Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)

1996-11-29 / 326. szám

4 Dtinántúli Napló Események - Programok 1996. november 29., péntek Röviden Az elégedett - A Taksony ősi magyar név, de a török nyelv­ből vettük át. Jelentése „elége­dett”, Jóllakott”. így hívták Árpád unokáját, akinek nevé­hez a kalandozások korának le­zárulása fűződik. Csapatai Augsburgnál súlyos vereséget szenvedtek 955-ben. A naptá­ron kívül ma ünnepli névnapját Ilma, István, Noé és Rápolt is. Szolgáltatás - Vízállás: A Duna Mohácsnál 429 cm, apadó, 4,1 fok. A Dráva őrti­losnál 132 cm, áradó, 3,4, Barcsnál 180 cm, apadó, 6,0, Drávaszabolcsnál 295 cm, apadó, 5,0 fok. Traffipax: Ma 6-14-ig Siklóson, 14-22 óráig Pécsett mérnek a kocsik. Vér­adás: Ma 9-12 óráig a Sumonyi Általános Iskolában. Emlékparkavatás Zókon ­Millecentenáriumi emlékparkot avatnak holnap 15 órakor Zó­kon, melyre várják a falu el­származottak is. A parkot és az elkészült új utat Mayer Mihály megyéspüspök szenteli fel. Á világháborús hősök emlékére Barks József, volt zóki lakos két kopjafát adományozott a községnek. Gyermekeink mosolyáért ­Alapítványt hozott létre a szent­lőrinci Arany János úti Óvoda, felszereltségének javítása, s a nevelőmunka feltételeinek kor­szerűsítése érdekében. Eddig 300 ezer forint adomány gyűlt össze, melyből játékokat, má­szókát, módszertani könyveket vásároltak. Unicum fotósoknak - Ritka csemegére hívja ma este fél 7- kor a fényképezés kedvelőit a Mecseki Fotóklub. Johann Ma­ler grazi fotóművész az infra- fényképezésről tart bemutató­val egybekötött előadást a pécsi Nevelők Házában. Véradási csúcs Komlón - Az év legjelentősebb véradó nap­jára került sor kedden Komlón. A Pécsi Erőmű Rt. volt Zobák bányai dolgozói közül 91-en adtak vért. A Komlói Vérellátó dolgozói köszönik a segítséget. Zsúfolt buszok - Többen jelez­ték, hogy a pécsi, Fehérhegyről induló 2-es járatok a kora reg­geli órákban olyan zsúfoltak, hogy a Lánc utcai megállóban már lehetetlen rájuk följutni. A PTRt. információja szerint a 2/A, ún. betétjárat kimaradása okozza a tumultust. A buszt al­kalmanként, pl. meghibásodá­sok miatt más járatok helyette­sítésére kell beállítaniuk. Jótékonyság - Jótékony célú ruhavásár lesz ma Pécsett 9-17 óráig a Tüzér utcai Mozgalmi Házban. Változékony idő Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Párás, eleinte helyenként ködös és meglehetősen hideg időre van kilátás. Egy átvonult font után ma az ország nagy részén átmenetileg felszakado­zik, csökken ugyan a felhőzet, némi napsütés is lehet, de keleten sok lesz a felhő, csapadék is főleg ott valószínű. Havazás, havaseső, eső egyaránt előfordulhat. A déli, délkeleti szél napközben északira, északnyugatira fordul, helyenként megerősödik. Napközben alig emelkedik a hőmér­séklet, kora déután az ország nagy részén 0 és +4 fok között alakul. Az átvonult front után időnként hosszabb-rövidebb időre felszakado­zik a felhőzet. Jelentősebb mennyi­ségű csapadék nem valószínű. A dél­keleti szél fokozatosan északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként erős lökések is kísérhetik. A hőmérséklet kora délután 2, 3 fok körül alakul. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 6 Velencei-tó: 4 Tisza-tó: 7 Fertő-tó: 2 Tisza: 4-7 Duna: 4-5 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 3 Paks: 3 Siófok: 3 Pécs: 2 Szekszárd: 3 Mohács: 2 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35-45 Velencei-tó: 30-40 Tisza-tó: 30-40 Fertő-tó: 35-45 Kaposvár: 30-35 Paks: 35-40 Siófok: 35-40 Pécs: 35-45 Szekszárd: 35-40 Mohács: 30-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Hidegfronti hatásra kell számítani, emiatt a reakcióidő általában hosszabb lesz az átlagosnál. Sokfelé vizes, helyen­ként síkos útszakaszok fordulhatnak elő. Főleg a reggeli órákban lehetnek rossz látási viszonyok. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc Falugyűlés Bogádon - A bo­gádi önkormányzat falugyű­lésre hívja a polgárokat ma 18 órakor a művelődési házba. Szó lesz a kitűzött feladatok megva­lósításáról, az új helyi adó be­vezetéséről, a jövő évi adótéte­lek nagyságrendjéről. Szerepjátszók - Baranyai Színjátszó Klubot indít a Bara­nya Megyei Kulturális Központ Pécsett, a Széchenyi tér 9. szám alatt ma 15 órától. A 14 év fe­letti, a szituációs játékokat játé­kokat kedvelő fiatalok Pánicsné Bácsai Mártánál jelentkezhet­nek a helyszínen vagy a 311- 036-os telefonon. Túra - Nyugdíjasok részére természetjáró túrát szerveznek holnap. Gyülekezés 13 órakor a pécsi vasúti főpályaudvar buszvégállomásánál. Praktizáló orvosok - A Prak­tizáló Orvosok Szövetségének összejövetelére ma 16 órakor kerül sor Pécsett, a Lánc utcai rendelőintézetben. Az orvosi vállalkozások szakértője, Izsó Lajos már 15 órától konzultá­ciós beszélgetésre váija az ér­deklődőket. Piaci nyitvatartás - A Pécsi Piac és Vásárigazgatóság tájé­koztatja a lakosságot, hogy a Felsőmalom úti piaci csarnok december 1-től 1997. március 31-ig 6-14 óráig, a külső piac 6- 17 óráig tart nyitva. Évzáró - A pécsi Sclerosis multiplex Klub évzáró klubna­pot tart holnap a Rákóczi út 11. szám alatt. Pécsi sikerek a divattánc vb-n Táncos lábú a magyar! Bizo­nyítékul elég, ha végigböngész- szük a hétvégén Dunaújváros­ban lezajlott divattánc világ- bajnokság helyezési listáját. A megmérettetésen 30 nem­zet 850 versenyzője indult, s mind a nyolc kategória döntő­jében képviseltették magukat a magyarok. Sőt, a hazaiak há­rom világbajnokot is avathat­tak. Közülük Szarvas Szilvia, a JPTE harmadéves testnevelés szakos hallgatója disco kategó­riában érdemelte ki a győzte­seknek járó trófeát. A lányok­nak ritkán sikerül a fiúk orra elől elhalászni az első helyet, ugyanis ebben a versenyszám­ban együtt „állnak rajthoz”. Neki most mégis sikerült. Amúgy négy éve foglalkozik e sportággal s máris kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát. A felkészülésben Rovó Attila nyújtott neki segítséget. A pécsiek hírnevét öregbítet­ték Bocz Jenő tanítványai, a Quadro Tánccsoport tagjai is. Palotai Tamás, országos baj­nok, aki idén ahány versenyen elindult, mindenütt győzött, az electric boogie kategóriában a második helyet szerezte meg. Varga Tamás három leányt is táncba vitt, s mindegyikőjükkel bejutott a döntőbe. Hergenrő- der Emesével mixing blues ka­tegóriában a második legjobb lett a mezőnyben. Az akrobati­kus elemekkel spékelt aero mi­xing blues műfajában Kreitner Krisztinával a dobogó harmadik fokára állhatott föl, s hot blues- ban Mecseki Fatimával a ható- A Quadro Tánccsoport tagjai dik helyet szerezték meg. V. G. az eredményhirdetés után ______________Ma______________ S zeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából TAKSONY nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.05, nyugszik 15.59 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Velősy Gabriella Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, és a 215-000-ás számon hívható: dr. Dunai Imréné Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Méhes Károly Családi tárlat - Apa és fia, a Pécsett élő Tóth István és Tóth Csaba rajzaiból, grafikáiból, festményeiből (képein­ken) nyílott kiállítás tegnap Pécsett, a Szent István téri Műhelygalériában. A december 21-ig nyitva tartó bemuta­tót Nagy Bandó András nyitotta