Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-07 / 304. szám
6 Dünántúli Napló Közélet 1996. november 7., csütörtök Az „egyszerű halandóknak” semmi esélyük a meggazdagodásra A magas kamat már eleve gyanús Magyar-román fafaragó tábor a Zselicben Magyar-román fafaragó tábor lesz 1997 májusában a dimbes-dombos Zselicben. A Magyar-Román Baráti Társaság kaposvári szervezte és a Zselic Szövetség által kezdeményezett alkotótábor célja az, hogy a magyarországi magyar és román, illetve a romániai román és magyar fafaragók együtt dolgozzanak, s a kezükből kikerülő tárgyak is tanúsítsák a két nép közötti megértés és megbékélés szellemét. Az egyhetes tábor teljesen ingyenes, csupán az oda- és visszautazás költségei terhelik a résztvevő hivatásos vagy amatőr fafaragókat, akik magukkal vihetik a házastársukat is. Nemcsak teljes ellátást kapnak, hanem a szervezők gondoskodnak a szükséges faanyagról, s nagyobb famegmunkáló eszközökről, a szállító- és emelőgépekről. Viszonzásul a helyszínen elkészült alkotásokat kérik, amelyek a fafaragó tábor tulajdonába kerülnek, elhelyezésükről és alkalmazásukról - az alkotókkal egyetértésben - megfelelően gondoskodnak a zselici településeken. Magyar minőségi hét Minőségi hetet szervez november második hetében - 10-től 15-ig - a Magyar Minőség Társaság. A rendezvénysorozat programjában többek között nemzetközi konferencia, és országos minőségügyi kiállítás szerepel. Meghirdeti a társaság a Magyar Minőség Háza pályázatot és kiállítja a díjnyertes pályaműveket - jelentették be a szervezők szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatójukon. Pázmándi Gyula, a Minőségért Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: öt évvel ezelőtt az első minőségügyi konferencia központi témája az ISO 9000-es rendszer volt, ami hazánkban akkor még újdonságnak számított, ezzel szemben ma már 400 cég rendelkezik a nemzetközi tanúsítvánnyal. A mostani konferencia célja, hogy a minőségügyben dolgozó szakembereknek tájékoztatást adjon neves előadók tolmácsolásában a legújabb követelményekről. Nehéz lenne megmondani, s aligha tudná bárki is pontosan összeszámolni, hogy az elmúlt években hány embert csaptak be a legkülönfélébb trükkökkel Magyarországon. Nap mint nap áldozatai vagyunk a legkülönfélébb kereskedelmi csapdáknak, a túlszámlázásoknak, a súlycsonkításoknak, a számlákkal vagy a nélkülük való manipulációknak. A „másfajta gazdaság - másfajta morál” rossz értelemben vett filozófiája tág teret ad az ügyeskedőknek. Egy újsághirdetés vagy egy postán küldött, ravaszul megfogalmazott levél elegendő ahhoz, hogy sok pénzt küldjünk, adjunk oda csalóknak, szélhámosoknak. Sok pénz rövid idő alatt Az úgynevezett pilótajátékoknak százezrek dőltek be. Elhitték, hogy viszonylag kis fáradtsággal, ügyes szervező munkával rövid idő alatt sok pénzhez jutnak hozzá. A sajtóban gyakorta megjelent figyelmeztetés sem használt, nem hitték el a nyereségre vágyók, hogy az „egyszerű halandóknak” semmi esélye sincs a „meggazdagodásra”, de jószerével még arra sem, hogy a befektetett pénzét egyáltalán visz- szakapja. Könnyítette az ügyeskedők helyzetét, hogy a nyilvánvalóan hazárd pénz- szerzési formát korábban nem tiltotta törvény, s mire a Btk. módosítása révén megszületett, tömegek estek áldozatul. A