Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)

1997-02-22 / 52. szám

« 1997. február 22., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli Napló 7 Zöld szerelem H. Bohumil emlékére L ehel madárcsőszt úgy emésztette a szerelem, mint a szomszédos tó­ban a csukák az elkapdosott kishalakat. De ez tökéletesen érthető. A kicsit sovány és ki­csit kopasz madárcsőszök alapvetően magányosak. A tölgyek és a nyárfák közötti kis házban laknak, távol min­dentől, s a gazdátlan madara­kat őrzik. Elsősorban a kócsa­gokat, a rétisast és a szigorúan titkos kerecsensólymot, amelynek még a létezéséről is tilos szót ejteni illetéktelen személyeknek. Az utasítást könnyű volt be­tartani, mert néha hetekig nem zavarta senki Lehel madár­csőszt. Kivéve Zanussi kis­asszonyt, aki állandóan jelen volt az álmaiban. Akkor is, ha éppen nem aludt. Képzeleté­ben elkísérte őt a tó körüli út­jain, együtt nézték meg, min­den rendben van-e a kócsa­gokkal és a kárókatonákkal. Lehel egyébként semmit sem tudott Zanussi kisasz- szonyról. Csak annyit, hogy rövid szőke hajú, a szeme kék, s néha ott szokott állni a tóhoz legközelebbi falu szélső házá­nak a léckerítése mögött. Amúgy pedig senki sem is­merte. Csak jött váratlanul, meg eltűnt, mint a futó nyara­lók. A népek persze, rákö­szöntek, de ő átnézett rajtuk, mert egészében elutasító volt és rideg, akár egy fagyasztó­val kombinált hűtőszekrény. Ezért is nevezték Zanussi kis­asszonynak.- De ettől még gyönyörű! - sóhajtott Lehel, és ismét az üvegért nyúlt, mert szerelmi sajgásra a madárcsősz saját főzésű kisüstit fogyasztott. Részben az illatáért, részben pedig az ízéért. De a legjob­ban azért, mert a sajgás ellen fogyasztott pálinkától a sajgás először tulajdonképpen foko­zódott, aztán hirtelen meg­szűnt. Lehel madárcsősz legjob­ban ezeket a megszűnéseket szerette. Ilyenkor nem látott semmit. Azt sem, hogy Za­nussi kisasszony ott áll mel­lette farmernadrágban és ki­vágott pólóban. A madárcsősz lecsukta a szemét. Tél jött, tavasz, a bé­kák brekegtek, a kócsagok szaporodtak, és Zanussi kis­asszony még mindig ott állt. Ráadásul a farmerének nem volt szára, s ha Lehel madár­csősz úgy akarja, akár mezte­len combjaiban gyönyörköd­hetett volna. De hivatalosan nem akar­hatta. Ehelyett fölállt, és azt mondta Zanussi kisasszony­nak:- Kérem az engedélyét! Ez itt a 117-es számú madárfi­gyelő állás, ahova párzási és költési időben belépni tilos.-Tulajdonképpen a kutyá­mat keresem, egy fekete-fe­hér spánielt.- Én igazából kombájnelle­nőr voltam, s csak véletlenül lettem madárcsősz. Azután, hogy összeomlott a szocialista mezőgazdaság.- Igen, egy ilyen kutya na­gyon bután tud viselkedni - bólogatott lelkesen Zanussi kisasszony. Lehel lecsukta a szemét. Tél jött, tavasz, a békák bre­kegtek, a kócsagok szaporod­tak, és Zanussi kisasszony még mindig ott volt.- Akkor most megkeressük azt a kutyát - mondta hősie­sen a madárcsősz. Kiment, s először a nyárfák, aztán a töl­gyek koronáján nézte az elbi- tangolt spánielt.- Lehet, hogy fűben bujkál - vélte Zanussi kisasszony.- Lehet. És az is lehet, hogy én lírai alkat vagyok. Mindent megtennék egy kutyáért, de ugyanakkor kötelesség is van a világon, s nekem - a sarat tipró kombájnok után - első­sorban a magasban járó dol­gokat kell figyelnem, mert az élet mostanában odafönt van.- Valószínűleg - bólintott letörten Zanussi kisasszony.-Semmi baj. Van egy kis pálinkám. Én ugyan az illatá­ért szeretem, de azért jó. És finánc még nem látta, persze.- Vesszenek meg a finán­cok! Lehel lecsukta a szemét. Tél jött, tavasz, a békák bre­kegtek, a kócsagok szaporod­tak, Zanussi kisasszony pedig ivott. És vetkőzött.