Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)
1996-12-14 / 341. szám
1996. december 14., szombat Magazin Dünántúli [Napló 15 Hogyan halt meg Edgar Allan Poe? Állatvédők az osztrigaevés ellen Az osztrigaevőknek tekintettel kellene lenniük arra a tényre, hogy az osztriga megevésekor még él, s csak a gyomorban pusztul el - hívja fel a figyelmet holland állatvédők szövetsége. Azt ugyan nem tudni, hogy eközben az állat érez-e fájdalmat, hiszen igen primitív lényről van szó, de az állatvédők szerint amíg ki nem derül, mit éreznek, ha élve megeszik őket, addig nem szabad ilyesmit tenni velük. A hollandiai Ijmuidenben levő halászati kutatóintézet megerősítette, hogy az osztrigák élve kerülnek a gyomorba és ott tulajdonképpen az erős gyomorsav végez velük. Csizmás Kandúr kalandjai Teheraurón és hajón tette meg az utat egy holland macska Nagy-Britanniába. A De Teleg- raaf című amszterdami lap pénteki számában megjelent tudósítás szerint a „Gizmo” névre hallgató (?) kíváncsi cica a hollandiai Apeldoornban november közepén bemászott egy régiségekkel megrakott teherautóba és rácsukták annak ajtaját, így aztán „potyautasként” előbb Rotterdamba jutott el, majd onnan komppal „áthajózott” Angliába. Ott találtak rá. A macska fülébe tetovált szám alapján brit és holland állatvédőknek sikerült kideríteniük az állat eredetét. A brit hatóságok még arra is hajlandók voltak, hogy „Gizmót” mentesítsék a Nagy-Britanniába érkező állatokra kötelező hathavi karantén alól - amiért a brit sajtó, a történtekről beszámolva, a „Lucky” (Szerencsés) nevet adta a macskának. A mesebeli Csizmás Kandúr nyomdokaiba lépett „Gizmo” e nem mindennapi kaland után csütörtökön érkezett meg az Amszterdam melletti Schiphol repülőterére, ahol tárt karokkal várta őt gazdája, az ugyancsak szerencsés Sylvia Donatz Irodalmi díj Fidel Castro kubai elnök Havannában kiosztotta a díjakat a 70. születésnapja alkalmából kiírt irodalmi pályázat nyerteseinek. Az Osvaldo Guayasamin ecuadori festőművész által kezdeményezett pályázatra 11 országból 2000 Castrót méltató pályamű érkezett. Eddig mindenki úgy tudta, hogy a nagy amerikai író, minden krimik ősatyja (A Morgue- utcai kettős gyilkosság) azért halt meg, mert agyonitta magát. Edgar Allan Poe a zseniális író 1849 októberében halt meg. Méghozzá egy baltimorei csa- tomanyílásnál találták meg holtan. Közismert alkoholistáról és lumpról lévén szó, sem baráti köre, sem az utókor nem csodálkozott e nem éppen romantikus végkifejleten. Felesége, Virginia asszony, két évvel korábban, 1847-ben halt meg és Edgar Allan Poe minden életrajz-írója egyetért abban: az író addig sem vetette meg az italt, de imádott neje halála alkoholistává tette. Most viszont dr. Michael Benitez, a marylandi egyetem professzora egy tudományos konferencián bejelentette: az íróval nem a maligán végzett, hanem iszonyú betegség, a veszettség áldozata lett. A professzor ugyanis az egyik orvosi archívumban talált egy aktát „E. P. richmondi íróról”, és szerinte ebből félreérthetetlenül kiderül az eddig ismeretlen igazság. Például az, hogy Poe valóban eszméletlenül feküdt a baltimorei Lombard street csatomanyílásánál, de nem ott halt meg, hanem a Washington College Hospitalban. Itt a beteg két nap után magához tért a kómából, a harmadik napon egy kicsit jobban is lett, de hiába faggatták, semmire nem emlékezett, ami betegségét megmagyarázhatta volna. A negyedik napon - állítja a dosszié nyomán dr. Benitez - „élénk, sőt agresszív” lett, majd visszazuhant az öntudatlanságba és meghalt. Miután a papírokból egyértelműen kiderült, hogy a páciens minden esetben visszautasította a neki felajánlott vizet, a professzor ezt is a veszettség bizonyítékának tartja. Jeff Jerome, az Edgar Allan Poe múzeum igazgatója nem tagadja, örül a leletnek. Mint mondja, az ő kutatásai is megerősítik, hogy az író fiatalabb éveiben ugyan valóban alkoholista volt, de később már egyáltalán nem nyúlt a pohárhoz. Azoknak a kérdésére, akik szerint Poe testén nem látszott harapás, vagy más, a veszettség megkapásának módjára utaló jel, dr. Benitez emlékeztet arra, hogy e szörnyű betegség lap- pangási ideje minimum két hónap, de nem ritkán egy teljes év is