Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)
1997-02-07 / 37. szám
20 Dtinántuli Napló Sport 1997. február 7., péntek Röviden Az új igazolás. Mazány Norbert is rajthoz állt mostani egyesülete, a Pécs Városi Tenisz Club színeiben a teniszezők első osztályú országos versenyén (100 ezer forint összdí- jazás), Győrött. Mazány férfi egyesben az elődöntőben vereséget szenvedett, így a harmadik lett. (n) Ismét Kürtös László az elnök. Megalakult a Baranya Megyei Torna Szövetség, amelyet a sportág iránt megnövekedett igény hívott ismét életre. Az újjáalakuló közgyűlésen ismét Kürtös Lászlót választották meg elnöknek. Rajta kívül az elnökség további tagjai: Heckenbergemé dr. Pintér Gyöngyi, Kaufmann Gábor, Szigetváry Sándomé, Szo- táczkyné Tolnai Márta. (n) Kosárcsúcs. A legutóbbi férfi NB I-es kosárlabda fordulóban fordulóban 68 pontot dobott a Pécsről indult, jelenleg Pakson játszó Gulyás Róbert, ezzel új bajnoki csúcsot állított fel. A korábbi csúcsot szintén egykori pécsi, Németh Károly tartotta ötvenhat ponttal. (o) Baranyai városok kosár- kupája. Az elmúlt év sikere után, második alkalommal írta ki a Kosárlabdázók Baranya Megyei Szövetsége a II. Baranya Kupát, amelyen a megye városainak bajnokai indulnak. Február nyolcadi- kán reggel 8.30-tól kezdődnek a mérkőzések Pécsett, a Kodály Zoltán Gimnázium sportcsarnokában. A nők mezőnyében két pécsi, valamint egy-egy komlói és szigetvári csapat játszik. A férfiak csoportja öt együttesből áll. Pécs mellett Mohács, Komló, Siklós, valamint Szigetvár nevezett. A tavalyi védők is részt vesznek a küzdelmekben, (z) Tekesikerek. Jól szerepeltek a héten a baranyai tekecsapatok. A férfi NB I-ben: DDGáz - Scarbantia 6-2. A pécsi játékosok eredményei: Koncsecskó 757, Fábián 747. Ifjúságiak: 4-0. A pécsiek eredményei: Szőke 1440, Pados 698. NB II. férfiak: Komlói Bányász - Gel- lénháza 5-3, Szombathely - Komlói Bányász 7-1. A jelenlegi tabellán a következő a helyzet női NB I-ben: 1. Debrecen 19, 7. Pécsi NTSE 10 pont. A férfi NB I-ben: 1. Scarbantia 19, 2. DDGáz 16. A férfi NB II- ben: 1. MOFÉM 22, 11. Komlói Bányász 5. (ny) Mai sportműsor KOSÁRLABDA. NB I., férfiak, B-csoport: Szeged - Matáv Pécsi SE, Szeged, 18.00. Kosárlabda női Euroliga Értékes győzelem a franciák ellen Talán a küzdenitudás vagy a szerencse az oka. Talán a hihetetlen, már-már erőn felüli teljesítmény. Mindenesetre újabb, immár szerte Európában is nagy visszhangot kiváltó győzelmet aratott a PVSK-Dália a legutóbbi francia kupagyőztes, klasszisokkal felálló Orchies ellen.- Nagyon akartuk ezt a győzelmet, néha úgy éreztem, bíztak is a lányok a sikerben. Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban pedig izzadva hoztuk a sikert - mondta Rát- géber László, a pécsiek edzője. (Rátgéber már most felhívta a figyelmet arra, hogy vasárnap a Soproni Postás ellen, hazai környezetben ugyan, de nehéz meccs vár csapatára.) Emberi számítás szerint ezzel a győzelemmmel az Euro- liga-csoportban a legjobb hat között végzett a PVSK-Dália, függetlenül a hátralévő két idegenbeli mérkőzéstől. így a magyar bajnok a következő szezonban is a Euroligában indulhat. Bajnoki terveiről a PVSK-Dália sem mondott le. Donkó Orsolya az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta az utóbbi meccseken, így szerdán is. Remekül védekezett, emellett a legjobbkor doNagyon akarták a győzelmet FOTÓ: MÜLLER ANDREA bott kosaraival is a csapat hasznára vált.