Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)
1997-02-08 / 38. szám
4 Diinántúli Napló Baranyai Tükör 1997. február 8., szombat Hírcsatorna Vendégek Hásságyon. Markswabenből, a 23 ezer lakosú németországi városból 12 fős delegációt fogad ma Hásságy polgármestere. A települések közötti testvérkapcsolat jegyében a most négy napra vendégségbe érkezők a falu iskolásainak és óvodásainak a közelmúltban műszaki cikkekből, bútorból és játékokból álló adományt küldtek. (i) Vadász, ruhák Véménd- ről. Az önkormányzat jelképes összegért eladta Lothar Dupp német vállalkozónak a falu öreg iskoláját. Az épület üzemmé alakítását megkezdték, a gépek egy részét meghozták. A tervek szerint április 1-jétől 25 embernek munkát adva vadászruhákat varrnak, majd a létszámot 80 főre emelik, és a ruhák árusítására boltot is nyitnak. (i) Sétálóutca és üzletközpont. Sellyén befejeződött a régi, már nem használt óvodaépület lebontása. A helyén és a környékében sétálóutcát és üzletközpontot alakítanak ki. (cs) Reflektortolvajok. Pécsett, a Várady Antal utcában kirakatot megvilágító reflektorokat loptak el a héten. A tolvajok már nappal létrát állítottak az üzlet elé, az üzlettulajdonosnak azt hazudták, hogy telefon- vonalakat javítanak. Végül az éjszaka leple alatt vitték el az egyenként ötezer forintot érő világítótesteket, (dz) A Mozgókönyvtár nem mozog. A Pécsi Városi Könyvtár kölcsönző autóbusza február 10-én, 11-én és 12-én technikai okok miatt nem üzemel. (dz) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyám, anyósom, nagymamám és kedves rokonunk OROVICZA MIHÁLYNÉ 76 éves korában elhunyt. Temetése 1997. február 10-én, hétfőn a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pogányi temetőben. A gyászoló család Nyelvvizsgák dupla befizetéssel? Az Állami Nyelvvizsga Bizottság szoros határidőket szabott az egyes megmérettetések között. Á csúszás a szülő pénzébe kerül. Januárban sok érettségi előtt álló diák tett le állami nyelvvizsgát Pécsett. Ha sikerül nekik a középfokú vizsga, akkor nem kell ebből a nyelvből érettségizniük májusban, és plusz pontokat kapnak az egyetemi felvételikor. A nyelvvizsgák eredményét hat héten belül kapják meg; ha nem sikerült, akkor március 20-án újra próbálkozhatnak. Ám a márciusi időpontra február 12-ig lehet jelentkezni. Akkor, amikor az eredményt még nem biztos, hogy kézhez vehették. Ráadásul az 5400 forintos vizsgadijat is be kell fizetni a jelentkezéskor. Mi van akkor, ha az első vizsga sikerült? Elnyeli ezt a pénzt az Állami Nyelvvizsgabizottság? A JPTE Idegennyelvi Titkárságán megtudtuk, hogy aki lemondja a vizsgát, visszaigényelheti a pénz 70 százalékát. Aki a vizsga időpontja előtt két héttel jelenti be, hogy nem megy el, az csak a pénz felét kapja meg utólag. Középfokon a nyelvvizsgák 45-50 százaléka sikeres. U. G. Otthont váltó gyerekek Harminc millió forint áll a nevelőotthon rendelkezésére, hogy lakásokat alakítson ki az állami gondozottjai számára. BÜKKÖSD Csertő után a Bükkösdi Nevelőotthon is hozzákezdhet lakásotthon programjához. Az egykori kastélyokból létrejött intézmények kiváltására pályázatot hirdetett a Népjóléti Minisztérium. - 22 millió forintot nyertünk tőlük, s a megyei közgyűléstől további 8 millió forintot kaptunk - mondta el Rochi Istvánná, a nevelőotthon megbízott igazgatója. A munkához jutás szempontját veszik figyelembe a nyolc ház megvásárlásakor, így a városokban, elsősorban Szentlő- rincen és Pécsett keresnek majd megfelelő ingatlanokat. A lakásokba 12-12 gyermek fog beköltözni. Elsősorban azok, akiknek nincs esélyük arra, hogy visszakerülhessenek családjukba. A bensőségesebb kapcsolatok kialakítására alkalmas lakásotthonokban egy házvezető és négy gyermekfelügyelő kíséri figyelemmel a gyerekek életét. Az első családi házba tavasszal már megkezdődhet a költözködés. V. G. Busójárás egyéb látnivalókkal MOHÁCS Simonkovits Béla fazekas, népi iparművész, Antal Zoltán busóálarc- és fafaragó mester, továbbá Bosnyák Mihály grafikus és tanítványai munkáit bemutató kiállítás nyílt tegnap a mozi emeleti galériáján. E tárlatok mellett a télűző népszokás mohácsi vendégeinek figyelmébe ajánljuk a Kanizsai Dorottya Múzeumban a magyarországi horvátok, szerbek és szlovének népviseletét és népművészetét, Mohács évszázadait, valamint a csata történetét bemutató kiállításokat. Ma a 26. Schneider Lajos Népdaléneklési Versenyt rendezik 8.30-tól az önkormányzat Szabadság úti irodaházában, a megye általános iskolás dalosainak részvételével. Itt 19.30-tól a Fanyűvő zenekar és a Vecsegő Tánccsoport közreműködésével táncház lesz. Vasárnap délelőtt 9 órától a belvárosban egész nap találnak majd látnivalót a Mohácsra érkezők. Érdemes lesz egy kis pihenőre betérni a művelődési házba is, ahol 10 órától hét tánccsoport - a helyieken kívül két horvátországi és a vaskúti - lép föl. A farsangvasámapot a Baranya zenekar közreműködésével a sokac bál záija. B. M. Begyógyítják a táj sebét KÖLKED A községben szabadidőparkot alakítanak ki az elhagyott vályoghányó helyén. Erre a célra 28 és fél millió forintot nyert az önkormányzat a Környezetvédelmi Alapból - tájékoztatta lapunkat Muskát Zoltán polgármester (képünkön). A vályoghány óból egykor a község házaihoz termelték ki az építőanyagot. A feltöltéshez az 1965-ös árvíz után felépített gát anyagát használják fel. A parkba őshonos növényeket telepítenek és a község saját költségén sétautakat alakít ki. A területről elvezetik a csapadékvizet, így a környező házakat a feltöltés miatt nem fenyegeti a talajvízelöntés. U. G. Az ipartelep a megoldás (Folytatás az 1. oldalról)- A foglalkoztatottak körülbelül negyven százaléka dolgozik a mezőgazdaságban és ugyanennyit tehet ki a szolgáltató szektorban dolgozók száma is - mondta el Kovács Sán- domé polgármester (képünkön). Miután, bár vannak hagyományai, de jelentős ipari tevékenység nem jellemzi a térséget, így egy helyi ipartelep kialakítását tervezi az önkormányzat. Az elmúlt évek során kiépült a város infrastruktúrája, idén a vezetékes gáz is eljut a városba. Ez is vonzóvá teheti a települést a beruházók, vállalkozók számára. Az ipartelepet egy tíz hektáros területen kívánják megvalósítani a minisztérium, a területfejlesztési tanács és vállalkozók közreműködésével. A terv előkészítése az idei év nagy feladata. Megvalósulásától, amely legalább három, négy évet vesz igénybe, a város foglalkoztatottságának ugrásszerű javulását váija az önkormányzat. V. G. Új színű Gyöngyszem PÉCS Idei első kiállítását nyitotta tegnap a Gyöngyszem Galéria, mely a Hungária útról a Tímár utcába költözött. A tárlat a váci Béres Kata festményeit és grafikáit vonultatja föl. A galéria emellett több újdonságot tartogat a látogatóknak: albumokat Villon balladáiból - Szász Endre képeivel illusztrálva -, és Kolozsvári Grandpierre Miklós rézkarc-gyűjteményét. Hétfőtől indul a „festő a paravánon” bemutató is, itt Horváth Dénes grafikus munkáiból kapnak ízelítőt az érdeklődők. M. B. E. - Fotó: Müller Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakosságának szombaton: belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológia Önálló Osztálya. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és a csatolt községek felnőttjeinek szombaton reggel 7-tŐl hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek lakossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyiségében szombaton és vasárnap reggel 6-tól este 21 óráig. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Gyermekklinikán, József S. u. 7. (Bajnok u. felöl). Tel.: 310-144. Berendelt betegeknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombaton reggel 7-től hétfő reggel 7- ig. Tel.: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay Patika, Lánc utca 20; Arany Kehely gyógyszertár Pécs, Citrom u. 5. Komló: Szilvás gyógyszer- tár, Függetlenség u. 32-34. Mohács: Szent Ferenc gyógyszertár, Kossuth L. u. 66. Pécs- várad: Szent István gyógyszer- tár, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György gyógyszertár, Szent Imre út 19. Siklós: Hollós gyógyszertár, Baross G. u. 7. Szentlőrinc: Fehér Kereszt gyógyszertár, Kossuth L. u. 1.. Szigetvár: Boróka gyógyszer- tár, Szent István ltp. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Sok napsütés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Ugyan gyengülő front halad el tőlünk északra, lényeges időjárás változásra ezen a hétvégén sem számíthatunk. Általában derült lesz az ég, azaz sok napsütésre lehet számítani. Néhol azonban egész nap megmarad az éjszaka képződött sűrű, részben zúzmarás köd, illetve a köd megszűnte után is erősen felhős marad az ég. A légmozgás többnyire gyenge, mérsékelt lesz, csupán az északi, északkeleti országrészben élénkül meg kissé. A csúcshőmérséklet általában 0,+5 fok között alakul. Számottevő időjárás változásra a következő napokban sem számíthatunk. Folytatódik a csendes, eseménytelen, átlagos hőmérsékletű téli idő. Az éjszaka képződött köd csupán a délelőtt első felében és csupán néhol marad meg, ettől eltekintve száraz lesz az idő. A szél gyenge marad. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Tisza-tó: 0 Fertö-tó: 0 Tisza: 0 Duna: 0-2 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 3 Paks: 5 Siófok: 2 Pécs: 5 Szekszárd: 4 Mohács: 4 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 20-35 Velencei-tó: 20-35 Tisza-tó: 10-30 Fertö-tó: 25-40 Kaposvár: 10-20 Paks: 10-25 Siófok: 10-30 Pécs: 15-25 Szekszárd: 10-25 Mohács: 15-25 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Közvetlen fronthatás a következő napokban sem várható, így csupán néhol fogadják téli körülmények a közlekedőket. Sűrű zúzmarás köd, illetve ködszitálás főként reggel és elsősorban a keleti országrészben valószínű. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 88 Ft/perc