Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-06 / 303. szám
1996. november 6., szerda Magazin Dtinántúli Napló 11 Siófoki gyilkosság: csak egy a sok közül A nemzetközi halálbrigád bukása Amikor idén május 26-án a müncheni repülőtér parkolójában autólopáson értek egy 30 éves horvát férfit, a bajor rendőrök nem is sejtették, hogy egy nemzetközi halálbrigád vezér- egyéniségét fogták el. A háromtagú banda bűnlajstromán Németországban egy gyilkosság, két fegyveres rablás volt. Bécs- ben egy zöldségkereskedővel végeztek. Szlovéniában több rablást, mindhárom országban számos gépkocsilopást követtek el. Magyarországon a halálbrigádot egy emberöléssel gyanúsítják: nekik kell elszámolniuk Jáni Ferenc siófoki taxisofőr meggyilkolásával, akit 1995. július 7-én éjjel 1 óra körül garázsának bejárata előtt több lövéssel lőttek agyon, s életveszélyesen megsebesítették a vele lévő M. Erzsébetet. Bár azon a júliusi éjszakán a lövéseket egy hangtompítós fegyverből adták le, a csattanások jól hallatszottak. A szemlebizottságnak feltűnt, hogy a 33 éves Jáni Ferenc holttestéről az ékszerek nem hiányoztak, a garázsban pedig 5 millió forint készpénzt fedeztek fel. M. Erzsébet súlyos, életveszélyes állapotban volt, kihallgatásáról egy ideig szó sem lehetett. A helyszínen 3 darab 9 mm-es lövedékhüvelyt találtak. Előkerült két lövedék is. A szemlebizottság ujj- és tenyérnyomokat, elemi szálakat és lábbelik nyomát rögzítette. Harminc méternyire egy fekete baseball sapkát, abban hajszálakat találtak. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy az áldozat fő jövedelmi forrása nem a taxizás, hanem a devizázás, a pénzkölcsönzés volt. Ugyan több pénzzel tartozott, mint amennyit a garázsban találtak, de kintlevősége a tartozásának több, mint 15-szöröse volt. A lehetséges gyanúsítottak köréből a hitelezőket ki lehetett zárni, de azokat nem, akik neki tartoztak, illetve tudták róla, hogy nagy pénzeket forgat. Tanúkat is sikerült felkutatni. Aki látta az elkövetőket, jó személyleírást adott. Az egyik terepszínű ruhát hordó álarcos volt, baseball sapkában. (A sapka, a hajszál értéke azonnal megnőtt a nyomozók szemében.) Volt, aki hallotta, hogy a tettesek idegen nyelven beszélnek. Nagy segítséget jelentett, hogy néhány nap múlva a für- dőzök a Balatonban egy fegyvertárat leltek, benne 9 mm-es, Jugoszláviában és Kínában gyártott lőszerekkel. A somogyi rendőrök is begyalogoltak a vízbe, s találtak egy gyári hangtompítót is. Valószínűnek tűnt, hogy külföldiek gyilkoltak, mert az elrejtett pénzt nem lelték meg. A lövések után autó- vagy motorzúgást senki nem hallott. A sok-sok talpalás először hamis, végül jónak tűnő nyomra vezetett. Volt bejelentés egy három betűt és három számot tartalmazó rendszámra. Ilyen 9 országban van. Mindegyikben ellenőrizték a kérdéses rendszám tulajdonosait, de eredmény nélkül. Végül gyanús lett egy Audi 100-as, amelynek rendszáma zágrábi volt. (Tavaly október 4- én derült ki: a fehér Audi ZG511ME rendszámmal közlekedett.) A gyilkosságot megelőző napon a halálbrigád tagjai szerelőhöz vitték kuplungproblémákkal az autót. Éjjel gyalog jártak, mégis nyomot hagytak maguk után. Az öt ország (Horvátország, Szlovénia, Németország, Ausztria, Magyarország) rendőrségét érintő tárgyalásokon, akárcsak a konkrét nyomozati munkában részt vett az ORFK bűnüldözési osztálya és a szervezett bűnözés elleni szolgálat illetékes szerve is. A tárgyalásokon fény derült arra, hogy Jáni gyilkosai egyetlen bűnöző csoport tagjai, akik sorozatban ölnek, rabolnak. Megállapítást nyert, hogy Siófokon a lövéseket egy AGRAM típusú, jugoszláv gyártmányú géppisztolyból adták le. A siófoki adatgyűjtés, a stuttgarti ujjnyom-töredék vizsgálat, a más bűncselekmények miatt kiadott nemzetközi körözéssel kapcsolatos adatok és az osztrák rendőrség információi egy irányba mutattak, a gyilkos trió tagjai nevet kaptak. A gyanúsítottak: Ilija (Ivesic) Kozulj, 30 éves és Anec Mehonovic (Mario) 25 éves horvát állampolgárok valamint Dehari üzemit (Djemo) 27 éves albán nemzetiségű férfi. 1995 szeptemberében Dje- mot Szlovéniában letartóztatták. Kozulj idén márciusban került rendőrkézre. Amikor június 6-án Münchenben, immár rácsok mögött nézte végig a német tv-ben a róluk szóló híradást, összeomlott. Másnap bevallotta a siófoki gyilkosságot, az AGRAM géppisztoly használatát is. A harmadik társat, Anec Mehonovicit az Interpol még körözi. Némethy Gyula Valódi segítség A magyarországi rendszer- váltás talán legnagyobb vesztese a cigány, roma népcsoport, ez a nagyszámú réteg, a legnagyobb kisebbség. Helyzete korábban is igen nehéz volt, de az állami nagyipar, a mezőgazdasági nagyüzemek átalakulása először őket, a szakképzetlen, s jórészt szegény sorban élő embereket sújtotta. Szociális helyzetükön sem javíthatnak segélyek, egyszeri kedvezmények, hazai vagy nemzetközi alamizsnák. Esetükben még igazabb a mondás, ne halat, hanem hálót kapjanak, hogy megélhetésüket biztosíthassák. Csupán csepp a tengerben, de optimizmusra ad okot, hogy a Mérleg Szociális Alapítvány és az Etnikai Fórum Pécsi Szervezete tíz pécsi és tíz baranyai gyermek részvételével megszervezte a nyár folyamán a roma tehetség- gondozó tábort Alsóbélatele- pen, a pécsi JUVE Kft. kezelésében lévő Platános Motelban. A tíz napos tábor költségeit a JUVE Kft., a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal Közalapítványa, Pécs Város Önkormányzata, a Baranya Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány, Pécs Város Önkormányzata, a Baranya Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány, a Lorenzó Cigány Közalapítvány, a Bank Karitasz Alapítvány és a MATÁV Rt. teremtette meg. Közülük a legfőbb támogató a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. által létrehozott Bank Karitasz Alapítvány. Aligha kell részletezni, mi is ez a nemes cél. Az ötödik osztályt elvégzett roma gyerekek közül kiszűrni a