Új Dunántúli Napló, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1997-01-25 / 24. szám

1997. január 25., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli Napló 11 „A munkáim menedzselnek engem” Bagossy Leventévé a pécsiek már kö­zépiskolás korában sokat hallhattak. Díszletet és plakátot tervezett az egy­kori Pécsi Kisszínház előadásaihoz, nagy sikerrel adta elő Karinthy Fri­gyes írásaiból szerkesztett önálló est­jét és Babits: Jónás könyve című köl­teményét. Tavaly végezte el a Képzőművé­szeti Főiskola tervező grafikus szakát, közben díszlettervezést is tanult, s még meg sem száradt diplomáján a pecsét, máris sorra nyerte a szakma legrangosabb díjait. Ő lett a XVI. Or­szágos Színházi Találkozó legjobb díszlettervezője, megkapta a kritiku­sok díját, és sokat szerepel egyéni és csoportos kiállításokon itthon és kül­földön. Legutóbb Budapesten, a Nemzeti Galériában állították ki né­hány munkáját.- MŰ-KEP címmel rendezték meg nemrég ötvenhat pályázó részvételé­vel a II. Országos Digitális Grafikai Kiállítást a Nemzeti Galériában - me­séli Levente.- Bárki bármilyen számítógépes grafikát beküldhetett. Sem a temati­kát, sem a művek számát nem korlá­tozták, magánszemély ugyanúgy ne­vezhetett, mint grafikai stúdió. Én nyolc tervet adtam be, köztük színházi plakáttervet, az Európa Ház témájára készült politikai plakátot, fiktív film­plakátot a Magyar Filmszemléhez és a Kecskeméti Katona József Színház­ban bemutatott „Leonce és Lena” című előadás díszletének műszaki raj­zát. Négy munkámat állították ki, azokkal nyertem el a kiosztott hat el­ismerés közül a digitális kommuniká­ció (terv) kategória díját és a Magyar Nemzet különdíját.- Úgy tudom, nem ülsz a babérjai­don.- Sok mindent csinálok a díszlet- és plakáttervezés mellett. Okleveleket készítek, kiállítási standokat csinálok - ez szellemi pihenőt jelent ugyan, de nehéz utána visszazökkenni az alkotó munkába. Jelenleg a Mesteriskolába járok, ahol nincs elméleti óra, csak gyakorlat. Pályázattal nyertem el ezt a kétéves posztgraduális képzést. Na­gyon jó, mert ki tudom használni a technikai lehetőségeket, együtt gon­dolkodhatok a kollégáimmal és tanul­hatok a mestereimtől: Felsmann Ta­mástól, Molnár Kálmántól és Lelkes Lászlótól.-Azt hallottam, menedzsered is van.-Tévedés. Kizárólag a munkáim menedzselnek engem, no meg én magam. Nem mondhatni, hogy tárt karokkal várják a pályakezdő grafi­kusokat. Több mint egy éve felke­restem néhány rangos budapesti színházat egy ajánlattal. Nekünk, grafika szakosoknak, kötelező gya­korlatként színházi plakátokat is kel­lett terveznünk. Azt kértem a direk­toroktól: adják meg bemutatóikról az adatokat (szereposztás, bemutató időpontja stb.), és mi a gyakorlatunk részeként megtervezzük a plakáto­kat. A színházat semmiféle kötele­zettség nem terheli, csupán szeret­nénk, ha megnéznék a kész munká­kat. Ha valamelyik megtetszik ne­kik, nem kérünk érte pénzt, elég, hogy kinyomtatják őket - ezt ugyanis mi nemigen tudjuk megfi­zetni. Volt, ahol nyersen elutasítottak, az illendőbbek elkérték a névjegy- kártyát és megígérték: alkalomadtán fölhívnak. Ez ügyben azóta sem csörrent meg a telefon.- Most min dolgozol?- Kecskeméten Lendvay Zoltán fő­rendező viszi színre Lorca: Yerma című drámáját. Ehhez terveztem dísz­letet. Csató Andrea Kötelező gyakorlatként színházi plakátokat is tervezünk Pedagógusetika A pedagógus munkájának egy részét szakmai szempontok és jogi szabályozások határoz­zák meg. De a tevékenység során a gyerekekkel, szülők­kel, kollégákkal való kapcso­latrendszer révén olyan morá­lis problémákkal, olykor megoldhatatlannak tűnő fel­adatokkal kell szembesülnie, melyekben sem szakmai fel- készültsége segítségével, sem a jog eszközeivel nem sikerül megoldást lelnie. A helyes vá­laszok megtalálásában segít egy kiadvány, a közelmúltban a Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában megjelentetett Pedagógusetika - Kódex és kommentár című kötet. A Pedagógusetika máris kisebb viharokat kavart. Jó- néhány iskola ugyan elfo­gadta normaként, de akadtak ellenzők is, akik úgy gondol­ják, nem lehet érvényes egy általános etikai normákat megfogalmazó kódex az egymástól igen erősen külön­böző iskolákra. A Független Pedagógus Fórum az általa összeállított kódex bevezetőjében leírja többek között azt, hogy a taní­tótársadalom a mai napig adós maradt azzal, hogy meg­fogalmazza önmaga és a tár­sadalom számára a pedagó­gusszakmával kapcsolatos igényeit. Tudva azt, hogy a szöveg­környezetből kiragadott idé­zetek torz képet adhatnak az eredeti írásműről, mégis áll­jon itt néhány mondat a kódex különböző helyeiről. „A pedagógusok (...) értel­miségi életvitellel ellentétes szerepkörre nem kényszerít­hetők. - Felismeri és szemé­lyes megnyilvánulásaival képviseli a természettisztelő magatartást, a környezettuda­tos életvitelt. - A szakmailag fejlődő pedagógusoknak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy 30-35 éves pályájuk so­rán összesen egy tanév időtar­tamra tanulmányok folytatása céljából szabadságot élvezze­nek. - A gazdag, jól kezelhető könyvtár, a jól felszerelt szak­terem, a kulturált szociális lé­tesítmények stb. is részei a pedagógus életszínvonalának, és feltételei mindennapi mun­kájának. - Jól szellőztethető, jól megvilágított és megfelelő hőmérsékletű tantermek és tágas folyosók szolgálják az egészségvédelmet. - Meg kell teremteni a pedagógusoknak az iskolán belüli egyéni munka lehetőségét is - kisiro- dák, szertárak stb. kialakítá­sával. - A pedagógus jogosult arra, hogy munkáltatójától olyan javadalmazásban ré­szesüljön, amely biztosítja számára - családostól - az egészséges és az értelmiségi emberhez méltó életmódot. - A különféle célú pénzgyűjté­sek iránti igényeknek a peda­gógus ellenáll. - Valamennyi kritikus nevelési helyzetben a legelső jogos kérdés az, hogy én hol hibáztam. ” A kép ugyan kicsit idillinek tűnik, de egy eszményi álla­pot iránti vágyakozás nélkül voltaképpen nem is lehet egészséges jövőképet kialakí­tani. Cs. L. Lesz-e Pécsnek monográfiája? Elkészítése legalább egy évtized munkája lesz A hatvanas években Pécsett hamvába hullt az a másutt is napirendre kerülő kezdemé­nyezés, hogy a városról nagy- monográfia szülessen. Pécs közgyűlése 1992 áprilisában hozott határozatot a tudomá­nyos igényű munka elkészíté­sére, s ekkor hozták létre a Pécs Története Alapítványt is a kuta­tások és a kiadás finanszírozá­sára. Mint Huszár Zoltántól, a Ja­nus Pannonius Múzeum múze- ológusától, alapítványi titkártól megtudtuk, 1,5 millió forintos kezdőtőkével indultak, majd 1993-ban 1 millióval segítette őket a város, néhány százezer­rel pécsi cégek és magánszemé­lyek. így születhetett meg a nemzetközi rangú, Csonka Ká­roly városképeit tartalmazó fo­tóalbum „Pécs egykor és ma” címmel, B. Horváth Csilla be­vezetőjével, valamint a ’’Pécs ezer éve” Márfi Attila levéltáros szerkesztésében. Az Országos Tudományos Kutatási Alap 1995-től 1998-ig 4,1 millióval támogatja a nagymonográfia kutatási prog­ramját. A tőlük eddig átulalt 1,9 millióból adták ki a „Pécs tör­ténete 1.” illetve „2.-3.” számú kötetet, és a Baranya Megyei Könyvtárban rövidesen egy fénymásolóval, számítógéppel felszerelt kutatóbázist is kiala­kítanak. A 2.-3. számú kiadványban a kötetszerkesztő Vonyó József, a Janus Pannonius Múzeum osz­tályvezetője közli a monográfia munkaprogramját is.- Pécs többezer éves múltja, iratkilométerekben mérhető históriája óriási munka, amit eddig nem szerveztek meg - mondja . - Várady Ferenc 1896-97-es könyve a megyével együtt tárgyalja. A hetvenes években egy 25-30 kötetre ter­vezett, nagyformátumú munka indult Szita Lászlónak, a me­gyei levéltár igazgatójának irá­nyításával. Feldolgozták a vá­ros régészeti múltját, két kötet­ben megjelent Pécs-Baranya munkásmozgalma, amit termé­szetszerűen most ismét át kell dolgozni, megjelent a sporttör­ténet első kötete. De a kezde­ményezés. vélhetően financiális okok miatt elhalt. És noha érté­kes munkák lapulhatnak a fió­kokban ma is - ezidáig nem va­lósult meg egy olyan előre megtervezett és szervezett kuta­tási program, amelyet anyagi­lag is megfelelően finanszíroz­tak volna.-A program mit tanulhat más monográfiák - Debrecen, Győr, Vác példájából?- Mi nem tanulmánykötet­szerű kiadványban gondolko­dunk, hanem olyan szintézis­ben, amelyet korszakonként egy-egy szakember ír meg, és több tucat kutató forrásfeltáró és feldolgozó munkájára épül. Ez utóbbiakat külön tanul­mánykötetek­ben jelenteti meg az ala­pítvány, a szerzők neve társszerző­ként a mo­nográfiában is szerepelni fog. Erre a szerkesztőbi­zottság és a kuratórium is különös fi­gyelmet for­dít. Az alapít­ványi kurató­rium elnöke, dr. Polányi Imre egyetemi tanár, a kiváló történészekből álló szerkesztő- bizottság tagjai - Font Márta, T. Mérey Klára, Ódor Imre, Szita László, Varga Lajos - akik mind tudományuk kandi­dátusai illetve akadémiai dok­torai. Egyébként az érdeklődők a Várostörténeti Múzeumban a 310-165 számon Vonyó József­nél, a szerkesztőbizottság elnö­kénél is jelentkezhetnek. A munkában minden szakember, helytörténész, lokálpatriótára és a diákok, egyetemi hallgatók se­gítségére is számítanak. B. R. Vonyó József, a Janus Pannonius Múzeum osztályvezetője fotó: Müller andrea Hírcsatorna Találkozás a delfinnel. Könyvbemutatóra kerül sor Pécsett, a Művészetek Há­zában január 29-én este fél 7-kor. Hall ama Erzsébet új­ságíró „Találkozás a delfin­nel” című posztumusz meg­jelent könyvét Gállos Orso­lya újságíró, műfordító, Ber­ták László költő és Gárdo­nyi Tamás újságíró mutatja be a közönségnek. A kötet a Pannónia Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. (ly) A Beatles él. Az első lemez megjelenésétől a „Let it be” nagylemezig követi nyomon a legendás angol együttes életét az a kiállítás, mely ja­nuár 27-én nyílik a pécsi If­júsági Házban. A dokumen­tumok között fényképek, video-és hanganyagok is szerepelnek. A bemutatott anyagot Nyitrai László és Miskolczi Katalin gyűjtötte, akik létrehoztak egy jóté­konysági alapítványt is a fi­zikailag és lelkileg sérült gyermekek javára. A látoga­tók a mindössze 4 napig nyitva tartó tárlaton önkén­tes adományokkal segíthetik a nemes célt. (ly) Rajziskola. Négy féléves rajziskola indul Pécsett H.Barakonyi Klára és Dr. Pandur József képzőművé­szek vezetésével. A grafi­kát, rajzot, művészettörténe­tet, esztétikát, festést és mű­vésztelepi munkát is ma­gába foglaló képzésre 15 éves kortól várják a fiatalok, felnőttek jelentkezését. Mélyen a new-yorki éjben 2. Yorkville - magyar negyed Yorkville. Vagyis „Newyork- falva” ...? Akácos út, halászlé túróscsuszával, útszélén kis- pad, Fradi-meccs, libalegelő? Az utóbbi kivételével mind. Itt, az amerikai metropolis kellős közepén. Manhattan divatos - és ma már megfizethetetlen - East Side-ján. Mielőtt elindultam Bécsből, a Cafe Europa-ban megtudtam a new-yorki magyar negyed jellemzőit. S bár megfogad­tam, hogy ez az a hely, ahová még véletlenül sem teszem be a lábam, hamarosan éppen erre igyekeztem, gyalog, felfelé a városon keresztül. Ahogy a Second Avenue-n mentem, az alsó hetvenes ut­cáktól felfelé a város képe ér­zékelhető átalakuláson ment át. Lelassult, melegebb, emberibb kezdett lenni. A csillogó bérpa­loták helyébe szerényebbek léptek, több lett a kisebb ház, a szerényebb portáld üzlet. Meghallom az első magyar szót, és meglátom az első ma­gyar feliratokat is: Csárda Étte­rem Restaurant, Bende és Fiai Erdélyi Magyar Hentes. Észre sem veszem, és szinte már csak magyarul beszélnek körülöt­tem: biztonságot érzek. Az út szélén csenevész fák, alattuk kispadon öregurak vitatkoznak a vasárnapi meccsről. A Secont Avenue olyan itt, mint egy kissé megkopott budapesti Nagykörút, csak itt-ott tornyo­sul egy bérpalota az egymás­hoz ragasztott négyemeletes, századfordulós házak között. A házak ugyan elég rozogák, de a színskála minden erős színé­ben pompáznak, testükön kör­befut az elmaradhatatlan fekete vas tűzlétra-szerkezet. A negyed harmóniát áraszt, egy más kor békéjét illesztve bele New York esszenciájába. Az Avenue mentén végig mind magyar a ház, a bolt; éttermek és kiskocsmák sora, hentesek és húsboltok, fodrászat, temp­lomok, utazási irodák; köny­vesbolt, zöldséges, Paprikás Weiss, a standokon magyar új­ság. Itt ragadtam. Évekig ottho­nom, lett a Magyar Negyed - város, városom helyett. Jól éreztem itt magam, anélkül, hogy - mint sokezer honfitár­sam - elszigetelődtem volna a normális new-yorki élettől. Én az életem új szakaszát indítottam el itt a hatvanas évek végén, s ez zajlott, nyüzsgött egy ideig. Jobban - bár nem szebben, mint ahogy itthon zajlott volna. Aztán az Idő, a Pénz, a Változás - és legfőképpen az itteni sajátos, tömény „magyarlét” - véget vetettek ennek. Ha ma erre jársz, kedves ol­vasó, már nem ezt a magyar negyedet találod itt. A hangula­tos, de roskatag, csótányfészek házakat - korai lakásaim he­lyét - eltüntették; helyükben ragyogó bérpaloták tucatjai emelkednek. A bérpalotáknak nevük van. Az egyiken büsz­kén ez áll: „Le Trianon”. Vajon hány magyar lakik benne? Végvári Gábor yorkvillei utcakép

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents