Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-06 / 303. szám
1996. november 6., szerda A Mai Nap Dünántúli Napló 5 A közútkezelők már készülnek a télre A Dömörkapun túl marad a hó Kintről még verőfénnyel mosolyog ránk a novemberi ősz, miközben az utak gazdái máris a hózáporok első három napjára kérik türelmünket előzetesen. A hóeltakarítók legnehezebb erőpróbája ugyanis minden szezonban a legelső téli nekirugaszkodás - hangsúlyozta Szabó Zoltán főmérnök, a Baranya Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság felkészüléséről kedden tartott tájékoztatón. Baranyában 1600 km hosszú úttal kell megbirkóznia - az eddig közúti igazgatóságként ismert - cégnek, amely új társasági formája kapcsán hatékonyabb munkát ígér. A KHVM rangsorolása alapján a folyamatos síkosság-mentesítésről és sózásról csak a legforgalmasabb főútvonalakon gondoskodnak, ahol 5000-nél is több jármű halad át naponta. Ez 260 km szakaszt érint. További 100 km-re saját forrásból terjesztik ki a (0-tól 24 óráig) folyamatos olvasztást - Bere- mend, Komló és Szászvár térségében. A fontossági sorrend középső kategóriájába tartozó közterületeken csak részleges védekezésre készülnek fel, így például a vasúti átjárókban, a buszmegállókban, az emelkedőkön. Só helyett ezeket érde- sítő anyaggal teszik járhatóbbá. A harmadik kategóriához összesen 60 km-nyi, kevésbé veszélyes szaktiszt soroltak. Itt „fehérutasnak” nevezték el a sajátos védekezési módot. Ami annyit tesz: csak a havat takarítják el - a síkosságmentesítés a hőmérsékletre marad. Meglátásuk szerint telente csak az Antenna Hungária használja a TV-toronyhoz vezető utat, ezért a Dömörkapun túli szakaszát idén már nem sózzák, legfeljebb érdesítő anyaggal szórják le. A Dömörkapunál parkolót alakítanak ki. Saját hóekéi mellett a cég most is bérel mezőgazdasági gépeket. Újdonság a fejlesztett sózógép, amellyel már könnyedén változtathatják a szórás-szélességet, például a csomópontokban, a buszöblökben. Időjárási „hírszerzésüket” az országos előrejelzés mellett a taszári radar-meteorológiával erősítették meg. Máris egy jó hír: a november kegyesebb marad a tavalyinál. Ä Pécsi Közüzemi Rt. övezetenként egy-egy vállalkozót bízott meg a gyalogos és a járműforgalom biztosításával. Az olvadáskor szétáradó latyakkal szemben palánkok, szalagkorlátok ideiglenes kihelyezésével védekeznek. Pusztán formalitás volt az IFOR felmérése a városok téli igényeiről? - hangzott el a tájékoztatón résztvevő polgár- mesterektől. Ugyanis az amerikai harci járművek közlekedésével kapcsolatos kéréseikre mindeddig hiába várták a választ. Tröszt É. Ónként és dalolva... Lendületben a nonprofit növénybiztosító Mint ahogy dr. Erent Gábor, az Argosz Biztosító Rt. ügyvezető igazgatója fogalmazott kedden a TESZÖV pécsi székházában, a polgárosodás velejárójaként jöttek létre évekkel ezelőtt a nonprofit alapon szervezett növénybiztosító egyesületek hazánkban. Elsőként éppen Pécsett, öt évvel ezelőtt alakult meg a Baranya Megyei Nonprofit Növénybiztosító Egyesület, amely az elmúlt négy évben oly mértékben megizmosodott, hogy a megyében ma már a második legnagyobb növénybiztosítónak számít. Az egyesület tegnap tartotta éves közgyűlését, melyen elhangzott, hogy bár az idei esztendő igen jégveszélyesnek bizonyult, az elmúlt években felhalmozódott tartalékokból minden gond nélkül ki tudták fizetni a nagyobb összegű kártérítéseket is. Ha nem történt volna június 21-én több térségben is súlyos jégverés, az egyesületi tagok most is a befizetett díjtételek egy részének visszaosztásában bízhatnának, ám minden év nem zárulhat ilyen kedvezően. Ugyanakkor megnyugtató számukra, hogy mint tagok, egyben tulajdonosai is saját biztosítójuknak. Az egyesület működéséhez igen sok segítséget nyújt a Baranya Megyei Mezőgazda- sági Termelők Szövetsége és az