Új Dunántúli Napló, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)
1997-01-13 / 12. szám
1997. január 13., hétfő Baranyai Tükör DUnántúli Napló 5 Figyel a munkaügyi tárca (Folytatás az L oldalról)- Ön is említette, hogy vannak még az országban olyan területek, ahol még szükség van válságkezelő' programokra. Ilyen Baranya is, hiszen itt a két bezárásra váró bánya, itt vannak a gazdaságilag elmaradott kistérségek. Milyen segítségre számíthat a megye a tárcától?-Ami a bányákat illeti, az ott dolgozóknak a fokozatosan szűkülő foglalkoztatással párhuzamosan kedvezményes nyugdíjazási lehetőséget, illetve kiemelten kezelt átképzési programot biztosítunk a helyzetük megoldása érdekében. Ugyanakkor más munkanélküliek mellett a munkájukat elvesztő, de még aktív korú bányászok is megtalálhatják számításukat abban az új kezdeményezésben, amelyben a Megyei Területfejlesztési Tanács, az Országos Közmunka Tanács, valamint a munkaügyi tárca hálózata saját forrásainak összekapcsolásával indít új projekteket. Ezek keretében finanszírozható nemcsak az emberi munkavégzés, hanem a terület- fejlesztő beruházás is. Célunk, hogy minél több vállalkozót is bevonjunk az idén kiírandó pályázatokba. Kaszás E. Good bye, Discovery! Változások a Kábelkom-csatornákon KOMLÓ, PÉCS Január 15-től a Discovery helyett a hasonlóan szép tájakat bemutató Travel Chanel (utazási csatorna) látható majd a Kábelkom kínálatában, de egyéb, fájó és kevésbé fájó változás is érinti azt a közel 40 ezer otthont, ahova a társaság juttátja el a műsorokat. Minderről Szigeti Rudolf, a Kábelkom Pécsi Kábeltelevízió Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatta lapunkat, hozzátéve: minden gond a médiatörvényre fogható. Ugyanis e törvény kimondta: a hazai kábeltévés társaságok csak olyan műsorokat sugározhatnak, amelyeknek a tulajdonosaival megegyeztek. E megegyezések pénzbe kerülnek (az árakat a piac diktálja), s bár igyekeznek a fogyasztóra is figyelni, gyakorta nem tudják az előfizetőik kéréseit teljesíteni. Momentán: a Discovery iszonyatos nagy pénzt kért műsoráért és azt is kikötötte, hogy adásuk az úgynevezett alapcsomagban szerepeljen. Ebbe az alapcsomagba kell kötelezően a kábel- társaságoknak a közszolgálati műsorokat belegyömöszölni (a Duna TV-t is), s ezt illik a legolcsóbban adni. Szigeti Rudolf, aki cégével a legnagyobb hazai kábeltévés egyesülés tagja is, reménykedik, hogy a tovább folyó tárgyalások során változhat nem csak a Discovery, hanem egyéb társaságok álláspontja is. Tehát a változások: a Music TV helyett a hasonló VIVA II, a Galavision helyett a spanyol TVE, az Italia Uno helyett a Rai Unó lesz látható a Kábelkom pécsi és komlói lakásaiban. A VOX helyet cserél a CNN-nel, a német DSF csatorna szerzői jogok miatt Magyarországon nem sugározhat, s helyette bejön a Muzzik, a komolyzenei és jazz műsorok adója. K. F. Hibernált turizmus Keveset hallani téli turizmusról, ami nem csoda, ha a jelenleg is „dúló” viszonyokat vesz- szük. Persze, ez koránt sem jelenti azt, hogy a potenciális látványosságok is teljesen elvesznének a hótakaró alatt, vagy hogy ne lennének látogathatóak a múzeumok. Pécs nagy gyűjteményei - a Csontváry, Vasarely, Zsolnay - szinte teljes nyitvatartással üzemelnek, annak ellenére, hogy a főszezoni látogatottságot messze alulmúlja a téli: napi 30-40 vendég a jellemző, jobb hétvégéken 80-an jönnek. Főképp kiránduló külföldi nyugdíjascsoportokról van szó, elvétve diákokról. A szigetvári és siklósi vár leginkább zárva tart, a siklósi dzsámit kérésre kinyitják, s voltaképp bármikor látogatható a lelkes