Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)

1996-12-31 / 356. szám

12 Dhnántúli Napló Külföld 1996. december 31., kedd A guatemalai elnök a gerillákkal kötött békéről Ki dobja el az első követ? Álvaro Arzú guatemalai elnök - abból az alkalomból, hogy aláírta a békeszerződést a Gua­temalai Nemzeti Forradalmi Egység (URNG) gerillaharco­saival, és ezzel vége szakad 36 év harcainak a középamerikai országban - a szocialista spa­nyol napilap, az El País-nak adott interjújában felfedte a bé­ketárgyalások egyes, eddig is­meretlen részleteit. Álvaro Arzú, 50 éves kon­zervatív elnök egy éve került hatalomra, és azonnal újra- kezdte az 1994-ben elvileg megindult tárgyalásokat a geril­lák képviselőivel, az ország bé­kéjének biztosítása érdekében (az 5 millió lakosú Guatemalá­ban az elmúlt 36 év polgárhá­borújában 500 ezer ember halt meg, és 1,5 millió kényszerült eredeti lakhelyéről való elván­dorlásra, elsősorban a nyolcva­nas évek elején, amikor a kato­nai diktatúrák mintegy 400 in­dián falvat tettek a föld színével egyenlővé). Arzú februárban Mexikóban találkozott a gerillák oda me­nekült képviselőivel, és az volt az egyetlen feltétele, hogy a tárgyalások nyíltan folyjanak. Azóta öt részleges megállapo- .dást írtak alá, és ezek együttes végleges ratifikálására került sor vasárnap Guatemalaváros- ban. Az El País megkérdezte a guatemalai elnöktől, hogy mi a véleménye arról, hogy egyesek ellenzik a megállapodásnak az általános amnesztiára vonat­kozó kitételét. Álvaro Arzú erre kifejtette, hogy az országban nem ez az első általános am­nesztia: az 1986-os és az 1988- as amnesztiában már megbo­csátották az addigi bűnöket, és akkor ez ellen senki nem tilta­kozott. Arzú ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ki dobhatja el az első követ Guatemalában? Talán az URNG, amely 36 éven keresztül követett el törvényte­len akciókat? Talán az amerika­iak, vagy az oroszok, akik ezekben a szegény, kis latin­amerikai országokban vívták a hidegháborút? A helyi üzlet­emberek, akik az adócsalás nemzeti sportját űzték? Vagy talán az egyház, amely felkor­bácsolta a szenvedélyeket? A kubaiak, akik felfegyverezték a gerillákat? Vagy talán mi, akik szintén kiképeztük a Disznó­öbölben partraszálló kubaiakat? Ki dobja el az első követ? Én nem merem. És azok még ke­vésbé tehetik, akik most a bé­kemegállapodást kritizálják”. A kritikusok elsősorban az egyházi körökből kerülnek ki. Arzúnak ez meglepetést oko­zott, mint ahogy az is, hogy az egyház megpróbálta lefékezni a békefolyamatot: „Én a hadse­reg és a vállakozók legradikáli­sabb köreinek az ellenkezésére számítottam. Ezektől azonban csakis feltétel nélküli támoga­tást és segítséget kaptam. Azok­tól azonban, akiktől feltétel nélküli támogatást vártam, mint például az egyház és az emberi jogi szervezetek képviselői, akik évtizedek óta követelik a békét, sokszor ellenkezésben, bonyodalmakban és csapdák­ban részesültünk". Az egyház egyes képviselői például titok­ban találkoztak El Salvadorban a gerillák képviselőivel, és ki­fejtették, hogy a béketárgyalá­sok túlságosan gyorsan halad­nak. A guatemalai béke - első­sorban a gerillaharcosoknak a társadalomba való visszaillesz­kedése - a kormány számításai szerint több mint 2 milliárd dol­lárba fog kerülni. Ezt elsősor­ban a Nemzetközi Valutaalap­tól (IMF) kivánják megsze­rezni. Álvaro Arzúnak - egy éves elnöksége alatt - sikerült nagyjából rendbeszednie az or­szág gazdasági helyzetét, úgy­hogy minden esélye megvan arra, hogy meg is kapja a se­gélyt. Áz elnök ugyanakkor adóemelést is tervez. Visszatér-e még a politikához Lech Walesa? Egy évvel az elnökválasztásokon elszenvedett vereségét követően Lech Walesa még mindig nem nem tért vissza a nagypolitikába. Bár külföldön komoly tekintély­nek örvend, és a kommunizmus elleni harc megtestesítőjeként tartják számon, hazájában magá­nyos ember benyomását kelti - írja a Gazeta Wyborcza . A lengyel újság cikke Walesa egyik nemrégiben