egyesület viszontbiztosítója, az Argosz Biztosító Rt. A jogi- és magánszemélyek alkotta egyesület tagjai „önként és dalolva” léptek annak idején az egyesülés útjára, tudva, hogy csak önmagukra támaszkodhatnak, és kármentes években a felhalmozódott biztosítási díjtételek saját kasszájukat gazdagítják. Balog Nándor Hogy ÍS írják? LÖFFLER GÁBOR FELVÉTELE Baranyai diakok helyesírási versenye Több mint 120 felsőtagozatos baranyai diákot köszönthetett dr. Révész Mária, Pécs alpolgármestere, a pécsi JPTE 2. sz. Gyakorló Iskolájában kedden rendezett helyesírási versenyen. A korosztályt köztudottan gyakran rabul ejtik a videoké- pemyők és a számítógépek, de könyvet ritkábban vesznek a kezükbe, mint a korábbi generáció. A pedagógusok szerint bizony romlani látszik a diákok helyesírása. Megyénkben mégsem rendeztek még ilyen versenyt, ezért a gyakorló iskola több évtizedes hiány pótlására vállalkozhatott. A hagyományteremtő szándékkal előkészített megmérettetéssel, a 6 éve elhunyt dr. Temesi Mihály szellemi örökségének állítottak emléket. A nagytudású, rendkívül következetes, mégis szerénynek ismert nyelvész professzor évtizedeken át gyarapította hittel a pécsi növendékek tudását. Baranya magyar szakosainak közel felét ő indította el hajdan a pályán - emlékeztek vissza a gyakorló tanárai. Az 5. osztályosok közül Poór Kata (pécsi belvárosi iskola) és Hajnal Zsófia (Magyar-Németnyelvű Iskolaközpont) végzett az első helyen. A 6. évfolyamon Bálint Norbert (2. sz. gyakorló), a 7-iken Rozs Gergely (1. sz. gyakorló), a 8-ikon pedig Papp Szilvia (2. sz. gyakorló) bizonyult a legjobb helyesírónak. Tröszt É, Elégedett német befektetők Tovább érdeklődik legnagyobb gazdasági partnerünk Túlnyomó többségben elégedettek a németországi befektetők hazánkban működő vállalkozásaikkal - derült ki azon a befektetői találkozón, amelyet tegnap Pécsett a német nyelvterületről Magyarországra érkező üzletemberek számára tartottak. Jürgen Illing, a Német-Magyar Gazdasági Kamara vezetője szerint ennek biztos jele, hogy a Magyarországon működő német vállalkozások körében végzett felmérés tanúsága szerint a cégek kivétel nélkül forgalmi és nyereséges- ségi növekedésre számítanak. A kamarai vendég szerint, bár Magyarország eddig is ai első volt a volt kelet-európai országok között a német üzletemberek érdeklődése körében, az erősödő politikai, jogi és gazdasági stabilitás további jelentkezőket vonzhatnak. Örömmel fogadta ezt a kijelentést dr. Páva Zsolt polgár- mester, aki megnyitójában arról beszélt, néhány éven belül eldől, hogy Baranyát az ország fejlett vagy elmaradott régiói között tartják-e majd számon. E tekintetben a helyi célkitűzés nem kérdéses, ezért fontos a további kapcsolatépítés. K. E. Elektronikus kereskedelem? A világban a legújabb üzleti taktika: a gyors válaszadás. Az Elektronikus Üzleti Adatcsere, az EDI-szabványok azt biztosítják, hogy a termelővállalat számítógépes rendszerében közvetlenül fogadhatók legyenek a megrendelések, elérjék a szállítókat, vissza tudják igazolni a papírokat. Az Európai Közösségben százmillió ÉCU-s programokat indítanak a módszer terjesztésére, ami lényegi nagy változásokat nem az informatikában hoz (hiszen PC-k, vállalati szoftverek szinte mindenhol vannak), hanem a munka szervezésében. A tapasztalatok szerint 30-50 százalékkal csökken a logisztikai költség! A Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Neumann Társaság szeretné, ha ezek a rendszerek minél szélesebb körben válnának ismertté, ne csak külföldön járt oktatók beszélhessenek róluk a hallgatóknak - mondta dr. Dohai Péter. Ezért november 7-én, délután 4 órától előadást és bemutatót szerveznek, amire meghívták John Blackwood angol szakértőt, aki jelenleg a MATÁV tanácsadója, valamint olyan szakembereket, akik a hazai EDI-rend- szerek üzembeállításán