hiszékenyek átverésének másik igen jól bevált formája az úgynevezett befektetési csalás. Rendőrségi adatok szerint legalább százezer sértettje van ma Magyarországon az ilyen ügyeknek. E bűncselekménytípus lényege, hogy a szervezők különféle hivatkozással, hangzatos ígéretekkel kölcsönt vesznek fel igen magas kamatra. Tegyük hozzá: a szervezők az első kamatrészletet visz- sza is fizetik, szakzsargonnal mondva „etetik” a kölcsönt adó személyt, s amikor az illető már „meggyőződött” a biztos pénzforrásról, nyugodt szívvel adja oda ismét a visszakapott pénzt, sőt újabb összeggel tetézi meg a nagy üzlethez való hozzájárulását. Ezt a módszert alkalmazta áldozatainak kifosztására az el- híresült egykori úszómenedzser, Zemplényi György, valamint a közelmúltban nyilvánosságra hozott másik nagy, több mint 400 milliós befektetési csalás főszereplője. Czuder Attilát körözi az Interpol és a magyar rendőrség is. Lehet hogy négy év után ő is „megtér” majd, s kijelenti: itt vagyok, szánom-bánom a bűnömet, a kölcsönöket azonban nem tudom visszaadni. Havi 10 százalékos kamattal Zemplényik, Czuderek vannak bőven az országban, mint ahogy rászedett, becsapott, indokolatlanul hiszékeny emberek is. Legutóbb Debrecenből érkezett a hír, hogy egy bizonyos letéti társaság, amolyan családi bűnszövetkezet jól jövedelmező, magas kamatot (általában havi tíz, vagyis évi 120 százalék) ígérve 327 embert csapott be, s a tőlük - kölcsönBecsapottak . .. FOTÓ: TÓTH ként felvett - százezertől több millió forintig terjedő - összeget elsikkasztotta. Az úgynevezett MONEY STOP Betéti Társaságot, amelynek B. István és B. Istvánná debreceni lakosok, házastársak, voltak a tagjai, 1992. október 16-án jegyezték be a cégbíróságon. Ezt követően a Hajdú-Bihari Naplóban több hirdetést is közzétettek, amelyben a jelentkező befektetőknek magas kamatot, a hozzájuk forduló igénylőknek pedig kedvező tőkekihelyezést ígértek ügyvédi közreműködéssel. Az első hirdetésekre viszonylag kevés jelentkező volt. Később azonban, amikor a házaspár ténylegesen megfizette a beígért magas kamatot, futótűzként teijedt el a híre a megye- székhelyen. Újabb és újabb befektetők jelentkeztek, beindult az üzlet. Az ügyfelek bizalmának erősítése érdekében minden egyes kölcsönszerződést dr. K. Ilona ügyvéd látta el aláírásával és bélyegzőjével. Annak érdekében, hogy az ügyfelek bizalma maximális legyen, fedezetként nagy értékű ingatlanokat jelölt meg a betéti társaság. Később persze kiderült, hogy a fedezetként megnevezett ingatlan egyáltalán nem létezett vagy nem képezte a Bt. tagjainak tulajdonát. Egyébként a MONEY STOP a hirdetett és végzett tevékenységhez nem rendelkezett hatósági engedéllyel, pedig erre jogszabályi előírás szerint szüksége lett volna. Mintegy három évig hitegette ügyfeleit a családi vállalkozás. 1995. augusztusában azonban az egyik sértett feljelentést tett, s ekkor indította meg a rendőrség a nyomozást csalás és egyéb bűncselekmények alapos gyanúja miatt a betéti társaság tulajdonosai és az ügyvédnő ellen. A házkutatás eredménytelenül zárult, mert bármennyire is igyekezett a sértettek kárának megtérítésére, a bt. vagyonának lefoglalására a rendőrség, csak az összeg töredékét sikerült lefoglalni, illetve zár alá venni. Először B. Istvánt és feleségét vették rendőrségi őrizetbe, majd a Debreceni Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket. 1995 novemberében a csalások elkövetésében fontos szerepet játszó K. Ilona ügyvédnőt is előzetes letartóztatásba helyezte a városi bíróság. Becsapott emberek százai A közelmúltban befejeződött vizsgálat és az ügyészségnek átadott vádemelési javaslat szerint a betéti társaság tagjai befektetés címén 327 személytől mintegy 324 millió forintot vettek át. A vizsgálat során a gyanúsítottak végig tagadták a terhűkre rótt cselekhiények elkövetését. Nem sikerült lefoglalni olyan nyilvántartást sem, amelyből pontosan meg lehetett volna állapítani, hogy a családi vállalkozás tulajdonképpen hova tette az ügyfeleitől beszedett milliókat. A bíróság előbb vagy utóbb elítéli majd a szélhámosokat, a csalókat. A becsapott emberek százai azonban ebben az esetben is aligha számíthatnak arra, hogy viszontlássák a pénzüket. Halász Kálmán Tb-járulék a honoráriumok után Az 1997. január 1-i hatályba lépés miatt november 15-ig törvényt kell alkotnia a parlamentnek a társadalombiztosítás új járulékszabályairól. A tervezett szabályok arra az alapelvre épülnek, hogy a tb- nek jövőre null-szaldós költségvetést kell elérnie. A kormány támogatja a járulékalap szélesítését, az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzattal karöltve ragaszkodik a szerzői díjak tb-járulék kötelezettségéhez. A beterjesztett kormányjavaslat szerint a kifizetett honoráriumok után 28 százalék tb-járulékot, 13 százalék egészségügyi hozzájárulást, illetve 10 százalék nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot kellene fizetni. A pénzügyi tárcával egyeztetett, „életképes” módosító indítvány szerint szó lehet ennél kevesebb járulékösszegekről és szűkülhet a járulékra kötelezettek köre is. A Pénzügyminisztérium a szerzői díjakból 43 milliárd forintos járulékalapra számít és úgy gondolja, a benyújtott törvényjavaslat elfogadásával a társadalombiztosítás 18 milliárd forint bevételre tehet szert. Az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzat attól tart, hogy a nagyméretű járulékterhek miatt jelentősen csökkenne a szerzői díjas jövedelem nagysága. Ezért inkább a biztos bevételre törekszik. Kiss Lenkétől, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetőjétől megtudtuk, az önkormányzat egyetért ugyan a szerzői jogdíjak járulékkötelezettségével, de alternatív megoldásként a honoráriumok után csupán 13 százalékos egészségügyi hozzájárulás befizetését javasolta. Szerinte ez 5,6 milliárd forint biztos bevételt jelentene. Kiss Lenke szerint ma már nem aktuális a két évvel ezelőtti alkotmánybírósági kifogás. Akkor úgy akarták bevonni a jövedelemelemeket - többek között a tiszteletdíjat is - a járulékalapba, hogy annak ellenértékeként nem adtak semmi szolgáltatást. „Most a teljes biztosítotti jog sokéves igényt is kielégítene azzal, hogy 1997. január 1-től a nyugdíjba minden olyan jövedelem beszámít, amely után nyugdíjjárulékot fizettek. Ha valakinek 4—5 jogviszonya van, mindegyik után levonják a járulékot addig, amíg ez a beszámítás korlátjaként nem éri el a várhatóan napi 3300 forintot.” Sok munkáltató már most arra ösztönzi a szerzői díjas alkotóit - írók, újságírók, alkotóművészek stb. -, hogy egyéni vállalkozóként kössenek szerződést. A munka