Új Dunántúli Napló, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1997-01-04 / 3. szám

1997. január 4., szombat Riport Dünántúli Napló 11 A szabadság korlátái „A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. ” (Hamvas Béla: A láthatatlan történet) S okféle betegség és ok léte­zik, amiért embereknek to­lókocsiban kell élniük. Van, aki beleszületik, van, aki később kerül bele. Kutatá­sok bizonyítják, hogy aki szüle­tése óta mozgáskorlátozott, an­nak a lelke egészen másképp ébred önmagára. Ha szellemi­leg ép, kisgyermekkorban, kö­rülbelül hat éves korig nem igazán tudatosul benne a fogya­tékosság. Ilyenkor ha gondos­kodó családi környezet veszi körül, legfeljebb az a kellemet­len számára, hogy orvoshoz és különböző terápiákra hordják. A cseperedő gyermek azon­ban valamit mégis megért és meglát: körülötte mindenki jön- megy, s erre ő nem képes. Ek­kor általában két lehetőség kí­nálkozik: a visszavonulás vagy a lázadás. Mégis milyen jó, hogy van­nak kivételek! A városszéli MOL-kútnál kapott eligazítás eredménye­ként találom meg Sárhegyiék kertvárosi házát Dombóváron. Tiszta udvar, gondosan ápolt élőkért. Én már tudom, nem a ház, a benne lakók különlege­sek. Sárhegyi Csaba mássága szü­letése pillanatában dőlt el.-Két egészséges fiú mellé vártuk 1968-ban a harmadik gyereket - kezdi élete váratlan fordulatának történetét Csaba édesanyja. - Csaba hat hó­napra született. A szülés és a kezdeti ijedtség után nagy öröm volt a családban a kistestvér érkezése. Egészséges csecse­mőnek tűnt egészen hat hóna­pos koráig. Mivel már két gye­reket felneveltem, jurcsáltam, hogy nem mozog úgy, ahogy azt testvéreinél tapasztaltam. Elvit­tem a gyermekorvoshoz, aki megnyugtatott, a gyerek azért marad el társaitól, mert kora­szülött. Kilenc hónapos volt, amikor még felülni sem tudott. Orvostól orvosig hordtuk, míg a Pécsi Idegklinikán megkaptuk a lesújtó diagnózist: szellemi­leg ép, de valószínű járni soha­sem fog tudni. Megsérült az agy azon területe, amely az össze­hangolt mozgást koordinálja. Ettől a pillanattól új időszámí­tás kezdődött életünkben. A két­ségbeesés mellett a remény a diagnózis megmásíthatóságá- ban, ingázás a budapesti Pető Intézet és Dombóvár között, s az átlagosnál több törődés és odafigyelés, az akkor már or­vosi leletekkel igazoltan sérült gyerekre. A beszélgetést autóajtó-csa- pódás, némi zörgés, Csaba ér­kezése szakítja félbe. Nem így képzeltem el őt. Magas, fekete hajú, meleg barna szemű, vékony testal­katú, görnyedt fiú gördül be to­lószékkel. Mindkét kezével az ajtófélfába kapaszkodik. Moz­gása, fejtartása reszketeg, sze­mén látszik a fáradtság. Alig várja, hogy elpihenhessen a szobai heverőn. Édesanyja segít neki. Mozdulataikból jól látom, félszavakból is megértik egy­mást. ők ketten mindig különös lelki egységet alkottak. Most, hogy a két nagyobb testvér ön­álló életet él, az édesapa meg­halt, igazából csak egymásra számíthatnak. Sárhegyi Csaba édesanyjával dombóvári otthonukban fotó: laufer László Csaba megpihen és kelleme­sen mély, valódiságában hihe­tetlen férfihangon érdeklődik látogatásom felől.- Ja, a Pető Intézet! - mondja természetes hangsúl­lyal. - Addig diliztem, míg haza nem hoztak. Majd meséje nyomán felsej­lik a korántsem könnyű jelen mellett, a cseperedő gyerek számára rémisztő múlt: a Pető Intézet zártsága, az elviselhetet- lenségig fájdalmas gyakorla­tok, az orvostól-orvosig járás gyötrelmei, a testvérek néha el­fogyó türelme, a nagyszülők szerető gondoskodása, a szom­szédok tapintatlansága, az em­berek buta kérdései. Majd az első barát, a házhoz járó tanító­nők jósága, a vadonatúj MEYRA tolókocsi, s vele az első szerelem. De akkor Csaba már több volt lelkiekben mint hasonló korú társai. S mindent meg akart tenni azért, hogy más is tudja: „Nem vagyok az, akinek látszom.” 1983-at írtak, mikor „kitö­rés” nevű akciójába kezdett, melyet más vonatkozásban, még ma is folytat.