legtehetségesebbeket, logikai, pszichológiai, esztétikai neveléssel képességeiket továbbfejleszteni, s ehhez kiváló szakembereket megnyerni. A Mérleg Alapítvány és az Etnikai Fórum Pécsi Szervezete természetesen ezzel az akcióval nem tekinti az ügyet befejezettnek. Csupán elindított egy tevékenységet, melyhez a JUVE Kft. a helyszint a jövő években is biztosítja. Remélhető, hogy a többi szponzor sem tagadja meg a további segítséget, sőt újabbak is csatlakoznak hozzájuk. Kis József az Etnikai Fórum pécsi szervezetének képviselője Várnai Márton a Mérleg Szociális alapítvány képviselője ISMERTTÉ TESSZÜK A VILÁGBAN és még ismertebbé tesszük a megyében és az országban cégét, termékeit szolgáltatásait a BARANYA INTERNETEN keresztül Komplett WWW design, internet, intranet megoldások, tanácsadás, üzleti partnerközvetítés Európában, zárt kommunikációs megoldások A Baranya Internet a megye első üzleti internet szervere PROFITÁLJON BELŐLÜNK! Telefon: 321-177,(20)263-080 CHtwUEl Kommunikáció az ország minden pontján. PANNON GSM-ELŐFIZEIÉS 27.500 Ft HELYETT 9.900 Ft-ért A HÉTVÉGIBESZELGETES CSAK 10 Ft/PERC HASZNÁLT KÉSZÜLÉKÉT BESZÁMÍTJUK VAGY KÉSZPÉNZÉRT MEGVESSZÜK. PANNON ■ ▲▲▲▲▲▲▲ GSM ▼▼▼▼▼ Az élvonal. Hivatalos viszonteladó. HÍVJON MOST: 06 20 23 20 23 k ri s- rádiótelefonok és tartozékok értékesítése- használt rádiótelefonok beszámítása- rádiótelefonra biztosítás kötése Pécs, Szabadság u. 28. Tel.: 06/30/478-484 LEMEZ ZUHANYTÁLAK ÉS FÜRDŐKÁDAK HAZAi ÉS /MP. CSEMPÉKPADLÓLAPOK fO°A> f/VCEö/M F7VW Y&L f ÚJ TERMÉKÜNK: ALUMÍNIUM LAPRADIÁTOR BEVEZETŐ ÁRON KAPHATÓ! ÁKUHÁZ MINTABOLT NAGYÁRPÁDI ÚT 13. m.72/438-407 18AJCSY-2S f. U. 12. m.72/314-586 SZ€l€M€N BT. Pécs, Nyírfa u. 3. /Kisállomással szemben 50 m-rd KÍNÁLATUNKBÓL: FENYŐ FŰRÉSZÁRU! 32.000-42.000 Ft/m3 TETŐLÉC! 46, 56 Ft/ftn. RÖVID DESZKA 21.000 Ft/m3 TETŐFÓLIA 110 Ft/m2. VASTAG LAMBÉRIA 1500 Ft/m2. BRAMAC ALPESI CSERÉP -20% ENG. Araink az ÁFÁ-t tartalmazzák. Tel.:72/332-377; 06-30-466-281 INFOMIX Philips és Thomson TV-k 2 év garanciával! Pécs. Rákóczi út 46., Kereskedők Háza ■ Tel.: (72) 325-545, Tel./fax: (72) 336-888 in PGoBDBraSn Mm oÄÄffiB 67.900 Ft 119.900 Ft 46.900 Ft 39.900 Ft 59.900 Ft 49.900 Ft 79/900 FI 65.900 Ft 159.900 Ft 149.900 Ft 149.900 Fi 229.900 Ft Thomson: 55 cm TXT 72 cm TXT Philips 37 cm 51 cm 55 cm TXT 70 cm TXT, St. 70 cm TXT St., 100 Hz 84 cm TXT, St, PIP, 16:9, Dolby Pro Logic 54940071 519.900 Ft 116 cm TXT, St, PIP, 100 Hz Z99r96fTFf 719.900 Ft Kameravásár ajándékkal: (Minden új kamerához táskái és akkumulátort adunk ajándékba!) Panasonic RX 7 színes kereső, képstabilizütor, 140 x Digitális Zoom 199.900 Ft NV S 90 S-VHS-C 20 x Zoom 269.900 Ft NVRX1 129.900 Ft JVC GR AX 350 1699D0TÍ 149.900 Ft _________GR AX 200__________134.900 Ft 119.900 Ft D olby Surround Pro Logic erősítők, receiverok, hangfalak árengedménnyel! Yamaha 91.900 Ff 68900 Ft RX V 590 RDS RX V 390 RDS Technics SAGX390 Marantz SR 66 JVC RX416VBK Harman/Kardon Wharfedale 6 