-Pontosan úgy akarok ki­nézni, mint a madarak - mondta . - Azok sem ruhában járnak a rezervátumban.-Most bevallók magának valamit, Zanussi kisasszony. - Én tulajdonképpen nagyon utáltam kombájnellenőr lenni. Itt a madarak között más. Itt van bennem valami megfog­hatatlan sóvárgás.- Értem - mondta a nő. - De előbb a kutya, és csak az­tán a szerelem. Zanussi kiasszony először egy tölgyfára mászott fel, hogy megkeresse az elkóbo­rolt spánielt. Lehel madárcsősz ott állt alatta a kezében fényképező­géppel. - Nem repülne át arra a magas nyárfa, Zanussi kis­asszony? Sokkal jobban a fényviszonyok.-Teérted, kiskutyám min­dent. Az élet elvégre mosta­nában odafönt van - búgta a nő és repült. A madárcsősz pedig le­csukta a szemét. Tél jött, ta­vasz, a békák brekegtek, a ká­rókatonák károgtak. Zanussi kisasszony pedig még mindig ott volt. A tölgyfa alatt feküdt a fűben. Pihegett és meztelen combján gyanús otthonosság­gal hatalmas fekete hangyák rohangásztak. A kár a kombájnosok! Azok is mindig lopták a búzát - gondolta fél­tékenyen Lehel madárcsősz, és elindult, hogy körbejárja a tavat. Négy óra volt. Ellen­őriznie kellett, rendesen sza- porodnak-e a kócsagok. Bencze János Dr. Kovács, az operaénekes Orvos és operaénekes egy személyben. A POTE Kór­élettani Intézetének oktatója, dalestek, oratóriumok és a Pécsi Nemzeti Színház opera- előadásainak szereplője. Ko­vács István huszonöt éves, szerény, kedves fiatalember. Nyolc éve kezdett énekelni. Az alapokat Komáromi Alice tanárnőtől és korrepetitorától, Köcsky Tibortól kapta. Ta­valy óta Budapestre jár Schultz Katalinhoz és Polgár Lászlóhoz. A január végén Grazban megrendezett „Schubert és a magyar zene” elnevezésű énekversenyen két díjat is nyert.-Negyven ország ötveny- nyolc énekese vett részt a nemzetközi megmérettetésen, melyet a zeneszerző születé­sének kétszázadik évforduló­jára hirdettek meg - meséli. - Kötelező és szabadon válasz­tott dalokkal, Schubert mellett XX. századi szerzők kompo­zícióival kellett készülni. Én Bartók, Kodály és a bécsi ze­neakadémia tanára, Erőd Iván műveiből állítottam össze a programot. Hosszú kutató­munka előzte meg a felkészü­lést, mert nagyon kevés a basszus hangra írt dal. A me­zőny erősségét mutatja, hogy az első fordulóból a párok fele jutott tovább. Ez ugyanis duóverseny volt, ahol nem­csak az énekes, hanem hang­szeres kísérője teljesítményét is nézték. Ezért nagyon nagy öröm, hogy Hegedűs Gönczy Katalinnal sikerült megsze­reznünk a második díjat, megosztva egy német hölgy­gyei (elsőt nem adtak ki), s a legjobb Schubert-dal előadá­sáért járó különdíjat.- Hozott-e újabb felkérése­ket a verseny?-Még nem tudni. A gálán ott ültek és füleltek az im­presszáriók, az ő jelzéseik fél éven belül várhatók.- Közeli tervei?- Énektechnikámat kell csiszolnom, hogy időtálló le­gyen a hangom. Áprilisban újra játszom A sevillai bor­bélyban, aztán a Tosca-bemu- tató vár. Márciusban Buda­pesten és Pécsett is énekelek a János passióban és a Zene- akadémián egy Händel-opera olasz nyelvű, koncertszerű előadásában. Csató Andrea Bezár a Ferenczy terem A bérlő nem tudja állni a kiállítóhely fenntartási költségeit Február elsejével bezárt a Kép­csarnok Rt. Ferenczy terem Pé­csett. Az iparművészek és kép­zőművészek alkotásait bemu­tató és értékesítő kiállítóhelyet a tervek szerint eladják, kisebb és olcsóbban fenntartható he­lyet keresnek a belvárosban, ahol megújított kínálattal nyit­nak majd, várhatóan áprilisban. Aháttér A rendszerváltás előtt a Kép­csarnok Vállalat tipikus szocia­lista nagyvállalat volt, s műkö­dése a