- A mostani kísérletem előtt utoljára két éve dobtam triplát, ha jól emlékszem, még a Zala Volán ellen. A franciák ellen azzal nyertünk, hogy erőszakos centerjátékukat sikerült megfékezni - mondta Donkó Orsolya. Bozsik L. Kosárlabdatáblázatok A női NB I. B-csoportjának állása 1. Szarvas 20 3 1914-1552 0.935 2. N.kanizsa 18 4 1709-1514 0.909 3. Szeged 17 6 1819-1654 0.870 4. BEAC 16 6 1716-1434 0.864 5. Monor 15 7 1609-1501 0.841 6. N.kőrös 13 9 1577-1453 0.795 7. TFSE 11 10 1566-1504 0.762 8. Szolnok 11 11 1588-1664 0.750 9. MAFC 7 15 1373-1640 0.659 10. Egis-OSC 5 17 1608-1786 0.614 11. Vadk. 5 17 1475-1753 0.614 12. ÁFDSE 3 19 1369-1582 0.568 13. PVSK-AI. 2 19 1312-1598 0.548 A férfi B/l csoport állása 1. MAFC 7 3 951- 843 0.850 2. Battai KE 6 3 739- 756 0.833 3. Domb. 6 4 847- 741 0.800 4. Pécs 4 3 830- 804 0.800 5. Hódm. 5 5 839- 869 0.750 6. Balatel 3 6 720- 772 0.667 7. Szeged 3 7 814- 889 0.650 8. Salgót. 2 6 699- 765 0.625 A csapatnév után az első számoszlop a győzelmeket, a második a vereségeket jelzi. A következő oszlop a dobott, és a kapott kosarak számát mutatja. Az utolsó oszlop tizedesszáma azt jelzi, az összes megszerezhető pont hányad részét gyűjtötte be a csapat. A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár. Összeállította: P. P. Előkészületi labdarúgó mérkőzés PMFC - Kaposvár 1-0 (1-0) PÉCS Kovácstelep, 100 néző. V.: Szőke. PMFC: Sólyom (Ba- ronek) - Győri, Tomka, Brin- das - Farkas (Ulrich), Szabados, Túri (Nyaka), Romanek (Kislőrincz), Kocsis - Pest R. (Juhász), Azoitei. Edző: Géléi József. Igen, ez a Kocsis az a Kocsis, akit „Dzsukiként” ismerünk. És a Túri is azonos azzal, aki valaha a PMFC-ben játszott. Az is elképzelhető, nem csak erre az egy meccsre szálltak be, hanem tavasszal az NB I-es csapat (vissza)iga- zolt labdarúgóiként húznak piros-fekete mezt. Nem húzott mezt, viszont fél percig a pécsi védelmet segítette az a két farkaskutya, aki az első félidőben beszabadult a pályára. A PMFC 16- osa környékén a megjelenésükkel némi galibát okoztak, aztán a pórázukat maguk után vonszolva a túlsó partvonalon keresztül, csere nélkül, távoztak. Mivel sok esemény nem Kocsis (előtérben) arcán látszik az erőlködés fotó: Müller történt, volt idő erről is, arról is beszélgetni. Szóba került, hogy az MTK felajánlotta kölcsönbe a PMFC-nek Hamart és Oprisant (ezt Rabi Csaba klubigazgatójától hallottuk), meg, hogy Stadler úr némi pénzhez jutott, és szívesen elvinné Akasztóra Tökölit. A győztes gólt egyéni akció végén Azoitei lőtte. Horváth László Sporthétvége - baranyai események A PEAC-Falcotrade új, külföldi átlövőt igazolt Igazán nincs irigylésre méltó helyzetben a női kézilabda NB I. újonca, a PEAC-Falcotrade. A lányok eddig - a dániai Eu- rópa-bajnokság miatt megszakított bajnokság első harmadában - mindössze egy győzelmet arattak, a Kisvárda ellen. Most azonban javíthatnak helyzetükön, hiszen két olyan ellenfél