lehet. Újabb kételyek a nagy utazóval kapcsolatban Marco Polo sosem járt Kínában ? Frances Wood neves brit Kína-kutató nagy feltűnést keltett tanulmányában nem kevesebbet állít, mint hogy a középkor nagy utazója, Marco Polo sohasem járt Kínában. Ez azt is jelenti, hogy a velencei fiatalember nem állhatott tizenhét éven át Kublaj kán mongol uralkodó és kínai császár szolgálatában. Az eléggé hihető, hogy Marco - apjával, Niccolóval és nagybátyjával, Maffeo mesterrel együtt - 1271-ben elindult Közép-Ázsiába. Más kérdés viszont, meddig jutottak. Frances Wood mindenesetre bizonyítottnak véli, hogy amikor 1298-ban - immár a génuaiak fogságában - Marco Polo nagy művét diktálja, akkor egy perzsa útikönyv és nem saját élményanyag a legfőbb forrása. A kutatónő ugyanis megtalálta ezt az útikönyvet. Aligha hihető, hogy Polo mongolul beszélt volna Kublaj kánnal. Nem szerepel a velencei fiatalembernél a teaház, az evőpálcika és a nők megnyomorított lába. Ugyancsak nem szól a nagy utazó a Nagy Falról, ami már akkor Koreától Belső-Mon- góliáig átszelte a Mennyei Birodalmat, és Marco Polo állítólagos utazása idején már vagy ezer éve létezett. Márpedig Marco Polo útja - naplója szerint - a mai Afganisztánon át egészen a Sárga Folyóig éppen a Nagy Fal mentén vezetett. Képtelenség, véli a tudós szerző, hogy valaki ily hosszasan az emberiség egyik csodája mellett haladjon el, és egy szóval se emlékezzék meg róla. Az alkoholfüggőségbe került férj miatt vált el? Melanie Griffith Melanie Griffith és exférje, Don Johnson A Duna TV műsorában szereplő Idegen közöttünk (1992) című filmben rendkívüli színészegyéniséggel találkozhatnak december 15-én (vasárnap) este a hazai tévénézők. Az amerikai Melanie Griffith (39), a vonzó „szőke szépség” lesz a vendégünk, akiről - az exférjével, Don Johnsonnal együtt - hosszú éveken át a legnagyobb elismerés hangján írt a nyugati sajtó, s még gyakran „az álompár” szóval is illette az elvitathatatlanul tehetséges és szép amerikai színészpárt. Az utóbbi időben azonban leginkább a viharos válásuk részleteivel volt tele a sajtó, ami többszöri békülési próbálkozásuk után be is következett. Melanie New Yorkban született 1957-ben. Tanulmányait a hollywoodi Hivatásos Színésznőképzőben végezte. Hírnevet - az Éjszakai lépések (1975), az Alibi-test (1984), a Valami vadság (1986) után - Mike Nichols a Dolgozó lány (1988) című filmjével szerzett magának, amelyben lényegében Hamupipőke-szerepet alakított: az akaratereje és az eltökéltsége révén lett titkárnőből igazgatóvá. 1973-ban egy forgatáson ismerkedett meg a szívtipró, szőke hajú, jó testfelépítésű Don Johnsonnal, aki Melanie élete további alakulását döntő mértékben meghatározta. A három gyereket (Jesse, Alexander, Dakota - a közös gyerek) nevelő - még együtt élő család széthullása már a 70-es évek végén megkezdődött, jóllehet a házassági krízis elkerülése végett átköltöztek az 5 millió dollárnyi értékre rúgó aspeni (USA, Kolorádó állam) birtokukra. Számos szakember azzal magyarázta a híres félj, Don Johnson mellékvágányra futását, hogy a nálunk is bemutatott Miami Vice című tévéfilmsorozat befejezése után képtelen volt a sorozatsztár visszatérni a filmvászonra ... A családi perpatvarok és a férj nőügyei (amikről Melanie néha csak az újságokból értesült!) merész lépésre késztették Melaniet, de az 1988-as elvonókúra után 1989-ben újra összeházasodtak Saint Trapézben, ahol immár a harmadik mézesheteiket töltötték - miután Melanie egy életveszélyes plasztikai műtétnek vetette alá magát Beverly Hills- ben... A végleges szakítás 1994. közepén következett be, amikor - egy kaliforniai újabb elvonókúra után - kiderült, hogy Don Johnson hónapok óta egy bankár exfeleségével (Jeannie, 35) él együtt, s a nő terhes tőle. Melanie viszont - a Die Aktuell szerint - 1995. májusától a spanyol szépfiű - a nálunk is ismert - Antonio Banderas karjaiba vetette magát, akihez férjhez is ment. A terhes Melanie „éves költségvetése” - a Das neue Blatt 1996. szeptember 4-i száma szerint - 3,24 millió (!) dollárra rúg; ebből kozmetikára 60 ezer, ruhákra 140 ezer, karácsonyi ajándékokra 42 ezer, az alkalmazottakra 300 ezer dollár van betervezve, az utazásokra