Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)
1997-02-20 / 50. szám
1997. február 20., csütörtök Hitélet Dhnántúli Napló 7 Teológusok a sportcsarnokban - Hat katolikus teológia hallgatói - Győrből, Budapestről, Szegedről, Nyíregyházáról és Pécsről - találkoztak szombaton barátságos labdarúgó mérkőzésen Pécsett, a POTE sportcsarnokában. Száz néző előtt a nyíregyháziak győztek, második helyezett a pécsi civil teológusok csapata, harmadik a pécsi szemiranistáké. A mérkőzés legjobbjai könyvjutalomban részesültek. fotó: papp zoltán Hírcsatorna Gazdaság és erkölcs. A Keresztény Értelmiségi Fórum februári nyílt rendezvénye pénteken 5 órakor lesz a Ciszteri Rend Nagy Lajos Gimnáziuma dísztermében. Dr. Kádár Béla közgazdász tart előadást Gazdaság és erkölcs címmel. Magyar Kálvária. Hamvazószerda, a keresztény ünnepkör húsvéti felkészülésének kezdő napja után a katolikusok a kálvárián vé- gigimádkozzák Jézussal a keresztre feszítés gyötrelmeit. Báthory László pécsi apátplébános Magyar kálvária imafüzete hamvazószerdától ismét kapható Pécsett a Széchenyi téren, az Irgalmas Rend Gránátalma könyvesboltjában. Kiadó: a Pécsi Keresztény Kör. (a) A hazugság olyan, mint a hógolyó, mentóil tovább görgetik, annál nagyobbra dagad. (Luther Márton) * Evangelizáció. Február 21-én 18 órai kezdettel ifjúsági evangelizáció lesz a pécsi, Bokor utcai baptista templomban. A meghívott vendég - egy volt disc jockey - arról fog beszélni, hogyan változott meg az élete, miután Jézus Krisztussal találkozott. (a) Egyházzenei tábor. Egyházzenei tábort szervez Sármelléken a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébániahivatal. A július 21-től augusztus 5- ig tartó, kétszer egyhetes táborozásra várják mindazokat a 14-20 éves, hitüket gyakorló keresztény fiatalokat, akik szeretnének megismerkedni a liturgikus zenével, a gregorián énekekkel, s rendelkeznek zenei és kottaolvasási alapismeretekkel. Jelentkezés válaszboríték küldésével az alábbi címen: Szili Zoltán 7400 Kaposvár, Buzsáki u. 6/b. Szociális tanfolyam. Szociális tanfolyamot indított február 15-én a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Caritas. Az előadásokat - bárki látogathatja, a részvétel ingyenes - egymást követő hat szombaton tartják 9-től 15 óráig. Felújított templom. Jágó- nakon a katolikus templom megsüllyedt falának felújítása befejeződött. A kivitelezéshez a pénzt a Pécsi Püspökség biztosította, jelentős összegű adománnyal segítettek a hívek is. A felújított templomban március 9-én ünnepi szentmise lesz. Kolping: cselekvés és szolidaritás Körinek László: Immár 82 „család” Magyarországon Bíró László: Részvétel egyházunk társadalmi feladataiban A Kolping- mozgalom magyarországi újraéledése 1989- ben kezdődött: ma a római katolikus egyházhoz kötődő, egyik legjobban működő civil szerveződés, egyesület. Nem véletlen, hogy a Szentatya győri látogatásakor szólt is erről, kiemelve azt a munkát, amelyet a Kolping-családok végeznek. A Kolping Család világi elnöke dr. Körinek László (képünkön), a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem professzora, Németország tiszteletbeli konzulja. Tőle kérdeztük:- Hogyan értékeli Ön azt a munkát, amit a Kolping-csa- lád megalakulása óta végzett?- Azt hiszem, hogy nyugodtan kijelenthetjük: ilyen rövid idő alatt is sikerült jelentős eredményeket elérnünk. S ez elsősorban a Kolping mozgalom szellemének és céljainak köszönhető, melyet az alapító, Adolf Kolping - tavaly ünnepeltük e katolikus egyletek megalapításának 140. évfordulóját -, annakidején megfogalmazott. Tény: ma az ország szinte minden területét lefedő, 82 egyesületünk-„családunk” van Magyarországon, háromezer körüli taggal.-Mik az idei év legfőbb tennivalói?-Tavaly ősszel - októberben - adtuk át az alsópáhoki üdülő-centrumot, ahol télen- nyáron különböző programokat szervezhet egyesületünk. Egy alkalommal 250 embernek tudunk szállást biztosítani, s a különféle rendezvények - konferenciák - megtartására hat nagyobb előadóterem áll a rendelkezésünkre. Természetes, hogy szeretnénk pezsgő életet varázsolni e Balaton- parti létesítmény falai közé, s minél több családtagot elvinni ide. Első programjaink során németországi kolpingosokat fogadunk, s ez valahol érthető is: a legfőbb finanszírozói ők voltak.- Egyéb álmok?