Új Dunántúli Napló, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)
1997-01-10 / 9. szám
1997. január 10., péntek Hirdetés Dunántúli Napló 15 ÁLLÁST KÍNÁL i KÖZLEMÉNY BIZTOSÍTÓ RT. Új esztendőt kezdett az egész ország és ilyenkor tagadhatatlanul mindenki valami jobbat remél. Az, hogy nehezedő körülmények között is remélünk, jót jelent. Nem adjuk fel, bízunk, hiszünk egymásban, nemcsak a rosszat látjuk. Mi, az Első Amerikai-Magyar Biztosító Rt. munkatársai is így érzünk. Arra buzdítjuk egymást, hogy a jót, a szépet helyezzük előtérbe. És erre buzdítjuk ügyfeleinket is. Továbbra is olyan biztosításokat kínálunk jó szívvel, melyek könnyebb nyugdíjas éveket, betegség esetén komoly anyagi biztonságot jelentenek. 1997-ben ugyanezt tesszük, hiszen e termékeink meglepően sok embert érdekelnek. Van hát egy ajánlatunk az ÖN számára: TARTSON VELÜNK! Mi megtanítjuk Önt szakmánk minden fortélyára, megadjuk a technikai és emberi segítséget, és persze a legfontosabbat: a kellő anyagi elismerést. Önnek egyet kell tennie: bíznia önmagában és az AHICO-ban. És bízni 1997-ben! Munkatársunk, Vinczéné Farkas Magdolna szeretettel várja érdeklődését a (72) 212-358- as telefonon, irodánkban az AHICO Udvarban (Pécs, Jókai u. 3/b.) és minden kérdésére válaszol. Boldog új évet kíván Önnek: Az AHICO Biztosító Rt. (752681 A BARANYA Megyei Főügyészség titkárnő helyettesítésére alkalmas, érettségizett, szövegszerkesztésben és gépírásban gyakorlott személyügyi ügyintézőt keres. Jelentkezés levélben, rövid szakmai életrajzzal, Pécs, Jókai u. 26.7632(75602) A HARKÁNYI Beta Hotel Agro éttermi üzletvezetőt és cukrászt keres. Érdeklődni: tel.: 06-30-566-180(75876) A POTE Fül-Orr-Gégészeti Klinikája 1 fő műtősnőt felvesz. Érdeklődni: a fenti klinikán: Pécs, Munkácsy Mihály u. 2. SZ. (76033) A POTE Gyógyszertani Intézete egy fő 4 órás takarítónőt keres felvételre azonnali belépéssel. Jelentkezés az intézet titkárságán (Pécs, Szigeti út 12. Hl. emelet) lehet. (76032) A POTE Radiológiai Klinika tartós helyettesítésre titkárnőt keres. Feltételek: Profi gépírás, számítógépes szövegszerkesztés, esetleg táblázatkezelés, iktatási gyakorlat, alapfokú, telefonközlemények átvételére alkalmas angol nyelvismeret előnyös. Jelentkezés: Dr. Horváth László egyetemi tanár Telefon: 324-122/1184 (75781) AKKUMULÁTORTÖLTŐ kezelőt felveszünk villanyszerelői gyakorlattal. Jelentkezni lehet: 315-719-es telefonszámon (75754) DÁMA Virágküldő Szolgálat felvesz eladókat. Fiatal, csinos, intelligens lányok jelentkezését várjuk. A munka érdekes, jó kereseti lehetőség. Érd.: 72/442-739 (75903) FIATAL pályakezdőt alkalmaznánk számlázó, pénztáros munkakörbe. Tel.: 06-30/361-968 (75782) GÉPJÁRMŰ márkakereskedés közép vagy felsőfokú végzettséggel, nagy gyakorlattal rendelkező, német nyelvtudású vevőszolgálati vezetőt keres. Jelentkezni levélben önéletrajzzal. 7900 Szigetvár Pf. 129. (75875) IMPORT cég keres angol nyelvtudással (tárgyalási szinten), kereskedelmi gyakorlattal rendelkező férfi munkatársat számítógép-ismerettel. „Nem kezdő 85536” jeligére a Ferencesek u. 1. hirdetőbe. (75927) ISO9001 minőségbiztosítási rendszer bevezetésére és működtetésére minőségbiztosítási vezetőt keresünk felsőfokú műszaki végzettséggel. Idegen nyelv ismerete előny. Cím: Hidrot Kft. Pécs, Csárdakörnyék 6. Jelentkezés az ügyvezetőnél Tel.: 313-066(75845) IDEGENLÉGIÓBA felvétel. 