Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)

1997-02-10 / 40. szám

1997. február 10., hétfő Háttér - Riport Dunántúli Napló 9 Ma ötven éve írták alá a párizsi békeszerződést Kényszerpályán - Magyarország a második világháborúban A második világháború előtti magyar külpolitika alapja a semlegesség és a békés revízió volt. Semlegességünk fenntar­tása Közép-Kelet-Európa né­met érdekszférává változása után egyre kétségesebbé vált, a revízió pedig lehetetlenné tette a szomszédainkkal való meg­egyezést. Geopolitikai helyze­tünk két alternatívát kínált: Németországnak vagy szövet­ségese leszünk, vagy ellenfele (ez utóbbi esetben sem számít­hatunk azonban támogatásra a nyugati hatalmak részéről). Németország „oszd meg és uralkodj” politikája viszont sa­játos versengést idézett elő a háborúban a szövetséges Ma­gyarország, Szlovákia, Horvát­ország és Románia között. A tét a területszerzés, feltétele a Né­metországhoz való viszony. Verseny a kegyekért Az etnikai revíziót a háború előtt az angol diplomácia is tá­mogatta, melynek precedensét Ausztria Németországhoz való csatolása, majd a Szudéta-vidék odaítélése jelentette. Magyar- ország békés területszerzései így a nagyhatalmak egyetérté­sével találkoztak - eleinte. 1938. november 2-án az első bécsi döntéssel visszakaptuk a Felvidék déli területeit (12 ezer km2-t, egymillió lakossal), 1939. március 15-én birtokba vehettük Kárpátalját (ugyan­csak 12 ezer km2-rel, hatszáz­ezer lakossal). A második bécsi döntésre 1940. augusztus 30-án került sor, nekünk ítélték Észak-Erdélyt és a Székelyföl­det (43 ezer km2-t, két és fél­millió lakossal). A Délvidékre 1941. április 11-én vonultunk be Jugoszlávia széthullása után, s Bácska, Muraköz és Dél-Ba- ranya megszerzésével újabb 11 ezer km2-rel nőtt Magyarország területe (ez utóbbit viszont a Németországgal szemben álló hatalmak már nem ismerték el). 1939. szeptember 1-től, a háború kitörésétől egyre nehe­zült a semlegesség fenntartása. Szomszédainkkal együtt ugyanannak a német szövet­ségnek voltunk tagjai, együtt­működés helyett azonban ver­seny folyt a Birodalom kegyei­ért, a területek megszerzése vagy megtartása érdekében. Mindez a „vonakodó magyar szövetségest” is belerántotta a háborúba 1941. június 27-én, a Szovjetunió megtámadásával. Magyarország nemcsak a „bol­sevik rémmel” találta szembe magát, hanem az antifasiszta koalícióval is. A teljes nemzet­közi elszigeteltség és a villám­háborús terv kudarca 1942 ele­jén határozottabb lépésre kész­tette Horthyt: a Kállay-kor- mány kinevezése a Németor­szágtól való eltávolodás meg­indulását és a kiugrási elképze­lések kísérleteit jelentették. A háborúból való kilépésünk két ízben is meghiúsult. Az an­golokkal kötött előzetes fegy­verszünet (1943. szeptember 9- én) csapdának bizonyult. A nyugat-európai második front sikere érdekében, elterelő mű­veletként az angolok megszál- latták a németekkel Magyaror­szágot 1944. március 19-én. A szuverenitását jórészt elvesztő ország utolsó kétségbeesett kí­sérletére 1944. október 15-én került sor, ami a németek által támogatott hazai szélsőjobbol­dali puccs (Szálasi) és a tehetet­len vezérkar miatt szintén meg­hiúsult. A totális fasizmus hata­lomra jutása a nemzetközi köz­véleményben elhitette rólunk, hogy fasiszta ország vagyunk, Németország „utolsó csatlósa”. Mindez szomszédaink és a Szovjetunió érdekeit szolgálta. Magyarországot ugyanis Chur­chill angol miniszterelnök már 1944 októberében „eladta” az oroszoknak, akik nemcsak ér­dekszférájukat, hanem határai­kat is ki akarták tolni kelet felé. A csehekkel még 1943 decem­berében, a románokkal 1994 szeptemberében egyeztek meg, mely szerint megkapják Kárpátalját, illetőleg Besszará- biát, ennek fejében a két állam visszakapja a Magyarországnak ítélt területeket. A háború következményei A világháború következmé­nyei Magyarországot súlyosan érintették. Gazdaságilag a há­ború mellett a németek, majd az oroszok is teljesen kifosztották. Emberveszteségünk az 1944-es