- Szorgalmazzuk az olcsóbb szálláshelyek országos hálózatának kialakítását, s ebben a legfőbb tennivalóik helyben, az egyes településeken élő és dolgozó Kolping- családoknak van. A Kolping magyarországi szervezetében a közelmúltban bekövetkezett változás: Bíró Lászlót (képünkön), a Kalocsa- Kecskeméti Főegyházmegye segédpüspökét, a Központi Szeminárium rektorát védnöki feladattal bízták meg. A Pécsett jól ismert püspök teendői felöl érdeklődtünk:- Püspök úr! Mit takar a kifejezés: a Kolping védnöke?- Seregély István érsek úrnak, a Kolping fővédnökének személyes megbízása ez: őt kell képviselnem a szervezetben. Őrömmel vállaltam, s minden erőmmel azon leszek, hogy ezt az átmenetinek szánt feladatot maradéktalanul ellássam.- Mit takar a kifejezés: munkálkodni a Kolping szellemében?-Mint az köztudott, azért hozta létre ezt a szervezetet Adolf Kolping, hogy a munkásfiatalok gondjain segítsen, mégpedig úgy, hogy a mozgalom értük és ne mások ellen irányuljon. Azóta sokat változott a világ, de a lényeg nem. Sőt. Hasonló önzetlenséget és felelősségtudatot várunk el minden tagunktól. Ez jelenti a közösségben való gondolkodást és a közösségért való gondoskodás aktív, cselekvő megvalósítását.- Egyházon belüli civil szerveződésről van szó.- Igen, Ez a dolgok lényege. Mert miközben a szervezet tagjai megpróbálnak egymásért élni és egymáson segíteni, civil módon, az anyagi eszközök minél hatékonyabb felhasználásával, egyházunk társadalmi szerepének megvalósulása érdekében is cselekednek. Mégpedig úgy, hogy az egyház tanításának szellemében járnak el, s ebben ott az ember személyes tisztelete, a szolidaritás érzése és a szubszidiaritásra való törekvés hármas egysége. Kozma F. Nagyböjt C sodálatos májusi napsütésben ballagtunk Zakopánéból a Giewont csúcsa felé. Még hó volt a hegyekben, de már ereje volt a napnak, s az út maga is „hevített”, patakzott rólunk a verejték. „Még sokat kell gyalogolnunk” - gondoltuk, amikor felnéztünk az elérhetetlennek tűnő csúcsra, és már éhesek is voltunk. De hajtott bennünket valami belső vágy, amely minden túrázót hatalmába kerít, tovább, tovább, el kell érni a csúcsot. A hó olvadt, és kristálytiszta vize lábaink alatt, a kövek között csordogált, mintha a hegy maga is verejtékezve velünk küszködött volna. Elértük a csúcsot, láncon kapaszkodtunk fel az utolsó 50 métemél.A Giewonton semmit sem láttunk, köd volt. De egyszer, egy rövid időre kitisztult körülöttünk minden, és megpillantottuk a környező hegyeket, az alattunk elterülő festői tájat. Érdemes volt, és oly nehéz a visszaindulás. Ilyent soha nem tapasztaltunk volna lentről, vagy akár repülőgépből, ezért meg kellett küzdeni. Ehhez hasonló a törekvő emberi élet is. Legyen valaki hívő vagy hitetlen, ha igényes önmagával szemben, akkor próbatételeken kell átvergődnie. Enélkül nem lehet tiszta és értékes az életünk. „Belső küzdelmeinkben segítséget egyedül a tiszta jótól, a minőségtől várhatunk. Ami azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy annak, aki magát a minőség és a tiszta jó csillagával eljegyezte, egyúttal könnyebbé is válna az élete. Ellenkezőleg. A minőség és a tiszta jó fényében látja csak az ember, mennyire esendő és gyarló szinte minden mozdulása és cselekedete. Zavartalan csak a „langyosnak" a pályája. A jóra törekvő élet: drámai, rögös, nehéz." (Pilinszky) Jézus Krisztus irántunk való szeretetéből megjárta ezt a rögös utat. Nála jobban senki sem csinálta. A Nagyböjtben erre a krisztusi küzdelemre emlékezünk önmegtatagádaink, elmélyültebb imádságaink által. Az Isten Fia meghív követésére, s a csúcsot is elérhetjük, „ott nem lesz oroszlán, más ragadozó sem jár arra, a megváltottak vándorolnak rajta, akiknek az Úr szabadulást szerzett, azok térnek vissza rajta. Éneket zengve érnek a Sionra, s örök boldogságot tükröz az arcuk. Öröm és ujjongás jár a nyomukban, mert fájdalom és siralom nem lesz többé.” (íz 35, 9-10). Bátor Péter Botond OSPPE Felelősségünk a cigányokért Nemzetközi konferencia Harkányban Európa tizenhét országából (Franciaország, Németország, Hollandia, Belgium, Spanyol- ország, Portugália, Olaszország, Ausztria, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Jugoszlávia, Románia, Ukrajna, Magyarország) és a Vatikánból 80- 100 résztvevőt várnak a C.C.I.T., a „Nemzetközi Katolikus Bizottság a Cigányokért” konferenciájára. A meghívott laikusok, szerzetesnővérek, szerzetesek és papok közös jellemzője az egyházban a cigányok melletti elkötelezettség. A több mint húsz éve baráti társaságként