Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)
1997-02-19 / 49. szám
10 Dtinántúli Napló Politikai Vitafórum 1997. február 19., szerda Hírcsatorna Az MSZP február 14-én megtartott városi küldöttértekezlete a városi szervezet elnökének Szőke Attilát, a választmány elnökének dr. Szelestey Györgyöt választotta. Páva Zoltán országgyűlési képviselő (MSZP) ma 17 órakor Baranyajenőn fogadóórát tart. Dr. Baches Mária tart ingyenes jogsegélyszolgálatot polgári jogi ügyekben február 20- án, csütörtökön 16 órától az MSZP székházában. Dr. Lusztig Péter országgyűlési képviselő február 20-án, csütörtökön 17 órától Kozár- mislenyben, a Polgármesteri Hivatalban, ugyancsak 20-án 18 órától Birjánban, a Polgár- mesteri Hivatalban lakossági fogadóórát tart. A Pécsi Szegfű Klub vendége lesz február 21-én, pénteken a Tüzér utcai Mozgalmi Házban 15 órakor dr. Toller László országgyűlési képviselő, frakció- vezető helyettes, aki a parlament tavaszi ülésszakának terveiről, a szocialista frakció munkájáról beszélget vendégeivel. Február 21-én, 17 órakor dr. Toller László országgyűlési képviselő lakossági fórumot tart Pécsett, a Testvérvárosok terei általános iskola aulájában. A Munkáspárt ingyenes jogsegélyszolgálatot tart a párt Varsány u. 20. sz. alatti irodájában február 21-én 14 órától. Minden érdeklődőt várnak. MEASz-klubnap A MEASz Pécs-Baranyai Szervezete február 17-i klubnapján nagy érdeklődéstől kísérve Szekeres Istvánná, a pécsi nyugdíjas egyesület elnöke elemezte a nyugdíjasok hazai helyzetét, és részletesen szólt a készülő nyugdíjtörvénnyel kapcsolatos elképzelésekről, a kormányzati szervekkel történő tárgyalások eredményeiről. Dr. Sármány László előadásával a MEASz tagsága tisztelgett az önkéntesekből szerveződött, Temesváron megalakított honvéd hadosztály példamutató emléke előtt is. A Temesvári Önkéntes Hadosztály a háború végén alakult meg kb. 4000-5000 fővel, kiképzésben is részesültek, de törekvésük ellenére soha nem vetették be őket. Helyette a szovjetek (ígéreteik ellenére) a megalakult szervezet tagjait hadifogoly táborokba irányították, ahonnan az „önkéntesek” csak egy-két- három év múlva kerültek haza. Szellősebb parlamentet! Választások közeledtével a képviselőkben „karfamarkolási reflex” alakul ki. Politiku- sabbra fordítva, ez azt jelenti, hogy kevés hajlandóság mutatkozik arra, hogy csökkentve és átalakítva a parlamenti képviseletet, növeljük a hatékonyságot és arányosságot, azaz a polgárok érezzék, hogy pénzükért valódi szolgáltatást (meg szolgálatot) kapjanak, és a választói akarat összességében is jobban tükröződjék az Ország- gyűlésben. Merthogy jelenleg a képviselet túlméretezett és torz. Mindenki tudja, hogy parlamentünket a Trianon előtti Magyarországra méretezték. Azt is tudjuk, hogy 1989-ben bonyolult politikai tárgyalások során alakult ki a jelenlegi választási rendszer, melynek elsődleges célja volt, hogy az akkoriban pártbefolyással bíró MSZMP és a pártismertséggel nem, de egyéniségekkel rendelkező ellenzék között létesítsen mindkét fél számára elfogadható kompromisszumot. Azóta a kompromisszum maradt, a viszonyok pedig megváltoztak. Érdemes volna tehát egynémely helyen a mára, a mai választói igényekre átszabni a választási rendszert. Először is induljunk ki abból, hogy- legalább 100 fővel csökkenteni kellene a létszámot. Ez elérhető úgy, hogy kisebb összevonásokkal a 176 egyéni választókörzetből 135- öt, 150-et fabrikálunk. S ha azt is figyelembe vesszük, hogy a csökkentésnek inkább a budapesti kerületekben kellene megvalósulnia, akkor fellélegezhetünk, a vidéki Magyarország képviseltsége szemernyit sem változna, arányaiban viszont nőne szerepe. Ez a megoldás nem sértené alapvetően sem a jelenlegi képviseleti filozófiát - melynek fontos célja marad továbbra is az „elérhető képviselő” -, sem magát a választási rendszert. A polgárok a választási kampányt is hosszúnak tartják, a 11 hetes tartamot le