dolgoznak - egyelőre sajnos még nem Baranyában... A rendezvény ajánlott minden kereskedelmi, szállítási, egészségügyi, oktatási és in- formatikai-adatátviteli területen dolgozónak, akinek amúgy sok papirost kell ide-oda küldözgetni, ám akinek az idő: pénz, vagyis üzlet! M. K. Nemzetiségpolitikai előadások Szombaton fél 10-kor kezdődik Pécsett a Lenau Házban az öt hónapos, 24 előadásból álló nemzetiségpoliti- kai-nemzetiségismereti sorozat. A november 9-i előadók: dr. Tabajdi Csaba államtitkár: Változások a nemzetiségi törvényben, dr. Wild Katalin tanszékvezető: Némettanár képzés a JPTE-n, dr. Frank Gábor igazgató: A németek története a római kortól a 18. századig, Gedeon Endre-Maszler József: Vendéget várok. A magyar kultúra Párizsban A pécsi Origó Kft. mellett működő Presztízs Alapítvány, amely a francia kultúra magyarországi, pécsi népszerűsítését tűzte ki célul, csütörtök este 6 órakor Pécsett, a Komlói úti szalonban dr. Havasi János újságírót látja vendégül, aki a Párizsi Magyar Intézet tevékenységéről tart előadást, aki a magyar kulturális központ igazgató-helyettese volt. Aktok a szalonban „Aktok” címmel szoborkiállítás nyílik pénteken 16 órakor a Parragh Rt. Zsolnay úti szakáruházában. A tárlatot a Pécsi Parti Galéria és a Parragh Rt. közösen rendezi. Ebből az alkalomból az áruház november 10-én vasárnap is nyitva tart. Lánchíd-tisztítás A Lánchíd karácsonyi feldíszítésére készülő cég nem távolíthat el semmiféle graf- fitit a hídról, mert ez a feladat a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. tevékenységi körébe tartozik. Ezt közlte Szegedi Péter, az FKF Rt. szóvivője kedden, reagálva az üdítőitalt gyártó cég tervére. Szegedi Péter elmondta, hogy a híd megtisztítása az rt. hatáskörébe tartozik, mert a közterület-fenntartó a Lánchíd üzemeltetője. Az italgyártó cégnek erre nincs engedélye. KARÁCSONV^ ? kellékek, kiegészítők j nagykereskedelmi értékesítése Viszonteladóknak. ! Pécs, Aradi Vértanúk u. 20. j Tel.: 72/310-550 Magyar-szlovén távközlési tárgyalások Szlovén nyelvű televízió és rádióadók nyugat-magyarországi építéséről, illetve az MTV 2-es programját sugárzó televízió-adó szlovéniai létesítéséről folytatott megbeszéléseket Bölcskei Imre, magyar és Stanko Perpar, szlovén távközlési államtitkár kedden Budapesten. Az adások lehetővé teszik a Szent- gotthárd környékén lakó szlovén kisebbség, valamint Kelet-Szlovénia magyar kisebbsége számára anyanyelvi műsorok sugárzását. Az adók telepítése várhatóan 1997. második felében vagy 1988-ban valósulhat meg. f* BRHU0 RBO FIAT BRAVO. A VÁLASZTÁS SZÉRIATARTOZÉKOK Állítható magasságú vezetőülés, Fiat Code, „Functionality” csomag (osztható hátsó ülés, hátsó fejtámlák), rádiómagnó, légzsák (air-bag) a vezető oldalán* fordulatszámmérő*, szervokormány 175/65 14 méretű gumiabronccsal* blokkolásgátló rendszer (ABS)** utastérből állítható fényszórók*** „Visibility” csomag (elektromos visszapillantó tükör, ködfényszóró)***. • -1.6 SX. 1.8 IftvGT és n 2.0 20V típusokhoz * * - 2.0 20V típushoz •** - 1.8 I6v GT és a 2.0 20V típusokhoz Stoll Pécs Rt., 7630 Pécs, Diósi u. 49., . m jmmmmgL J lel (72) 327575, fax (72) 311-871 A SZENVEDÉLY VEZET MINKET BUUU SUZUKI VARGA LÁNYCSÓK KAMATMENTESEN KÖLTSÉGMENTESEN CASCO NÉLKÜL Vállalkozóknak kamatmentes lízing! SZÜLETÉSNAPI AJÁNLATUNK dec. 31>ig: SPECIÁLIS RÉSZLETVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG MINDENKINEK! AKCIÓS KÍNÁLATUNK: ÚJ SWIFT 1.3 GLX-C 1.399.000 Ft Légkondicionáló: 50.000 Ft-ért! UGYANITT: Suzuki Swift 1.0 '96-os Ford Orion 1.6 '85-ös Opel Corso 1.3 i '88-os AUDI 100 2.2 '81 -es VW Passat 1.5 75ds Moszkvics Aleko '90-es VW Passat 1.6 D '84-es Renault 5 TLD '90-es HASZNÁLT SUZUKIK RÉSZLETRE IS! Suzuki Varga Márkakereskedés Lánycsók Tel./fax: 69/364-494, a hét minden napján Használt autót beszámítunk! é