06-30- 215-498(74328) KOMMUNÁLIS gépek értékesítésére angolul jól beszélő, agilis, fiatal munkatársat keresünk marketingmenedzser munkakör betöltésére. Cím: Hidrot Kft Pécs, Csárdakörnyék 6. Tel.: 313-066 Jelentkezni lehet az ügyvezető igazgatónál (75844) KOZMETIKUST és körmöst keresek pécsi, belvárosi szépségszalonba vállalkozói igazolvánnyal. Tel.: 328-561, este (75407) KÜLKERESKEDELEMMEL foglalkozó kft. keres gyakorlattal rendelkező főkönyvelőt. „Számítógép ismerettel 85537” jeligére a Ferencesek u. 1. hirdetőbe. (75926) MUNKA luxushajón! 20-570-887(75753) MŰSZERÉSZ ismeretekkel rendelkező munkaerőt keresünk napi 5 órás munkaidőben. Autó és telefon szükséges. 06-30- 593-837, 06-30-578-159, 06-72-449-205 (75700) ORSZÁGOS Piac és Közvéleménykutató Kft keres 1997-re háztartási eszközök próbájához jelentkezőket. Díjazás: gépenként 13.800-16.000 Ft + a kipróbált gép. Jelentkezés: válaszborítékkal OPKK Kft., 1255 Budapest, Pf. 39/23.(75853) POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika felvételt hirdet szakképzett ápolónői állás betöltésére. Kiemelt bér és nővérotthon elhelyezés megoldható. Érdeklődni: a fenti klinika főnővérénél lehet Telefon: 324-122/1799(75780) RÁDIÓTECHNIKAI ismeretekkel rendelkező szervizmunkatársat keres pécsi elektronikai kft. Jelentkezés: szakmai önéletrajzzal, bérigény megjelöléssel „Adó-vevő 75870” jeligére a Rákóczi út 34. hirdetőbe. (75870) SOFŐRT felveszünk teherautóra. Palahegy U. 24/2.(75793) SÖRÖZŐBE pultost felveszek. Lehet nyugdíjas is. „Nő 85530” jeligére a Ferencesek u. 1. hirdetőbe. (75804) SVÁJCI-OSZTRÁK cég 150.000 Ft kereseti lehetőséggel orvosi és kozmetikai készülékek forgalmazására keres szakeladókat. Alapos szakképzés. Érdeklődni: telefonon 06-22-305-292,20-436-060 (75919) Forgácsolási technológiát alkalmazó cég keres szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársakat az alábbi területekre:- gyártáselőkészítés - értékesítés piackutatás - termelés - számvitel - pénzügy Előny angol vagy német nyelvismeret, PC felhasználói ismeretek. Jelentkezni lehet szakmai önéletrajzzal , .Azonnal 2971” jeligére a Rákóczi út 34. hirdetőbe. TIR vizsgával rendelkező tehergépkocsi-vezetőt keresek nemzetközi fuvarozáshoz. Tel.: 73/312-534(75842) ÜGYVÉDI iroda felvételre keres gyakorlott, jól gépelő titkárnőt Jelentkezni lehet: 310-002(75937) AUTÓSZERELŐ tanulót felveszek. Zejda Zoltán 72/374-445(76108) KOMLÓI Családsegítő Szolgálat szociális munkást keres! Érd.: 72/481-283 (76132) ÁLLÁST KERES 31 ÉVES fiatalember B,C,E jogosítvánnyal, PÁV-II-vel, belföldi árufuvarozóival munkát keres, lehetőleg Pécsen. Tel.: 06-20-444-237 (75761) ERDÉSZTECHNIKUS gyakorlattal állást keres. „Mecsek 5/sz” jeligére a Rákóczi út 34. hirdetőbe. (76044) KÖZGAZDASÁGI szakközépiskolai, gyors-, gépíró iskolai végzettséggel, számítógép-szövegszerkesztői ismerettel középkorú nő állást keres (vidéken is). Tel.: 72/211-447(75647) MAGASÉPÍTŐ üzemmérnök, épület- fenntartási szaküzemmérnök alapfokú német nyelvvizsgákkal, számítógéppel, kivitelező és magántervező gyakorlattal állást keres. Tel.: 72/484-959(75775) Napsütéses, meleg helyre vágyik? UTAZZON VELÜNK! Teneriffa 1 hét már 59.900 Ft Gran Canária 1 hét 79.900 Ft Jambo Kenya 2 hét 184.900 Ft helyett 169.900 Ft (jan. 22.) Jelentkezés: Lenau Reisen Kft. 7621 Pécs, Teréz u. 17. 