Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)
1997-02-15 / 45. szám
1997. február 15., szombat Hazai Tükör Dhnántúli Napló 3 Az Álba Kör a polgári szolgálati törvényről Lövés helyett tűzoltás? Traktorok, erőgépek az adóterhek ellen Fegyelmezett agrárdemonstráció több megyében A végsőkig kitartunk a mezőgazdasági termelőket sújtó hátrányos rendelkezések módosításáért - hangzott el a tegnap lezajlott mezőgazdasági demonstrációk központjában, a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön. Az Álba Kör vezetői összességében előremutatónak tartják a polgári szolgálatról szóló törvény tervezetét, ám több lényeges ponton nem értenek egyet az abban foglaltakkal. Csapody Tamás, a szervezet szóvivője jelentős lépésként értékeli, hogy nyolc évvel e lehetőség bevezetése után végre törvény szabályozza a polgári szolgálat kereteit. Az Álba Kör elégedetlen viszont a polgári szolgálat tervezett időtartamával. A most tárgyalt javaslat elfogadása esetén ugyanis a fegyveres kiképzést választó társaik szolgálati idejének más- félszeresét kellene letölteniük az azt elutasító fiataloknak. Az Álba Kör legfeljebb egyharRitkán tapasztalható nagy szélvihar söpört végig csütörtökön az országon. Volt, ahol 12 méteres fát csavart ki, és több épületet is megrongált.- A szélerősség már az erősen viharos mértéket érte el - mondta dr. Kalmár Györgyné meteorológus. - A legerősebb szelet Mosonmagyaróváron mérték, 100,8 kilométert. Győrben 97,2, Sopronban és Szarvason 90 kilométer sebességű szelet jelentettek, de az ország délkeleti részén is előfordult 80 kilométeres szél. Az eddigi abszolút rekordot 1988. augusztus 3-án SzarvaMindazoknak alanyi jogon jár ez a szociális ellátás, akik bentlakásos gyermek- és ifjúságvédelmi intézményben élnek, valamint a rendszeres szociális segélyben részesülőknek, a pénzellátást kapó hadi- és nemzeti gondozottaknak, a sorkatonai családi segélyezetteknek, a rokkantsági járadékban, I—II. csoportú rokkantsági, illetve baleseti nyugdíjban részesülőknek és azok is jogosultak, akiknek szülője magasabb ösz- szegű családi pótlékot kap - tudtuk meg Forgó Györgynétől, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetőjétől. Normatív alapon kaphatnak közgyógyellátási igazolványt azok is, akiknek a havi rendszeres gyógyszerköltsége meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 10 százalékát, feltéve, hogy a családban az egy főre jutó havi maddal hosszabb szolgálatot tart elfogadhatónak. Nehezményezik emellett azt a szándékot is, hogy a fiatalokat például a tűzoltósághoz irányíthassák a kérdésben illetékes munkaügyi központok. Csapody szerint ez a kitétel nemcsak ellentétes a törvény eredeti céljával, de a közismerten létszámhiánnyal küszködő testület bevonása sok munkavállalót elvonna a civil szférától. Az Álba Kör vezetősége sérelmezi azt is, hogy a polgári szolgálatosok juttatásai nem fedezik a fiatalok minimális megélhetési költségeit sem. Ezért arra törekszenek, hogy legalább a létminimum szintjét étje el az alternatív szolgálatosok ellátására fordított összeg. son jegyezték fel, ez 160,2 ki- lométer/órás volt. A második helyen - 1942-ből - Budaörs áll, 144 kilométerrel. A szakemberek már 54 ki- lométer/órás erősségnél viharos erejű szélről beszélnek. Az úgynevezett fóliakár, mely biztosítási határ is, a 90 kilométeres erősség felett lép életbe. A 100 kilométer/órás szél már erősen viharosnak mondható. Magyarországra egyébként nem jellemzők a gyakori viharok, az erős szélfűjások, amikor viszont előfordulnak, elég nagy kárt okoznak - mondta a meteorológus. Szalóky jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíjminimumot. (Illetve egyedülállók esetében annak másfélszeresét.) Méltányossági alapon azoknak is megítélhető a közgyógyellátás, akik szociálisan rászorultak és gyógyszerköltségeik olyan magasak, hogy ezek fedezése már létfenntartásukat veszélyezteti. Az alanyi jogon járó igazolványok kiutalása az önkormányzatok jegyzőinek hatáskörébe tartozik, míg a méltányos- sági kérelmek elbírálása a helyi képviselőtestület feladata. A közgyógyellátási igazolvány