törvénykönyve liberális ebben a tekintetben, mert lehetővé teszi, hogy bárki azonos tevékenységgel, azonos munkakörrel többféle jogviszonyt létesítsen. Tömegesen minimális bérrel kötik meg a szerződést, a jövedelem nagy részét pedig egyéni vállalkozóként számla ellenében veszik fel. Kiss Lenke szerint mivel így egyre kevesebb pénz csurran az egészségbiztosításhoz, támogatják a kormány törekvéseit: erősen le kell szűkíteni a kiegészítő tevékenységű vállalkozók körét. „A szerzői díjat, a honoráriumot ezután is felvehetik vállalkozóként, de az így felvett összeget várhatóan ösz- szesen 51 százalék járulék terheli majd.” Ezt természetesen a munkavállalónak kell befizetnie. A szerzői díj után a tb- járulékot és az egészségügyi hozzájárulást, mint közterhet, a munkáltatónak rá kell tennie a honoráriumra, a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot az alkotónak kell befizetnie. Információk szerint a kormány általában nem támogatta az egészségbiztosítási önkormányzat javaslatát, helyette új változatot dolgoztak ki a honoráriumok tb-kötelezettségének szabályaira. A parlament várhatóan napokon belül dönt a járulékok mértékéről és a kedvezményezettek köréről. Danyi József SZÍNHÁZ Kamaraszínház: Julius Caesar (este fél 8 órakor) Minden jegy elkelt! TiijjjUiwíjíSi" iuír niii lemezbemutató koncert és show műsora címmel. Sztárvendég: Straub Dezső Helyszín: Pécsi Nemzeti Színház (november 11-én 18 órától) Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen! FILM Park: A függetlenség napja (Fsz: Bili Pullman, Jeff Goldblum, Mil Smith - szinkron, akciófilm - f3, n6, 8). Apolló: Csodabogár (Fsz: John Travolta, Kyra Sedgwick - f4,hn6, 8). Apolló Klub: Odüsszeusz tekintete (Rend: Theo Angelopoulos - f5, fő). Uránia: Hetedik (Fsz: Brad Pitt, Morgan Freeman - thriller - f4, hnő, 8). Művész Örökmozgó-Huszárik: Vasárnapi emberek (7) Mohács: Twister (6, 8). Siklós: Ments meg, uram (7). RADIO PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 6.33 Útközben 7.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás 7.30 Hírek. Időjárás 7.45 Sportreggel Amiről az aréna mesél 8.00 Petőfi-délelőtt Közélet, kultúra, sport, tudomány, játék 9.55 Manapság... (jegyzet) 11.20 Örökzöld dallamok 12.00 Nótacsokor, nótakettősök Közreműködik: Gyulai Erzsébet és Pere János 12.50 Korkérdés Telefonos vetélkedő 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Manapság... (ism.) 13.08 Állomáskereső 13.15 Derűre is derű Állami kitüntetés 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kabarécsütörtök Közben: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfi-délután a Szocio-műhely csapatával 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyök- óra 20.00 A Dire Straits együttes összes felvétele 8/4. rész 21.00 Hűek. Időjárás 21.03 Az országépítő Kós Károly regényének rádióváltozata 22.03 A világ zenéi Hagyományos zene Irakból 22.20 Dzsessz- lista Maloschik Róbert műsora 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... A Petőfi rádió zárórája 0.15 Éjszaka (Petőfi urh) 0.15- 2.00 Ügyeletben Telefon: 138-8003 2.04 Operettvilág 3.04- 4.00 Örökzöld klasszikusok 4.04- 4.20 Cigánynóták Máthé Jolán és Béres Ferenc énekel Közlekedési információk. 9.50, 10.50, 12.50, 13.50, 14.50, 15.50, Hírek, időjárás. 10.20 Mercato magazin. 