Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)
1996-12-11 / 338. szám
6 Dunántúli Napló Közélet 1996. december 11., szerda Szép és ígéretes szavak Az ÚDN szinte heti gyakorisággal foglalkozik az 1996. június 5-én hatályba lépett területfejlesztési és területrendezési törvény végrehajtásával. A kistelepülések képviselőtestületei fokozott érdeklődéssel várták a lehetőségeket. Ez abból eredt, hogy nem egy fórumon elhangzott: a cél a települések felzárkóztatása! Szép és ígéretes szavak, sajnos konkrét tartalom nélkül. Szigetvár térsége Nem árt egy kis visszatekintés. Még meg sem alakultak a területfejlesztési tanácsok, egy országgyűlési képviselőnk tájékoztatott bennünket, hogy Baranya megye kb. 480 millió forinttal fog rendelkezni, amelynek fele területfejlesztési, másik fele területkiegészítő támogatási célokat fog szolgálni. A tájékoztató érdekessége az volt, hogy képviselőnk már konkrétan meg is említette az elmaradott térségeket. Az ő választókerülete természetesen szerepel az elmaradottak között, de véletlenül sem esik szó Szigetvár térségéről, ahol máról holnapra kb. 3000 ember vesztette el munkalehetőségét. Ha a munkanélküliséget tekintjük, Szigetvárnak szerepelnie kellett volna az elmaradott térségek sorában. Felmerül a kérdés: nem szimpátia, avagy lobby érdekek alapján döntenek-e. Tévedés ne essék, nem akarjuk vitatni, hogy a kijelölt térségek elmaradottak-e vagy sem, de ha valóban a kistelepülések felzárkóztatása a cél, akkor ezek támogatására kellene a hangsúlyt helyezni. A pályázati kiírások során, olyan rövid határidőket szabtak és olyan feltételrendszert teremtettek, melynél a kistelepülések szóhoz sem juthattak. Egy nagyobb beruházás 20%- os önrészesedési támogatás során 38 községből csupán 3 volt 200 lelken aluli, amely pályázatot nyert. Egyébként nincs olyan területfejlesztési tanács, mely a rábízott ösz- szeget az igényeknek megfelelően tudná szétosztani, bármennyire is szeretné, s egy-két évtizedet igénybe vesz, míg a kistelepülések egyáltalán fejlődni tudnak. Normális lakást! A területfejlesztések során számtalan más gondolat is felvetődik. Például: lehet pályázni kerékpárutak építésére! E célra, évente több százmillió forint elmegy. De van erre egy országosan átgondolt terv? El tudjuk érni hazánk legszebb tájait északról délre, vagy keletről nyugatra? Merthogy Csertőről Szigetvárig, és a solti felvégről az alvégig el lehet kerekezni, ezzel még semmi sincs megoldva. Az ezekre az utakra fordított százmilliók helyett azon kellene gondolkodni, hogy minden hajléktalan feje felett normális lakás legyen. S ha ez megvalósult, jöhet a kerékpárút. Ha egy koncertet 180 millió forinttal tudnak támogatni, akkor a lakásépítések támogatását kiemelt helyen kellene kezelni, s lehetőséget adni azoknak a sokgyerekes családoknak is, akiknek egyébként soha az életben nem lesz módjuk előta- karékosságra. Pallérozott elmék szerint a társulásoké a jövő. Vitatható kérdés. Ha ugyanis 4 szegény község társul, esetleg ezekből egy előrelép, a másik 3 még szegényebb lesz. Gazdagabb községek esetén ez nem így jelentkezik. Egyébként ha 10 polgármester összeül egy téma tárgyalására, heten tízféle nézetet vallanak. Mindegyik egy kicsit lokálpatrióta, s ez így van jól, mert azért választották meg, hogy elsősorban saját községe érdekeit képviselje. Ezért is hiúsulhatnak meg bizonyos dolgok, mint pl. a Baranya Megyei Vízmű átalakítása. Vessük fel nyíltan: vajon a kényszerű társulások hosszú távon bírni fogják-e a leendő kormányok támogatását is, vagy azok homlokegyenest, más formációkban fognak gondolkodni? Hiért nem vidékre? Egyik cikkében az ÚDN azt