tulajdonosa térítésmentesen juthat a gyógyszerek egy bizonyos köréhez, a gyógyászati segédeszközökhöz, valamint a járóbeteg szakellátás keretében nyújtott gyógyfürdői fizioterápiás kezelésekhez. n. zs. Az alföldi megye 15 településének gazdái kapcsolódtak be a gazdálkodókat terhelő adó- és társadalombiztosítási kötelezettségek elleni megmozdulásba. Csongrád megyében Csongrádon és Mórahalmon vonultak fel járműveikkel a gazdák. Forgalomlassító demonstráció volt Szolnokon és Hajdú-Biharban is. Reggel 9-kor kezdődtek a tüntetések, amelyekbe a bortermelőkön kívül a többi agrárágazat képviselői is bekapcsolódtak, mert váratlanul érték őket az egyik napról a másikra hatályba lépő, rájuk nézve sérelmes rendelkezések, olyan adó- és tb-fizetési kötelezettségek, amelyek Intézményenként változó az ösztöndíj és a szociális támogatás összege, a tanulmányi eredménytől függően. A Budapesti Műszaki Egyetem nappali tagozatán például évfolyamonként a diákok 50 százaléka legkevesebb 5000 forint tanulmányi ösztöndíjban, 9500 forint szociális támogatásban és 26 ezer forint egyéb ösztöndíjban részesülhet félévente. Az ELTE bölgazdák sokaságát lehetetleníti el. Bácsban a gazdák traktorokkal, más mezőgazdasági erőgépekkel, teherkocsikkal, személyautókkal zártak le út- sávokat. Az 51-es, 52-es, 53- as és 54-es főút számos szakaszán a lelassult forgalmat maguk a megmozdulás szervezői irányították. A délelőtti órákban már 5-6 kilométer hosszúságú volt a fölvonult járműsor. Csongrád határában, a félegyházi bevezető szakaszon körülbelül 1 kilométeres sort alkottak a munkagépek és a gépkocsik. Mórahalmon mint- egy 60 járműből álló kocsisor ingázott a város határa és Ásotthalma között. Szolnokon csészkarán 7000-től 88 500 forintig terjedhet az ösztöndíj, és 10 000-100 000 forint a szociális támogatás. Egy tavalyi kormányrendelet alapján az 1997/98-as tanévben az első évfolyamra beiratkozott hallgatók havonta a hallgatói normatíva 3 százalékát, de legalább 2000 forint tandíjat kötelesek fizetni. A harmadik félévtől esedékes féléves tandíjakat, a kollépótkocsis vontatókkal, munkagépekkel tartottak forgalomlassító demonstrációt a 4- es főúton, Hajdú-Biharban néhány lovasfogat és vontató lassította a közlekedést a megyeszékhely és Ebes között. A megmozdulások - amelyeknek többsége estig tartott - mindenütt rendbontás nélkül zajlottak le. Nagy Frigyes földművelés- ügyi miniszter úgy nyilatkozott: a tárca vizsgálja az okokat, amelyek a gazdák elégedetlenségét kiváltották. Nehezményezte, hogy a szervezők őt nem keresték meg, pedig lett volna mód megfelelő időben tárgyalni a problémákról. Erre a továbbiakban is szívesen rendelkezésre áll. A kiskőrösi szervezők bejelentették: szerdára a városba várják egyeztető tárgyalásra a kormányzat képviselőit. giumi és egyéb szolgáltatások után járó díjakat ugyancsak a szabályzatok rögzítik. A Budapesti Közgazdaság-tudományi, valamint a Műszaki Egyetemen például 10 000-25 000 forint illetve 0-32 500 forint tandíjat kell majd fizetni félévenként, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen a harmadik félévtől a tandíj 12 000 forint lesz. Az új tanévben mód lesz arra, hogy a főiskolák és az egyetemek költségtérítéses képzést indítsanak. Budapesten például közgazdászhallgató félévenként 160 000 forintért lehet valaki. Elment a Góbé atyja Nyolcvanhét éves korában eltávozott idősebb Rubik Ernő Kossuth-díjas egyetemi tanár, repülőmérnök, számos sikeres magyar vitorlázógép, köztük a Vöcsök, a Pilis és a Góbé tervezője. Nélküle üresebb, kihaltabb lesz minden magyar sportrepülőtér, de nincs mit tenni: gépével most végleg felszállt, s egy nagy-nagy termikre lelve egyre magasabban köröz felettünk. Hírcsatorna Meghallgatják Hornt. A bizottság képviselőivel történt egyeztetés alapján február 17-én, hétfőn jelenik meg az ÁPV Rt. ún. sikerdíj szerződést vizsgáló parlamenti bizottságának ülésén Hóm Gyula miniszterelnök. Parlamenti program. Az Országgyűlés jövő heti ülésén megkezdi a halászatról és a horgászatról, valamint a határőrizetről szóló törvény általános vitáját. A tervek szerint a képviselők további öt előterjesztés esetében eljutnak az általános vita lezárásához. Egyházi béremelés. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tárgyalásokat kezdeményez az illetékes szakminisztériumokkal a közszolgálati tevékenységet végző egyházi intézményekben dolgozók közalkalmazotti béremelése ügyében, akik idén sem részesülnek a központilag elrendelt közalkalmazotti bérfejlesztésből. Választójogi reform. Az SZDSZ úgy ítéli meg, hogy a közeli hónapokban tető alá kell hozni a választójog reformját, mivel a párt álláspontja szerint a választásokat megelőző egy évben már nem szabad hozzányúlni ehhez a jogszabályhoz. A szabaddemokraták kisebb és hatékonyabb parlamentet szeretnének és szükségesnek tartják a választási rendszer arányosabbá tételét. Lehet rendőrsztrájk is. A Független Rendőrszakszervezet nyílt levélben kéri Horn Gyula miniszterelnöktől, hogy gondoskodjon a rendőrök reáljövedelmének ez évi, 17 százalékos emeléséről. Amennyiben a négymil- liárd forintot kitevő összeget legkésőbb július l-jéig nem kapják meg a rendőrségi dolgozók, a szakszervezet élni fog a nyomás- gyakorlás törvényes eszközeivel. Az MDF aggódik. A Magyar Demokrata Fórum nevében Demeter Ervin frakcióvezető felszólította a kormányt: azonnal állítsa le az energiaszektor eladását, s dolgozzon ki új, a nemzeti érdekeket tükröző privatizációs stratégiát. Szarvas tartja az országos szélrekordot Százzal porzott az utakon Tudnivalók a szociális juttatásokról Kinek jár közgyógyellátás Tiltakozók ebédszünetben fotó: Walter Péter Nyugvóponton a tandíjviták Diploma több mint egymillióért - önköltséges formában Elkészítették az állami felsőoktatási intézmények a hallgatók részére adható támogatásokról, az általuk fizetendő díjakról és térítésekről, valamint a költségtérítéses képzés díjairól rendelkező szabályzataikat. Mindez sokak továbbtanulási szándékát befolyásolhatja a jövőben. A gazdasági kabinet támogatja a kompromisszumokat Formálódik a nyugdíjreform Némiképp közeledtek az álláspontok a kormány és a Nyugdíj- biztosítási Önkormányzat képviselői között a nyugdíjreformról azon a kétnapos konferencián, amely tegnap fejeződött be a Budapest Kongresszusi Központban. Harminchárom szakember és politikus igyekezett szakmai érveket felsorakoztatni a nyugdíjrendszer tervezett átalakítása mellett, vagy a kormány tervezetének egyes pontjai ellen. A vélemények leginkább a kötelező nyugdíjpénztárak körül csaptak össze. Győrfi István, a pénzügyi tárca miniszteri biztosa kifejtette, hogy a kormányzati tervezet nem kőbe vésett, nem változtathatatlan, a jövő héttől tovább folytatódnak a társadalmi viták. Az a cél, hogy minél szélesebb egyetértés övezze majd a törvényt. Vágó János, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat elnöke szerint a tisztánlátást segíti több, a mostani tanácskozáson nyilvánosságot kapott megfogalmazás. Eszerint a reform - a tőkefedezeti rész bevezetésével - valójában a nyugdíjrendszer egyharmadának magánosítását jelenti. Változatlanul fenntartásait hangoztatta a nyugdíjpénztárakban őrizendő pénz garanciáival kapcsolatban, majd figyelmeztetett arra, az új rendszer bevezetéséhez szükséges informatikai és ügyviteli átállás több évbe telhet. Bejelentette az elnök, hogy az önkormányzat hamarosan részletesen kidolgozza az általuk előterjesztett, úgynevezett pontrendszeres reform tervezetét. Ennek az a lényege, hogy az aktív életszakaszban elfoglalt kereseti „besorolását” az évek teltével, nyugdíjas korában is megőrizhesse mindenki. Szóba került a nyugdíjreform a Gazdasági Bizottság tegnapi ülésén is. Mint azt követően Kökény Mihály népjóléti miniszter közölte: az eddig felvetődött kompromisszumos javaslatokat a testület támogatta. A kormány döntése a tervezetről két-három héten belül várható, a parlamenti szavazást a nyárra tervezik. Valentin-napi virágkantevál. A színpompás virágok és különleges dísznövények kedvelőit várják a hét végén az Iparművészeti Múzeumba az ország legjobb virágkötő mesterei. A szerelmesek napján a dísztáviratokból is nagy volt a forgalom. fotó: feb/diósi imre Németh Zsuzsa