10.50 Drogéria. 12.00 Zenedoboz. 14.50 Suttogó Harangok. 17.00 Lemezmustra. 17.35 Programajánló. 17.45 Időjárásjelentés. TELEVÍZIÓ TV1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Sportakadémia (francia tévéfilmsorozat) Vasfegyelem 26' 9.35 Tízórai Benne: 10.50 Hírek. Időjárás 11.05 Marienhof (német tévéfilmsorozat) 52/43. rész: Mindenhol jó, de legjobb otthon? 50' 12.00 Déli harangszó Hírek. Időjárás 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Welcome to Hungary 12.55 Telepakk 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Műsorismertetés 15.10 Repeta 50' Benne: 15.20 Retorika 15.40 Klipszövegfordító verseny 15.45 Irodalom 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Repeta (folytatás) Benne: 16.05 Visszapillantó 16.10 Irodalom 16.20 Programajánlat 16.25 A homok titkai (brazil tévéfilmsoro- zat) 180/3. rész 30' 17.00 Zenelánc 17.30 Kormányváró Döntés után első kézből a kabinet üléséről 17.55 Jelen időben Bencés szerzetes portrék 18.15 Üzlet Gazdasági információk 18.30 Hogy is van ez?! Vitray Tamás műsora 19.00 Gyermekbiblia (angol rajzfilmsorozat) 26/9. rész: Izrael királya Dávid és Góliát 19.15 Naprakész 19.30 Híradó (Feliratozva is!) Időjárás 20.01 Telesport 20.15 MC - Magyarok Cselekedetei 20.25 Szomszédok (teleregény) 249. 21.05 Friderikusz-show 22.50 Ütköző Aktuális politikai vitaműsor 23.40 Az isteni Sarah Vaughan (amerikai zenés film) 57'0.40 Híradó 0.50 BBC-hír- adó TV2 15.15 Műsorajánlat 15.20 Szenes Andreával... Vendég: Pető Iván, Szabad György, Szekeres Imre 16.20 Sorstársak Rehabilitációs magazin 16.30 Repeta „A” pirula 4/3. rész 30' 17.00 Családorvos 17.30 TOP 40 Slágerlista 18.00 Körzeti híradók 18.15 Körzeti magazinok Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged, Szombathely 19.05 MacGyver (amerikai tévéfilmsorozat) Elveszett szerelem 1.47' 20.00 1100 év Európa közepén Szüléinknek és gyermekeinknek Bayer Zsolt és Nemes Tibor sorozata 20.15 Körző Közép-európai kulturális magazin 21.00 Híradó 21.10 Környezetünk hírei 21.15 Kriminális Bűnügyi magazin 21.45 Múzsa Kulturális hírműsor 22.00 Objektív Háttérműsor hírekről, eseményekről 22.25 Időjárás. Kenó 22.35 Reflex OBB-hírcso- kor 22.40 Lapzárta 22.45 Vajas kenyér (német film) 88' 0.15 MC - Magyarok Cselekedetei (ismétlés) TV3 15.25 Műsorajánlat. Időjárás 15.30 Gusztáv (rajzfilm) 15.35 Palánta 16.05 Caroline (amerikai film) 96' 18.00 Modell Tv (ism.) 18.35 Gusztáv (rajzfilm) 18.45 Hokkaido urai (angol természetfilm) 52' 19.45 Mr. Rozsda 20.25 Negyedóra gazdaság 20.45 Háromszög híradó 21.00 Éjféli emlékek 2. (amerikai film) 86' 22.45 Fésületlenül (ism.) 23.30 Negyedóra gazdaság (ismétlés) DUNA TV PÉCSI RÁDIÓ 5.55 Hajnaltól reggelig. Bejelentkezés, rövid hírek, meteorológia. 6.00 Kossuth krónika, átvétel. 6.15 Dél-dunántúli krónika. 6.23 Regionális lapszemle. 6.30 A nagyvilág hírei, országos lapszemle. 6.38 Közlekedési információk sport. 6.45 A régió hírei. 6.52 A nap témája. 7.00 Kossuth krónika, átvétel. 7.15 Dél-dunántúli krónika. 7.23 Regionális lapszemle. 7.30 A nagyvilág hírei, országos lapszemle. 7.38 Közlekedési információk, sport. 7.45 A régió hírei. 7.52 A nap témája. 8.00 Eseményösszefoglaló. 8.20 Riportok, interjúk. 9.00 Műsorzárás. 12-től 19.30-ig csak a 873 Khz-es Kh adón. 12.00 Szerb nyelvű műsor. 13.30 Horvát nyelvű műsor. 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora. 18.00 Regionális német nyelvű műsor. 19.30 A MR. német nyelvű műsora Pécsről. 20.00 A MR. horvát nyelvű műsora Pécsről. 20.30 A MR. szerb nyelvű műsora Pécsről. 8.00 Képes krónika 12.00 Déli harangszó Lapozó 12.20 Régiók Tudósítók stúdiója (ism.) 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Kismamaklub (ism.) 13.45 Karády Katalin filmjeiből Halálos tavasz (magyar film, ism.) 93' 15.20 Bolygónk a Föld (dokumentumfilm) 23' 15.40 Magyarok a filmvilágban Film(emlék)ezünk A tizedik múzsa magyar csillagai 16.40 Hubertus Vadászati magazin 17.05 Héléne és a fiúk (francia tévéfilmsorozat) 148. rész: Visszatérések 17.30 Christopher krokodil: Franciaországban 5' Pivoán apó háza: Korridaés flamenco 10'Popeye: Smaragd kavaró' 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 Sissi (osztrák filmsorozat) 3/2. rész 10T 20.05 Váltó Gazdasági magazin 20.45 Esti kérdés A nap interjúja 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Mozgó Kép Filmmagazin (ism.) 22.00 Alain Tanner filmjeiből Messidor (svájci film) 118' 23.55 Tóth Árpád: Lélektől lélekig Elmondja: Mensáros László DRÁVA RÁDIÓ HBO 6.00 Adásnyitó 6.10 Időjárás, napindító. 6.20 Ütinform. 6.30 BBC híradó, időjárás. 6.40 Névnapköszöntő. 6.50 Ütinform. 7.00 Hírek időjárás. 7.10 Lapszemle. 7.20 Ütinform. 7.30 Regionális híradó, időjárás. 7.40 Naptár (évfordulók. 7.50 Sportpercek, ütinform. 8.00 Hírek, időjárás. 8.10 Naptár (események.) 8.20 Ütinform. 8.30 Gazdasági hírek. 8.40 Kulturális ajánló. 8.50 Ütinform. 9.00 Hírek időjárás. 9.10 Publicisztika. 9.20 Ütinform, időjárás, orvosmeteorológia. 9.30 Program- ajánló. 10.00 Hírek, időjárás. 10.30 Sporthírek. 11.00 Hírek, időjárás. 12.00 Hírek, időjárás, sport. 12.10 Hangújság. 12.30 Napi gazdaság. 12.40 Kulturális ajánlat. 12.50 Ütinform, orvosmeteorológia. 13.00 Hírek, időjárás .13.30 BBC híradó. 14.00 Hírek időjárás. 14.30 Rockklasszikusok. 15.00 Hűek, időjárás. 15.15 Tőzsdehírek. 15.50 Ütinform. 16.00 Hírek, időjárás. 16.15 Programajánló. 16.30 BBC híradó. 17.00 Pop-rock hírek. 17.15 Sportmozaik. 17.30 Regionális rádió- és tv-műsorok. 17.50 Hírösszefoglaló, időjárás. 18.00 Műsorzárás. ZENGŐ-FORDAN RÁDIÓ 6.00 Reggeli ébresztő. 8.50,11.50, 16.50 Krónika.9.05, 10.05, 13.05, 14.05, 16.05, 16.30 Taz-Mánia (amerikai rajzfilm) 30' 17.00 Alf (amerikai sorozat) 30' 17.30 Eszelős Hollywood (amerikai vígjáték) 78' 18.55 Falcon Crest (amerikai sorozat) 47' Sértés és sérelem 19.45 A kis dobás (amerikai film) 87' 21.15 így készült: A függetlenség napja 30' 21.45 Vörös sas (amerikai akciófilm) 176' 0.45 Jelige: Vörös cipellők 27' PÉCSI VTV 9.00 P.M.V.L.J. Önkormányzatának Közgyűlése - közvetítés. 16.25 Centromédia Elektronikus TV újság. 17.25 Drehscheibe Europa - német nyelvű műsor. 17.40 Kisasszony - brazil sorozat - 9-10. rész - ism. 18.40 Aktuális stúdió - ism. 19.00 Pécs ma - ism. 19.20 Klipek. Európai városok: London, Prága. 20.30 Csoda - angol filmszatíra. 22.05 Centromédia Elektomikus TV Újság. 23.05 Műsorzárás. 10-ES CSATORNA Baranya TV Produkció 18.00-19.00 Hírek, időjárás, aktualitás. Kinek mit jelent a zene? Milyen a zenei közízlés? S merre tart? Műsorunkban kívánhatnak klipeket és játszhatnak telefonos játékot. I