meg. fotó: laufer László Közlemények Rendezvények A Bicsérdi Földkiadó Bizottság ma 15 órakor a Bodai Faluház­ban, holnap 10 órától a Bicsérdi Faluházban gyűlést tart. Téma: A Bicsérdi Aranymező Szövet­kezet Bicsérd, Boda és Zók te­rületére eső tagi és részarány tulajdonú földek kiadása és be­sorolása. Dr. Toller László országgyű­lési képviselő ma 15-18 óra kö­zött fogadónapot tart Pécsett, a Németh László u. 16. szám alatti Mozgalmi Házban. Ma 16.30-kor a Nevelési Központ színháztermében And­rás bácsi táncháza lesz. A pécsi Cserkész Baráti Kör gyűlése lesz ma 17 órakor a Ciszterci Rendházban. A pécsi Nyugdíjas Központ­ban előadást tartanak ma a Szant-Mat Jógáról, az öngyó­gyításról. A Biokultúra Egyesület pécsi csoportjának összejövetelén ma 18 órakor a bioőszibarack ter­melésről és a komposztláda ké­szítésről lesz szó az MTESZ Székházban. Ma és holnap szaunázással egybekötött éjszakai fürdőzés lesz Pécsett, a Nevelési Köz­pont uszodájában. Horváthné Dr. Bórdi Beatrix Dr. Czippán Csilla és ügyvéd ügyvéd értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy irodánkat a Pécs, Citrom u. 2-6., Colonia Passage Üzletház II. emelet 11. szám alá helyeztük át. A megújult helyen az eddigi 72/336-134 és 315-993-as telefonon várjuk ügyfeleinket! Diinántúlí Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSIJENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: Í2-320. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11992000-02507929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyed évre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos ügyeletek gyer­mek belbetegek részére: Pécs város: Siklós, Sellye város és vá­roskörnyék, Pécs városkörnyék, progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyer- mekfülészeti betegek részére pá­ratlan napokon: POTE Gyer­mekklinika; páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház III. sz. Belgyógyászata. Sebé­szet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt közsé­gek neurológiai betegeinek fel­vételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai el­látás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Sze­mészeti betegek ügyeleti ellá­tása 17 órától: POTE Szemé­szeti Klinika. Felnőtt fül-orr- gégészet: POTE Fül-Orr-Gé- geklinika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklini­kán, Pécs, József Á. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay gyógyszertár, Pécs, Lánc u. 20., Arany Kehely gyógyszertár, Pécs, Citrom u. 5. A MMSz pécsi csoportja in­gyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Ja­nus Pannonius u. 6. szám alatt: 13-14-ig ideggyógyászat, 14- 16-ig érsebészet, sebészet, 17- 18-ig belgyógyászat. Állatorvosi ügyeletek 1996. november 30-án 06 órától december 02-án 06 óráig Baranya megye területén. Pécs város és környéke: dr. Mésző Zoltán Pécs, Szigeti u. 140. Tel: 06-30/462-039; Komló-Pécsvárad és kör­nyéke: dr. Kis Gál Árpád Komló, Esze T. u. 2. Tel: 06- 30/596-939; Sásd és kör­nyéke: dr. Cseh Kálmán Vásá- rosdombó, Szabadság tér 1. Tel: 72/453-102; Mágocs és környéke: dr. Szemenyei Zol­tán Mágocs, Dózsa u. 46. Tel: 72/451-288; Mohács és a volt mohácsi járás: dr. Kálmán Imre Boly, Bánki D. u. 25. Tel: 06-20/213-556, 69/368-491; Siklós és a volt siklósi járás: dr. Erdélyi Péter Siklós, Kos­suth tér 1. Tel: 06-30/593-579; Vajszló és környéke: dr. Sve- gál Benő Magyarmecske, Pe­tőfi u. 111. Tel: 06-60/460-026, 06-20/421-537; Szentlőrinci kerület: dr. Baracs József Sza­badszentkirály, Ady E. 32. Tel* 73/373-418; Szigetvári kerü­let: dr. Kalinowszky Jerzy Szentdénes, Petőfi u. 100. Tel.: 73/346-062.

Next

/
Thumbnails
Contents