indult kezdeményezés mára Európát átfogó nemzetközi pasztorális közösséggé fejlődött. A szervezők fel akaiják hívni a keresztény közösségek figyelmét a cigányok helyzetére. A konferenciát a harkányi Agro Szállóban rendezik február 28-tól március 2-ig. Témája: A C.C.I.T. működésének és időszerű feladatainak meghatározása, különösen Kelet- Európában. Szent Adalbert ünnepe A lengyel, magyar német, cseh és szlovák államfő június har- madikán találkozik egymással a lengyelországi Gniezno városában, Lengyelország védőszentje, Szent Adalbert halálának ezredik évfordulóján. A milleneumi ünnepségekre - amelyek II. János Pál pápa lengyelországi látogatásának programjában is szerepelnek - a gnieznói székesegyházban kerül sor. Itt található Szent Adalbert síremléke. Az ünnepi misét a katolikus egyházfő 150 pappal, köztük a világ minden tájáról érkező 80 bíborossal és püspökkel együtt celebrálja majd. A szervezők 150 ezer zarándok érkezésére számítanak. A cseh származású Szent Adalbert - aki Magyarországon is járt - Prága püspöke volt 983-tól, de a lengyel Boleszláv herceg udvarába száműzték. 997-ben (április 23-án), egy poroszországi hittérítő úton a püspököt meggyilkolták. A gnieznói katedrálisban helyezték örök nyugalomra. Később Lengyelország védőszentje lett. Könyvajánlat A szív okossága „Vannak abszolút haszontalan lépések, amelyek igen magas fokú szükségességet jelentenek! Es éppen a szeretet gondolkozik így, éppen a szeretet cselekszik így. Igen, a szeretet országában vannak dolgok, amelyek teljességgel szükségtelenek, amelyekből nem látunk semmi eredményt, amelyek haszontalanok - és mégis a legnagyobb fokon szükségesek. ” (Henri Boulad) A nyers racionalitás ezzel nem érthet egyet, egyedül a szív okossága tudja elfogadni az érdek nélküli szeretet jogosságát. Henri Boulad jezsuita szerzetes Magyarországon megjelent első könyve (A szív okossága, Ecclesia, Bp. 1988) az emberi lét alapvető kérdéseit tárgyalja: mindenki feltette már a kérdést - vagy fel fogja tenni hátralevő életében -, hogy miért a rossz és a szenvedés? Mi értelme van az emberi munkának és tevékenységnek? Milyen lesz a világvége? Az 1931-ben Alexandriában született teológus jártas a pszichológiában, pedagógiában, akárcsak a filozófia tudományában. 1967 óta szociális kérdések iránt elkötelezett apostoli munkát végez Egyiptomban, közben számos helyre hívják, Európa különböző városaiba előadásokat tartani a lelki élet helyességét kutató emberek. Szeretettel ajánlom figyelmébe minden 'keresztény hívő és minden nyitott lelkű érdeklődőnek Henri Boulad könyvét! Debreczeni Katalin Pásztorként az Úr szolgálatában A pécsi baptista gyülekezet a térség legnagyobbika. A Bokor utcai templom az elmúlt év végén azonban lelkész nélkül maradt: nyugdíjba vonult és miskolci otthonába hazatért Balog Miklós, aki majd egy évtizedet szolgált Pécsett, s akit igen megszerettek az emberek. Tény: sokat tett a gyülekezetért és a városban is a közélet frontján, a keresztyén ökumené érdekében. Nos, ez a néhány hónapos átmenet az idén januárban véget ért: Vágó István (képünkön) személyében új lelki- pásztor érkezett Pécsre. Talán kevesen tudják és érdemes ezért elmondani: a gyülekezet papját maga választja, s szavazással döntöttek a bemutatkozók közül. S bár az ünnepélyes beiktatás március elsején lesz (feltehetően a Magyarországi Baptista Egyház elnökének jelenlétében), már több szolgálat áll Vágó István mögött. Beszélgetésünk során elmondotta, hogy Derecskéről érkezett Pécsre, egyházi szolgálatának tulajdonképpen első állomásáról. Hiszen 1982 és 1986 között végezte el a teológiát, s majdnem tíz esztendőt töltött e számára igen fontos, meghatározó gyülekezetben. Ahol természetesen nagyon szerették, de mint említette, fontosnak tűnik egy-egy lelkész számára, hogy időnként (akár erejét is próbálva), megújulva, újabb feladatok elébe álljon. Kis gyülekezetről álmodoztak feleségével (a családban három gyermek van), de aztán Isten segítségével ezt a feladatot fogadhatta el. Péccsel, az emberekkel való ismerkedése könnyen megy. Érzi, új otthonra is talált. És ami érdekes talán a történetében: sajó- szentpéteri lévén, éppen elődje, Balog Miklós volt a 70-es években a lelki vezetője, általa talált (már majdnem felnőtt fejjel) arra az útra, melyről soha nem fog letérni. S végül katonakorában érte a hívás, hogy pásztorként szegődjön az Ur szolgálatára. K.F. l %