lehetne csökkenteni 8 hétre. A kampányra fordított pénzek nagyságát sem fogadták szívükbe a választók - tegyük hozzá, joggal nem. Indokolt volna itt is a szigorú korlátozás. Továbbra is megoldatlan a kisebbségek parlamenti képviselete, s a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok szavazati joga. Egyszóval: munkára föl, kedves képviselőtársaim! Bretter Zoltán országgyűlési képviselő A média és a privatizáció Sajnos, van egy kimeríthetetlen témakör, amely bő tárháza az elhallgatott, félremagyarázott, „csúsztatott” eseményeknek, ez pedig a privatizációnak nevezett országrablás. Érdemes megfigyelni a média viselkedését a privatizáció folyamán. Az első időszak a „paktumos időszak” volt, a nagy elhallgatások ideje. Mindenki tudta, hogy a volt pártállami reformkommunista gazdasági vezető réteg kaparintja meg a „közös” szocialista tulajdont. Hiába tiltakoztak sokan ez ellen az erkölcstelen és nem sok jót ígérő folyamat ellen, a tiltakozók hallgatásra ítéltettek. A Hom-kormány uralomra jutása után a vérszemet kapott reformkommunista-liberális si- serehad már minden elővigyázatosság nélkül, gátlástalanul harácsolt. Ez az időszak volt a botrányok ideje: Tocsik, Vector, Co-Nexus ügy, az Európa szerte elhíresült olaj-gate, szinte lehetetlen felsorolni a hirtelen nyilvánosságra került eseteket. A szálak egyre kényesebb helyekre vezettek. MSZP-s, SZDSZ-es parlamenti köröknek gyorsan megálljt kellett parancsolniuk a leleplezéseknek. Villámgyorsan leváltottak négy magas rangú rendőrtisztet, és a médiák is egyre többet foglalkoztak a külhoni korrupciós ügyekkel, mint a hazaiakkal. Pedig nekünk a saját házunk táján kellene sepernünk. Seprűnk is, mégpedig a szőnyeg alá, azaz „titkosítunk”. Ez a privatizációs jelen nagy attrakciója. A ma élő nemzedék „érdekében” nem hozzák nyilvánosságra, hogy ki mennyit lopott, csalt, hanem elteszik vagy ötven esztendőre. Csak azt nem értjük, hogy kinek az érdeke ez a titkosítás. Elfogadott dolog, hogy egy nemzet érdekében nem hoznak nyilvánosságra olyan dolgokat, amelyek polgárháborúhoz vezetnének. De sehol sem titkosítanak korrupciós ügyeket, sőt felelősségre vonnak minisztereket, államfőket, ha rászolgálnak. A magyar privatizáció megítéléséről nagyon eltérő hazai és külföldi véleményekről hallhat, olvashat az állampolgár. Németországban élő honfitársunk kérdez: „Mi van nálatok ezzel a privatizációval, a német lapok tele vannak a magyar korrupciós botrányokkal”? Nehéz válaszolni, mert nálunk a lapok magyar viszonyok kedvező külföldi megítéléséről írnak. Mi arról olvashatunk, hogy Kohl kancellár elismerően veregeti Horn Gyula vállát. Érdekes, hogy azért van különbség a hallott és az olvasott hírek között. Budapesten üléseztek a világ lapkiadói, amiről a TV Híradó is közvetített. Hallhattuk Sir Alan Walter igen eh'télő véleményét a magyar privatizációról. És mi jelent meg az írott sajtóban: „Közgazdasági Nobel-díjasok és Sir Alan Walters, a That- cher-kormány egykori gazdasági főtanácsadója vitatták meg az állam és piac kapcsolatát”, így is lehet mondani, de micsoda különbség! Érdemes odafigyelni a hazai privatizáció atyamestereinek nyilatkozataira is. Matolcsy György közgazda, a Privatizációs Kutatóintézet igazgatója helyteleníti azt a gyakorlatot, hogy „nálunk most a GDP 70%-át idegen országbeli tőke állítja elő. Ösztönző programokkal kellett volna serkenteni a magyar középvállalkozói kört. A gazdaságpolitikusok példát vehetnének az OECD- országok szociálpolitikájáról.” Ez így igaz, csak éppen nem akarunk hinni a szemünknek. Matolcsy úr csak most jön rá erre?! Akkor mivel foglalkozott a Privatizációs Kutatóintézet hat éven keresztül? Ha pedig a gyakorlat nem követte a Kutatóintézet ajánlásait, akkor miért maradtak a tisztségükben? Ezek a kérdések megválaszolatlanok maradnak. Reméljük, 1998 után majd válaszolni kell az illetékes uraknak. Czukor Antal KDNP kertvárosi szervezet A biztonságos jövő