Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)

1996-12-01 / 328. szám

1996. december 1., vasárnap Magazin A nézők vendége volt az Oscar-díjas amerikai színész Michael Douglas Se vele, se nélküle jeligéjű ol­vasónk arról kérdez, számít­hat-e rá még, hogy rendező­dik kapcsolata a férjével, aki elhagyta a családot, majd többször vissza-visszatért. Helyzetük valóban olyan zaklatott, mint amilyennek érzi. Mindketten tele vannak fájó gondolatokkal, emlékek­kel. Ha visszagondol, eszébe kell jusson egy konkrét ese­mény, amikor mintha hirtelen megszakadt volna az önök közötti megbecsülés, és kia­lakult egy mély megbántott- ság. Nemcsak önben, a férjé­ben is! Most mindketten bi­zonytalanok, félje párkapcso­lati próbálkozásai kevéssé szerencsések, mert új partne­rével sem eléggé stabil a kap­csolat. Önök most csak az egymásnak okozott vesztesé­geket látják, pedig helyes lenne, ha megpróbálnának másként viszonyulni egymás­hoz: kicsit úgy, mint két érett ember, akik eléggé felnőttek ahhoz, hogy megtegyék egy­más felé az első lépéseket. A kártyalapok mostani állásá­ban nincs arra utaló jel, hogy házasságuk reprodukálódna, arra viszont igen, hogy képe­sek lehetnek egymásnak megadni a bűntudat nélküli szabadság érzetét. Miközben önmagukra összpontosítanak, ne feled­kezzenek meg a gyer- mek(ek)ről sem, aki(k)ről ke­vesebbet tudnak, mint kel­lene, s aki(k) sokkal nagyobb vesztese(i) a bizonytalan helyzetnek, mint amennyire látszik. A közelgő ünnepet használják fel arra, hogy job­ban megismerjék egymás ér­zéseit. Tévhit, hogy kará­csonykor minden áron bol­dognak kell lenni, de meg le­het próbálni jobban szeretni, mint máskor. A szeretetnek nincs abszolút mértéke, ki-ki csak úgy tud szeretni, ahogy. Lehet, hogy másnak ez kevés, de tőle ez a legtöbb, és ezt ér­tékelni kell. Hodnik Ildikó Gy. (Továbbra is várjuk kedves olvasóink leveleit címünkre.) Haláli ételek az asztalon Viccparádé Éden. „Édesapám, a tanító úr háza maga a Paradi­csom!” „Hogyhogy?” „Van egy lánya, azt Évának hív­ják, ennek a vőlegényét meg Ádámnak. A tanító úr pedig úgy becézi a feleségét: te kígyó!” Óra. A bácsi nagyon sze­rette a falióra ketyegését. Egyszer arra ébredt, hogy nem jár az óra, megrángatta a felesége dunyháját: „Bori, te!” „Na, mi van?” „Nem hallod? All a szerkentyű!” „Akkor hát odaforduljak, apjuk?” (Beküldte Somlai Petra, Pécs, Nagy Jenő út.) Bizonytalan. „Nagy­mama, hova készülsz?” „lübiciklizek a temetőbe.” „És hogyan jössz vissza?” (Beküldte Jeli József, Pécs, Magyarürögi út.) Vadmalac. Az agresszív, duli-fuli, csíkoshátú vadma­lac az erdőben beleesik egy nagy gödörbe. Szerencsére arra jár a jó tündér, aki így szól hozzá: „Látom, bajban vagy, váljál, segítek rajtad.” Mire a malacka: „Nem vá­rok!” (Beküldte Szalánczi Judit, Pécs, Gadó u.) Meskete. Az Óperenciás tengeren is túl, az Üveghe­gyen is túl, azon is túl, ahol a kurtafarkú malac túr, van egy házikó. Kilép belőle egy ember, majd körülnézve így szól:„De rohadt messze la­kom!” (Beküldte Vörös Dezső, Pécs.) Jó állás. „Maga miből él?„ „Én takarítom a repülő­téren a légifolyosót.” (Be­küldte Balogh János, Pécs, Perczel u.) Meglepetés. „Hétfő: ki­vertük az ellenséget az er­dőből. Kedd: visszafoglal­ták az erdőt. Szerda: újra el­foglaltuk az erdőt. Csütör­tök: megint kivertek minket az erdőből, aztán jött az er­dész, és kizavart mindenkit az erdőből.” Újgazdag. „Beutaztam szinte az egész világot.” „Akkor ön bizonyára járatos a geográfiában?!” „Hogyne, idén nyáron kétszer is jár­tam ott.” Továbbra is várjuk rövid tréfáikat lapunk címére (Pécs, Rákóczi út 34.) A bo­rítékra kérjük, írják rá: „Viccparádé”. Összeállította: Bozsik László A Tőzsdecápák (Wall Street, 1987) című amerikai filmben, melyet nem régen mutatott be az MTV Michael Douglas (51) volt a nézők vendége „a gátlás­talan Gordon Gekko” szerepé­ben, amiért a világhírű Kirk Douglas fia 1987-ben Oscar-dí- jat kapott. Az édesapja legendás filmszínészi alakításai hatására (Van Gogh; Spartacus) „fertő­ződött meg” a filmszíné­szi pálya földi csábításai­tól. Egy katonai kollé­gium, a Kaliforniai Egyetem és a New York- i színiiskola elvégzése után tört be a film vilá­gába a nálunk is jól is­mert San Francisco ut­cáin című televíziós bűnügyi sorozat jóvoltá­ból, aminek 3 Emmy-díj is jutott Amerikában. Ezután saját filmgyártó céget alapított és producerként!!) 1975-ben érte az első igazi si­ker: a Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regénye alapján készült film - a Csehszlovákiá­ból Amerikába disszidált Milos Forman (1932) rendezésében - öt (!) Oscar-díjat kapott, s köz­tük a filmdíjat is. Ez nem volt véletlen, hisz olyan neves szí­nészek segítettek a siker eléré­sében, mint például Jack Ni­cholson, Louise Fletcher, Danny De Vito, Christopher Lloyd. Édesapjához hasonlóan (aki idén januárban már a második könyvén dolgozott 79 évesen, Michael is hallatlan munkabí­rással rendelkezik, amit még az egykori orosz származású be­vándorló ős, Asszur Danyilo- vics Demsky génjeinek tulaj­donított a család. A 80-as évek második felében előfordult, hogy Michaelnak 2 évig egyet­len szabadnapja sem volt; a Po­und Ridge-i vidéki házuk kert­jében nem volt kinek futballoz­nia Michael fiával, Cameron- nal. Mishael felesége - a szép Diandra - film- és tévéprodu­cerként dolgozott, aki hetekig még az apósával (Kirg Doug­las) sem tudott találkozni a kü­lönféle forgatási helyek miatt. A Kóma (1978), a Kína- szindróma (1979), a Csillag­szoba (1983) című filmekben nyújtott játéka után nálunk fő­leg az Elemi ösztön (1992) című - botrányosnak titulált - film­jével keltett óriási visszhangot tavaly, amelyben - a szex­bomba Sharon Stone oldalán - számos nézőt hökkentett meg a magyar mozikban is. Nem vé­letlen, hogy ez a szerepe még a feleségét, Diandrát is meglepte, és érthető, hogy - a német Frau im Spiegel állítása szerint - vad­idegen nők zaklatták tele­fonon a feleséget ilyen szövegekkel: „Viszonyom van a férjével. Váljon el tőle!” Aligha lehet egyértel­műen eldönteni, hogy az édesapjára külsőre (és te­hetségben is) rendkívüli mértékben hasonlító Mi­chael Douglas mintegy 20 éves művészi pályája so­rán a színészé, avagy a produceré a nagyobb si­ker. De miért is kellene ezt illetéktelenekre bízni? Hi­szen az óriási kasszasikert jelentett Elemi ösztön ku­riózuma éppúgy a mai modem filmművészet tematikájába tar­tozhat, mint a Tőzsdecápák gazdag spekulánsának (Gordon Gekko) az alakja, aki épp úgy eladta már a lelkét az ördögnek Nyugaton, mint nálunk is so­kan. Legfeljebb ez az ördögi csábítás néha konkrét, átlátható formában manifesztálódik a számunkra. (Mefisztó, pénz, sö­tét eredetű gazdagság stb.), máskor pedig talmi eszmék szépen felcicomázott bíborkön­tösében, amiről aztán kiderül, hogy ez a köntös „hosszú tá­von” mit is takarhat. Hajzer Lajos Már megszokhattuk, hogy a mindent tudni akaró tudomány néha egészen furcsa tényeket és fejleményeket hoz tudomá­sunkra hétköznapi tevékenysé­geinkkel kapcsolatban. Most például ráérő amerikai tudósok egy csoportja rájött, hogy az ételek színe meghatározó a fo­gyasztás és a fogyasztandó mennyiség szempontjából. Az étkezési szokásokkal kapcsolatban, pszichológusok bevonásával végzett kutatások „bebizonyították”, hogy a sötét színű ételeket az emberek sok­kal mohóbban eszik, mint a vi­lágosakat, mivel az étkező személy ilyenkor úgy érzi, hogy a halált kebelezi be (azaz győzedelmeskedik felette). A piros és zöld ételek (pl. paradi­csomleves, spenót) elleni un­dort hasonló ősélményekkel magyarázzák az ebédlőasztalt fürkészők. Jó étvágyat! R. Z. Főzzünk változatosan! Gombás túrógaluska. A hús­talan ételeket kedvelőknek való az alábbi fehéijedús egy­tálétel. A galuskához 4 sze­mélyre fél kiló túrót, 3 egész tojást és 6 evőkanál búzada­rát, 2-3 személyre negyed kiló túrót, 2 tojást és 3 evőkanál búzadarát vegyünk. Az áttört túrót elkeveijük a tojásokkal, beleszóljuk a darát, csipetnyi sót, 1-2 evőkanál lisztet. Ha lágy lenne a tészta, evőkanál­nyi zabpelyhet, zabpehely- lisztet vagy búzakorpát is te­hetünk bele. Fontos, hogy a massza legalább 3 órán át hi­deg helyen pihenjen. Evőka­nállal közepes méretű galus­kákat szaggatunk forrásban lévő sós vízbe, 1-2 percig főzzük, majd a tüzet mérsé­kelve hagyjuk, hogy a galus­kák megdagadjanak. Leszűr­jük, de nem öblítjük le. Egy nagy fej hagymát 15 deka föl­aprított gombával együtt zsi­radékon puhára párolunk. Te­szünk bele 2 gerezd zúzott fokhagymát, elmorzsolunk benne egy húsleveskockát, őrölt borssal és egy csokor fölaprított zöldpetrezselyem­mel fűszerezzük. Fölengedjük 2 deci vízzel, majd amikor felforrt, behabarjuk 2 deci tej­föllel, amiben 1 púpozott ká­véskanál lisztet elkevertünk. Belekeverjük a galuskát és új- raforrásig melegítjük. A fenti túrós masszából kis gombócokat főzve, pirított morzsával, édesen, fahéjas cukorral, cukros tejföllel, só­sán kapros tejföllel fogyaszt­hatjuk. W. M. RÁDIÓ MELLETT JEGYZET Bohócok véresszáíú ötletei... Valamikor még feszült figyelemmel hallgattam a parlamenti közvetítést - a rend­szerváltás után persze -, rokon- szenvvel fogadtam a szóki­mondó véleménycseréket, ez már a szabadság jele és az is, hogy a hazai sajtó évek óta igyekszik hűen beszámolni a csatározásokról. Aztán a lelke­sedésem alábbhagyott, gyakran találok magamnak más elfog­laltságot is, minthogy a hét első napjain a rádió és a tévé mel- lett-előtt üljek. Az örökös „na­pirendelőttiek” bántó és sértő hőzöngései már még csak nem is izgatnak. Mit kezdjek az olyan politikusokkal, akik alig tíz perces felszólalásaik során számtalanszor „dilettantizmus­sal” vádolnak mindenkit, akik­nek az övékétől eltérően más a véleményük bizonyos dol­gokról. „Nemzetgyalázással, a nép elnyomorításával, hazaáru­lással” vádolni azon képviselő- társakat, akiket egyébként ép­pen úgy a sokat emlegetett „nép” választott, mint őket, enyhén szólva ez nem más, mint a tisztesség arculcsapása. Az ellenzéki padsorokban ülő képviselők zöme jól felkészült, a vitakultúrában színvonalat megtestesítő egyéniségek ül­nek, akiktől nagyon is távol áll az útszéli magatartás: nem szit­kokkal, megalázó jelzőkkel, hanem tiszta érvekkel szállnak vitába a koalíciós partnerekkel. Mert partnernek tekintik a ha­talmon lévő koalíciót, mert tud­ják, hogy őket is válasz­tották annak idején a válasz­tók százezrei. A szellemi kömyezetszeny- nyezők harsogása persze min­dig fölerősödik, ha valami köz­életi botrányra derül fény és bűnbaknak többnyire azokat je­lölnek meg, akik éppen a köz­életet akaiják megtisztítani. A rossz példa aztán - ahogy ez mindig lenni szokott - nagyon ragadós. Emlékezhetünk az első szabad parlamentre, ami­kor is egy képviselő akasztással fenyegetőzött és bár hamar ki­kopott a pártjából, a második választáskor már a listára sem került föl, azért követői mind­járt akadtak. Egy egészen kicsi párt vezére - mellesleg be sem kerültek a parlamentbe - a kö­zelmúltban is azt hangoztatta, hogy a jövőben a büntetések, kemény büntetések nem ma­radnak el, csak kerüljenek be a következő választáskor a Duna- parti kupola alá. Véresszájú állampolgárokra közöttünk is akadhatunk né­hányra, fellépésük nem csak bosszantó, hanem elszomorító is. A közelmúltban egy telefo­nos-vitát rögzítő műsor alkal­mából ezt hallom: „Tudja mit kellene csinálni műsorvezető úr? Ezt a nőt, ezt a Tocsikot egyszerűen agyon kéne lőni! De lelőni a többit is, és nem bí­rósági tárgyalásokon elmasza- tolni az ügyeket... A rendőr­ség pedig verjen minden gya­nús embert agyon gumibottal a pesti utcákon, majd lenne rend!” A módszer ismerős. Napja­inkban is. Nemrég a hazai la­pok is beszámoltak a Kínában szokásos „igazságtevés” mód­szeréről. Gazdasági bűncse­lekményekért ismét tizennégy embert lőttek agyon az ítélet után huszonnégy órán belül. Ál­lítólag nyilvánosan. Hazánk történelme is tanú­síthat hasonló eseteket, elég csak a negyvenes évek végén nagy port felvert MAORT- ügyre emlékeznünk, ahol állí­tólagos gazdasági bűncselek­ményért hoztak halálos ítéle­teket. És még az utána történ­tekre ... És most - a demokratizmus jegyében - valaki betelefonál a rádióhoz és nyilvánosan előáll ötletével: falhoz kell állítani ezt meg ezt. Elvadult szemléletével nincs egyedül. Kedvenc kiskocs­mámban azt mondja egy nyug­díjas: „Gyerünk vissza a halá­los ítéletekkel. Én fölakaszta­nék néhány politikust...” Ez­úttal nemcsak a koalíciót, ha­nem az ellenzékiek gárdáját is szidalmazta. Mondom neki, ha rajta múlna, meghúzná-e a kötelet saját kezűleg? Elcsodálkozva nézett rám: „Én?! Azt ugyan nem. Egy csirkét nem tudok le­vágni ...” De ötlete - az van. Véres öt­lete. Úgy, mint hozzá hasonló, más véresszájú közéleti bohóc­nak. Az ifjú házasok: Tico Torres (Bon Jovi együttesének dobosa) és Éva Hercigova topmodell látogatást tettek Litvinovban, az asszony szülővárosában fotó: feb

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents