Ám van, amikor kemény széklet vagy fizikai erőfeszítés hatására a végbélen kívülre préselődik. Kezdetben ez magától visszahúzódik, azonban ha gyakran ismétlődik a kipréselődés, spontán már nem tud visszahúzódni, sőt ese­tenként a záróizmai kiszorítják. Ilyenkor a végbél körül csomók alakulnak ki, amelyek gyakran aranyér, amely székletürítésnél kifelé préselődik végzők (pl. bútorszállítók, ne­héz tárgyakat emelők) is veszé­lyeztetettek. A sok ülés, külö­nösen autózás ugyancsak elő­segíti a kialakulást. Ezért sok hivatásos gépkocsivezető küsz­ködik aranyérrel. A terhesség utolsó hónapjában a növekvő magzat nyomása miatt, szülés­kor az erős hasprés miatt ugyancsak kialakulhat az ara­nyér. A legjobb gyógymód, ha si­kerül megelőzni a kialakulását. Törekedni kell a rendszeres székletürítésre, a rostos anya­gokban gazdag étrenddel, külső aranyér zásra van- e szükség, vagy ele­gendő a helyi konzervatív keze­lés. Minden ilyen betegségben szenvedőnek ajánlatos a végbél rendszeres és alapos tisztántar­tása, gyulladás esetén kamillás ülőfürdő. A fájdalmas, betrom- botizált aranyér jól kezelhető a Doxiproct kenőccsel. (Létezik egy tájékoztató fiizet, amely minden aranyérrel kapcsolatos információt és tanácsot tartal­maz s amely ingyen igényelhető az OM Labor tudományos és információs irodájától. Tele­fon: 52/418-258) S.Zs. Őstermelőket érintő tilalmak Tilalom alá kerül a savanyú káposzta? Vadat, halat csak üzletből Az 1997. január 22-én kihirde­tett, a vásárokról és piacokról szóló rendelet nehéz helyzetbe hozott sok őstermelőt és olyan árust, akik eddig különösebb engedély nélkül árulhatták ott­hon előállított termékeiket. S nemcsak a zöldséget, gyümöl­csöt, de a füstölt kolbász, sonka, szalonnától a vágott ba­romfiig a falusi házi gazdaság produktumait. Most ez utóbbi termékek árusítását szigorú fel­tételekhez kötötték. Az ÁNTSZ Pécs Városi In­tézetétől kapott információ sze­rint az új rendelet a piacok és vásárok üzemeltetésével kap­csolatban több lényeges változ­tatást tartalmaz, jelentősen szű­kíti, illetve szigorítja az árusít­ható termékek körét. Például: nem hozható forga­lomba ezentúl vásárokon és pi­acon az eddig tiltott mérgező és veszélyes anyagok mellett nö­vényvédő szer sem. Eddig is til­tott volt az orvosi vizsgálat nél­kül vásárolható szemüveg, de most a kontaktlencsét is felvet­ték a tilalmi listára. A mezőgazdasági ősterme­lőket érinti legjobban a korláto­zás. Az őstermelő továbbra is forgalmazhatja a saját gazdasá­gában megtermelt zöldséget, gyümölcsöt, mézet, virágot, to­jást, de nem forgalmazhat aszalt gyümölcsöt, saját neve­lésű állattól származó nyers te­jet, tejterméket. A nem hőke­zelt, savanyított termékeket (pl. savanyú káposzta), továbbá ser­téshúsból készített füstölt húst, étkezési szalonnát, olvasztott zsírt, csak az az őstermelő áru­síthat, aki a termékét az élelmi­szerekről szóló törvényben elő­írt létesítési és működési enge­déllyel rendelkező üzemben ál­lította elő, és rendelkezik a ter­mék forgalomba hozatalához szükséges jóváhagyott gyárt­mánylappal! Élelmiszerpiacon, nagybani piacon állati eredetű nyers élelmiszer - lőtt vad, vágott ba­romfi, nyúl, hal - csak üzlethe­lyiségben árusítható! A vásár és piac rendje is szi­gorúbb lett. A helyfoglalás a piaci rendben kihirdetett, a szakmai szabályok szerinti sor­rendben történhet. A rendelet a kihirdetést kö­vető 30. naptól érvényes. Terjed a fertőzés az iskolákban FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Iskolai figyelő szolgálat Az ÁNTSZ Pécs városi szer­vezete influenza figyelő szol­gálatot szervezett meg a vá­rosban. Az együttműködésre az általános és a középiskolá­kat kérték fel. A mai naptól minden hétfőn kérik az isko­láktól a jelzést, hogy hol mennyi a hiányzók száma s hogy változott az előző hét­hez képest. A figyelőszolgálat célja, hogy lefékezzék az inf­luenza terjedését, hogy külö­nösen odafigyeljenek azokra a közösségeibe, ahol beteg­ség- gócok alakulnak ki. Egyúttal kérik a szülőket, gyermekeket, hogy a betegség első jelének észlelésekor ma­radjanak otthon, ezzel is csökkenteni lehet a fertőzés további terjedését. S. Zs. Hasznos a láz? Kanadában állatkísérletekkel ellenőrizték azt a régi, de kli­nikai vizsgálatokkal mind­máig nem igazolt megfigye­lést, hogy a gyógyulást előse­gíti, ha a „hipertermiát” (a testhőmérsékletnek a normá­lisnál magasabb értékét) bi­zonyos ideig fenntartják, s nem kezdenek rögtön lázcsil­lapítókat adni a betegnek. A kanadai kutatók vizsgá­latai kimutatták, hogy a lázas állapotot követő 18 óra során jóval nagyobb mértékben termelődik egy bizonyos „stresszfehérje”, mint egyéb­ként. A 70-es években felfe­dezett fehérjék megakadá­lyozzák a vérrögök képződé­sét, ami a fertőzéses-gyulla­dásos folyamatokban a halál leggyakoribb közvetlen oka. Jelenleg az azonnali láz­csillapítás a széles körben al­kalmazott orvosi gyakorlat - írta dr. Villar, a kanadai kísér­let résztvevője, a tenerifei La Candelaria kórház kutatási részlegének vezetője -, holott közismert, hogy a láz a szer­vezet védekezése a fertőzéses, gyulladásos folyamatokkal szemben. A gyermekek s az idősek láz nélküli lefolyású tüdőgyulladása például maga­sabb halálozási arányszám­mal jár, mint ugyanez a be­tegség, ha láz kíséri. (Azért mi mindenkinek azt ajánljuk, ha lázas, mindenképpen keresse fel az orvosát!) Influenza már az ókorban is Influenzajárványról és annak pusztításáról először Hippok- ratész írt Krisztus előtt 412- ben. A járványok e századi történetében 1918-ban a spa­nyolnátha (A-vírus), 1957- ben az „ázsiai influenza” és 1968-ban a „hongkongi influ­enza” szedte áldozatait. Az influenza elnevezés a 14. szá­zadból származik, amikor az emberek a bolygók együttál­lását tették felelőssé a járvány kitöréséért. A legveszélye­sebbnek bizonyuló A-vírus emberekben és állatokban egyaránt előfordulhat, és ge­netikai állománya időről időre kissé módosul. A nagyobb baj akkor van, amikor az emberi és állati vírus örökítőanyaga hat egymásra, egész ’’vírus­kromoszómák” cserélődnek ki, s ezáltal - a géntechnikai manipulációkhoz hasonlóan - új vírusváltozat fejlődik ki. Kalapkúra helyett Megdől egy régi népi gyógymód: a „kalapkúra”? Nem jelent gyógyírt meghű­lésre a forralt bor vagy egyéb alkohol? Úgy tűnik - legalábbis ezt nyilatkozták nemrég német orvosok a dpa hírügynökségnek a téli megfázással és annak kúrá­jával kapcsolatos kérdése­ire. Valamilyen forró ital kétségtelenül hasznos, de nem az alkohol. Ugyanis ki­tágítja az ereket és károsítja a test hőmérséklet-szabá­lyozását, a test „termosztát­ját”. Aki meghűlt, annak C- vitamint, sok gyümölcsöt kell ennie a felírt gyógysze­rek mellett. Forró borogatás vagy más izzasztó módszer ugyancsak ajánlatos. Magas láznál viszont a hideg láb­szárborogatás ajánlható. Új műszer a radiológián Amerikai gyártmányú új Computer Tomográf kezdte meg nemrég működését a POTE Radiológiai Klinikáján. A diagnosztikai csúcstechnikát képviselő készülék már szep­temberben megérkezett, azon­ban a beszerelését előkészítő különleges és szigorú előírá­soknak megfelelő munkálatok hónapokat vettek igénybe. A készülékkel az első vizsgála­tokat már az elmúlt év végén elvégezték, ekkor még a cég szerelőinek felügyelete mel­lett. Most már folyamatosan működik. Az új CT minden eddiginél pontosabb diagnó­zist ad a legkisebb kóros elvál­tozásokról, segítségével a su­gárterápiát is hatékonyabban lehet elvégezni. Fotó: Müller f r

Next

/
Thumbnails
Contents