A nyugdíjreformról folyó eddigi viták során sokan és sokszor elmondtuk, hogy a kormány javaslatai egyáltalán nem „kiszá- . mítható jövőt” jelentenek, hanem a bizonytalan jövőt a mai és holnapi nyugdíjasok számára egyaránt. A ,.reform” alapgondolata szerint ugyanis a fiatal korosztályok nyugdíjcélú befizetéseit kivinnék a társadalom egészének nyugdíját biztosító alapból, és átadnák magán-nyugdíjintézeteknek, hogy azok tőkeként forgassák, és ha sikerül megfelelő nyereségre szert tenniük, akkor abból fizessék majd jövőbeni nyugdíjukat.A kötelező befizetés a kereset tíz százalékát jelentené a mai hat százalék helyett. A befizetett tőke hozamát, a nyugdíjak fedezetét biztosító nyereség mértékét és értékét az állam nem garantálná. A kockázatot tehát teljes egészében az állampolgár viselné, míg a tíz vagy negyven évig használt pénz forgatásának haszna a magánbiztosítók profitját szolgálná. Ha pedig - mint az várható - az állam kötelezné a biztosítókat, hogy tőkéjük egy részét állam- kötvényekbe fektessék, akkor ez az államkincstárnak jelentene átmeneti bevételt. A kötvényeket egy idő után ugyanis vissza kell vásárolni: az adófizetők pénzéből. Eközben pedig a társadalombiztosítási rendszerből a „reform” következtében hiányzó összegeket szintén államkötvényekből kellene fedezni, ha csak nem akaiják a mai nyugdijak értékét tovább csökkenteni. Az államkötvények kamatait pedig a bankok és ugyanazok a magán- biztosítók élveznék, akik a befizetések kezelésével, befektetésével már egyszer - kockázat- mentesen! - lefölözték az egész „reform” hasznát. Mindez a fizetési kötelezettség akkor szakad majd a társadalom nyakába, amikor el kellene kezdeni az első „magánnyugdíjak” kifizetését. Amikor - 2010 körül - éppen a legtöbb új nyugdíjasra számíthatunk a „Ratkó-gyerekek” jóvoltából és a legkevesebb aktív korú keresőre a születések számának csökkenése miatt. Ez lenne hát a „kiszámítható jövő”? Kik számították ki? Hol lesznek akkor, amikor a mai bűnökért majd gyerekeinknek kell újra csak áldozatot hozni, ha nem akarnak minket, szüleiket nyomorogni hagyni? Bár megérdemelnénk, ha ennek a nyugdíjreformnak elfogadásával egyszerre hagyjuk cserben szüleinket és gyermekeinket. Mert egyetlen generáció sem hagyhat nagyobb terhet utódaira, mint amit ő örökölt. Csak az a polgár hoz áldozatot jövőjéért, akit erre nem az állam kényszerít, hanem megalapozott érdeke. Ennek az érdeknek mai tudásunk alapján az Európában százados fejlődés során kialakult társadalombiztosítási rendszer felel meg leginkább. Az öt ellenzéki párt ezt képviseli, amikor azt követeli a kormánytól, hogy ne térjen el a hatályos országgyűlési határozattól pillanatnyi pénzügyi érdekei - vagy mások érdekei - miatt. Habjánecz Tibor Magyar Demokrata Fórum Baranya megyei elnöke Szerepvállalások Garé ügyében Ismét valaki vagy valakik ringbe szállnak Garé térsége, lakossága érdekében, és aláírást gyűjtenek az égetőmű ellen, valakik mellett. A támogatók szignójának beszerzése a megyeszékhely főtere. Nem az érintett térség, nem a hatásterület. Ismerjük-e ezzel kapcsolatban az álláspontokat? Vajon van-e, aki nem tudja, milyen vélemények feszülnek egymásnak? Pontosan kitapintható-e, mit diktálnak a szakmai érvek, és mit sugall a politikai érdek? Igen. Adott egy 15 éve kialakult, s eddig senki által nem kezelt probléma, 62 000 hordó veszélyes hulladék. Adott egy hatósági eljárás - a demokrácia biztosította jogszabályok betartásával (közigazgatási eljárás, közigazgatási per). Adott a lakossági vélemény, s félelem, mely az ott lévő hulladék, de az azt ártalmatlanító berendezéssel szemben is megnyilvánul. Adott egy szakmai egyesület, mely ugyan a szakmai megoldást kereső, illetékes tárca támogatását igényli és élvezi, ugyanakkor a perben az ellenkezőket támogatja és képviseli, horribile dictu az ártalmatlanítás más helyen történő megoldása ellenzőinek táborát - mindennemű szakmaiságot félretéve - szaporítja. A politikai pártok némelyike pedig mindeközben vagy hisztériát kelt, - mintegy az emlékezetkiesést is vállalva - újra felfedezi a problémát, vagy pedig politikai tőkét óhajtván kovácsolni, új ötlet nem lévén a megoldás lehetőségének négy évét nem kihasználván - aláírásokat gyűjt. Az aláírást gyűjtők elgondolkodnak-e azon, hogy saját kormányuk privatizálta a hulladékot felhalmozó vállalatot oly módon, hogy az ártalmatlanításhoz szükséges fedezetet nem biztosították? Elgondolkodtak- e azon, hogy saját kormányuk írta ki azt a nemzetközi tendert, amely Garéban létesülő égetőmű megvalósítására irányult? A hitelesség érdekében jó lett volna ezt is mérlegelni. Dr. Kékes Ferenc MSZP Az egy százalék politikai áldozatai A politikai áldozatokat tömörítő szervezetek többsége úgy döntött, bele se kóstol abba az új támogatási formába, amit a személyi jövedelemadó egy százalékáról való önrendelkezés képvisel. A Recski Szövetségben is nagy az elkeseredés, de mi nem hagyjuk annyiban ... Felszólítjuk a kormányt és a parlamentet: a lehető legrövidebb úton módosítsa a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásáról szóló jogszabályt, hogy rendeződhessék végre a társadalmi szervezetek támogatásának ügye. Töröljék azt a törvény szellemének ellentmondó rendelkezést, hogy az egy százalékból olyan állami intézmények is részesülhetnek - tudományos akadémia, múzeum, könyvtár, egészségügyi és oktatási intézmények -, amelyek az egész világon költség- vetésből élnek. Ugyancsak elengedhetetlen módosítás, hogy az át nem utalt egy százalékból képezzenek alapot, melyet aztán szétosztanak a civil szervezetek között. Felháborító, hogy azok jövedelemadójának egy százalékát, akik közömbösek a civil szféra iránt vagy tévesen tüntették fel az adott szervezet adószámát, vagy nem szokták böngészni a Népszabadság négyoldalnyi hirdetését, az állam egyszerűen zsebrerakja. Egy kilenc centi- méteres, ún. „kedvezményes” hirdetésért áfával 25 ezer forintot kell adnunk a Népszabadságnak. Hirdetünk mi is. Egyelőre nem tudunk mit tenni, mert a Recski Szövetség nem egyház, mely akár külföldről is képes lenne nyomást gyakorolni a kormányra e farizeus koncepció miatt. Ráadásul a politikai áldozatok szövetségei még csak tagságuk egy százalékára sem számíthatnak, mert ezt a bázist nem adóköteles nyugdíjasok képezik. Az is félő tehát, hogy mi 1997-ben nem számíthatunk másra, mint az első félévre várható, a tavalyi összeg felét kitevő költségvetési támogatásra. Sajnos, a politikai áldozatokat, ötvenhatosokat tömörítő szervezetek régi baja az egységes fellépés hiánya. így, ha kell, egyedül tiltakozunk tovább, vagy azoknak a pártoknak a segítségével, akik, reméljük, vállalják ügyünket. Dr. Breuer Pál alelnök, Recski Szövetség Jöjjön-e a Szent Korona? A Szent Korona államiságunk jelképe, Szent István koronája. 2000-ben lesz az államalapítás és István Magyarország első királyává koronázásának ezeréves évfordulója. Ezért fordulok a kérdéssel Pécs város és Baranya megye lakosságához: kívánják-e, hogy államiságunk jelképe eljöjjön Pécsre, hogy helyben leróhassuk tiszteletünket a Szent Korona előtt? A Nemzeti Múzeumban őrzött Szent Koronát Pécs és Baranya lakói közül csak kevesen látták. Ezért gondoltam azt, hogy az államalapítás és István koronázása ezeréves évfordulója megünneplésének egyik része lehetne, hogy a Szent Korona bejárná az országot. Megyénkben 2 hónapig lehetne felkeresni a Szent Koronát, így a 19 megyét figyelembevéve ez 38 hónapot igényelne. Javaslatom szerint 1997. június 20. és augusztus 20. között lenne Pécsett, és bejárva az országot 2000. augusztus 19-én térne vissza városunkba, ahol ünnepélyesen búcsúznánk a fővárosba, az ünnepségekre visszatérő Szent Koronától. A Szent Koronát a tisztelettevők a Székesegyház Corpus Christi kápolnájában tekinthetnék meg. A kápolna minden szempontból megfelelne a Szent Korona méltó őrző helyének. Dr. Nádor András