nyugdíjas idegenvezető kalauzolásával. Itt hétvégén az 5-10 fős „vendégsereg” a megszokott, mint ahogy a villányi szoborparkban is „meghalt az élet”. Annak ellenére, hogy tegnap váratlanul két látogatója is akadt az amúgy szinte megközelíthetetlen, le nem pucolt szobraival kietlennek ható hegyoldalnak. Az alkotóházakban is teljes a holtszezon, a Kerámia Alkotóházban csupán a Mesteriskola hallgatói tevékenykednek. Si- kondán, a Nemzetközi Irodalmi Alkotóházban pedig beköszöntött a hibernált lét, miután a rendszeres áramkimaradások miatt a fűtés nem stabil. Ilyen körülmények között - mondta Molnár Miklós - tisztességtelen lenne bárkinek is felkínálni az itt tartózkodást. M. K. Meglepő januári számlák Űj tarifák, nem csak mobilosoknak Mobil telefonok új beszélgetési tarifái Ft/perc WESTEL 450 Start Standard Prémium Extra Csúcs 47 Ft 32 Ft 26 Ft 19 Ft Kedvezményes 12 Ft 21 Ft 18 Ft 14 Ft Éjszakai 12 Ft 12 Ft 12 Ft 12 Ft WESTEL 900 A rendszeren kívülre irányuló beszélgetések díja Eurofön I Eurofo M Eurofon III Munkanapokon. 7-20 óra között: 59,90 Ft 46 Ft 37,70 F! más időszakban 45.10 Ft 28,80 Ft 31.10 Ft A rendszeren belüli beszélgetések dija 51.30 Ft 44 Ft 29.10 Ft! 36.40 Ft 25.80 Ft 22.40 Ft PANNON GSM optimum tarifarendszer Hálózaton belüli hívások csúcsidőben 42 Ft Hálózaton belüli hívások csúcsidőn kívül 26 Ft Más mobil- és vezetékes hálózatba, valamint személyhívó rendszerekbe irányuló hívások csúcsidőben 42 Ft PANNON GSM minimum tarifacsomag Hálózaton belüli hívások csúcsidőben 86,10 Ft Hálózaton belüli hívások csúcsidőn kívül 26 Ft Más mobil- és vezetékes hálózatba, valamint személyhívó rendszerekbe irányuló hívások csúcsidőben 86,10 Ft Tavaly, az év vége felé mindhárom hazai mobiltelefonszolgáltató ráerősített a különböző készülékkel, illetve az előfizetéssel kapcsolatos akciókra. Kedvező feltételekkel kínált új modelleket és kártyát a Pannon GSM „Mennyiért állna fel?”, a Westel 900 GSM „Törpe” és „Lepke” kampánya, illetve a Westel 450 „Hajszárítós” akciója. Az alacsony árak, illetve a részletfizetés esetén kötött éves szerződések alapján már sejteni lehetett, hogy az 1997-es év áremelkedést hoz a mobilszolgáltatások terén is. Az újdonsült mobilosoknak és a régi „motorosoknak” is tartogat meglepetéseket a január havi számla, hiszen mindhárom szolgáltató megemelte tarifáit. A több, mint 200 ezer előfizetőt kiszolgáló Westel 900 GSM havi előfizetési díjait nem, használati díjait viszont átlagosan 10-15 százalékkal növelte, a Westel 450 tíz százalékkal emelte díjait. A körülbelül 160 ezer előfizetővel rendelkező Pannon GSM pedig 20 százalékos áremelkedést ígér a januári számlában. Drágul a vonalas telefonokról történő mobilszolgáltatók hálózatába történő hívása is. A Pannonnál ez csúcsidőben 49 forintot, a nap más időszakaiban 31,70-et jelent percenként. A Westel 900 esetében a csúcsidő 47,70-be, ezen kívüli időpontban 30,90-be kerül. A Westel 450-nél ugyanez 47,70- re és 30,90-re módosul. R. Z. Baranya a pártelnök mellett (Folytatás az 1. oldalról) Mint azt Ursprung János (képünkön) leszögezte: a választmány összehívása vagy nem hívása csak a felszín. Régóta érződik, hogy vannak egyes politikusai a KDNP- nek, többen országgyűlési képviselők, akikben a tagság nem bízik, s akik tudták: e párton belül nem juthatnak többé pozícióhoz. Ezek közé tartozik Latorcai János is. S bár elsőre megnyerték a bírói port, ez nem jelent semmit. Egyébként sem érti a baranyai elnök a bíró logikáját. Ugyanis a KDNP belső törvényeinek értelmében ha azt ötven ember kéri, a választmányt össze kell hívni. Ez az ötven fő pedig bőven megvolt. Másrészt az alapszabály rögzíti: félévenként mindenképpen össze kell hívni a választmányt, -s ez a félév letelt. Latorcai tehát vétett a pártszabályok ellen, nem beszélve az etikai vétségéről, amit az is bizonyít: bírósághoz fordultak a párt ellenében. Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz a parlamenti képviselőkkel, Ursprung János azt mondotta, hogy egyelőre csak találgathatunk. Minden bizonnyal 12:11 arányban azok lesznek többségben, akik nem a Latorcai-Isépy kettős mellett állnak. De mivel akad egy ingadozó, előfordulhat a fordítottja is. Kozma F. A kijózanítás részegítő árai PÉCS, EDISON ÚT A pécsi Edison úti Kijózanító Állomáson változó a forgalom. Decemberben hetven vendégük volt, idén januárban eddig - annak ellenére, hogy lassan a hónap közepén járunk - csak tizenkettő: hat Pécsről, hat Komlóról. A betegeket kizárólag a rendőrség vagy a mentők vihetik be a megye egész területéről. Az ottlétért négyezret, a mentő kilométereiért - természetesen a visszaútat is megfizetve - 200 forintot, a mentőápolói felügyeletért 1500-at, a mentő beszennyezése esetén a takarításért 1000 forintot kell kifizetni. A pécsiek általában 9-11 000 forintból megússzák az egészet, a vidékiek rosz- szabbul járnak. A végösszeget csekken kell befizetni. A vizsgálat annak megállapításával kezdődik, hogy valóban részeg-e az illető, s nincs valami egyéb baja, sérülése. Levetkőztetik, értékeit hivatalosan átveszik, majd fürdetés következik, gyógyszer, injekció, vérnyomásmérés, pihentetés és figyelés. Ha kiszárad - ami az alkohol és nem feltétlenül a meleg rovására írandó - teát és kekszet kap. A minimális idő, amit bent kell tölteni, 7-8, a maximális 24 óra. Aztán megpróbálják rábeszélni a pácienst, hogy látogasson el az alkoholgondozóba, de ezt a megoldást sokan elutasítják. Kényszerről pedig ez esetben szó sem lehet, a gondozó ugyanis önkéntes. A Kijózanító Állomáson tizenhat ágy van összesen. Voltak idők, amikor minden ágyban feküdt egy-egy vendég, de az elmúlt időszakban már legfeljebb csak öt-hat fő jön ösz- sze, hogy némi unaloműző munkát adjon orvosnak és ápolónak egyaránt. Cs. L. Hírcsatorna Gyertyát gyújtottak Diósvisz- lón a Don-kanyar áldozatainak emlékére. A helyi templomkertben a „Hősökéit” emlékműnél a Független Kisgazda- párt helyi szervezete tartott megemlékezést vasárnap délután, melyen dr. Sütő László, a párt megyei elnöke mondott beszédet. (a) Pécsi művész Budapesten. Valkó László festőművésznek a Pécsi Galériában a közelmúltban nagy sikerrel bemutatott műveiből nyílik kiállítása január 16-án, csütörtökön 17 órakor Budapesten, a Vigadó Galériában. Megnyitja Szegő György művészeti író. A kiállítás február 2-ig tekinthető meg. (d) Főügyészhelyettesi megbízatás. Dr. Deli László megyei főügyészhelyettes december 30- án nyugállományba vonult. Ezért a legfőbb ügyész dr. Fekete Bálintné megyei főügyészségi csoportvezető ügyészt bízta meg a közigazgatási és polgári jogi szakterületen a megyei főügyészhelyettesi feladatok ellátásával. Az álláshely végleges betöltésére nyilvános pályázatot írnak ki. (cs) Lakossági őrjáratok. Munka- nélküliek részvételével lakossági vagyonvédelmi őrjáratot szervezett az önkormányzat Vajszlón, Vejtiben és Hiricsen. Kémesen, Sellyén, Tésenyben és Baksán pedig községi védelmi csoport szerveződött. Mindegyikkel jó kapcsolatot alakított ki a Vajszlói Rendőrség. (cs) Kétszer kérelmezték. Átán az első terv szerint tavaly november végére ígérték a szerelők a 35 új telefonvonal bekötését. Eddig csak 15-öt kötöttek be, mert nem találták az igénylési beadványokat a vonalkiépítők. Sós Nándor polgármester elmondta, most ismét kérelmeket írtak a lakók. Az újabb bekötési határidő e hónap vége. (cs) Iskolás leszek. Az iskolai életmódra felkészítő játékos képességfejlesztő foglalkozásokat indított a pécsi JPTE 2-es számú Gyakorló Általános Iskola. A mozgás-, írás- és rajzkészség javítása mellett a fél- szegebb gyerekek feloldására is törekednek. Az előkészítőre még elfogadnak jelentkezőket. (dzs) Bezárt a patika. Magyarbóly- ban bezárt a villányi Szársom- lyó Fiókgyógyszertár. Még a tavaly májusi árvíz nyomán vált életveszélyessé az épület, és csak a felújítási munkálatok után állhat a betegek rendelkezésére. kell! A prosztatát vizsgálni Frank Zappa, a világhírű amerikai rockzenész prosztatarákban halt meg. Nem volt még hatvan éves sem. Talán meg lehetett volna menteni, ha idejében észlelik a bajt. A prosztatarák bizonyos hányada gyógyítható, ha korán felismerik a betegséget. Ha a rák szétterjedt a szervezetben, és a daganat már nemcsak a prosztatán található, akkor nincsen már segítség - nyilatkozott lapunknak dr. Hübler János, a POTE Urológiai Klinikájának docense. A prosztata megbetegedését jelezheti a gyakori vizelési inger. Ha valaki éjszaka három- szor-négyszer kell fel vizelni, azt már komoly jelzésnek kell venni. Gyakorinak számít, ha két órán belül többször kell vizelni. Prosztatabetegségre utalhat a hólyag- és gáttáji fájdalom is. Azoknak is prosztatabetegségük lehet, akik nehezen vizelnek, percekig állnak a vécé fölött, és nem jön a vizelet, vagy csak akkor, ha a hasizommal kiszorítják magukból. Ezek a jelek nem biztos, hogy prosztatarákra utalnak. Jelezhetnek többek között cukorbetegséget, szívbetegséget és jóindulatú prosztatamegnagyobbodást is. Akinek ilyen panaszai vannak, mindenképpen jól teszi, ha felkeresi háziorvosát. A negyven év feletti férfiak számára ajánlatos, ha évente egyszer megvizsgáltatják magukat. A prosztata a végbélen keresztül, a végbél nyílástól 3 centiméterre tapintható, így viszonylag könnyen ellenőrizhető, hogy rendben van-e. A szűrésnek létezik laboratóriumi módja is. Ekkor a vérben mérik meg a prosztata specifikus antigén (PSA) szintjét. Ha a szint megemelkedik, akkor az a jó vagy rosszindulatú daganat, illetve más prosztatabetegségek jele lehet. Az USA-ban minden negyven év feletti férfit megvizsgálnak évente ezzel a módszerrel, nálunk azonban nincs ez így. Az eljárás ugyanis drága, a költségek 800-tól 1500 forintig terjedhetnek egy-egy esetben. Tavaly két magáncég támogatásával az országban tízezer, Pécsett ezer beteget vizsgáltak meg ezzel a módszerrel. A költségeket a Byk Gulden és a Ferring cég fedezte. Megoszlanak a vélemények Európában, hogy megémé-e általánossá tenni ezt a fajta szűrést. Dr. Hübler János elmondta, az Amerikai Egyesült Államokban nem javult a prosztatarákban elhunytak aránya a szűrés bevezetése óta, így nem biztos, hogy társadalmi méretekben kifizetődő lenne azt bevezetni. A korai kórmegállapítás kérdésében viszont nincs vita, mert ez nagyon fontos. Ilyenkor a panaszos tünetekkel jelentkezőnél azonnal elvégzik a vizsgálatot, és megállapítják a betegséget. Ez bárkinek Pécsett is rendelkezésére áll. U. G. Nyerőszámaink; 3. heti ajándék értéke: 5.000 Ft, amelyet az Axel Springer-M. Kiadó Baranya Megyei Iroda Pécs, Rákóczi út 34. ajánlott fel it ■ - -» - ■ «-a*-- «- - *- ét, a ... , A iryötXS csCalZaOiiKa KUJOn IS öTöSRjlau Folytatjuk ezévben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül ki az előfizetőnk akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ón a nyertes: ?