-Minden délután négy óra­kor betekertem a városba, az áruházig és vissza. Általában ugyanazokkal az emberekkel ta­lálkoztam. Az első napok meg­figyeléssel, felderítéssel teltek, aztán az emberi érintkezés alapja, a köszönés következett. Az eredmény siralmas volt, mégis elindult egy folyamat. így siereztem ismerősöket, baráto­kat, ma már többen olyanok is rám köszönnek, akiket én nem ismerek. Második akciója a dombó­vári plébános adományozta írógéppel kezdődött.- Olvasni hét éves koromban megtanultam, de írni, kezem reszketegsége miatt nem tud­tam. Tizenhat éves voltam, amikor Farkasdi plébános úr egy írógéppel ajándékozott meg. Kitaláltam, hogy hasra fekve, kezeim megtámasztásá­val engedelmeskednek az uj- jaim a legjobban. Ma is ezzel a módszerrel levelezek. A leg­utóbbi tizenöt év alatt, mintegy négyezer levelet írtam, ami gyakorlati szempontból sokat segített nekem. Közelebb vitt az emberekhez, a távolság nem je­lentett többé akadályt. A levele­zés nekem nem hobby volt, ha­nem létszükséglet, sőt ma már majdnem hivatás. A lakásban minden Csaba szükségleteit szolgálja. A gu­ruló fotel, a hozzá szerkesztett asztal, az ajtók kiképzése segíti őt abban, hogy ha nagyon mu­száj, egyedül is el tudja látni magát. S ezeken a béna talál­mányoknak nevezett felfedezé­seken kívül a kamaszkor újabb és újabb vívmányok elérését hozta számára. Addig „nyaggatta” környeze­tét, s akkor már számos jó ba­rátját, ismerősét, míg el nem készítették számára az amolyan házi tervezésű, kisipari módra épített, háromkerekű elektro­mos kocsit.-Nehéz leírni mekkora örö­met jelentett nekem a tökéletes szabadság élménye - mondja Csaba. Autószerelő barátja négyke­rekű motoros gokardot szer­kesztett neki. Evvel már Tamá­siban élő rokonait és a Balatont is meglátogatta. Kisebb-na- gyobb városi sétái mellett meg­ismerte a Dombóvár környéki falvakat, s a természetet. Negy­venezer kilométert tett meg balesetmentesen! Egyik este a televízióban fi­gyelt fel a hazai „PULI” Jármű- és Gépgyártó Vállalat kiskocsi­jára. Rögtön tudta, a következő cél a kocsivásárlás lesz, s vele együtt elhitetni azt, hogy ő is tud autót vezetni. A támogatók és a vállalat nagylelkűsége két éve hozzásegítette őt a kisautó megvásárlásához, mely most is a ház előtt áll, rajta Saint-Exu- pery híressé vált mondatával: „Jól csak a szívével lát az em­ber, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Ám egy fontos dolog - a jogosítvány - még mindig hiányzott. Az or­vosok bizalmatlansága, a rend­őrök ellenérzése nemhogy el­keserítette volna, inkább erőt adott neki a cél megvalósításá­hoz. Sajnos az orvosi megítélé­sen mindéddig nem tudott vál­toztatni. Jelenleg a levelezésen, a ba­ráti kapcsolatok ápolásán, az autózáson kívül legtöbb idejét az olvasásnak szenteli. A Biblia mellett nyelvekkel, biológiával, zenével foglalkozik, s mint mindig: vannak tervei és vá­gyai.- Most egy számítógépet sze­retnék, avval könnyebben írnék leveleket és zenét is szerezhet­nék vele. Már a szükséges programok nevét is tudom. ír­tam egy könyvet is, amiben a betegségem történetén kívül útmutatást adok a velünk sérül­tekkel való kapcsolatteremtés nehézségeinek leküzdésére. Befejezzük a beszélgetést, Csabának pihennie kell, dél­előtt autózott, aztán elmesélte élete történetét, ráfér egy kis kikapcsolódás. Édesanyja kikí­sér. Közben megtudom, hogy a napokban hozzák el a nyomdá­ból Csaba könyvét, melynek kiadását és gondozását a Móra Kiadó vállalta. Vajon mi a titka ennek a fiúnak? Honnét az elszántság, az egészsége­sekből sokszor hiányzó céltuda­tosság? Megkeresem Farkasdi András plébánost, aki Csabát az írás nehézségeinek leküzdésében segítette. Talán vele megfejthető a titok! A dombóvári nagytemplom melletti paró­kián Csabáról kérdezem.