területekre kivetítve elérte a 900 ezret, s majdnem ugyan­ennyi fő került hadifogságba, Az 1944. december 22-én létre­jött, majd az azt követő kormá­nyoknak egyetlen vigasz ma­radt: a békeszerződésekben egyenlő mércével mérnek majd bennünket szomszédainkkal, vagyis a volt szövetségesekkel. A békekötés előkészületei A potsdami nagyhatalmi ér­tekezlet 1945 júliusában hatá­rozott a németekkel szövetsé­ges államokkal kötendő béke- szerződésről. Ez az olaszokat, a finneket, a románokat, a bolgá­rokat és bennünket érintett. (A fasiszta Szlovákiát és az usz- tasa Horvátországot nem ismer­ték el önálló háborús félnek, s mindketten a győztesek oldalán találták magukat.) A békeszer­ződéseket a nagyhatalmakból álló Külügyminiszterek Taná­csa dolgozta ki, a miénket a Szovjetunió, az USA és Anglia. E szerv birtokában volt a dön­tés joga is, a békekonferencia ugyanis csak ajánlásokat hoz­hatott. Mindebből már vilá­gossá vált, hogy a trianonihoz hasonlóan békediktátum vár­ható, nem pedig békeszerződés. A Dálnoki-kormány kül­ügyminisztériuma 1945 júniu­sában állította fel a Béke-előké­szítő Osztályt, azzal a célkitű­zéssel, hogy a békeszerződés nem büntetés, hanem valódi rendezés lesz, és megakadá­lyozza egy újabb Trianon létre­jöttét. Ezért a nagyhatalmaknak elküldött első memorandumok kérték az etnikai elvnek és az önrendelkezésnek a megvalósí­tását, és a szomszéd országok­ban zajló, a magyarok ellen irá­nyuló súlyos atrocitások abba­hagyását. (Választ nem kap­tunk.) Mindezt nemcsak azzal támasztottuk alá, hogy Ma­gyarország vonakodó szövetsé­ges volt, hanem azzal is, hogy hazánk immár a demokratikus államokhoz tartozik. A pártközi értekezleteken markáns kü­lönbségek fedezhetők fel az el­érhető célokkal kapcsolatban. A kommunista párt minden et­nikai változást elutasított. A többi párt egyetértett abban, hogy Jugoszláviával szemben nincs esélyünk, hiszen a Délvi­déket nem egyezmény adta át Magyarországnak. Északi szomszédunk és Románia ese­tében adódott lehetőség a meg­szerzett területek egy részének megtartására. Természetesen nem volt tudomásunk az orosz- cseh és az orosz-román titkos alkukról. A kompromisszum végül csak Romániára vonat­kozott, először 22 ezer, majd 12 ezer km2-rel. Az 1938 és 1941 között visz- szaszerzett területeink megtar­tásának lehetősége arra alapo­zódott, hogy 1946 tavaszáig az angolok és az amerikaiak sem zárkóztak el a nemzetiségi ala­pon történő határ-kiigazítások­tól, ami elsősorban a magyar­román határt érintette. 1946 ta­vaszára véleményüket úgy mó­dosították, hogy akkor támogat­ják Magyarország ez irányú ké­rését, ha a Szovjetunió is hozzá­járul ahhoz. A szovjet diplomá­cia válasza: akkor támogatja, ha Magyarország szomszédai eh­hez hozzájárulnak. A kör bezárult... A Kül­ügyminiszterek Tanácsának 1946. május 7-i ülésén Molo- tovnak, a szovjet külügyminisz­ternek az álláspontja győze­delmeskedett: Magyarország új határai az 1938. január 1-ji ál­lapottal egyeznek meg. A há­ború után egy évvel, az immár demokratikus Magyarország nemzetközileg ismét teljesen elszigetelődött. A békekonferencia Gyöngyösi János külügymi­niszter vezetésével 1946 au­gusztusában érkezett a magyar delegáció Párizsba, igen sze­rény célokkal: 5 ezer km2 Er­délyből, kisebbségvédelem és a jóvátétel csökkentése. A Területi-Politikai Bizott­ság (tagjai között pl. Csehszlo­vákia, Jugoszlávia, Ukrajna, Belorusszia és a Szovjetunió képviselőivel) a 3 ezer km2-re leszállított igényeinket és a Székelyföld autonómiáját is el­vetette azzal, hogy akceptálta a román külügyminiszter állás­pontját, miszerint országa „sú­lyos áldozatokat hozott a hábo­rúban”, és a „nemzetiségi kér­dés helyes kezelésére a román alkotmány önmagában is ga­rancia”. Amire a magyar kül­döttség nem számított, velünk szemben a csehszlovákok lép­tek fel területi követelésekkel, hogy a Duna jobb partján öt községet (260 km2) csatolják Csehszlovákiához. A Szovjetu­nió és Jugoszlávia támogatásá­val beadott indítványt az ame­rikai és