Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)

1996-12-13 / 340. szám

Létszámcsökkentés Megmozdultak katonáéknál a levágott kar ujjai (2. oldal) (5. oldal) Ma: TVR-magazin melléklet (december 16.-december 22.) Hogyan járnak az autóbuszok, a vonatok az ünnepek alatt? Kedvezőtlen összhatás Gazdasági mérleg, és ami mögötte van PE Rt. döntés a komlói erőműről A Pécsi Erőmű Rt. közgyű­lése jóváhagyta a szerző­dést, amely szerint a cég ér­tékesíti az eddig kezelésé­ben lévő Komlói Fűtőerő­művet. A megállapodás sze­rint január 1-jétől a Komlói Városi Önkormányzat mű­ködteti tovább a kőolaj- származékkal tüzelő ener­giatermelő egységet. A PE Rt. vezetői szerint van esély a Komlói Fűtőerőmű gazda­ságos működtetésére, külö­nösen akkor, ha megvalósul a termelő és a szolgáltató egység összevonása. Országos fagottverseny Pécsett Harmadik alakalommal rendezik meg Pécsett a We- idinger Imre Országos Fa­gottversenyt a zeneművé­szeti főiskolák hallgatói ré­szére. A rendezvény ma délután három órakor a Mű­vészetek Házában ünnepé­lyes megnyitóval veszi kez­detét, s vasárnap délután zá­rul a győztesek gálahang­versenyével. A program ki­emelkedő eseménye a szombaton este a Művésze­tek Házában sorra kerülő barokk koncert Weidinger Imre és Amtmann Prosper emlékére. A koncerten ran­gos művészek működnek közre. Munkásgyűlés szabad ég alatt Nem tarthatták meg az üzem területén a csütörtök délutánra szervezett mun­kásgyűlést a Szekszárdi Húsipari Rt.-nél. Az ese­mény végül is a szabad ég alatt, az irodaház előtt zaj­lott le. A cégvezetés egyez­tetési hiányosságokkal in­dokolta a kitiltást. Az év végi ünnepek idén a hét közepére esnek, ezért a kor­mány azt ajánlotta a minisztéri­umoknak, a központi és területi államigazgatási szerveknek, hogy december 23-a helyett de­cember 21-én, december 24-e helyett pedig december 28-án tartsanak munkanapot. Az intézmények, cégek ezt Az angliai Croydon városából érkezett önkormányzati tisztvi­selőket fogadott csütörtökön Pécsett dr. Páva Zsolt polgár- mester. A delegáció látogatása az első lépés a városok kölcsö­nösen reményt keltő együttmű­ködésében. Jóllehet Terry George immár ötödik esztendeje tanítja a JPTE humán-szervező szakos hallgatóit, ezúttal kifejezetten a gazdasági szálak erősítéséért érkezett. Bár meglátása szerint szerencsétlen volna, ha az ön- kormányzat és az egyetem nem egymással szoros kapcsolatban Közgyűlést tartott tegnap dél­után Pécsett a Nevelők Háza Egyesület. Vincze Csilla ügy­vezető beszámolt az 1996. év tevékenységéről. Szólt arról, hogy a házban működő civil közösségek száma újra bővült, s így ma már közel negyven szervezet tevékenykedik a Szent István téri épületben. Kü­lönböző oktatást, képzést és át­képzést segítő program, tanfo­lyam zajlik rendszeresen, s a Nevelők Háza Galériája több mint tíz rangos kiállításnak adott helyet. az ajánlást csak részben fogad­ják el - derült ki a Pannon Vo­lán Rt. Baranya megyei felmé­réséből. Albert Ferenc forgalmi üzletágigazgató szerint azért volt szükség ismerni a munkál­tatók döntését, mert a tömeg- közlekedési társaságok ehhez alkalmazkodva alakítják ki a menetrendet. keresné a fejlődést. Croydon 350 ezer lelkes nagyváros, üz­let- és szolgáltatási központjá­val vívott ki elismerést hazájá­ban és a külhoni turisták köré­ben. London közelsége miatt egykor kevésbé látogatták, de óriási bevásárlócentruma mel­lett ma már magas színvonalú idegenforgalmi bázissal büsz­kélkedhet. A turisztikában számítanak gyümölcsöző kap­csolatra térségünkben is. Paul Hildreth hangsúlyozta, különleges turisztikai adottságai miatt találták vonzónak a me­gyeszékhelyt. Partnerre számi­igen fontos változás a Neve­lők Háza Egyesület életében annak az együttműködési meg­állapodásnak a megszületése idén novemberben, mely az ön- kormányzattal és a Hálózat a Demokráciáért Programmal együtt jött létre. Ennek értel­mében a civil közösségek tá­mogatása érdekében megvaló­sul a Civil Közösségek Háza Projekt és a Civil Kerekasztal. Az önkormányzat kötelezte magát, hogy a Szent István tér 17. sz. ingatlant határozatlan időre, de legalább tizenöt évre A tömegközlekedési szak­emberek szerint december 24- 31-e között a fél ország szabad­ságon van, ezért egyáltalán nem indokolt, hogy alapvető