adott nyilat­kozatát idézi:, A demokrácia fej­lődésével arányosan egyre in­kább árnyékba kerülök. Tehát nem annyira a politikusok irán­tam érzett irigységéről és félté­kenységéről van szó, hanem sokkal inkább a demokrácia éret­tebbé válásáról. Mivel azonban vezető típus vagyok, ha újra baj lesz, kérés nélkül is átveszem az irányítást”. Lehetséges, hogy Walesa tá­madásra készül a jövő évi parla­menti választások előtt? Lehet, hogy szándékosan választotta a politikai nyugdíjat, hogy csend­ben kiváija, míg a kampányban mindenki elvérzik, s a legmegfe­lelőbb pillanatban lépjen a po­rondra? Indul az MTV műholdas adása - Hongkong, Kína - Épül az Alpha űrbázis 1997 fontosabb eseményei Az 1997-es esztendőben, illetve a jövő év egyes hónapjaiban várható fontos események: * Jan. 1. - Magyarországon életbe lép a Határok nélküli te­levíziózás című dokumentum, az Európa Tanács televíziózási egyezménye.- Ausztriában kötelező lesz az autóra ragasztandó, az autó­pályák és a gyorsforgalmi utak igénybe vételéhez szükséges matricák használata.- Szlovénia lesz a Közép-eu­rópai Szabadkereskedelmi Egyezmény (CEFTA) elnöke.-Megszűnik a kötelező ka­tonai szolgálat Franciaország­ban. jan.l. - jún. 30. - Hollandia az Európai Unió elnöke. Jan. l.-dec.31. - Dánia az EBESZ soros elnöke.- A görögországi Thessza- loniki lesz Európa kulturáüs fővárosa. Jan. 15. - Lejár a Kelet- Szlavóniában, Baranyában és Nyugat-Szerémségben állo­másozó nemzetközi UN- TAES-erők mandátuma. Jan. 17. - FÁK-csúcstalál- kozó Moszkvában. Jan. 20. - Washingtonban második hivatali idejére beik­tatják Bili Clinton elnököt. Jan. 25. - Befejeződik az orosz alakulatok kivonása Csecsenföldről. Jan. 27. - Elnök- és parla­menti választások Csecsenföl- dön. Jan. 30-febr. 4. - Világgaz­dasági Fórum a svájci Davos- ban. * Febr. 7. - 28. magyar filmszemle. Febr. 27.- A hágai Nem­zetközi Bíróság megkezdi a szóbeli meghallgatásokat a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében Magyarország és Szlovákia között folyó perben. Február: - Franciaország hadrendbe állítja a Le Triomp- hant nevű újtípusú atomtenge­ralattjárókat. Március 6.- A tanzániai Arushában megkezdődik az 1994-es ruandia népirtásban való részvétellel vádolt ruan- dai Georges Rutaganda pere.- Mauritius fővárosában, Port Louisban tanácskoznak az Indiai Óceáni Térség (Indian Ocean RIM - IOR) nevű tö­mörülés 14 tagállamának mi­niszterei, s aláírják az Indiai Óceáni Térség Gazdasági Együttműködési Társulás (IOR-ARC) alapokmányát. Márc. 8. - A marokkói Marrákeshben első ízben ren­deznek világkongresszust az anyahalandóságról 60 ország mintegy 2500 szakértője rész­vételével. Márc. 14. - A 17. Budapesti Tavaszi Fesztivál. Márc. 19 - UTAZÁS ’97 nemzetközi idegenforgalmi kiállítás a budapesti Hungexpo területén. Márc. 24. - Brüsszelben az Európai Unió és a társult álla­mok külügyminiszterei az oroszországi és a délszláv helyzetről tanácskoznak. Márc. 31. - Lejár a Golán- fennsíkon állomásozó ENSZ- csapatok mandátuma. Március: - Találkozik Bo­risz Jelcin orosz és Bili Clin­ton amerikai elnök.- Parlamenti választások Szerbiában. , Ápr. 7. - A hágai Nemzet­közi Bíróság helyszíni szemlét tart a Dunán épített bős-nagy­marosi vízerőmű ügyében. Április: - A hónap végén Budapesten menekültügyi kon­ferenciát rendez az ENSZ Me­nekültügyi Főbiztossága és a magyar Belügyminisztérium.- Lakitelken megalakul az Európai Demokrata Fórum, a kelet-közép-európai konzerva­tív, keresztény, nemzeti és nem­zeti-liberális pártok, valamint társadalmi érdekvédelmi szer­veződések egyeztető fóruma.- Csiang Cö-min kínai ál­lamfő hivatalos látogatásra Moszkvába utazik, hogy aláírja a kínai-orosz határon állomá­sozó fegyveres erők csökkenté­séről szóló egyezményt.- n. János Pál pápa Csehor­szágba látogat. * Május 6. - IFABO Budapest - nemzetközi számítástechnikai és kommunikációs szakvásár a Hungexpó területén. Máj. 22. - Zittauban először tesznek közös eküt német len­gyel és cseh katonák. Május 25. - Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Wroclawban. Máj. 27. - INDUSTRIA - a beruházási javak nemzetközi szakvására a Hungexpo terüle­tén. Máj. 30. - II. János Pál pápa Lengyelországba látogat. Máj. 31. - Lejár a Macedó­niában állomásozó ENSZ-csa- patok mandátuma.- Parlamenti választások N agy-Britanniában.- Az Atlantis amerikai űrre­pülőgép felviszi a Mirre Scott Parazynski űrhajóst és vissza­szállítja John Blahát. Jún. 1. - Általános választá­sok Bolíviában. Jún. 2. - Párizsban tanács­kozik a Nyugat-európai Unió közgyűlése. Jún. 10. - KOMMUNÁ- LEXPO - nemzetközi telepü­lésfejlesztési szakkiállítás a Hungexpo területén. Jún. 30. - Lejár az EBESZ- misszió mandátuma Moldová- ban és Tádzsikisztánban.- Hatalomátadási ünnepség Hongkongban. Június: - Amszterdamban rendezik meg az Európai Unió kormányközi értekezletének végét jelentő csúcstalálkozót. * Júl. 1. -A Magyar Televízió elindítja műholdas csatornájá­nak adását, a regionális szer­kesztőségek műsorai pedig visszakerülnek az 1-es csator­nára. A Kínai Népköztársaság fel­újítja felségjogainak gyakorlá­sát Hongkong felett, melynek neve „Hongkong, Kína” lesz.- Budapest rendezi a 35. Nemzetközi Orientalista Kong­resszust Júl. 8. - Madridban lesz a NATO-tagállamok állam- és kormányfőinek csúcstalálko­zóját. Július: - A Lutheránus Vi­lágszövetség szervezésében Hongkongban tartják az Evan­gélikus Világgyűlést. ■Sk Aug. 8. - Debrecenben tartja 23. nagygyűlését a Re­formátus Világszövetség. Szeptember 12. - Buda­pesti Nemzetközi Vásár - a fo­gyasztási cikkek vására a Hungexpo területén. Szept. 23. - A washingtoni székhelyű Világszövetség a Polgári Szerepvállalásért elne­vezésű nemzetközi szövetség (CIVICUS), mint a civil szer­veződések világszövetsége Budapesten tartja második vi­lágkonferenciáját. Szeptember: - Az Atlantis űrrepülőgép egy amerikai-orosz fejlesztésű, új típusú napenergi­amodult visz magával.- Az 1996. november 7-én felbocsátott Global Surveyor amerikai űrszonda ellipszis alakú pályára áll a Mars körül. Okt. 1. - Ausztriában életbe lépnek a schengeni egyezmény határforgalmat szabályozó in­tézkedései.-AUTOMOBIL ’97 - Bu­dapesti Autószalon - nemzet­közi járműipari szakkiállítás. Okt. 4-EI. János Pál pápa Rio de Janeiróba látogat. * November: - Bajkonurban felbocsátják az Alfa űrbázis első modulját (egységét), a Funkcionális Energia Blokkot (FGB). A teljes Alfa bázis várhatóan 2001-re készül el. Dec. 1 - Párizsban tanács­kozik a Nyugat-európai Unió közgyűlése. Dec. 9. - Havannában a Ka­ribi Államok Szervezetének külügyminiszterei a gazdasági együttműködésről tanácskoz­nak. Dec. 31. - Lejár kétéves, nem állandó tagsági mandátuma az ENSZ Biztonsági Tanácsá­ban Egyiptomnak, Chilének, Dél-Koreának, Bissau-Guineá- nak és Lengyelországnak. December: - Koppenhágá­ban tartják az EBESZ kül­ügyminiszteri tanácskozását. * - Az amerikai-nyugat-eu- rópai-orosz együttműködés­sel készülő R-Álpha űrállo­más számára felbocsátanak egy orosz központi egységet a világűrbe. Máté István Január elsejét a kaliforniai Duarte-ban rózsák karneváljával köszönti a Target áruházlánc. A résztvevők különleges bá­bokkal vonulnak fel. Képünkön: Cathy Hagopian és a nyulak. „Bizoma Otven évvel ezelőtt jött létre amerikai-angol bábáskodással ,3izónia”, a második világhá­ború utáni külön nyugatnémet ál­lam gazdasági-pénzügyi magva. A két nyugati megszállási övezet közös tető alá hozása 1947. ja­nuár 1-jén ellentmondásos mó­don, de megpecsételte Németor­szág kettészakítását, az ország nyugati és keleti felének hosszú­távú külön úton járását. Németország szétdarabolásá- nak terve már a második világ­háború utolsó éveiben tárgyaló- asztalon volt, egyebek között a sokat emlegetett Morgenthau- terv formájában. Morgenthau amerikai pénzügyminiszter Roo­sevelt elnök megbízásából 1944 szeptemberében terjesztette elő elgondolását, amelyet a québeci konferencián Churchill és Eden is elfogadott tárgyalási alapul, viszont Moszkva ellenzett. A Morgenthau-tervben az szere­pelt, hogy Németország területét - a különböző elcsatolások után - egy Bajorországból, Württem- bergből és Badenből álló dél­német, és egy Poroszország na­gyobb részéről, Szászországból és Thüringiából összetevődő észak-német államra kell felosz­tani. Németország széttagolása konkrétan szóbakerült Churchill, Roosevelt és Sztálin 1945. feb­ruár 4-11. között megtartott jaltai találkozóján. A konferencia munkájáról nyilvánosságra ho­zott jegyzőkönyv Németország fegyverletétele témájában rögzí­tette, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió átveszi majd Németországban a legfőbb hatalmat, és ennek gya­korlása során megteszik azokat az intézkedéseket, amelyeket vé­leményük szerint a jövő békéje és biztonsága megkövetel, „ide­értve Németország teljes leszere­lését, lefegyverzését és széttago- lását”. A német birodalom széttago- lásával kapcsolatos eljárás ta­nulmányozását egy háromha­talmi bizottságra ruházták, amelynek elnöke Eden brit kül­ügyminiszter lett. Az 1945 július-augusztusában Potsdamban megrendezett há­romhatalmi csúcsértekezlet vi­szont már úgy foglalt állást, hogy „a szövetségeseknek nem szán­dékuk megsemmisíteni vagy rabszolgaságba vetni a német népet”, sőt „Németországot a megszállás ideje alatt gazdasági egységként kell kezelni”. Bymes amerikai külügymi­niszter 1946. szeptember 6-án Stuttgartban elmondott beszédé­ben kijelentette: „Az Egyesült Államok szilárdan meg van győ­ződve arról, hogy Németorszá­got gazdasági egységként kell igazgatni, és hogy a zónakorláto­zásokat - ami a gazdasági életet és a gazdasági tevékenységet il­leti Németországban - teljesen fel kell számolni ...,.Eljött az ideje, hogy a zónahatárokat csu­pán azoknak a területeknek a megjelölésére használjuk, ame­lyeket biztonsági okokból a megszálló hatalmak erői meg­szállás alatt tartanak, és nem zárt gazdasági vagy politikai egysé­gek jelölésére.” Ézután Washingtonban ame­rikai-brit kormányközi tárgyalá­sokra került sor a két hatalom „Németország gazdasági öveze­tei gazdasági egyesítésével ösz- szefüggő kérdésekről”, és 1946. december 2-án megszületett az egyezmény a két övezet gazda­sági egyesítéséről. 1947. január elsején az egyezmény életbe lép­tetésével megszületett „Bizó- nia”. Szovjet részről a „bizonális” új képlet létrehozását a potsdami megállapodások megsértésének minősítették, mondván, hogy a két, majd három nyugati övezet - hiszen a francia megszállási zóna csatlakozásával 1949. április 26- tól már „Trizóniáról” kellett be­szélni -, „egy területté egyesítve elkülönült” a szovjet megszállási övezettől, tehát Németország gazdasági egysége ténylegesen megszűnt. Á Ruhr-vidéknek, mint a német hadiipar központ­jának négyhatalmi ellenőrzésére tett szovjet javaslatot a nyugatiak nem fogadták el, nem sikerült megállapodni velük sem a német jóvátételi szállításoknak, sem egy központi német kormány felállításának, sem a német béke- szerződés kimunkálásának alap­elveiben. Moszkva azzal vádolta Nyugatot, hogy egy külön nyu­gat-német állam kialakítását ké­szíti elő, s annak fejlett iparát, ka­tonai potenciáját és emberanya­gát sietve igyekszik bekapcsolni a nyugati szövetségi hálózatba. 1948. június 18-án a nyugati hatalmak a saját övezeteikben végrehajtották a nyugat-német pénzreformot, amelyet meglepő gyorsasággal, négy nap múlva követett a kelet-német pénzre­form. 1948. szeptember 1-jén Nyugat-Németországban életre hívnak egy "parlamenti taná­csot”, amely a következő év má­jusában kiadja és életbe lépteti az alkotmány jellegű Alaptör­vényt. Öt hónap múlva, 1949. október 7-én életbe lép az NDK alkotmány is, mire október 20- án Bonn bejelenti az egész Németországra vonatkozó egyedüli képviseleti igényét... 1955. május 5-én a Német Szö­vetségi Köztársaság hivatalo­san is a NATO, május1 14-én pedig a Német Demokratikus Köztársaság a Varsói Szerző­dés tagja lett... Pirityi Sándor «

Next

/
Thumbnails
Contents