művészek állami mece­natúrájának egyik formáját is jelentette. A Művészeti Alap rendszeres heti zsűrizésein fel­vásárolták a művészek alkotá­sait, s a cég fénykorában közel 40 üzletben árusították is eze­ket. Pécsett két helyen is, a mostani Ferenczy terem mellett egy iparművészeti munkákat befogadó boltban. A Ferenczy terem 1981-ben nyílt meg a Ki­rály utcában. A Képcsarnok Vállalat sok más állami céghez hasonlóan a rendszerváltás időszakában lé­güres térbe került. A Művészeti Alap megszűnt, helyét a Ma­gyar Alkotóművészeti Alapít­vány vette át, mely jogutódként a Képcsarnok tulajdonosa lett. A cég először a részvénytársa­sággá való alakulással próbált meg kilábalni a bajból. Szon- tagh Miklós, az rt. igazgatója elmondta:-Az idők szavát tudomásul kellett venni. Megpróbáltuk a hagyományokat fenntartva az egységeket saját gazdálkodásra rábírni. 1995 őszén beindult a holding-rendszerű üzemeltetés, azzal a kikötéssel, hogy a pro­filban a kortárs képző-és ipar­művészek munkáinak elsődle­gességet kell élvezniük. Pécsett a Képcsarnoknál az indulástól dolgozó Laki Edit vette bérbe az üzletet, mára azonban kiderült, nem tudja fi­zetni a magas bérleti díjat, és az üzemeltetés egyre emelkedő költségeit. Szontagh Miklós maga sem tagadja, hogy az a szakértő, aki a bérleti díj megállapítását vé­gezte, irreálisan magas árat szabott. Időközben csökkentet­ték is ezt az összeget, de a 300 négyzetméteres, belvárosi in­gatlan túl nagy és túl drága ma­radt. A jelen A Képcsarnok rt. igazgatója érti jól, hogy azok, akiknek fon­tos a kultúra Pécsett és Bara­nyában, érdeklődéssel kísérik a Ferenczy terem sorsát. A jelen követelményei azonban szigo­rúak.-Az a stabil vásárlóréteg, mely részletre vásárolt nálunk, a gazdasági változások hatá­sára elveszítette vásárlóerejét. Az értelmiség jó része és a pe­dagógusok ma a megélhetésért küzdenek, nem költhetnek lu­xuscikkekre - mondta az igaz­gató. - A részletfizetési lehető­séget egyébként meg is kellett szüntetnünk, mert sokan egy­szerűen nem fizettek, és eltűn­tek. Jelenleg is ezer peres ügyünk van, ami többmilliós kinnlevőséget jelent. A kereslet csökkenése mel­lett megjelent a konkurencia, nőttek a művészek költségei, s az igazgató úgy látja, hosszú időn át a tulajdonos sem ébredt rá arra, hogy megváltozott a vi­lág. Az egykori 40 üzlet helyett ma 19 van. Az rt. éves haszna mindössze 30 millió forint. Ez persze, nem vigasztalja, de lehet, hogy nem is érdekli azokat, akik továbbra is szeret­nének megbízhatóan minőségi alkotásokkal találkozni. A tervek-Szeretnénk ezután is fenn­tartani az üzleti és művészeti érdekeinket itt Pécsett - állította Szontagh Miklós. - Már most keresünk a belvárosban egy ha­sonló, de kisebb alapterületű üzletet, ahová átköltözhetünk, s fenntartva a bérleti viszonyt, tovább folytatnánk működésün­ket. Színvonalas és felfrissített árukészletet ígérünk. Az igazgató úgy hiszi, a ki­sebb magángalériákkal szem­ben, amelyek általában csak néhány művésszel állnak kap­csolatban, az ö előnyük, hogy többezer alkotónak tudnak megjelenési lehetőséget biztosí­tani azzal, hogy átveszik műve­iket. Persze, az új idők szavá­nak megfelelően már csak bi­zományba. H. I. Gy. Magyar Lettre. A negyed­évenként megjelenő euró­pai kulturális folyóirat, a Magyar Lettre alkotógár­dája lesz a pécsi Művésze­tek Háza vendége február 25- én este fél 7-kor. A be­szélgetést a lap felelős szerkesztője, Karádi Éva vezeti. Az érdeklődők Ba­csó Bélával, Bállá Zsófiá­val, Kukorelly Endrével és Parti Nagy Lajossal is talál­kozhatnak. Képek a gyermekott­honból. A Soros Alapít­vány támogatásával márci­usban Budapesten állít ki a Pécsi Gyermekotthon Csontváry Képzőművészeti Stúdió Egyesület, mely már hetedik' éve működik az ott­honban. A kör a családjukat vesztett állami gondozott gyermekek számára nyújt lehetőséget a szellemiséget, ízlést formáló képzőművé­szeti tevékenységre. A ké­pekben nemcsak a gyerekek életének traumái tárulnak fel. Legutóbbi nagy sikerű pécsi bemutatkozásuk a ta­valyi „Misztikus lények tár­lata” című, néprajzi, mesei ihletésű kiállítás volt. A Művészetek Háza aján­latából. A Házban szerdán, 26- án 18 órakor igazi film­különlegesség lesz látható. Az afrikai Burkina Faso-ban készült a „Yaaba” című al­kotás 1989-ban Cannes-ban a kritikusok nemzetközi dí­ját nyerte, Tokióban pedig közönségdíjas lett. Nem volt ő hős, csak riporter FOTÓ: MÜLLER ANDREA A járás nehezére esik. Öröm­mel karolt belém azon az őszi estén, hogy hazakísérjem la­punk nyugdíjasainak találkozó­járól. Behívott egy pohár borra. Az egyetlen szobában mi más­ról eshetett volna szó, mint a Naplóról (ahonnan húsz éve ment nyugdíjba), a szakmáról, a családról és a megélhetésről. Ironikus, bölcs megjegyzéseit hallgattam, s közben figyeltem, milyen nehezen veszi a levegőt. Felesége, Lujza asszony, aki már fél évszázada hűséges párja, közénk tette a dohányzó- asztalra a borosflaskát és a po­harakat, s ment vissza a parányi konyhába, hogy ne zavarjon. Minap kérdezte egy ismerő­söm: tudom-e, hogy a Pálinkás Gyuri bácsi nyolcvan éves? Hm. Már nyolcvan? Ismét a szokásos fotel, pa­lack bor, a felesége most is diszkréten elvonul, hogy ked­vünkre beszélgethessünk. Húsz éve ismerem, valójában alig tu­dok valamit is róla. Mesél. Amikor egy-egy történetet fel­elevenítve kihagy a névmemó­riája, derűsen vigasztal engem is: „Nem szabad megöregedni.”-Vasesztergályos voltam a Sopiana Gépgyárban, amikor írogatni kezdtem. Valójában csak ábrándoztam. Az általam megélt és ellesett eseteket kezd­tem formálgatni, papírra vetni. De jó is volt azokat nyomtatás­ban viszontlátni a Dunántúli Naplóban meg a Szabad Nép­ben! 1951-ben egy tudósításom megjelenése után behívtak a Naplóhoz. Na, gondoltam, most a fejemet veszik. Majd leültem, amikor közölték, hogy kine­veznek főszerkesztőnek - em­lékezik.- De hisz’ az újságírást mint szakmát még nem is ismerted!- Persze, hogy nem. Fél évre beiskoláztak a Szabad Néphez, a legjobb kollégák mellé. Öröm volt tőlük tanulni. Visszakerült Pécsre. Derült égből villámcsapásként érte, hogy tüdőműtét vár rá, ráadásul áthelyezik az akkor alakult Pé­csi Rádióhoz stúdióvezetőnek. Kijárt riportokat készíteni a 30-40 kilós magnóval. Volt, hogy lovaskocsival vitték egyik faluból a másikba. Élvezte, sze­rette a riporteri munkát. Jött 1956 októbere.-Az egyetemisták beolvas­hatták követeléseiket a rádió­ban. Dehogy voltam én hős for­radalmár! Csak jogosnak érez­tem a kérésüket, de azt is főben­járó bűnként hozták fel aztán ellenem. Később Ragoncsa János új­ságírónak hívta vissza a Dunán­túli Naplóhoz. De sok jó ripor­tot olvastam tőle! „A riportírás volt a kedvencem. A riport ne­kem ma is nagyon hiányzik a lapból. A szakmát megöli, ha centire kell írni” - mondja az Aranytollas újságíró. Lánya, Lujza Pécsett könyv­táros. Fia, Gyuri hat vers- és prózakötettel a háta mögött nemrég hozta létre Kijárat nevű saját kiadóját. Gyuri bácsinak a két-két fiú­A riportírás volt a kedvencem és leányunoka a szeme fénye. Azt fájlalja legjobban, hogy a fővárosban élő unokáival évente csak egyetlen hetet tölt­het el. A kora miatt hiába is utazhatna ingyen, fizikailag már nem bírja az ilyen kirucca­násokat. B. Murányi László r

Next

/
Thumbnails
Contents