angol vétó hiúsította meg, ám kompromisszumkép­pen három falut mégis meg­kaphattak. (Szomszédunknak valójában a rajkai zsiliprend­szer megszerzése volt a célja, amivel birtokába kerülhetett volna a Szigetköz elárasztása vagy éppen kiszárításának lehe­tősége). Ugyancsak a Szovjet­unió támogatásával kérték 200 ezer magyar egyoldalú kitelepí­tését a Felvidékről, amit ugyan­csak az USA vétója akadályo­zott meg, lakosságcsere­egyezményre kényszerítve Csehszlovákiát. A Jóvátételi (Balkáni Gazda­sági) Bizottságban már meg­hallgatásra sem került sor. Ma­gyarország kifosztása az USA és a Szovjetunió alkutárgya volt. Az oroszok 300 millió dol­lár kártérítést kértek (maguk­nak, plusz a cseheknek és a ju- goszlávoknak), az USA csak 200-at szavazott volna meg, ám kérte a háborúban elpusztított nyugati javak teljes kártalanítá­sát. A kompromisszum termé­szetesen megszületett. A 300 milliós jóvátétel mellett köte­lezték Magyarországot a két­harmados kártalanításra, ellen­ben a Magyarországról elhur­colt javakat nem kellett vissza­szolgáltatni, a német követelé­seink érvénytelenek maradtak, a magyarországi német és né­met-vegyes javak az oroszoké lettek. A jóvátétel, illetve az or­szág újbóli kifosztása fantaszti­kus inflációt gerjesztett, és sú­lyosan veszélyeztette a gazda­sági stabilizációt is. A Katonai Bizottság Ma­gyarország haderejét 50 ezer főben maximálta, légierejét pe­dig 5 ezer főben. Sem atomtöl­tetű fegyvert, sem pedig ön­meghajtású irányított lövedéket az ország nem tarthat. A „békeszerződést” 1947. február 10-én írtuk alá, a nem­zetgyűlés június 24-én ratifi­kálta. A megszálló Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1947. szep­tember 15-ig működött Ma­gyarországon. Elvileg helyre­állhatott volna a magyar szuve­renitás. A szerződés 22. cikke­lye viszont a következőket kö­zölte ezzel kapcsolatban: „A je­len szerződés életbelépését követően minden szövetséges fegyveres erőt 90 napon belül Magyarországról vissza kell vonni, mindazonáltal a Szov­jetuniónak fennmarad a joga magyar területen oly fegyveres erő tartására, amelyre szüksége lehet ahhoz, hogy a szovjet hadseregnek az ausztriai szov­jet megszállási övezettel való közlekedési vonalait fenn­tartsa”. (1955-ben Ausztria semlegességének deklarálásá­val az orosz megszállás oka semmissé vált. A Varsói Szer­ződés létrejöttével azonban rendezték az ún. „ideiglenes itt- tartózkodás” lehetőségét, amely 1991 júniusáig tartott.) A békekötés értékelése A szerződés nemcsak új Tri­anont, hanem annál rosszabb békét eredményezett. Az ország területileg még kisebb lett, a jóvátétel szigorúbb volt, az ön- rendelkezés teljesen kimaradt. A nemzetiségi kérdés - így a magyarság ügye - a szomszé­dok belügyévé vált, s az azt kö­vető évtizedekben ez lehetősé­get adott arra, hogy a szomszéd országok semmibe vegyék a magyarság alapvető jogait. Végezetül: mi vezetett e má­sodik Trianonhoz? Nem a rossz diplomácia, nem a háború, ha­nem ebben a térségben a nagy­hatalmi érdekek határoztak a kis népek sorsáról. Szovjet ér­dekszférába kerülésünk min­dent eldöntött már a békeszer­ződés előtt. Ma már egyre töb­ben teszik fel a kérdést: érvé­nyes-e még a párizsi szerződés? Hiszen már nem léteznek az aláíró szomszédok. A nemzeti együttélés érdekében mindnyá­junknak szüksége lenne egy harmadik, ám végleges és de­mokratikus megállapodásra, amely meghozhatná a törté­nelmi megbékélést Közép-Ke- let-Európában. Dr. Horváth Csaba történész, JPTE ÁJK Gyöngyösi János külügyminiszter aláírja a magyar béke- szerződést Magyarország területszerzései 1938-1941 jj Oradea at Nagyvárad' ' CluJ Napoca .* Kolozsvár 'h Be&ztBrce_ ~ Odorheiu -. Székelyudvarhely Az 1938-39 és 1940. évi szerzemények egymás közti határa Országhatár 1941 végén Az első bécsi döntés. 