Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-09 / 306. szám
1996. november 9., szombat Kultúra - Művelődés Dtinántúli Napló 7 Kodolányi János: Ojbarsz futása Az Ojbarsz futása Kodolányi Emese álma című félbemaradt regényfolyamának harmadik darabjából (Fejedelem) elkészült részlet. Az előző két regény sem teljes (Istenek, Holdvilág völgye), s a harmadik részből is csak mintegy 80 oldalnyi szöveg született meg, amely ezeddig könyv alakban még nem jelent meg. A mitikus történelmi regény- részlet teljesebb megértés végett Tüskés Tibor írt előszót - pontos és fontos bevezetést Kodolányi regénytöredékének világába - a könyvhöz, melynek ismeretében a töredék töredéke önmagában is érthető-élvezhető szöveg. A 10. század 70-es éveiben járunk, Gyeücsét (Gézát) már kagánná (fejedelemmé) választották eleink. A pogány hitvilághoz makacsul ragaszkodó Tar Szeréndet hatalomvágyó rokonai meggyilkolják, s egyetlen fiának, Ojbarsznak is hasonló véget szánnak. Az ifjú kagán-jelölt ugyan torokszúró késével bosszút áll apja gyilkosán, ám a további vérontás elkerülhetetlennek látszik. Ojbarsznak emiatt kell menekülnie (futnia) Fonóidról (Fonyódról). Az Alvilágot megjárt ifjú táltos véres leszámolásra készül: lényegében e szándék taglalása áll a részlet középpontjában. Az utolsó oldalon cselekvésre szánja el magát a főhős - alakjában Tüskés Tibor gyanúja szerint Kodolányi a fiatal Koppányi kívánta megjeleníteni -, ám ennél többet már nem tudhatunk meg .. . Kodolányi dús képzelőerővel eleveníti fel honfoglalás kori társadalmunkat. A kissé egyenetlen színvonalú szöveg nem sovány cselekményével, hanem sajátos, „kettős” nyelvezetével ragadja meg az olvasót. A történetmondó Kodolányi több izmus (naturalizmus, exp- resszionizmus, szimbolizmus, szürrealizmus) jegyeit egyesítő mondatokból építi szövegét. A szereplők viszont stilizált ómagyart beszélnek, amelyről inkább csak elképzeléseink vannak. A szerző nemcsak a történeti irodalmat, hanem a nyelvészetit is alaposan tanulmányozta ahhoz, hogy az élő nyelvjárásokból (ormánsági ill. székely) és nyelvemlékekből egyféle „hihető”, archaikus beszédmódot rekonstruálhasson. A hősök szaggatott, rövid mondatai kifejezik feldúlt lelkivilágukat, bár olykor nem egykönnyen értjük meg őket: „Ne röhögj, te gyimó!” vagy „Nyeveolyás ühögy. Büdös proszt.” - Némi nyelvészeti ismerettel (kutakodással) az efféle mondatok is megfejthetők, ám a laikus olvasó dolgát megkönnyítette volna egy „ómagyar-magyar” szószedet. Alakulóban lévő, go- molygó világot tár elénk az író, melyet erőszak, gyűlölet, hatalmi-vallási küzdelmek jellemeznek. De talán csupán a módszerek változtak azóta, s az itt következő erkölcsi alapelvektől nem is állunk annyira távol, mint ahogy azt hinni szeretnénk: „De aki ellenáll, haljon meg. Fiúit meg kell vakítani, ki kell herélni, azután hadd fussanak.” (Pannónia Könyvek) Mihalik Zsolt Életben hagytam Toscát és Cavaradossit Az ügyelő nem jön ki a színpadra meghajolni Nevét kevés néző ismeri. Pedig nélküle a függöny sem gördül föl. Ő az előadás biztonsága: a főügyelő. Bárdfalvi Ferenc huszonkilenc év alatt háromezerszer vigyázta a zenés és prózai produkciókat a Pécsi Nemzeti Színházban. Kulisszatitkok ismerője, nagy előadások, emlékezetes alakítások tanúja.- Mint végzős zeneművészeti főiskolás kerültem a színházba kisegítő énekesnek 1960- ban - meséli. - Simándy Józseffel, Komlóssy Erzsébettel és Kováts Kolossal énekelhettem! Részese voltam a dr. Németh Antal rendezte híres Hoffmann meséinek és a csodálatos 1961-es szabadtéri Aidának, amit hatezer ember látott!- Miért váltotta föl a színpadot az Ugyeló'pulttal?- Nyolc évig énekeltem, két év megszakítással, mert államellenes szervezkedés címén koholt vádakkal börtönbe zártak. A ’60-as évek végén Hevesi András volt a színház operaügyelője, de úgy döntött, karmester lesz. Megkérdezte, át- venném-e a helyét. Igent mondtam és betanított.- Mi a főügyelő dolga?- Már fél hatkor bent vagyok a színházban, mert szeretek mindent kényelmesen csinálni. Ellenőrzőm az ügyelőpultot, kitöltőm a tűzrendészed engedélyt, és pontban fél hétkor bemondom az első figyelmeztetést. A kezdő szereplőknek itt kell lenniük. Végigjárom az öltözőket. Ha valaki hiányzik, szólok a titkárságnak, hogy intézkedjenek. Háromnegyed hétkor bemondom a második figyelmeztetést. Ha zenés darabot játsszunk, hét óra előtt öt perccel szólítom a zenekart, hogy hangoljanak. Aztán újra bekopogok az öltözőkbe , mert kezdésre annak is itt kell lennie, aki csak az utolsó felvonásban lép színre. Amíg nincs itt mindenki, nem kezdődhet az előadás. Hét órakor jön a harmadik figyelmeztetés, és kérem a kezdő szereplőket. Három perccel a jelenésük előtt hívom őket. Időt kell adnom, hogy kényelmesen ideérjenek.-A szereplők behívásán kívül mire kell figyelnie?-Mindenre. A világításra, a függönyre, a tapsrendre.- Előfordult zűrzavar előadás alatt?- Hála Istennek, ritkán. Az egyik legemlékezetesebb eset, amikor élve hagytam Toscát és Cavaradossit. A címszereplő a sortűzjelenetnél magyarázza a festőnek: ha hallja a lövéseket, essen el. Cavaradossi szemét bekötik. A zene és a szöveg kissé „elcsúszott”, ettől az énekesnő ideges lett. A katonák a vezénylőtiszttel bejöttek, várták a szövegvégszót, de hiába. Én mindig a zenei végszót figyelem, s amikor eljött az ideje, beadtam a sortüzet, ám a puskák még vállon voltak, csak szegény Cavaradossi esett ösz- sze, hallván a lövéseket. Tosca ebbe még jobban belezavarodott, totyorgott, mint a tojó galamb, ahelyett, hogy fölszaladt volna az Angyalvárba, hogy onnan a mélybe vesse magát. Közben az opera véget ért, s én leengedtem a függönyt. Breit- ner Tamás kétségbeesve jött föl a zenekari árokból, és azt mondta: Ferikém, a nézőknek most igazán el kell olvasniuk a műsorfüzetet, mert ebből az előadásból nem sokat tudtak meg.-Az énekléssel sokáig nem hagyott fel.- Tíz évig tagja voltam a Liszt Kórusnak, húsz éven át jártam a Nevelők Háza Kamarakórusába. Akkor hagytam abba, amikor ügyelőtársam, Fekete Bandi színésznek állt, Csanálossy Zoltán pedig meghalt.- Hevesi Andrástól a temetői kórust is átvette.-Harminchárom éve vezetem. Nagyszerű énekesekkel dolgoztam mindig. Néhányan Lisz-díjasok lettek. Takács Klára, az Operaház szopránja és Vajda József fagottművész is tagom volt. Verebély Veronika most a berlini operában énekel. Nálam kétezer forintot keresett, most nyolcezer márka a fizetése. Mióta nem a tanács vagy a vállalatok fizetik a társadalmi temetéseket, ritkán hívnak minket. Esküvőkön és névadókon egyaránt felléptünk. Egyszer egy bohókás pár elfelejtett tanúkat hozni az esküvőre, pólyás újszülöttjüket viszont szorongatták. Ketten beálltunk tanúskodni, az esküvő végén pedig megtartottuk a névadót is.- Kiből lesz jó ügyelő?- Aki erős idegzetű. Ritmusérzék is kell hozzá és figyelem. No, meg türelem. Nemcsak a főpróba hetében, amikor mindenki hisztérikus. A primadonna a ruhájával elégedetlen, a karmesternek alacsony a vezénylőpult, világosítót kell keríteni, mert kiégett egy izzó, a bonviván tőlem kérdezi meg, mennyi az idő, miközben a rendező is nekem magyaráz, mert megakadt a próba. Néha érthetetlen, mégis ragaszkodom a színházhoz. Akár a betegség: örökre megfertőzheti az embert.- Olyan nézővel még nem találkoztam, aki úgy ment volna ki a színházból: de jó volt az ügyelő! És ez jó, mert ha észreveszik, hogy ott vagyok, akkor nagy baj van, ha eszükbe sem jutok, akkor jól végeztem a munkám. Csató Andrea Elszaladt mellettem az ipar * Tolcsvay László koncertezni szeretne Péreli Zsuzsa gobelin-művész pécsi kiállítása adott alkalmat arra, hogy a háttérben csendben meghúzódó férjet, Tolcsvay Lászlót is megkérdezzük: mi újság?- Azt hiszem, nem vagyok igazán hírértékű - ül le mosolyogva. De aztán kiderül, mégis csak van valami mondanivalója. - Az az igazság, hogji megint szívesen koncerteznék, mert nagyon hiányzik! De valahogy nem találom a módját. Azért nem adom fel, szeretném, ha 1997-ben összejönne egy országos turné. Szeretném megismerni a mai Magyarországot, mert időközben egy másik ország lett belőle. Én 10 éve csak színházban dolgozom, s ha fel is lépek egy-egy sportcsamoki koncerten, nem érzékelem a közönséget, csak azt látom, hogy sokan vannak. Valahogy elveszett a régi kontaktus.- Mi lehet ennek az oka?- Ez a mai ipar, ami itt az évek alatt felnőtt, valahogy elszaladt mellettem. Szerintem röhej az évente lezajló „hány éves vagyok?” koncert is, ezekből is kimaradtam. Persze, sokan vannak az én generációmból, akik sikerrel vették az új akadályokat. Nekem azokat kellene megkeresnem, akik meg tudnak szervezni találkozási alkalmakat. Ugyan nem szeretek egyedül zenélni, mint Bródy vagy a bátyám, de a társaságot összeszedni nem lenne nehéz: a régi Fonográfból, és egy-két zenészt, akikkel a 70- es évek vége óta együtt muzsikálunk.-A feleségével úgynevezett „művész házaspárt” alkotnak. Mit jelent ez az esetükben?-Azt, hogy nagyon tudunk örülni a másik sikerének, mi magunk is ebből építkezünk. Az otthonunk Tahiban nem csak nekünk, hanem sok barátunknak ad művészi hátteret, szóval igazi alkotóműhely. Sokszor egy jól sikerült beszélgetésből, társasági együtt- létből születik valami értékes. Úgyhogy ezeket az éveket szinte eufórikus hangulatban éljük meg! Méhes Károly FOTÓ: TÓTH Emlékfoszlányok egy festőről- MEGHÍVÓ HIH.MDRÍS HBRIÍIHJ.IÍRÜH fetíSműrésa fottílmBvé** Bilin 6YUU ífBIÜERWlfl fest&m&vész " , fostPiM&vész nwnfty JÍZSEF KOWOIMtSKI l$NM iparművész sxobrász—iparmüeétz az 1956-os kiállítás plakátja Október 19-i számunkban Egy elfelejtett festő? címmel Bálint Gyuláról írtunk, aki a két világháború között vándorolt ki Egyiptomba, mint portréfestő lett ismert művész. (Bálint Gyulával korábban a Gondolatjel című rádióműsor, a 168 óra című hetilap és az Új Dunántúli Napló is foglalkozott: itt az alkalom, hogy a dokumentáció egyik adatát helyesbítsük: a Magányosan, elfeledve című, 1994. decemberi cikket nem dr. Takács Gyula, hanem dr. Takács József írta.) Bálint Gyula egyébként az ötvenes évek elején Pécsre költözött, a Doná- tusban lévő présházában lakott, itt érte a halál 1956 őszén. Hosszú ideig korábban elhunyt feleségétől külön volt eltemetve, nemrég a Pécs Városi Közgyűlés által adományozott sírhelyre együtt temették el őket. Rövidesen felavatják síremléküket, a pécsi Műhelygalériában kiállítás készül Bálint Gyula műveiből. Október 19-i cikkünkre többen reagáltak. Nowotarski István szobrászművész felelevenítette barátságát Bálint Gyulával: kölcsönös látogatásaikat, hosszú beszélgetéseiket és az ajándékba kapott képeket. Bálint panaszkodott, hogy a helyi művészek nem fogadták be, hiába szeretett volna kiállítást rendezni, nem nyílt rá alkalma. Végül a Janus Pannonius Múzeum Rákóczi úti épületében 1956 októberére sikerült összehozni egy olyan kiállítást, amelyen Antal András, Bezdán József, Horváth J. Károly, Gebauer Ernő és a rendező Nowotarski István mellett Bálint Gyula festményei is helyet kaptak. A megnyitó október 21-én volt, erre a nagybeteg Bálint Gyula már nem tudott eljönni, de eljött például Kisfaludy Stróbl Zsigmond Budapestről. A forradalmi események miatt 24-én bezárták a kiállítást. Nowotarski István ma - felidézve az akkori napokat - szomorúan mondja: - Olyanok vették körül, akik nem viseltek rá igazán gondot, nem törődtek a beteggel: halála után nyolc nappal találták meg a présházban. Nowotarski elmondta még, hogy Bálint-képeit később anyagi nehézségek miatt el kellett adnia, de több Bálint-fest- ményről tud a városban. Telefonon jelentkezett pécsi olvasónk, Péterfia Zoltán, aki szerint Regényi Ildikóról készült egy kép a mester műtermében. Regényi Ildikót Budapesten találtuk meg: a magyar- történelem szakos tanárnő korábban Pécsett élt, itt járt főiskolára , újságot is írt. ' - Mi az Aranyhegyen laktunk - mondja Regényi Ildikó, - , amikor az érettségi előtt népességszámolást végeztünk gyakorlatként, akkor ismerkedtem meg Gyula bácsival és feleségével. Sok kép volt a verandán, sokat mesélt Alexandriáról, azt mondta: a honvágy hozta haza. Mit szólnál, ha lefestenélek, kérdezte egyszer. Beleegyeztem, kb. hat-nyolc alkalommal jártam náluk. A kép elkészült, krétrajz, 50x70-es álló formában: fehér blúzos, mosolygós arc. A portré a Pécsett élő fivérem birtokában van: én hozzájárulok esetleges kiállításához, és ezt minden bizonnyal a fivérem sem tagadná meg. * Bálint Gyula síremlékének avatása november 12-én, 11-kor lesz a pécsi központi temetőben, 12.30-kor az emlékkiállítás megnyitása a Műhely Galériában.