írja: „A megye fejlődésének kulcsa az exportképesség fokozása ... olyan prioritásokat kell találni, amelyek kisugároznak a megvalósítás helyének, tágabb környezetére ... több multinacionális vállalat telepedjen meg a térségben...” Valóban, ha a térséget tekintjük, ez lenne a jó. Csak a gyakorlat szerint a városok nagyon sok ilyen vállalatot felszívnak, s nem ösztönzik a vállalatokat, hogy a „tágabb környezetben” helyezkedjenek el. Egy kesztyűgyár és egy bőrruházati gyár hetekig hirdette, hogy 30-50 munkást keres (S nem talál?). Vajon ezek a vállalatok miért nem telepítenek részlegeket vidékre? Bátorkodom felajánlani megszűnt pékségi épületünket 25-30 bedolgozói létszámra némi átképzéssel 4 község tudná a munkaerőt is biztosítani. Rózsa Menyhért polgármester Horváthertelend A tótszentgyörgyi templom. A térségben gyakoriak a kislét- számú települések, fotó: Müller A tizenhét vizsgálat ára Túlélni a költségvetést A z egészségügyi statisztikák szerint Magyarországon évente 170 millió vizsgálatot végeznek el a kórházakban, rendelőintézetekben és háziorvosi rendelőkben. Ez azt jelenti, hogy évi átlagban egy magyar állampolgár tizenhét esetben fordul egészségügyi problémáival orvoshoz. Az átlagok persze mindig torzítanak. A fiatalok és a középkorúak ritkábban, az idősebbek gyakrabban betegednek meg. Ebből a szempontból teljesen logikus a társadalombiztosítás rendszere, amely az átlagok alapján számolva a társadalom minden tagját biztosítja. (A hivatalos biztosítással nem rendelkezők egészségügyi ellátására külön 12 milliárdos keret állt rendelkezésre idén.) De biztosítja-e? A tizenhét vizsgákhoz kötődő költségek elképesztőek. Fizetni kell az épületek üzemeltetését, a berendezések korszerűsítését, az orvosi és szakalkalmazotti béreket, a kórházi betegek étellel, itallal és gyógyszerrel való ellátását. A műtéti költségeket, az egyszer használatos segédeszközök pótlását... A költségek részletesebb felsorolásának igen nehezen érnénk a végére, azaz a kiadások szinte megszámlálhatatlanok, miközben a rendelkezésre álló összeg meglehetősen szolidan meghatározott. És jóllehet 1997-ben, az idei 225 milliárdos egészségügyi költségvetéshez képest az ágazat 40 milliárd forinttal többel gazdálkodik majd, szakértői vélemények szerint az „elégséges” működéshez további 25-50 milliárd kellene. Ezzel szemben a kormány által a tb-költségvetésben most javasolt módosítás - az egészségügyi dolgozók 18 százalékos béremelése - után 13 milliárdos hiánnyal számolnak. Mire lesz képes hát a jövő évi társadalombiztosítás? És mire nem? Szinte megválaszolhatatlan a kérdés, hiszen sok múlik a társadalombiztosítás bevételi oldalán, s persze azon is, hogy a bevezetett és bevezetendő takarékossági és ésszerűsítő intézkedések milyen eredménnyel járnak. Vannak, akik úgy vélik, hogy a kórházi ágyszám csökkenésből származó megtakarítások rontanak az ellátás színvonalán. Mások csupán időleges megtakarításnak, de a jövő nemzedék egészségével szembeni bűnnek tekintik például azt, hogy az iskola-egészségügy kiadásait 1,5 százalékkal csökkentették. Az új számok a régi bajokat tükrözik. Változatlan és immár tartós válságban van a hazai egészségügy és egészségügyi finanszírozás. Ehhez a helyzethez kellett sajnálatos módon válságköltségvetést készíteni. Hogy ez működőképes lesz-e, azt senki nem tudja, találgatni sem érdemes. Egyszerű a képlet: ha minden biztosított megkapja az egészségéhez, illetve egészsége helyreállításához szükséges minimális ellátást - akkor túléltük a költségvetést. Bakonyi Kornél Képviselői fizetésemelés Veszedelmes viszonyok Parlamenti képviselőnek lenni Magyarországon