-Ez a fiú megszenvedett mindenért, amit csak elért. Kis­gyermekként a szülei minden vasárnap eltol­ták a nagymi- sére. Akkor fi­gyeltem fel rá. Néztem a vézna testét, állandó kényszermozgásait, s valami sajnálatféle érzés alakult ki bennem iránta. Meglátogattam. S ahogy közelebbről megismer­tem, úgy változott sajnálatom tiszteletté, ő a kis dolgokban tud nagy lenni. Nem fárad el, nem hagyja el hite a napi csa­ták megvívása közben. A toló­kocsi rákényszerítette a racio­nális, jövőbe néző gondolko­dásra. Egyszóval ma beszélge­téseinkkor egyenrangú partne­rem, sőt életfelfogása példa és útmutató lehet nekünk egészsé­geseknek. Megyeri Tiborné Magyarul magyarán Mi a különbség? Szinte mindenki tud kevesebb Ez csupán stilisztikai különb­példát annak szemléltetésére, ség. De ivadék, utód értelem­hogy egyetlen hang megvál­toztatja a szavakat alkotó hangsor jelentését. Más az örül és az őrül, a buja és a búja, a veréb és a véreb, a cipó és a cipő. Sokan nagyvo­nalúan járnak el, s emiatt nemcsak stílushibát követnek el, hanem vétenek az érthető­ség követelménye ellen is. Olyan eseteket sorolok fel, amelyekben egyetlen hang (betű) megléte vagy hiánya okoz stilisztikai vagy értel­mezési gondot. A kiinduló példa legyen az /gaz(ember). A szókezdő i elhagyása pon­tosan az ellenkezőjére változ­tatja a szó jelentését. Gyakran találkozunk a fá­radság és a fáradtság fölcse­rélésével. Ez azért fordul elő, mert a különbség csak írásban jelentkezik. Kiejtés szem­pontjából megegyeznek, vagyis a kiejtési azonosalakú- ság esete forog fenn. Fáracs- cság hangzik az élőbeszéd­ben, pedig a jelentéskülönb­ség viszonylag könnyen meg­állapítható. A fáradság ugyanis azonos a fáradozás­sal, azaz a cselekvéssel, tevé­kenységgel. S ennek követ­kezménye az az állapot, ame­lyet a fáradtság szóval jelö­lünk. Ugyanez figyelhető meg az izzadság (izzadás, verejté­kezés) és az izzadtság (izzadt állapot) szóalakpárban. Egy másik típust képvisel a gyerek-gyermek szópár. Az első a beszélt köznyelvben ál­talános. A második inkább vá­lasztékos hangulatot tükröz. ben szinte mindig a gyermek alak használatos. Például va­lakiről azt mondják vagy ír­ják, hogy „a XX. század gyermeke”, vagy „a szabad­ság gyermeke”. Még határo­zottabb a különbség a szó képzett és összetételben sze­replő alakjaiban. Az anyával kapcsolatban a gyermeke a he­lyénvaló, ha olyan anyáról szólunk, akinek gyermeke van. Az anya szóban magában is benne van a gyermeke je­lentés. Gyermektelen anyáról csak akkor beszélhetünk, ha elvesztette gyermekét, gyer­mekeit. Ha e helyett gyere­kesnek nevezzük, akkor sú­lyos bírálattal illetjük, mert ez azt jelenti, hogy éretlen, azaz még nem nőtt fel az anyai hi­vatás gyakorlásához. Annak is fogyatékos a stí­lusérzéke, aki nem tud kü­lönbséget tenni a gyermekjá­ték és a gyerekjáték között. Az első ugyanis eredeti értelem­ben használatos, vagyis olyan játék, amellyel a gyermek foglalkozik. A második vi­szont már átvitt értelmű, s azt jelenti, hogy valamely feladat megoldása nem okoz gondot, könnyű, egyszerű. A vizsgált jelenség harma­dik típusát szemléltesse az ismertség - ismeretség szó­pár. Az első azt jelenti, hogy valakit vagy valamit széles körben ismernek, sokan tud­nak róla. A második inkább kapcsolatot jelent, egy meg­határozott körhöz való tarto­zást. Rónai Béla Beküldendő a helyes megfejtés január 10-én (péntek) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELE­ZŐLAPON 7601 Pf: 134. ÚDN Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi u. 34. VIII. em. A december 28-i lapban közölt rejtvény he­lyes megfejtése: „Biztos nekem adna igazat, ha megismerkedne az anyósommal.” Utalványt nyertek: Bajna László, 7633 Pécs, Hajnóczi u. 13/A.; Csizmán Jenőné, 7839 Zaláta, Kossuth L. u. 12; Óbertné Szabó Mária, 7775 Magyarsarlós, Ady E. u. 26; Somogyi Rita, 7634 Pécs, Pálma u. 30; Tátrai Dénesné, 7635 Pécs, Fácán u. 1. Az utalványokat postán küldjük el.

Next

/
Thumbnails
Contents