viszont fél millió dollár évente. Egy Svájcból importált tortaszelet ára - a költség- vetés szerint - 60 dollárt tesz ki... Ezek után ne csodálkozzunk azon sem, hogy dühében Don Johnson tavaly nyáron már egy újabb hölggyel (Kari Whitman) jelent meg a nyilvánosság előtt. Mindezek azonban mit sem változtatnak azon, hogy a december 15-i filmben Melanie újra megcsillogtatja elvitathatatlan színészi képességeit: a bemutatásra kerülő bűnügyi filmben rendőrnői szerepben beköltözik egy New York-i zsidó családba, hogy fényt derítsen egy érdekes gyilkosságra. Hajzer Lajos A kiállított tárgyakhoz hozzá nyúlni kötelező! „Touch me - Érints meg” címmel nyílt kiállítás Weil am Rhe- inben. A Baseli Iparművészeti Múzeum összeállításának középpontjában egy mai tabu áll: a tapintás, mint érzék használata. Az ember ösztönös hajlama a tárgyak megérintésére minden múzeumigazgató rémálma. Mathias Götz és Bruno Haldner megfordította a fegyvert: a kiállításon a látogatónak látatlanban kell megérintenie a tárgyat, hogy csakis tapintásával fedezze fel. A bejáratnál nagy tábla hirdeti: Az érintés saját kockázatra történik - baleseteknél felelősséget nem vállalunk” A látogató tehát elindul egy fa palánk mellett, amelyben lyukak vannak, de ezeket belülről függönyök takarják, hogy ne láthatsson be, aki benyújtja a kezét. A kiállítás következő során aztán az üvegből készült hátsó falon át láthatóvá válnak az előzőleg megérintett tárgyak. A kitömött krokodil bőrét kellemesen száraznak, bőrszerűnek érezte kezünk, amely a szappa- buboréktól visszarettent. Tapintásunk másként ítéli meg a veszélyeket, mint látásunk. A kezek legjobban az elektromos főzőlaptól „ijednek meg”, noha éppen csak langyos. A „vak” kéz éppen olyan szívesen simogatja a Vénusz- szobrot, mint a porceán vévécsészét. A szem a látvány láttán később alig hisz önmagának. Tapintásunk elkorcsosult. A plasztilint azonnal felismeri kezünk, de pehelybe nyúlva szinte semmit nem jelez. Újhegyünk kifinomult érzékelésére már csak ritkán van szükségünk. Egyes készségek egyenesen gyanúsak: a látogatónak meg kell próbálnia pénzt kihúzni egy felöltöztetett kirakatbaba zsebéből: ez csak keveseknek sikerül, a vészharangocskák megszólalnak. A zsebes szakmáját is tanulni kell. És nem is marad büntetlen, aki hajandó magát teljesen tapintására bízni: a villanykábel megérintése kis áramütéssel jár, a légyfogótól ragacsos lesz a múzeumlátogató keze. A mai embernek már messziről fel kell ismernie a dolgokat: ézékei közül elsősorban a szemét és a fülét használja. A középkorban ez a jelek szerint másként volt. Az érdekes kiállításon egyetlen tárgyat nem lehet megérinteni: egy ereklyetartóban Szent Nepomuk nyelve és Szent Anna keze rejtőzik. A régi idők hívői tisztelték szentjeik tapintó szerveit, s igyekeztek megérinteni e szervek mumifikált alakját. Ma már kinevetik, aki meg akarja érinteni a szupersztárokat. Napjaink relikviái a fényképek és a hangdokumentumok. A kiállítás egyébként december 22-ig tekinthető meg Weil am Rheinben. A karácsonyi levelezőlapról A karácsonyi levelezőlapok sok mindent elárulnak a feladókról. Ha a levelezőlapon karácsonyfa alatt üldögélő boldog családot látunk, az üdvözlet küldője a munka megszállottja. Csak közvetlenül karácsony előtt jut eszébe, mennyire fontos is neki a családja. Ha vallásos motívumot ábrázol a lap, a feladó az ünnep eredeti tartalmát tartja fontosnak. Töprengő és hagyományőrző alkat. A humoros, tréfás rajzú levelezőlapokat született optimisták adják postára. Olyanok, akik még a legnehezebb helyzetekben is tudnak nevetni. Az ilyen emberre érdemes odafigyelni, mert tényleg lehet rá számítani, ha megtiszteli valaki a bizalmával. Bajban biztos támasz. Ha téli tájat ábrázol a kép, a küldője hajszolt életet él. A téli táj havas, hideg nyugalma emlékezteti arra, hogy bizony ráférne már egy kis kikapcsolódás. A Télapós-krampuszos lapok érzékeny lelkületű feladóra vallanak. Az ilyen ember szereti a jó társaságot és a hasát. Karácsonyfás levelezőlapokat azok küldözgetnek, akiknek a otthonuk a mindenük. Művészi vénájuk és jó érzékük is van, amit egyébként fontosnak is tartanak. > i 1 _____________________; U krán modell a kievi divathéten