324-111,327-831 Mohács, Arany udvar 69/302-822 AUTÓMENTÉS 0-24-ig. 72/434-000 (75379) DR. NÉMETH Zsolt ügyvéd értesítem tisztelt ügyfeleimet, irodám új címe: Pécs, Tímár u. 23. Tel.: 227-311(75820) Pécsi társasházak KÖZÖS KÉPVISELETI MUNKÁJÁT VÁLLALJA gyakorlattal és referenciákkal rendelkező JÓKAI LAKÁSSZÖVETKEZET. Érdeklődni: Nagy L. kir. u. 8/b. vagy 336-369 és a 332-120-as ___________telefonon.___________ E LVESZETT Pécsett karácsonykor egy hófehér, farkas kinézetű kan kutya. Kérem, a megtaláló jutalom ellenében jelentkezzen! 72/329-909(75808) FAKITERMELŐ tanfolyamot indít a Pécs-Baranyai TIT. A Munkaügyi Központ a munkanélküliek részvételi díját téríti. Információ kérhető a 72/310-808- as telefonon vagy személyesen a Pécs, Felsőmalom u. 10-ben. (75354) FEKETE fiú tacskó elveszett Aki visszahozza, megjutalmazom. TeL: 327-193 (75788) HAROLD 10. MÁV, 11. Malibu(7606i) NÓTAEST I. 11-én a Korona (volt Szliven) Étteremben. Fellépnek: Csonka Anna és Bízó József Érd: 314-751 vagy személyesen (75615) RÁDIÓTELEFONOM becsületes megtalálóját jutalomban részesítem.' Tel.: 72/335-561,241-164(75550) SUZUKI, Lada és más személygépkocsik javítása, műszaki vizsgáztatása, zöld kártya a Szabolcs Kft-nél: Pécs, Komlói út 79. Tel.: 241-020 <75200) SUZY névre hallgató fiatal szuka németjuhász kutya 1997. 01. 06-án eltűnt a BÉV telepen a volt Exxell csarnok környékén. A kutya törzskönyvezett A becsületes megtaláló jutalom ellenében jelentkezzen a 258-596-os telefonon. (75774) SZEMÉLY-VAGYONŐR tanfolyam indul Pécsen. Munkalehetőség 50 főnek. 06-72-352-631(73501) NÉMETTANFOLYAM 120/Ó. 326-431 (75579) TALPMASSZŐR tanfolyam. 449-951 (75223) HIRDETMÉNY A Pécsi Sütőipari Részvénytársaság (8600 Siófok, Fő u. 47-53. 1/6.) Igazgatósága ezúton tájékoztatja részvényeseit hogy a társaság 1997. február 15-én 12 órakor a társaság székhelyén (Siófok, Fő u. 47-53.1/6.) rendkívüli közgyűlést tarL Napirendi pontok: 1.) Alapszabály módosítása. A közgyűlésen való részvétel - szavazás - előfeltétele, hogy a részvényes a részvényeit 1997. február 13-án 10 és 12 óra között a társaság székhelyén (8600 Siófok, Fő u. 47-53. 1/6.) letétbe helyezze, vagy a máshol letétbe lévő részvényei letéti igazolását átadja. A részvényesek a közgyűlésen jogaikat személyesen vagy meghatalmazott útján gyakorolhatják. Pécsi Sütőipari Rt. Igazgatósága. ( VIZES házak utólagos szigetelését falbontás nélkül a legkorszerűbb technikával. 212-613(75718) ABC áruház teljes berendezése eladó 97.01. hó 13-14-én 8-17 óráig Pécs, Malomvölgyi Út 11.(76164) ASTERIX 11. Mohács (76153) )EK A PÉCSI Távközlési Centrum értesíti az előfizetőket, hogy 1997. január 7-11-ig naponta 8.00-18.00 óráig Pécs, Xavér u., Radnics u., Alkotmány u„ Rókus u., Petőfi u., Rókusalja u., Zója u., Őz u., Nagy Jenő u., Kodály Z. u. 19-21. által határolt területen háiózat-átkötési munkák miatt üzemkiesés várható a távbeszélő szolgáltatásban. Kérjük az említett területen az előfizetőink szíves megértését és türelmét (75340) ÁRAMSZÜNET lesz fogyasztói bejelentésekkel összefüggő 0,4 kV-os hálózat karbantartás miatt 1997. január 10-én 0730-15.00 óra között Somogy Bányatelepen és a Széna utcában. (75655) ÁRAMSZÜNET lesz f. hó 14-én és 16- án naponta 8-16 óráig Pécsett a Mogyorós közben. (76020) A Hunor Rt. kollektívája fájdalommal tudatja, hogy SOMOS JENŐ szabászati vezető 55 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 1W7. január 13-án 15 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Hunor Rt. (76057) Fájdalommal tudatjuk, hogy id. FEKETE JÓZSEF Görcsöny, Ifjúság u. 5. sz. alatti lakos (volt ócsárdi lakos) 69 éves korában elhunyt. Hamvasztás után 1997. január 15-én 14 órakor veszünk végső búcsút tőle a pécsi temető kápolnájából. A gyászoló család (75173) Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédmamánk GÁLLDEZSŐNÉ Varga Irén Szigeti úti lakos hosszan tartó, súlyos betegség után 77 éves korában elhunyt. Szeretett halottunkat 1997. január 16-án 13 órakor kísérjük utolsó útjára a pécsi temető kápolnájából. Előtte gyászmise. A gyászoló család (75620) Fájó szívvel tudatjuk, hogy ifj. BERNÁTH SÁNDOR december 16-án 44 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója január 14-én 13 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájából. Előtte gyászmise. A gyászoló család (74724) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették SZINGER JÁNOS a Mentőállomás volt dolgozója életének 74. évében türelemmel viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz a kisdorogi temetőben. A gyászoló család (75964) Megrendüléssel tudatjuk, hogy WEISZ LÁSZLÓNÉ életének 82. évében elhunyt. Január 8-án csendben eltemettük. Gyászolók (75120) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, lányunk, testvérünk BIENJÁNOSNÉ Angyal Erzsébet 48 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1997. január 13-án 13 órakor lesz a pécsi központi temető dísztermében. A gyászoló család (75046) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédikénk SZABÓ ISTVÁNNÉ Müller Erzsébet 82 éves korában elhunyt. Kívánságára szűk családi körben temetjük el. A gyászoló család (75704) A Pécsi Nyugdíjasok Egyesülete megrendültén tudatja, hogy DR. BENEDEK GYÖRGY teniszklubunk elnöke elhunyt. Emléke szívünkben él. (75777) Fájdalommal tudatjuk, hogy SÓKI MÁTYÁSNÉ Kanizsai Margit 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 14-én 1/211 órakor lesz a pécsi temető kápolnájában. A gyászoló család (75172) Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, egyetlen fiunk és vőnk VÖRÖS ERVIN tragikus körülmények közt elhunyt. Temetése január 13-án 1/2 2-kor a vasasi temetőben. A gyászoló család A részvétnyilvánítást kérjük mellőzni. (76069) Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, testvérem, anyósom REICH ARIIT ISTVÁNNÉ Podobnik Mária 92 éves korában elhunyt. Temetése jan. 13-án 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család (75776) Hiába viszünk a simára virágot, eltemetik veled az egész világot. Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó gyermekünk, testvérem, kisunokám, unokatestvérünk és szeretett kis rokonunk JUHÁSZ TAMÁS szentlőrinci, volt orfűi lakos 1997. 01.01-jén 18 éves korában váratlanul elhunyt. Drága halottunkat 1997.01. 14-én 13.30 órakor kísérjük utolsó útjára a pécsi temető díszterméből. Gyászolják: szerető szülei, testvére, nagymamája és a széles körű rokonság (75708) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám MESTROVICS JÁNOSNÉ 96 éves korában meghalt. Hamvasztás utáni búcsúztatás 1997. január 14-én 15 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájából. A gyászoló család (75001) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, mama és testvér GÁSPÁR JÓZSEFNÉ Rostás Mária 72 éves korában elhunyt. Hamvait január 14-én fél egykor helyezzük örök nyugalomra a pécsbánya- telepi temetőben. A gyászoló család (75209) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamám KALMÁR JÁNOSNÉ beremendi lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése Beremenden 1997. január 13-án, hétfőn 1/2 11 órakor lesz. A gyászoló család (76207) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, testvérem BAZSÓ KÁLMÁN 70 éves korában elhunyt. Temetése január 15-én 15.30-kor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család (76072) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett féljem, édesapám, apósom, nagypapánk HORVÁTH JÓZSEF ny. alezredes 70 éves korában elhunyt. Temetése január 14-én 1/2 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család (76073) Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÉMESI LÁSZLÓ 60 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség után csendesen elhunyt. Temetése 1997. január 14-én 12 órakor lesz a központi temető Szent Mihály kápolnájából. A gyászoló család (75160) Szomorúan tudatjuk, hogy DÉNES PÁLNÉ Púm Erika életének 54. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1997. január 15-én 1/2 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló édesanyja és családja (75169) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VESZTERGOMBI JÓZSEF életének 73. évében elhunyt. Január 2-án csendesen végső nyugalomba helyeztük. A gyászoló család (75888) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett féljem, édesapánk, testvérünk, vőnk, sógorunk és kedves rokonunk MÁTYÁS GYULA személyi lakos 32 éves korában tragikus hirtelenséggel örökre itthagyott bennünket. Temetése január 11-én a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a személyi temetőben. A gyászoló család (76218) Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH IMRE öntffmester 55 éves korában türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Temetése január 15-én 15 órakora pécsi központi temető kápolnájában lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család (75519) Szomorú szívvel értesítünk minden barátot és ismerőst, hogy JÁMBOR KÁROLY türelemmel viselt betegségében 76 évesen elhunyt. Gyászolják: felesége, testvérei, gyermekei, unokái. Hamvasztás utáni búcsúztatójáról később értesítünk. (75858) KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik jelenlétükkel, virágokkal és távirattal fejezték ki együttérzésüket felejthetetlen elhunytunk HORVÁTH MIKLÓSNÉ (Erika) temetése alkalmából. A gyászoló család (75638) Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik féljem, édesapánk id. STRASZ ISTVÁN temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család (75121) Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, volt évfolyamtársaknak, kollegáknak, az Egyetemi Könyvtár dolgozóinak, a ház lakóinak, ismerősöknek, akik fájdalmamban osztozva, sírját virágokkal beborították és drága féijemet DR. ÁMÁN BÉLÁT utolsó útjára elkísérték. Gyászoló özvegye (75274) Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik CSIZMAZIA FERENCNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család (75279) Hálás szívvel mondunk köszöneté mindazoknak, akik a szeretett feleséget, anyát, nagymamát SZŰCS MÁRIÁT utolsó útjára elkísérték. Külön köszönetét mondunk a rokonoknak, a barátoknak, Tótszent- györgy lakosainak, hogy fájdalmunkban osztoztak, sírját koszorúkkal és virágokkal borították. Lombár és Nemes család (75559) Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik PÓRÉ GYULÁNÉT utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család (75840) 6 ) V )