menet­rendi változtatást léptessenek életbe. Hogy ez mennyire így van, jelzi a Pannon Volánnál az első félhavi bérletek eladása. (Folytatás a 3. oldalon) tanak benne, ugyanis közös pá­lyázatot nyújtanak be az Európa Unióhoz; a települések frigye szellemi tőkét kíván, anyagi ál­dozatot várhatóan nem. Emlékeztettek rá, Baranya és Devon szerves kötődését hajdan Croydon és a pécsi egyetem ala­pozta meg. Az angol vendégek úticélja most a vezetés-, a mar­keting-fejlesztés és az üzleti tá­mogatás kérdését sem hagyja érintetlenül. Ezért a kapcsolaté­pítés szándékával pénteken az alpolgármestereket és az ön- kormányzat egyes képviselőit is felkeresik. Tröszt É. ingyenes használatra a Program rendelkezésére bocsátja. A há­rom fél 1997. május 30-ig a közgyűlés elé teijeszti a konk­rét együttműködési formák ki­alakításáról szóló határozatot, amellyel az önkormányzat Szervezeti és Működési Sza­bályzatának a civil szférára vo­natkozó részei bővülnének. A tegnapi közgyűlésen jelölő bizottságot állítottak fel a jövő év februárjában tartandó tiszt­újító közgyűlés új elnökségi tagjainak kiválasztása céljá­ból. Cs. L. Egykori külgazdasági miniszte­rünk, Kádár Béla szerint bár sok mindenben jobb esztendőt zárt a jelenlegi kormányzat, mint egy évvel korábban - gondoljunk a pénzügyi stabili­zációra -, mégis kedvezőtlen az összhatás. Az MDF pécsi székházában megtartott évvégi sajtótájékoz­tatón elhangzott: a pénzügyi deficitből társadalmi deficit lett, s tulajdonképpen a bérből és fizetésből élők, a nyugdíja­sok reáljövedelmének csökke­néséből sikerült kiizzadni mindazokat az eredményeket, amelyek Magyarország nem­zetközi megítélésének szem­pontjából elkerülhetetlenül fon­tosak voltak az év elején. (Folytatás a 3. oldalon) Croydon idegenforgalmi partnert keres Nevelők és Civil Közösségek Háza Negyven szervezet a Szent István téri épületben Média-ügyek Komlón Tegnap a két helyi önkormány­zati média, a Hegyhát TV és a Komlói Újság idei munkáját ér­tékelte a város média-ügyekkel foglalkozó, valamint oktatási és kulturális bizottsága Rendeki Ágostonnak, ez utóbbi bizottság elnökének irányításával. A csak féléves múlttal ren­delkező Hegyhát TV az akkori fenntartások ellenére ígéretesen rajtolt - állapították meg egy­behangzóan. Kiemelték azt is, hogy noha a bevételük reklá­mokból is csak kevés forintot hozott, az eddigi 1,3 milliós ki­adást messze kárpótolja a nyil­vánosság szerepe, az élő adás a testületi ülésekről, amelyeken ezekben a hónapokban sors­döntő kérdésekről kellett a vá­rosatyáknak dönteniük. A televízió költségvetését, szellemi bázisát tekintve a mű­velődési központhoz tartozik, s mint Horváth Lászlóné igazgató elmondta, a teljesítményen ala­puló honorálás bevált, főállású alkalmazottja a tévének nincs, és mind több tehetséges fiatal kapcsolódik be a munkába. Annál több kritika érte a he­lyi Elektroszervíz kábelrend­szerét - a vételi viszonyokra el­sősorban Gesztenyés városrész és Kökönyös lakói panaszkod­nak -, s mint elhangzott, a Ká­belkom már jelezte, hogy át­venné és üzemeltetné a konku­rens cég rendszerét. Végül az áprilisban - fél éves szünet után - megjelenő Komlói Újságról mondták el véleményüket, amely már ko­rántsem volt hízelgő. A színvo­nal-emelkedés egyik esélyét több szerző - köztük a fiatalok - bevonásában látják. B. R. Szeretet és Támogatás ’96 Ezúttal ruhákat nem, de játékokat, tartós élelmiszereket annál inkább várnak fotó: Tóth Tavaly nagy sikerű gyűjtést szervezett a rászorulóknak Budapesten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, karöltve a Magyar Rádió Napközben műsorával. Ezt az akciót az idén Szegedre és Pécsre is ki­terjesztették a helyi körzeti stúdiók bevonásával. A de­cember kilencedikén kezdő­dött, és húszadikán befejeződő gyűjtésből származó adomá­nyokat a szociálisan leginkább rászorultak között osztják ki. Amellett, hogy a legapróbb dolgoknak is örülnek a szerve­zők, cégek jelentkezését is vár­ják. Az adományokat Pécsett a a meszesi Gondozóházban, a volt Bajcsy laktanyában, il­letve a Janus Pannonius utca 6-ban gyűjtik. , T. L. I Tízpontos vereséget szenvedett a PVSK-Dália női kosár­labdacsapata az Euroliga 8. fordulójában, hazai pályán. (Tudósításunk a 2*t. oldalon.) fotó: Tóth László

Next

/
Thumbnails
Contents