következik, amelyik hasonló cipőben jár, mint a 2 pontos pécsi együttes. Az egyetemisták vasárnap 11.00 órakor a zalaegerszegi Caola ellen lépnek pályára, aztán egy hét múlva a debreceniek fiókcsapatához, Derecskére látogatnak. Tóth János edző gárdája „gó- liátokkal” eddig sem dicsekedhet, az Európa-bajnokságon helytállt Balogh Beán kívül szinte nincs átlövőjük. Varga és Bőzsöny is megsérült és aligha számíthat játékukra az edző. Súlyosbítja a gondokat: az eddigi mérkőzéseken csere nélkül végig védő Modrics is betegeskedett a héten. Még szerencse, hogy a PEAC-Falcotrade-nek időközben sikerült leigazolniuk a Radnicski Beográd 178 centiméter magas átlövőjét, Tanja Sztojanovicsot, aki sokat segíthet nekik. A női NB I. állása: 1. FTC 10- 301-183 20 2. Vasas 10- 215-156 20 3. Dunaferr 73 252-208 14 4. Debrecen 73 241-212 14 5. Győri ETO 6 1 3 259-225 13 6. Cerbona 64 198-204 12 7. Bp. Spartac. 55 223-216 10 8. Kiskunh. 4 2 4 208-217 10 9. B.csaba 46 218-227 8 10. Miskolc 2 2 6 224-242 6 11. Caola 2 1 7 193-258 5 12. Kisvárda 1 1 8 208-246 3 13. Derecske 1 1 8 208-278 3 14. Pécsi EAC 19 184-260 K, 2 L A kézisek az erőnléti edzésen a labdára áhítoznak HARKÁNY Egy szabadtéri, bitumenes kézi- labdapályának, egy csapat fejlődése szempontjából, szigorú korlátái vannak. A Harkány SE NB Il-es szakosztályát, ezek a tényezők már nem akadályozhatják, mióta felépült a település sportcsarnoka. A teremben semmi sem hátráltathatja Kovács János szakmai munkáját, amit Király Árpád szakosztály-vezető segít. Az önkormányzat vezetője Bédi István (képünkön) minden támogatást megad a csapat számára, így becsületbeli ügy a szereplés. A tavaszi rajtot a második helyről várják, a legnagyobb riválisuk a szigetvári csapat. A heti három edzéssel az 1-5. helyezésnél rosszabbat elképzelni sem tudnak. A szakosztály három éve alakult, akkor még az időjárás szeszélyeinek kitéve készültek a mérkőzésekre. Jelenleg 52 játékossal dolgozik három edző. A női csaptatot is szeretnék benevezni a megyei I. osztályba, de ahhoz a 18 kézilabdásnak még sokat kell edzenie. A harkányi és környező településekről is szívesen építenének be játékosokat, távlati célként az általános iskola 6-8. osztályában felcseperedő korosztályra is számítanak. Január 15-én kezdték meg a felkészülést, jelenleg az erőnléti edzéseket végzik. A játékosok nagy bánatára, labdával csak elvétve találkoznak, pedig azt jobban szeretik a fiúk, mint a fizikai erőpróbát. P. P. Lövészsikerek PÉCS Nagyszabású, több mint száz versenyző részvételével rendezték meg Pécsi Kupa emlékversenyt a városi lőtéren. Á nyílt irányzékú légpuska 20 lövéses számábna a nőknél Hegedűs Judit, a férfiaknál Lakatos Zoltán végzett az első helyen. A zártirányzékú légpuska negyven lövéses számában a serdülő fiúknál András Zoltán, az ifjúsági lányoknál Tőrös Végh Eszter, a junioroknál Tőrös Végh Márta, a felnőtteknél Pető Andrea nyert. A zártirányzékú légpuska hatvan lövéses számában az ifi fiúk között Petchnig Gábor végzett az élen, a junioroknál Markó Balázs löt a legjobban, a felnőttek között Bedegi József nyert. (o) Az első csapatot árnyként követik PÉCS Végignézve a labdarúgó NB I. tartalékbajnokságának őszi „majdnem” végeredményét (két mérkőzést későbbre halasztottak), a PMFC tartalékcsapata kétes dicsőséget mondhat magáénak. Az egész mezőnyből az egyetlen együttesként, azonos helyen végzett, mint az első csapat. (Erre a táblázat első számpáija utal.) Az utánpótlás szakágvezetőjét, dr. Dunai Jánost kérdeztük az okokról.- Törvényszerű, vagy véletlen az egybeesés?- Annyira törvényszerű, mint az első csapat helyzete. Kevés játékosból válogathattam. A legjobbak az első csapatban kaptak helyet, sok esetben pedig az ifis- ták érdekében kellett a tartalékok kárára döntést hoznunk - mondta Dunai.- A játéknak melyik elemeiben lesznek változtatások?-Állandó kerettel nem számolhattam, begyakorolt elemekről, igazi taktikáról nem is nagyon beszélhettünk. Azokhoz kellett alakítani a taktikát, akik pályára léptek. A Debrecen ellen egy kapus társaságában ültem a kispadra, aki a mezőnyjátékosként játszott. Sok variációból nem választhattam.- A tavaszt jobbnak képzeli?- Együtt készül a teljes a keret. A jó téli felkészülést követően, pozitív változást várok.- Kikkel számol a rajtnál?- Ez összefügg az első csapat erősítésével. Amikor eldől, hogy kiket igazolunk, akkor kerülhetnek át néhányan a tartalékok közé. Az egyik változás természetesen a másik javulását is magával hozhatja. P. P. A tartalékbajnokság állása: 1J 7. BVSC 16 12 1 3 48-17 37 1J 1. MTK FC 17 11 2 4 2616 35 3 J 8. Győr 17 10 4 3 30-12 34 4J 2. FTC 17 10 3 4 44-19 33 5215. Siófok 17 8 6 3 27-18 30 6J 5. Kispest 17 9 2 6 33-23 29 7212. Videoton 17 8 5 4 37-31 29 8214. Bék.csaba 17 9 2 6 25-20 29 92 4. Vasas 17 8 2 7 31-28 26 10211. Vác FC 16 8 2 6 24-21 26 11216. Csepel 16 6 4 6 24-29 22 122 3. ÚTÉ 17 6 1 10 23-26 19 13217. Stadler 16 5 3 8 23-39 18 142 9. ZTE 17 5 1 11 22-40 16 15213. HL Kér. 17 4 2 11 29-35 14 162 6. DVSC 17 3 4 10 2639 13 17210. Haladás 17 413 22-51 12 18218. PMFC 17 2 2 13 23-53 8 Megyei sakk csapatbajnokság A 8. fordulót játszották a megyei sakk csapatbajnokságban. Az élen állók nagy különbségű győzelmei jellemezték a fordulót. A sásdiak siklósi sikere már nem is számít meglepetésnek. Eredmények: Szentlőrinc - Mohács 2-8, Siklós - Sásd 4.5-5.5, PEAC - Pécsi Sütő „A” 2-8, Karmin (Pécs) - Pécsi Erőmű Rt. 7-3, Görcsöny - Pécsi Sütő „B” 9-1, Szigetvár - Szászvár 4-6. Az állás: 1. Karmin 51.5, 2. Pécsi Sütő „A” 48.5, 3. Görcsöny 48, 4. Mohács 44.5, 5. Pécsvárad 43.5, 6. Sásd 39, 7. Siklós 37.5, 8. Pécsi Erőmű Rt. 31.5, 9-10. Pécsi Sütő „B” és Szászvár 29.5-29.5, 11. Szentlőrinc 28.5, 12. Pécsi EAC 24.5, 13. Szigetvár 24. (n) Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. közéleti napilapja Fószerkesztó: PAIJSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7623 Pécs, Rákóczi út 34. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-320. Szerkesztőségi telefax: 72-236345. Kiadói telex: 12-320. Kiadói telefax: 72-322-301. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7630 Pécs, Engel J. u.-8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11992000-02507929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 750 forint, negyed évre 2250 forint, fél évre 4500 forint, egy évre 9000 forint. ISSN 0865-9133 1 t I