hangszórós (jobb és bal csatorna, közép sugárzó, Sub Boss, 2 db effekt) set 299001) 79.100 Ft 56.900 Ft 72.900 Ft 87.900 Ft 72.900 Ft 70.600 Ft 66.900 Ft JBL, Infinity, Yamaha Surround hangfulak gazdag választékban! Ne feledje! November 9-ig a Pannon GSM belépési díja csak 9.900 Fi, s a hétvégeken a beszélgetés csak 10 forintba keiül percenként! OTP hitelakció! Házhoz szállítás Pécs területén díjtalan! Panasonic/Technics, Philips, Thomson, Sharp márkaszervizünk új helyre költözött: 7621 Pécs, Rákóczi út 73/a. Tel.: 72/226-888 Vállaljuk: kamerák, videomagnók, TV-k, HIFI-tornyok és centerek javítását! BayWa M O D U 2j építkezik... LB Knauf beltéri csemperagasztó 740 Ft/zsák LB Knauf fagyálló csemperagasztó 920 Ft/zsák LB Knauf flex csemperagasztó 2.338 Ft/zsák LB Knauf ragasztótapasz 2.338 Ft/zsák LB Knauf önterülő padlókiegyenlítő l .600 Ft/zsák Colorox színező vakolatok 32 FtAg-tól IS0PUTZ bőszig, alapvakolat 15.800 Ft/m3 Falazóhabarcsok 720 Ft/q-tól Aknánk a készlet erejéig érvényes! Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák! Széles áruválaszték, ingyenes szaktanáísadás! TELEPEINK: Pécs, Tüskésréti u, 11. Tel.: 72/210-830 Pécs, Mecsekalja-Cserkúl Vá. Tel.: 72/254-719 ESS p é csj pályázatot hirdet melynek keretében vállalkozót (vállalkozókat) keres a Hőerőműben történő szolgáltatói tevékenységek ellátására Olyan vállalkozó (vállalkozók) jelentkezését várjuk, akik magas színvonalon minőségi követelmények figyelembevételével képesek ellátni az Rt. Központ-Hőerőmű szolgáltatói feladatait. A szolgáltatói tevékenység magában Foglalja a fürdők, öltözők üzemeltetését, az irodák és szociális épületek takarítását, e terület napi karbantartási feladatainak elvégzését, a belső és az erőműhöz tartozó külső területek (utak, járdák, parkok) gondozását. A pályázol tartalmazza: - a vállalkozási díjat- az eddig ellátott tevékenységek referenciáit- a feladat ellátásához szükséges létszámot- a felelősségbiztosítással való rendelkezést- egyéb lényeges körülményeket A pályázat beadható a Felsorolt területek mindegyikére vagy külön-külön is. A pályázatokat kérjük zárt borítékban 1996. november 20-ig benyújtani. A borítékon fel kell tüntetni a „SZOLGÁLTATÓI TEVÉKENYSÉG" jeligét. A pályázatok felbontáséra 1996. november 30-án kerül sor. A pályázati feltételekről további felvilágosítást a társaság Személy- és Munkaügyi Osztálya ad a 325-644/41 -Oá vagy a 325-644/41 -12-es telefonszámon. Poitacim: 7630 Pécs, Edison u. 1. (68351)-MATAVa55IT Internet-elérés keresztül Pécsett! Felhívjuk a számítástechnika-informatika témában érdekeltek figyelmét, hogy Pécsi INFO '96 címmel informatikai tagozati szaknapot tart a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara november 6-7-én a Dr. Majorossy Imre u. 36. sz. alatti épületében (Tettye irodaház). A MATÁV előadására november 7-én 10 órára várjuk az érdeklődőket az V. emeleti tárgyalóban. Az előadás témája: Internet-elérés ISDN-en keresztül. MATAV