nem jó bolt, de ezt csak az tudja, aki valamelyest tájékozott a Hegyeshalomtól nyugatra fekvő régiók fizetési viszonyaiban. A Népszabadság legtöbb olvasója viszont nyilván levegőért kapkodott, s nem a gyönyörűségtől, amikor a minap azt olvasta legkedveltebb napilapja címoldalán, hogy a honi honatyák ismét 30 százalékkal emelték saját fizetésüket. Az átlagolvasó csak egyet olvas a napilapok közül. Abban takaros számsorokat talált, melyekből számára is egyértelművé vált, hogy a képviselői alapfizetések 1990 és 1997 között megnégyszereződtek, hogy egy parlamenti képviselő 114 ezer forintot keres januártól, s hogy a pótlékokkal együtt jövedelme megközelíti az országos átlag tízszeresét. Ezek az érdekfeszítőnek látszó számok persze kissé értelmetlenek addig, amíg más adatokkal össze nem vetjük őket. Értelmet attól nyernek, ha tudjuk például, hogy a parlamenti pártok egyike sem óhajt jövőre 20 százaléknál nagyobb átlagjövedelememelkedést, miközben a nagy gazdaságkutató intézetek legfrissebb prognózisai jövőre is ennél nagyobb inflációt helyeznek kilátásba. Vagyis a képviselők a maguk számára tényleges, a képviseltek számára látszólagos életszínvonal-emelkedést irányoznak elő. Ez morális szempontból alighanem kifogásolható. Máshonnan nézve bizonyos mértékig érthető döntés ugyanez, ha figyelembe veszünk egy másik, ugyanazon a napon egy másik újságban közzétett jövedelmi statisztikát. Eszerint a 600 legjobban fizetett hazai vezérigazgató átlagos évi jövedelme az idén megközelíti a tízmillió forintot, bár valamelyest (7 százalékkal) csökkent a tavalyi csúcsjövedelmekhez képest. Mindezek az összevetések együtt sem lesznek mentesek a demagógiától, ha nem érvényes normákból indulunk ki, s mi más lehetne érvényes normája és mércéje a hazai jövedelmi viszonyok alakulásának, mint az az euroatlanti közösség, melyhez minduntalan hasonlítjuk magunkat. Ebben az összehasonlításban egy magyar parlamenti képviselő fizetése elenyészően csekély ugyan, de egy magyar csúcsmenedzseré és egy magyar segédmunkásé sem haladja meg a mintaképnek tekintett nyugat-európai tőkés országokban szokásos évi jövedelem egy- tizedét. Azaz a magyar parlamenti képviselő valószínűleg még mindig csak egyti- zedét kapja ugyan annak, ámit a holland, a német vagy az amerikai. Ebből a szemszögből tehát a parlamenti képviselő nagyon keveset keres, s ebben is igencsak hasonló a menedzserhez és a segédmunkáshoz. A legkedveltebb napilap olvasójának mégis elakadhatott a lélegzete. Történhetett ez két okból. Az egyik az, hogy minden hazai és nemzetközi összehasonlítás nélkül is képes összemérni egymással egy segédmunkás, egy csúcsmenedzser és egy politikus teljesítményét, s ebben az ösz- szehasonlításban a segédmunkás nem találtatik könnyűnek, a csúcsmenedzseré pedig nehezen megítélhető számára. Ha tehát demagóg gondolatai támadnak, azokat talán az üres parlamenti széksorok látványa gerjeszti, nem is beszélve a megalkotott törvények minőségéről. Egyébiránt a 114 ezer forintos kérdések a következők: 1. Megéri-e a törvényhozás tagjainak az erkölcsi veszteséget az a csekély anyagi előny, ami az ő egyébként jogosan magas igényszintjükön jelentéktelen többletbevételjelent? 2. Lehetséges-e, hogy épp az ilyesfajta politikai magatartás, a hatalommal való szelíden szemtelen visszaélés konzerválja azokat a veszedelmes viszonyokat, melyek sem a szegényt, sem a gazdagot nem engedik a megújulás és a gyarapodás útjára lépni? Bokor Pál Megjavított gépek sokasága várja gazdáját Pécsett az Elekt- rió Kft. Szabadság úti üzletének polcain fotó: laufer László Ki nyeli le a kijavított, de otthagyott gépek kárát? A kiszolgáltatott szolgáltatók Joggal oly sok szó esik a fogyasztók védelméről. De ki védi meg a kiszolgáltatott szolgáltatókat? A javításra leadott, kijavított, ám ottfelejtett avagy szándékosan otthagyott gépeket, híradástechnikai eszközöket, egyebeket meddig köteles megőrizni a szolgáltató, akinek az el nem vitt dologban benne fekszik a pénze (munkadíj, új anyag és alkatrész stb.)? A magára valamit is adó szolgáltató a vállalási lapra eleve ráírja: fél évig tárolja a javításra átvett holmit. A Polgári Törvénykönyv a felelős őrzésről rendelkezik ugyan, ám mint sok más törvény, ez is sokféleképpen értelmezhető. A 197. paragrafus (1) pontja kimondja: „Ha a jogosult a dolgot megfelelő határidő alatt felszólításra nem szállítja el, és annak máshol való elhelyezése aránytalan nehézséggel vagy költségek előlegezésével járna, a felelős őrző a dolgot értékesítheti vagy felhasználhatja.” A 3. pont szerint: „Az értékesítésből befolyt összeg, illetőleg a felhasznált dolog ellenértéke a jogosultat illeti meg.” Dr. Orbán László, a Megyei Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség munkatársa szerint a felelős őrzés ideje nincs szabályozva. A szolgáltatók akár előleget is kérhetnének a biztonságuk érdekében, de legtöbbjük ezért-azért nem teszi. Túl sok adminisztrációs teher hárul egyébként is rájuk. Viszont a vállalási szabályzatban rögzíteniük kell, hogy mikortól menynyi ideig és mennyiért végzik az otthagyott dolgok felelős őrzését, és ezt kötelesek a megrendelő tudomására hozni. Mindez hogyan néz ki a valóságban? A Patyolat Kft.-nél nem jelent gondot, hisz valamennyi szolgáltatásukért előre beszedik a díjat. Ha netán nem viszik el tőlük a kitisztított ruhaneműt, egyebet, az egy hónapos tárolási türelmi időt követően írásban szólítják fel a feledékeny ügyfelet. A harmadik eredménytelen felszólítást követően értékesítik a kényszerűen tárolt holmit. A profi és barkács elektromos kézi szerszámgépek javításával is foglalkozó Elektrió Kft. jelenleg is vagy 150 gépet őriz, azok átlagos munkadíja 5,5 ezer forint. Ez nem kevés pénz. Ehhez számoljuk még hozzá a tértivevényes felszólítások postaköltségét és az adminisztrációs időt is. Ha a második, harmadik levélre se kapnak választ, értékesítik a gépet, az árából levonják a javítási és anyagköltséget, a 30. naptól számított napi 10 forintos őrzési-tárolási díjat. Ha még marad a vételárból valami, azt elkülönítve tárolják. Szemák Ferenc ügyvezető igazgató állítja, mindenképpen hátrányos ez a kiszolgáltatott helyzet. Mert például az alkatrészek drágulását a későbbi elvitelnél nem érvényesíthetik, a beépített új alkatrészt már nem építhetik be újként egy másik gépbe. Mi van akkor, ha a gépet leadó nem kéri a kicserélendő rossz alkatrészt, ám utólag mégis igényt tart rá? Ha a megrendelő cég megszűnése miatt eredménytelenek a felszólításaik, nekik kell(ene) kinyomozniuk a cégalapítókat, hogy az értékesítésből megmaradt összeget postázhassák. És kezdhetnek mindent elölről. A híradástechnikai berendezéseket javító Pantavill Bt. üzletvezetője, Trim Csaba is hasonlókról panaszkodik. Jelenleg is több mint félszáz berendezés felelős őrzését kénytelenek végezni az amúgy is zsúfolt helyen. Szerinte, az a jobbik eset, ha már az elején kiderül, hogy a kuncsaftnak nem éri meg a javíttatás, s otthagyja náluk a rossz rádiót, tévét, magnót, lemezjátszót. Az ilyen roncsokat felajánlják az 508. számú Ipari Szakmunkásképzőnek, hogy a tanulók tudjanak min gyakorolni. Szeretnének ők is valamilyen szabályozást, hogy fölöslegesen ne kösse le pénzüket a kijavított, ám valamilyen okból el nem vitt berendezések garmadája. B. M. L.