1938. XI. 2. áltafWr' Csehszlovákiától átcsatolt területek ujviaeK is y/ Aj Csehszlovákia likvidálása, 1939 március során "•'UI|éUj[KLZl birtokbs vett területek f=\ A második bécsi döntés, 1940 Vili. 30. által L-----1 Romániától átcsatolt területek H Jugoszlávia likvidálása, 1941 április során birtokba vett területek _________________ S értő és visszahúzó általánosítások Az Új Dunántúli Napló január 20-án megjelent számában a cigányok jelenlegi drámai helyzetének bemutatására vál­lalkozott Kozma Ferenc. A tárgyilagosság érdekében igyekezett a témát több oldal­ról is körüljárni, megszólal­tatva ellentétes véleményeket is. De az egymással is vitat­kozó álláspontok mögül mégis kiszólt az újságíró személyes hangja, amire természetesen joga van. Kivéve, ha olyan fordulatot használ, amivel ga­rantáltan számíthat azoknak az olvasóknak az egyetérté­sére, akiknek a cigányokról alkotott képét az általa hasz­nált sztereotípiák formálják. A bűnözés említése laza utalás egy olyan összefüg­gésre, aminek megalapozott­sága több szempontból is kér­déses: miután néhány éve - az emberi jogok védelmében - hivatalosan megszűnt a rend­őrségnél a „cigánybűnözés”, mint nyilvántartási kategória, az arányok megállapítása leg­feljebb egyéni tapasztalatokon nyugodhat. Vagy talán teljes körű vizs­gálódást folytatott az újságíró rendőrségen, ügyészségen, bí­róságon, büntetés-végrehajtó intézetekben, azt kiderítendő, hogy hol, mely eseményből, milyen szempontok szerint lesz bűncselekmény, s mely­ben szüntetik meg különböző indoklással az eljárást, vagy marad az ismeretlenségben a történet, s az elkövető is? S még ha teljesítette volna is e megvalósíthatatlan feladatot, vonhat-e le olyan következte­tést, hogy a cigányok és a bű­nözés között szoros a kapcso­lat, ha nem tesz említést a rendőrség gyors és hatékony működéséről a cigányok köré­ben, míg ugyanez a szervezet a magasabb és mélyebb (a szervezett bűnözés) társa­dalmi szinteken közismerten nem büszkélkedhet különös eredményességgel? A nyomaték kedvéért fel­szólítja olvasóit: „S ne feled­jük: ha arról van szó, hogy ki szeret és ki nem dolgozni, ak­kor bizony ebben az etnikum­ban lelhető fel a legtöbb olyan ember, aki a munkát messziről elkerüli.” S az olvasó számára ezután már nem lehet kétsé­ges, hogy bár cigány szom­szédja hosszú éveken keresz­tül a bányában (építkezéseken, városgazdálkodásnál, vasút­nál, teherszállítóként stb.) dolgozott, s a felesége takarí­tani járt, azért mégis jól gon­dolta ő eddig, ha ezt az újság­író is alátámasztja: ilyenek ezek (majdnem) mind. E kisebbség kitörni vágyó tagjait nemcsak helyzete húzza vissza, hanem az olyan jellegű általánosítások is, amelyeket a fenti sorokkal bí­rálok. Dr. Varsányi Erika szociológus a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda pécsi képviselője ÁLHÍRcsatoriva Iskolabezárások Pécsett. Pécs valamennyi iskoláját bezáiják, erről döntött az önkormányzat közoktatási bizottsága. Az épüle­teket lebontják, helyükön korszerű irodaházak épülnek. A gye­rekek tanítását ezentúl a családokban kell megoldani. A peda­gógusokat átképezik, a pedagógus szó jelentését pedig megvál­toztatják. Pedagógus (mn) 1. Hasznavehetetlen, értéktelen, hasznot nem hajtó. 2. Régi korokból megmaradt tárgy. 3. (Szi­tokszóként:) ostoba ember. Zrínyi Miklós él. Mégsem vesztette életét Zrínyi Miklós, Szi­getvár kapitánya 1566-ban, kirohanását követően. Amint azt a hős szigetvári tudósítónknak elmondta, annak idején az alte- regóját küldte ki a kapu elé, ő maga pedig elbújt a kanapé alá. Most, 489. születésnapján elérkezettnek látta az időt arra, hogy előjöjjön rejtekhelyéről. Úgy tervezi, hogy visszatér a köz­életbe, és indul az 1998. évi választásokon, de lehet, hogy ki­váltja a vállalkozói engedélyt, és törökmézet árul a várkapuban. Új játékosok ötmillió dollárért. A tavaszi szezonra új játéko­sokat szerződtetett a PMFC labdarúgócsapata. A két hutu és há­rom tuszi harcos egy hete edz a csapattal, s a szezonkezdésre mind az öten futballmagyarokká válnak, egy gyorsított eljárás­sal. Géléi József edző elmondta, nagyon ügyesek a fiúk, ahhoz képest, hogy eddig semmilyen sportot nem űztek. Cs. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents