Új Dunántúli Napló, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1997-01-19 / 18. szám

Magazin 1997. január 19., vasárnap Floridában állították ki Candido Portinari olajfestményét, mely az egyetlen olyan kép, amelyről biztosan lehet tudni, hogy Evita Duarte Peron Argentina nagyasszonya való­ban modellt ült hozzá. A stresszt kezelni kell Súlyos betegségeket idézhet elő Salinger új könyve Harmincnégy esztendei hallga­tás után új könyvvel jelentkezik J.D. Salinger, a neves amerikai író. A Haps worth 16, 1928 című kisregényt az Orchises Press, egy kis alexandriai kiadó jelenteti meg, amely Roger Lathburynek, a George Mason Egyetem angoltanárának tulaj­dona. A 78 esztendős szerző új könyvének megjelenését Phyllis Westburg, az író szóvi­vője is megerősítette. A pél­dányszámot azonban nem volt hajlandó elárulni, mondván, hogy nem gyűjtőknek, hanem olvasóknak szánják a könyvet. A kisregény nem első közlés, eredetileg a The New Yorker magazinban jelent meg 1965- ben. Része Salinger híres Glass-családtörténetének. Sa­linger utolsó könyve, a Maga­sabbra a tetőt ácsok 1963-ban jelent meg. Ezen kívül az író 1951 óta még három könyvet publikált, a Zabhegyezőt , a Franny és Zooeyt és a Kilenc történetet. Salinger elégettette vagy kidobatta levelezését, ta­valy pedig ügynökei útján megakadályozta, hogy az Inter­net számítógépes világhálóza­ton helyet szenteljenek mun­kásságának. A világ legnagyobb virága A látogatók izgatottan lesték a kew-i királyi botanikus kert ha­talmas üvegházának egyik „la­kóját”. A megkülönböztetett fi­gyelem egy ritka délkelet-ázsiai növénynek szólt. A két méter magas Overphalus titanum ar­ról nevezetes, hogy virágja a legnagyobb méretű a Földön. A ritka növény őshazája Szumátra esőerdeiben talál­ható. Ott sem túl gyakori, s ha kinyílik, virágzása mindössze két-három napig tart. Tulajdon­képpen összetett virágzatról van szó. Mint David Attenbo­rough, a neves biológus el­mondta, a két méter magasra megnövő növény szárát több száz egyedi virág veszi körül, harang formájú bordó kelyhet alkotva. Ettől az apró részlettől eltekintve azonban az O. tita­num joggal tekinthető a Föld legnagyobb virágának. A hagyományosan növény- és kertbarát angolok tömegével zarándokolnak a kew-i botani­kus kertbe, amióta híre ment, hogy a csodanövény hamarosan virágba borul. Kew-ban volt már erre példa, igaz, nem túl gyakran. A feljegyzések tanú­sága szerint 1901-ben, 1926- ban, majd legutóbb 1963-ban virágzott a szumátrai csoda egy-egy példánya. A jelenleg a kertben látható növény 1994- ben érkezett Németországból. Az egytől százig terjedő stressz-skálán élettársunk ha­lála a maximális pontnak szá­mít, a válás pedig hetvenhárom pontot ér. Az ünnepnapi stressz szintén kétjegyű számmal mér­hető. A modem életvitel ártal­maként elismert stressz közvet­lenül vagy közvetve előidézhet szívbetegséget, rákot és agy­vérzést, valamint rengeteg lé­lektani problémát. A gyerme­kek éppúgy szenvednek tőle, mint a felnőttek. „Különösen keserves a stressz azok számára, akik sok tekintetben kevéssé vagy egyál­talán nem tudják maguk irányí­tani az életüket, például nem ta­lálnak állást” - idézi a Reuter Mark Greener farmakológus­újságírót, a Managing Stress (A stressz kezelése) című könyv szerzőjét. A betegszabadságok fele munkával kapcsolatos stressz és depresszió követ­kezménye, ami becslések sze­rint egyedül Nagy-Britanniában Az influenzavírus újabb és újabb variánsainak azonosítá­sára létesített, az egész világot átfogó megfigyelő hálózat 110 laboratóriumban 80 államban foglalkozik azzal, hogy identi­fikálja és osztályozza a különö­sen az idősek és a krónikus be­tegségben szenvedőkre nézve veszélyes vírust. Ezek a labora­tóriumok folyamatosan küldik évente 7 milliárd font (11 milli­árd dollár) jövedelemvesztesé­get okoz. A legtöbben meg tudnak bir­kózni a stresszel, sőt, képessé­geik maximális kifejtéséhez szükségük is van rá. De vesze­delmes helyzetbe kerül, akinek a stressz leküzdéséhez nincs elég ereje vagy ideje. A nők hagyományos szere­pének megváltozása miatt konf­liktusba kerül az anyai, a házas­társi és a munkahelyi szerep. A nőkben felgyülemlő feszültség fő okát a szerző abban látja, hogy az asszonyoknak rendsze­rint egyensúlyozó művészként kell eleget tenniük házimunká­val és a gyermekneveléssel kapcsolatos, valamint a mun­kahelyi követelményeknek, rá­adásul előítéletekkel találják szembe magukat munkahelyü­kön. A férfiak esetében a szere­pek, főleg a szexuális szerep megváltozása és a biztonság hi­ánya a stressz fő okozója. jelentéseiket az Egészségügyi Világszervezet, a WHO három kutatólaboratóriumába: Lon­donba, Atlantába (Georgia ál­lam) és az ausztráliai Melbo- ume-be. A végzett kiértékelés eredményét megküldik az oltó­anyag gyártóinak, hogy azok az adott évszaknak éppen megfe­lelő vakcinát legyártsák - írta a téli „influenzaszezon” lehetsé­Némely személyiségtípus könnyebben birkózik meg a fe­szültséggel. Az úgynevezett A- típus, aki mindig verseng, tü­relmetlen, nyugtalan és agresz- szív, szenved tőle, a laza lelki tartású, nem sietős, passzívabb B-típus azonban nem. A stressz legáltalánosabb tünetei a fejfá­jás, szorongás, pánik, izzadás, izomrángatózás és a félelem, de ezek a megnyilvánulások épp olyan egyéniek, mint a kiváltó okok és a stressz leküzdésének módjai. Fontos felismernünk, hogy mitől keletkezik bennünk erős feszültségérzet, azután meg kell találnunk a leghatékonyabb módját a stressz csökkentésé­nek, legyen az jóga, sport, pszi­choterápia vagy különféle ho­lisztikus gyógymódok. Egyva­lami mindegyik módszernek a sajátja: arra kényszenti az em­bert, hogy szakítson időt ma­gára, és ez a dolog nyitja - mu­tat rá Greneer. ges beköszönte kapcsán az APA hírügynökség. A rendszer a jelek szerint igen jól működik: az elmúlt harminc esztendőben a „megfe­lelő” oltóanyagra vonatkozó jóslatok mindössze hat esetben nem váltak be. Ezekben az ese­tekben azután a lehető leggyor­sabban új oltóanyagot kellett előállítani. Időszerű tudni - az influenzáról Egy kép, több aláírás: Add ide a babaruhát! Szakítás- próba. Hol is van a (...) labdád? Merre mész? Viccparádé Busz 1. „Leszáll?” „Nem, még röpködök egy kicsit.” Busz 2. Zsúfoltságban egy sóhaj: „Asszonyom, össze­nyom.” Orosz szex 1. Lenin sapka nélkül. Orosz szex 2. A tükörre rá­fekszik a Szása, és alatta van a Mása. Orosz szex 3. Négy orosz egy csecsen. Konyhai ragadozó. Ke­nyérhéja. Szandi. Nyáron énekel a ci­pőboltban. Sült nyúl. Tepsifüles. Szeptember. A kórházi pá­don egy ősz ül, mellette egy nő szül. Őszül. (B. L.) Kapcsolatok. „Mi lett édes­anyáddal?” „Elütötte a döm­per.” „Édesapád?” „A dömper ütötte el.” „Testvéreid?” „A dömper végzett velük.” „Sze­gény gyerek, mi maradt ne­ked?” „A dömper.” Nehogymá’. A tévékap­csoló keresse a nézőt. Az ol­vasó írja az újságot. Közbiztonság. „Képzelje szomszédasszony, az előbb egy autó elütött egy kémény­seprőt.” „Rémes, az ember más a háztetőn sem lehet biz­tonságban.” (Beküldte Balogh János Pécs, Perczel u.) Továbbra is várjuk rövid vicceiket - tréfás fotóikat és karikatúráikat - lapunk cí­mére (Pécs, Rákóczi út 34.) kérjük, a borítékra írják rá: „Viccparádé” Összeállította: Bozsik László Kártf Keresem a boldogságot jel­igével írt a Kártyafaggatónak az az olvasónk, aki felpana­szolja, hogy szerelmi téren elhanyagolják. Levelében nem olvasható ki pontosan, hogy 86 vagy pedig 36 éves, bár azt mondják, a kor amúgy sem számít semmit, ha a lélek friss, a szellem éber, és a test fiatalos. Az persze, aki a kártyáktól kéri a választ, többnyire azért teszi, mert valóban van va­lami olyan fontos kérdése, amihez egy kívülálló új vagy más szempontjait váija. Eb­ben az , esetben is tulajdon­képpen lényegtelen, hogy a kérdező hány éves, férfi-e vagy nő, s hogy komolyan gondolja-e levelét, vagy tréfás kedvében volt. Minden levél, telefon, szó egyben egy jel is, üzenet arról, kit mi foglalkoz­tat. Megtörténik az is, hogy a kérdező valamilyen más prob­lémával érkezik, de a kártya végül nem erre, hanem az igazi, esetleg elhallgatott vagy elrejtett kérdésére vála­szol. Ebben az esetben a le­vélírónak valóban lényeges az, milyen a kapcsolata a má­sik nemmel. Kényszerű le­mondást él át, és azt tapasz­talja, hogy minden szándéka ellenére a partnerek nem úgy közelednek hozzá, ahogyan ő elvárná. Úgy érzi, a szere­lemben lehetne szerencsésebb is. Érdemes lenne jobban át­gondolnia, milyen a viszonya általában a külvilággal, ugyanis könnyen átélheti, hogy azok is elpártolnak ön mellől, akik baráti érzülettel fordultak a problémái felé. Ha kevésbé lenne csipkelődő, többen megmaradnának ön mellett. Becsülje meg azokat az embereket, akik kitartanak, akikre számíthat. A szex per­sze valóban nagy örömforrás, de ha, amint írja, „szeretne még boldog lenni”, gondoljon arra is, a másik félnek milyen (egyéb) igényei is vannak. Hinnie kell, hogy van bol­dogság, és hogy pillanatokra, de elérhető. Hodnik Ildikó Gy. Hallei „sóbányászgolyó” A Mozartkugel méltó társa lehet Az osztrákok Mozart-golyó- jáéhoz hasonló karrierrel ke­csegtet egy hallei édesipari üzemet a „hallei sóbányászok golyója” nevű édesség, a Hal­lorenkugel. Az édesipar egé­szét sújtó értékesítési gondok ellenére a Halloren Schokola­denfabrik GmbH viharos fel­lendülést köszönhet a talál­mánynak. Idén 115 millió, a tavalyi­nál 16 millióval több „hallo- renkugel” gurul ki a száz főt foglalkoztató üzemből, 20,5 millió márkás árbevételt hozva. Az édesség igen nép­szerű, már exportálják 14 or­szágba, köztük az Egyesült Államokba, Kanadába, Izra­elbe. A dpa szerint a hallei töltött csokigolyó - a cég saját talál­mánya 1950-ből - a világ egyetlen, hosszanti irányban osztott pralinéja, amelyben a tejszín- és kakaótölteléket csokoládéréteg borítja. A klasszikus változat mellett gyártanak szamóca- és jog­hurtízesítésű „sóbányászgo- lyót” is. Az édesség neve valójában a hajdani sóbányászok visele­tének ezüstgombjára utal. A középkorban hallorennek ne­vezték a Halle környékén élő sókitermelőket. Halle ezer éven át, egészen a XIX. szá­zadig, a sókitermelésnek kö­szönhette gazdasági virágzá­sát. Németország legrégebbi csokoládégyárát 1804-ben alapította J.F. Miethe. A II. világháború előtt Mignon Schokoladenfabrik AG néven a nácik kisajátítot­ták, mint zsidó vagyont, majd a háború után „népi tulajdonú üzemként”, VEB Halloren- ként működött tovább 1987- ig, amikor beolvasztották a Hallei Édesipari Kombinátba. 1990-ig folyt a termelés az üzemben, amelyet a német vagyonügynökség 1992-ben eladott egy Hannoverben be­jegyzett káeftének és Paul Morzinsky hannoveri adóta­nácsadónak. Sikerrel mutatta be Rober Krause litván tervező erő­sen alkalmi modelljét a Kievben megrendezett divatshow-n.

Next

/
Thumbnails
Contents